2013. október 12., szombat

Lángoló szívek 6. fejezet

Előzmény: Lángoló szívek 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Lángoló szívek 5. fejezet

Írta: rgjohn
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2003. március 15.

****************************************************************************


A kávé és a sülő szalonna illata ébresztette Samet másnap reggel. Kinyitotta a szemét és nyújtózkodott egyet. Az eufória érzése árasztotta el és mosoly terült szét az arcán. Neveltetése minden mozzanata azt üvöltötte, ami előző este történt, az rossz volt, de teste minden porcikája azt mondta, nagyon is jó. Mintha az egyik vállán egy angyalka ült volna, a másikon pedig egy kisördög, azon veszekedve, jó vagy rossz volt-e, amit tett. A baj csak az volt, hogy nem tudta eldönteni, ki melyiket mondja.
Lassan kikászálódott az ágyból és felvette a köntösét, hogy mezitláb lesétáljon a lépcsőn. Tűz pattogott a kandallóban, a házban pedig kellemes meleg uralkodott. A konyha felé vette az irányt és Sally-t a tűzhely előtt találta, háttal az ajtónak. Vissza kellett fognia magát, hogy ne menjen oda és ölelje át. Azonban beszélnie kellett vele, mielőtt bármihez is kezdenek. Látta, hogy a lány már megterített neki és ott várja a gőzölgő kávé. Sally bizonyára hallotta, hogy belép, mert mosolyogva felé fordult.
- Jó reggelt! - mondta Sam és leült az asztalhoz.
- Jó reggelt! - mosolygott rá Sally. - Jól aludtál?
- Csodásan - ivott bele Sam a kávéjába és a lány örömittas arcába nézett. Összerándult a gyomra, amikor felismerte a szeretetteljes pillantást a szemében. Elvörösödött és elfordította a tekintetét. - Megint havazik - nézett ki az ablakon.
- Gyakran előfordul errefelé. Éhes vagy?
- Mint a farkas.
- Gondoltam, ma beiizzíthatnánk az egyik motoros szánt - ült le Sally is egy táyérnyi sonkás rántottával és Sam elé tette.
- Nem tudom vezetni.
- Nos, ha szeretnél, felülhetsz mögém.
- Az biztonságosabb lenne mindkettőnknek - nevetett Sam. - Te nem eszel?
- Nem. Én már ettem - mosolygott rá a lány. - Csak szeretnélek nézni közben.
Sam mondani akart valamit, de aztán inkább csendben maradt. Látta a lány rajongó pillantásait és borzongás futott végig a gerince mentén.
Amikor végzett a reggelivel, Sally felállt az asztaltól és öltözni kezdett. Sam azonban megállította őt és kézen fogva a kanapéhoz vezette.
- Beszélnünk kell - mondta komolyan és leültette a lányt.
Sally mosolya tovatűnt és összevonta a szemöldökét. “Kezdődik” - gondolta.
Sam az ölébe vonta a lány kezét és azt nézte, miközben beszélt.
- Sally… amit… amit mi csináltunk, az… - Egy pillanatra elhallgatott. - Ó, a fenébe is, nem tudom kimondani, hogy helytelen volt. De mindenki más így gondolná… Főleg az egyetemen.
Sally rá nézett, és félt, hova akar a nő kilukadni.
- Tudod, hogy nekem… ügyelnem kell a hírnevemre. Ez nagyon fontos… a férjem karrierjéhez. Bármilyen pletyka tönkreteheti őt. Megértesz, ugye?
- Én… azt hiszem - válaszolta Sally és hirtelen megijedt, hogy Sam véget akar vetni mindennek.
- Sally! Bármi is történjék és bármi is történt itt, annak kettőnk közt kell maradnia, érted? - nézett a lány szemébe.
Sally arca megváltozott, ahogy összevonta a szemöldökét.
- Igen, persze. - De legszívesebben világgá kiáltotta volna, hogy megtörtént. Ehelyett előre dőlt és átölelte Samet.
- Várj, kicsim! - mosolyodott el a nő és a két keze közé vette a lány arcát. - De amikor… amikor visszamegyünk,ennek vége kell hogy legyen. Ugye megértesz?
Sally arcán hirtelen komoly kifejezés jelent meg. Könny töltötte meg a szemét, miközben lassan bólogatott.
- Értem - suttogta, ahogy a könnycseppek legördültek az arcán.
Sam szemei is megtelltek könnyel.
- Ennek… így kell lennie - mondta. - Élvettük ki amíg tart, oké? - törölte le gyengéden a lány könnycseppjeit a hüvelykujjával.
Sally elmosolyodott, minden keserűség ellenére, ami belülről marta.
Sam előre dőlt és gyengéden megcsókolta őt. Hallotta, ahogy a lány halkan felnyög, miközben az ő köntösbe bújtatott melleit simogatja. Sam megfogta a kezét és elmosolyodott.
- Öltözzünk fel és induljunk!


***


A motoros szán által felvert hó vízesésként hullott vissza rájuk, ahogy keresztülszáguldottak a terepen. Sam átölelte Sally derekát és szorosan hozzá bújt. Felemelő volt keresztülszáguldani a hideg és szeles tájon. A motor zúgása visszhangzott a völgyben.
Sally szakértőként irányította a dühödt bikaként rázkódó szerkezetet. Előre dőlt vezetés közben, ahogy élvezte a sebességet.
Ahogy negyven mérföld per órás sebességgel száguldottak keresztül a havas szájon, Sam összevonta a szemöldökét, ahogy meglátta az előttük kirajzolódó sziklameredélyt.
De még mielőtt megijedhetett volna, Sally oldalra rántotta a kormányt és havat lökve a levegőbe megállt. Sam megkönnyebbülten felsóhajtott.
Mindketten leszálltak a járgányról, feltolták a síszemüvegüket a homlokukra és végignéztek az előttük elterülő behavazott tájon. A motor hangja még mindig a fülükben visszhangzott. Azonban hirtelen felfigyeltek a csendre. Mozgást egyedül csak az égen köröző magányos madár felől láttak. A hegyeket borító hó csillogott a napfényben. Sam lenyűgözve bámulta a látképet, Sally pedig mögé lépett és átkarolta a derekát, hideg arcát Saméhez simítva.
Sam felsóhajtott és hátra dőlt, hogy hozzá simuljon. Hosszú ideig álltak orr mozdulatlanul, mielőtt Sally megfordította Samet, hogy átölelje. Ajkaik alig arasznyira voltak egymástól. Szó nélkül értették egymás gondolatait és egyszerre mozdultak előre, belevetve magukat a csókba.
A szél borzolta a fák koronáját, havat fújva rájuk, de ők alig érzékeltek ebből valamit, ahogy elvesztek egymás csókjában. Csak a másik létezett számukra.
Végül Sam húzódott el először.
- Húha! Ezek az overálok aztán tényleg melegen tartanak - viccelődött.
- Megmondtam. Ezért vagyok meztelen alatta.
- Sally! - kacagott a nő.
- Nézd! - válaszolta a lány és lehúzta a zipzárját egészen az ágyékáig, feltárva a meztelen igazságot.
Sam felnyögött a hatalmas mellek látványától. Észre sem vette, amikor Sally levetkőzött indulás előtt. Most viszont, huncut mosollyal az arcán, levette kesztyűit és didergő kezeit a lány melleihez nyomta.
Sally felnyögött, majd megragadta a nő kezeit és forró bőréhez dörgölte.
Sam meg akarta tanítani őt, hogy ne legyen ennyire hányaveti, de nem erre a reakcióra számított. A lány lehunyta a szemeit és élvezte a pillanatot.
Sam gyengéden simogatta a lány forró melleit, majd ajkaik ismét találkoztak, hogy Sam ez után lefelé induljon.
Sally felnyögött az izgatottságtól, amikor a nő keze a lábai közé siklott és Sam életében először megérintette egy másik nő lüktető ágyékát. Gyengéden a szeméremajkak közé simította ujját, majd habozott. Aztán viszont ujja lassan behatolt a forró nyílásba.
Mindketten felnyögtek, ahogy a nő gyengéden ujjazni kezdte Sally-t. Érezte, hogy a saját ágyéka is lüktet. Hideg ujjai azonnal átmelegedtek.
Sally fel-le kezdett mozogni az ujján, mélyen magába fogadva azt. Újra felnyögött, amikor Sam még egy ujját belé tolta. Hirtelen átkarolta a nőt, ahogy rátört a váratlan gyönyör. Térdei felmondták a szolgálatot és Samnek kellett megtartania őt.
A nő hallotta, ahogy nyöszörög és kihúzta nedves ujjait a lány combjai közül.
- Ez hihetetlen volt - tartotta szilárdan a lányt. - Mindig ilyen gyorsan elmégy?
- Csak veled - vörösödött el Sally.
- Akkor jó. Most pedig öltözz fel mielőtt megfázol! - kacagott Sam és gyengéden megpöckölte a lány egyik mellbimbóját.
- Köszönöm - zipzárazta be Sally a ruháját, majd szájon csókolta Samet és visszasietett a szánhoz. Beindította a motort és intett a nőnek, hogy üljön fel mögé. Ahogy elindultak, Sam ismét a lány hátához simult.
Mérföldeken keresztül száguldottak keresztül a hó borította erdőn. Végül, amikor az üzemanyag már kezdett kifogyni, Sally lelassított.
- Jobb, ha vissza indulunk! - üvöltötte túl a motor zúgását.
- Oké! - válaszolta Sam.
Pár perc múlva már a ház ajtajában álltak és a havat verték le a csizmáikról. Aztán Sam a tűzhöz lépett és levetkőzött. A dressz alatt egy melegítőnadrágot és vastag pulóvert viselt. Amikor azonban látta, hogy Sally is lehúzza a zipzárját, megállt és figyelt.
A lány, felfigyelve kíváncsiságára, lassan letolta a zipzárat, majd engedte lehullani a ruhát és ott állt Sam előtt teljesen meztelenül.
Sam elvörösödött, ahogy a meztelen lányt bámulta. Most látta őt először teljesen meztelenül. A lány melleit bámulta és zavartan érezte a vágyat, hogy megcsókolja őket. Aztán tekintete lejjebb mozdult és felnyögött, ahogy a csupaszra borotvált ágyékra nézett, ami még mindig csillogott a nedvességtől.
Amikor felnézett, Sam látta, hogy a lány őt bámulja és elpirult.
- Ööö… szeretnél valamit… ööö, enni?
Sally lassan bólogatott. Egy pillanatra se nézett a konyha felé, miközben megfogta Sam kezét és a lépcső indult vele.
- Mi…? - kezdte Sam, azon merengve, hogy viszi a lány, aztán rájött, hogy az egyedüli érdekes hely odafent az ágy. Egy pillanatig tiltakozni akart, de amikor megpillantotta az előtte ringó meztelen feneket, az teljesen megbabonázta. Csak megbűvölten követte a lányt, figyelve a lány combjai között minden lépésnél egy pillanatra felbukkanó szeméremajkait. Érezte, hogy az ő ágyéka is lüktetni kezd.
Amikor felértek a lépcső tetejére, Sally az ágy felé tolta Samet.
- Sally, mit…? - kezdte a nő, de Sally megállította és lerángatta a felsőjét. Sam remegni kezdett, ahogy most már félmeztelenül állt a lány előtt. Kezei tehetetlen súlyként lógtak mellette.
Sally szemében tűz lobogott, ahogy Samébe nézett. Aztán előre lépett és átölelte a nőt. Mindketten felnyögtek, amikor melleik egymáshoz préselődtek. Aztán ajkaik ismét találkoztak.
Sally lassan hátralökte Samet az ágyra, a nőnek pedig nem maradt ereje tiltakozni. Csak akkor eszmélt fel, amikor már a hátán feküdt, a lány pedig fölötte.
- Sally… - nyögte, de a lány betapasztotta ajkait az övéivel.
A lány mélyen a szájába tolta nyelvét és meztelen mellkasát az övéhez nyomta. Szíve olyan hevesen vert, hogy biztosra vette, Sam is érzi. Levegőért kapkodott, majd elszakította ajkait Saméitől és lefelé indult a nyakán, végigszántva a forró bőrt.
Lassan haladt, csókokkal hintve be Sam bőrét. Hamarosan elérte a nő melleit és szájába vette az egyik mellbimbót. Egy nyögés szakadt ki Sam torkából és hátra vetette a fejét.
A lány nevét sikoltotta, ahogy az érzékeny bimbóját szopogatta, és hirtelen görcsök kerítették hatalmukba Sam ágyékát.
Amikor Sally megérezte a nő testének remegését, kiengedte szájából a mellbimbóját és figyelte, ahogy a nő szorosan lehunyt szemmel zihál. Beletelt pár pillanatba, mire rájött, Sam felért a csúcsra, ő pedig ismét előre hajolt, hogy szájába vegye a mellbimbóját.
Sam megragadta a lány tarkóját és szilárdan egy helyben tartotta, miközben tartott a gyönyöre.
Egy mosoly jelent meg Sally arcán, ahogy adott még egy gyengéd csókot a kemény mellbimbóra, majd tovább indult lefelé Sam hasfalán.
Sam beletúrt a lány hajába és gyengéden tolta tovább lefelé. Megborzongott, ahogy Sally belenyalt köldökébe út közben.
Amikor elérte Sam ágyékát, a lány lassítani kezdett. A szíve egyre hevesebben vert, ahogy várta, a nő ösztökélje tovább, és nem is kellett csalódnia. Sam haját markoló keze lassan tovább tolta őt. Elmosolyodott, ahogy hallotta a nő vágyakozó nyögéseit, miközben a combja belsejét csókolgatta. Felnézett, és látta, hogy Sam szemei még mindig szorosan le vannak hunyva és mellei remegnek a zihálástól. Aztán a nő felemelte az egyik lábát és Sally vállára helyezte.
Sam teste megfeszült a gyönyörtől. Alig várta, hogy ágyékán érezze a lány ajkait.
Sally ujjongott örömében. Erre a pillanatra vágyott, mióta csak először meglátta Samet. A nő pedig felsikoltott, ahogy a lány ajkai bejáratához értek. Larry számtalanszor kielégítette orálisan a házasságuk alatt, de azt össze sem lehetett hasonlítani ezzel.
Sally is felnyögött, ahogy a puha és nedves bőr az arcához simult. Egy álom vált valóra ezzel. Sam íze édesebb volt, mint remélni merte. Képtelen volt tovább várni, úgyhogy belé tolta a nyelvét. Azt hitte, már a puszta ízétől is mindjárt elélvez. Aztán ismét a szeméremajkakat kezdte kényeztetni.
Még ilyen röviddel az előző orgazmus után is, Sam érezte, hogy máris egy újabb felé száguld. És amikor Sally a szájába vette a csiklóját, mintha tüzijáték robbant volna a szeme előtt. Minden porcikája lángolt. A szíve hevesebben vert.
Sally tovább nyalta őt és száját megtöltötték Sam nedvei. Elveszett az élvezetben, és észre sem vette, hogy a másik nő gyönyöre véget ért, amíg az el nem tolta a fejét. Felnézett és egy fáradt mosolyt látott Sam arcán. Viszonozta a mosolyt és még egy csókolt lehelt a továbbra is lüktető ágyékra.
Végül felemelte a fejét és nézte, ahogy ez a meseszép nő elnyúlik az ágyon.
- Most készítek valami igazi kaját - törölte meg a száját, majd Sam fölé hajolt és gyengéden szájon csókolta. - Várj itt! Szólok, ha kész.
Sem agyát még mindig ellepte a rózsaszín köd így nem tudott válaszolni. Csal nézte, ahogy a lány kimászik az ágyból, felkap egy pólót, majd még egyszer felé fordul, hogy rá mosolyogjon és elkezdjen kuncogni, mint egy iskolás lány, majd a póló alól kilógó meztelen fenekét riszálva lesiet a lépcsőn.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]