Testvérháború I. rész 4. fejezet

Előzmény: Testvérháború - Prológus
Közvetlen előzmény: Testvérháború I. rész 3. fejezet

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1997

*****************************************************************

Frances a konyhaasztalnál ült, a citromkarikával ízesített teát szürcsölgetve, amit Katie készített neki. William az etetőszékében ült és a saját poharából ivott. A nő büszkén nézte a gyönyörű kisfiút. Az a világosbarna haj, a szürkés szemek és a világos bőr... akárcsak Katie-é. Valószínűleg olyan magas is lesz, mert már most elég kicsi volt a korához képest. De már most büszkévé tette a családját.

– Bonjour, William! Jól aludtál? – simogatta meg a kis fejet.

A kisfiú hevesen bólogatott és felnevetett.

– Mi olyan vicces, William? – csipkedte meg Frances az arcát.

– Ne ingereld, Drágám! – intette le Katie kedvesen, miközben egy kis krumplipürével kínálta a gyereket, hogy aztán Frances elé is oda tegye a reggelijét. – Még nem ette meg a reggelijét – mondta kissé morcosan, de közben szűnni nem akaró vágyakozással figyelte, ahogy Frances éhes szemei a rántottájára tapadnak.

– Nem értem, miért nem engeded, hogy felvegyünk egy szobalányt – fintorodott el Frances, miközben hozzálátott az evéshez. Aztán lehunyta a szemét és halkan morogva kiélvezett minden ízt. – Még mindig istenien főzöl.

– Tudom. Emiatt nem is akarok segítséget. Meg tudom csinálni én is. Ahogy a gyereknevelést is – mosolygott. – Most pedig egyél! – fordult a gyerek felé. – És te is, lurkó! – mártotta bele a kis kanalat a krumplipürébe.

A kisfiú könnyedén lenyelte az adagot, majd a hasát kezdte simogatni, jelezve, hogy kér még.

***

Katie elkísérte Frances-t a bejárati ajtóig, és máris elöntötte szívét a nő hiányának érzése. Frances megfordult és gyengéden rá mosolygott.

– Kimozdulsz ma? – kérdezte, miközben végig azokat a vonzó ajkakat bámulta. – Ha nincs más programod, ebédelhetnénk együtt.

Nehéz lett volna elviselnie a napot, ha nem láthatja a feleségét a lehető leggyakrabban.

Katie visszamosolygott rá és gyengéden megsimogatta az arcát. Az éjszaka emlékei és a képek, amik rá törtek, ahogy ébresztette Frances ma reggel, jóleső borzongással töltötte el.

– Nem terveztem menni sehova. Hozzam a kicsit is?

– Persze – karolta át Frances és gyengéden megcsókolta. Aztán lassan elhúzódott, kerülve a másik nő pillantását. Nem akart még menni. Még órákig a karjaiban akarta tartani Katie-t és szeretkezni vele, itt, az ajtóban. – Akkor, majd ebédnél. Mondjuk egykor?

– Oké – bólintott Katie, ismét megcsókolva a szeretett nőt. – Majd akkor.

– Szeretlek – suttogta Frances, miközben felkapta a táskáját és kilépett az ajtón.

Katie az ajtófélfának támaszkodott és nézte, ahogy elhajt, majd keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt.

– Én is szeretlek téged – suttogta.

***

– Látni akartál? – lépett be Ross a hatalmas irodába. A telefonhívás a nővérétől aznap reggel elég kurtára sikeredett. A köszönések után a nő csak annyit közölt, szeretné, ha bemenne az irodájába.

Frances hátra dőlt a székében és intett Rossnak, hogy jöjjön beljebb. Kivárta, amíg a férfi helyet foglal.

– Te vagy az egyetlen testvérem, Ross – nézett azokba a jeges kék szemekbe, amikben semmi nem tükröződött, csak gyűlölet. Frances érezte, hogy beleremeg a teste. – Miért gyűlölsz ennyire, fívérem? – folytatta halkan.

Ross keresztbe tette a lábait és pár pillanatig csak az ölébe bámult. Egy apró mosoly jelent meg az arcán, de abban nem volt semmi öröm, inkább csak fájdalom. Aztán visszaemelte tekintetét a nővérére.

– Nem gyűlöllek. Hogy mondhatsz ilyet? – szólalt meg színtelen hangon.

– Hazudsz, öcsém – állt fel Frances.

– Mégis mit akarsz, mit mondjak, nővérem? – köpte az utolsó szót a férfi. – Dolgom van, te is tudod.

Frances lenézett rá és a férfi elegáns ruháját tanulmányozta. Tudta jól, hogy semmi dolga nincsen, csak a barátaival szórakozik és az ő életét teszi lehetetlenné.

– Azt szeretném, ha békén hagynád Katie-t – mondta ki lassan és visszaült a székébe.

A férfi elfintorodott és undorodva nézett rá.

– Miért kellene? A barátom.

– Nem vagy a barátja, ha el akarod választani tőlem. – Frances hangja remegett a dühtől. Olyan erősen markolta a ceruzáját, hogy kifehéredtek az ujjai.

– Pedig az vagyok – élvezte Ross a helyzetet.

– Papa szerint beszélnem kellene veled – remegett Frances hangja, miközben újra és újra azt ismételgette magában, hogy meg kell nyugodnia. Állkapcsa szemmel láthatóan megfeszült. Ez az ember itt előtte nem lehet a fivére. Hogy lehet vele ilyen kegyetlen? Hogy gyűlölheti ennyire? Hogy gyűlölheti Frances ennyire? Már csak azt akarta, hogy tűnjön el és hagyja békén őket Katie-vel.

Ross látta, hogy próbálja megőrizni az önuralmát és élvezte a nővérében felgyülemlő feszültséget.

– És mit teszel, ha nem? – cukkolta tovább.

Frances lehajtotta a fejét, majd ismét felpillantott a férfi arcára.

– Akkor beverem a képed – szorította ökölbe a kezét.

Ross felnevetett.

– Szeretném azt látni. – Aztán hirtelen komoly hangnemre váltott. – Katie az enyém lesz. Ezt megígérem neked. Nem érdekel mikor és hogyan, de megszerzem őt.

Frances már nem bírta tovább. Mielőtt Ross észbe kapott volna, felpattant a székéből és áthajolva az asztal fölött lesöpört mindent a földre, miközben megragadta őt. Ökle állcsúcson találta a férfit, aki egy nagy reccsenés zajával terült el.

***

Katie öt perccel egy előtt érkezett az irodához. William a babakocsiban ücsörgött és békésen iszogatott. Katie rámosolygott Lucy-ra, Frances titkárnőjére és jó barátjára.

– Hello, Lucy! Hogy vagy?

Ekkor egy hatalmas csattanás szakította félbe őket odabentről. Ez Lucy-t is meglepte, mert ő is felpattant és az ajtóhoz ugrott.

– Te jó ég! – nyögte, amikor meglátta a padlón elterülő Rosst és azonnal a telefonhoz rohant, hogy Richardot tárcsázza.

Katie, nem látva, mi zaklatta fel ennyire Lucy-t, az ajtóhoz lépett. Amit látott, attól a hideglelés kerülgette.

– Frances! – rohant be az irodába. A felesége arca élénk vörös volt és a szemeibőlsütő gyűlölet megrémítette Katie-t. – Nyugodj meg! Kérlek – sietett felé, Ross azonban gyorsabban feltápászkodott és teljes erővel arcul vágta Francest. A nő a hátán landolt, de hamarosan ismét talpon termett. Épp neki akart esni Rossnak, amikor az apjuk is befutott.

– Frances! – kiáltott fel a férfi dühösen. – Ezt most azonnal hagyd abba!

Frances megtorpant és dühösen, remegő térdekkel nézett az apjára. Katie oda rohant hozzá és átölelte, miközben Ross véres orrát törölgette és az apjára nézett.

– Hála az égnek, hogy...

– Hallgass! – szakította félbe Richard. – Mi még beszélünk. – Ross hitetlenkedve nézett rá. – Most takarodj!

Ross felállt és kisétált az irodából.

Richard helyet foglalt és keresztbe tette a lábait, hogy aztán némán bámuljon Frances-re. A nő tisztelettudóan nézett vissza az apja dühös arcára. Ismét tíz évesnek érezte magát, aki egy kiadós fenekelést érdemel.

– Amikor azt mondtam neked, ne beszélj úgy, mint egy temperamentumos francia nő, úgy gondoltam, ne is viselkedj úgy – nevetett fel hirtelen a férfi.

Frances lassan elmosolyodott. Katie-nek dőlt és lehunyta a szemét. Aztán ismét kiegyenesedett és körbe nézett.

– Hol van William?

– Itt – tolta be Lucy a babakocsit.

– Gyere csak! – tárta szét Frances a karjait, miközben a kisfiú nevetve kimászott az üléséből. – Nézd csak! Itt a nagypapi – emelte fel Frances a fiát.

William kiugrott a kezéből és Richardhoz rohant.

– Szent ég! Ez a gyerek olyan gyors, mint egy golyó – nevetett a férfi az unokájával együtt. – Mindig olyan vidám.

Frances Lucy-ra nézett, aki még mindig idegesen ráncolta a szemöldökét.

– Semmi gond, Lucy – mondta nyugtatólag, a titkárnő pedig pár pillanat múlva bólintott és távozott.

Richard felállt és letette Williamet. Aztán vett egy mély levegőt és lehunyta a szemét.

– Szomorú vagyok, hogy veszekedni kell látnom a gyerekeimet.

Frances magához ölelte Katie-t és fájdalmasan dörgölte az állát.

– Papa! Sajnálom hogy ezt kell mondanom, de nem tudom elviselni Rosst – suttogta. – Nem érdemli meg a szeretetemet. – Katie vállára hajtotta a fejét és a pladont bámulta.

A másik nő a felesége fejének döntötte a sajátját.

– Ez mind az én hibám – vonta magára Frances és Richard figyelmét is. – Tudtam, hogy szeret engem, de én téged szeretlek – húzódott el. – El kellene hagynod – nézett Frances-re, keresztbe fonva a karjait.

Frances teste azonnal megfeszült, ahogy rá nézett. Nem jöttek ki szavak a torkán.

– Ez abszurdum – nyögte ki végül. – Hogy mondhatsz ilyet? – Könny folyt le az arcán. Észre se vették, ahogy Richard elhagyja az irodát Williammel a kezében. Frances leroskadt a székébe és a kezeibe temette az arcát. – Nézd meg, mit művelt velünk!

Katie arcán is könnycseppek gördültek le, ahogy elé térdelt.

– Szeretlek – suttogta, kezébe véve Frances-ét. – Csak nem tudom nézni, ahogy marjátok egymást. Miattam.

Frances a felesége szemébe nézett, majd magához szorította őt.

– Tényleg azt akarod, hogy ne érezzek semmit? – karolta át a másik nő derekát. Katie hozzá simult és a nyaka hajlatába fúrta az arcát. – Szeretlek.

Ajkaik egy szenvedélyes csókban találkoztak.

– Szükségem van rád – suttogta Frances, mire Katie ismét megcsókolta. Már teljesen elfeledkezett arról, amit korábban mondott. Sosem tudná elhagyni ezt a nőt.

Folytatása következik!