2013. október 18., péntek

Lángoló szívek 7. fejezet

Előzmény: Lángoló szívek 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Lángoló szívek 6. fejezet

Írta: rgjohn
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2003. március 15.

****************************************************************************

Sam az ágyban feküdt és hallgatta a lábosok és edények csörömpölését a konyhából, miközben lassan magához tért a gyönyör átható erejéből. Egész teste bizsergett. Élete harminc éve alatt még sosem kerítette hatalmába ilyen átható érzés. Sosem hitte volna, hogy a szex ilyen jó is lehet. És Sally… Valahányszor csak eszébe jutott a lány arca, a szíve mintha lángra lobbant volna és a gyomra összeszorult. Még sosem érzett így senki iránt sem. Még akkor sem, amikor beleszeretett Larry-be. Ahogy nézte a megújuló havazást, rémület kerítette hatalmába. Nem tagadhatta le az érzéseit azok után, ami történt, ez azonban csak tovább bonyolítja amúgy sem egyszerű életét.
Miután nem jutott eredményre, úgy döntött, később majd nyugodtan végiggondolja az egészet. Kimászott az ágyból és elkezdett felöltözni. A melegítőnadrágja megállt a kezében. Ki kell majd mosnia. Sajnos kifogyott a tiszta ruhából. Felsóhajtott és a takaróért nyúlt, hogy maga köré csavarja.
Sally elfordult a gáztűzhelytől, amikor meghallotta a közeledő léptek hangját. Elmosolyodott a kedves arc láttán és megcsodálta a takaróba bugyolált testet. Sam haja kócos volt, arca pedig fáradtnak tűnt, de így is gyönyörű volt. Aztán Sally mosolya még szélesebb lett, amikor a nő széttárta a karjait, továbbra is kezében markolva a takaró szélét, feltárva meztelenségét. Gyorsan elzárta a gázt és Sam ölelésébe vetette magát. Egy pillanattal később már hevesen csókolóztak.
Sam kettejükre borította a takarót és meztelen testük egymáshoz simult. Megborzongott, amikor rájött, saját ízét érzi a lány ajkain. De tovább csókolta, miközben keze végigsiklott Sally hátán,le egészen a lány meztelen fenekéig. Felnyögött és gyengéden megszorította a formás félgömböket.
Sally fészkelődni kezdett az ölelésében és igyekezett erőt venni magán.
- Vacsora… a vacsora… Oda fog égni. - Megcsókolta Sam száját, majd vonakodva bár, de elhúzódott és a tűzhelyhez sietett.
Sam felsóhajtott és leült az asztalhoz, de tekintetét egy pillanatra sem szakította el a lánytól. Sally számtalanszor hátra nézett, hogy rá mosolyogjon és zavartan húzogatta felsőjét, hogy az eltakarja félmeztelen fenekét. Nem járt sikerrel.
Sally gyorsan megsütötte a húst, majd kerített egy üveg bort kísérőnek és töltött belőle mindkettőjüknek.
Némán vacsoráztak és közben folyamatosan egymást bámulták. Nem találtak szavakat, amivel kifejezhették volna az érzéseiket, de nem is volt rá szükség.
Sam hagyta, hogy a takaró lecsusszanjon róla és szabadon hagyja meztelen felsőtestét. És valahányszor Sally-re nézett, látta, ahogy a lány mosolyog. Ez a mosoly beleégett az emlékezetébe. Figyelte, ahogy a lány ajkai mozognak miközben eszik és megborzongott, arra gondolva, hol jártak azok az ajkak alig pár perce. Egyszercsak előre hajolt és szalvétájával gyengéden megtörölte Sally szájának sarkát. Egyszerű mozdulat volt, de mégis tökéletesen kifejezte a köztük bontakozó kapcsolatot.
Amikor végeztek, Sam megfogta Sally kezét.
- Hagyd az edényeket! Majd én elmosogatok később. - Azzal a nappaliba vezette a lányt. Leült a kanapéra és szétnyitotta a takarót, hogy Sally meztelen combjaira ülhessen. Aztán átölelte a lány vállát és magához húzta őt.
Hosszú ideig csak ültek és beszélgettek, miközben simogatták egymást és élvezték a tűz melegét és egymás közelségét.
- Köszönöm, hogy meghívtál ide - mondta Sam halkan. - Azt hiszem, tényleg szükségem volt egy kis kikapcsolódásra.
- Nem vagy dühös, amiért itt ragadtunk a semmi közepén?
Sam rá nézett.
- Persze, hogy nem. Nem a te hibád. Amellett meg, nem is emlékszem, mikor lazultam el utoljára ennyire. Néha muszáj kicsit lelassítanunk.
Sally elmosolyodott és Sam karjaiba bújt.
A vonzó lány közelsége felizgatta Samet. Felé fordította az arcát és gyengéden megcsókolta. Nyelve hegyével izgatta Sally ajkait, majd behatolt közéjük. Sally felnyögött és gyengéden szopogatni kezdte a nő nyelvét. Amikor szétváltak, mindketten hevesen ziháltak.
A takaró rejtekében Sam érezte, ahogy a lány keze a mellére siklik. Viszonozta a mozdulatot és ő is a kezébe vette a lány egyik halmát. Majd lehajtotta a fejét és Sally nyakát kezdte csókolgatni. A lány megborzongott.
- Én… szeretném… szeretnék neked örömöt szerezni - suttogta fátyolos hangon és érezte, hogy a vér lüktet ereiben.
Sally felnyögött a szavak hallatán.
- Nem muszáj.
- De én szeretném. Szeretném, ha te is azt élnéd át, amit én. Kérlek.
- Már attól, hogy kimondod, mindjárt elmegyek - zihálta a lány.
- Nyugalom! - nyögte Sam és a kanapéra ültette a lányt. Sally automatikusan széttárta a combjait, hogy Sam közéjük hajolhasson.
Sam a lány lábai közé fészkelte magát. Ugyanolyan csodásan láthatta Sally ágyékát, mint előző éjjel, de most nem csak nézni fogja, ahogy a lány maszturbál. Most az ő szája fogja a gyönyörhöz segíteni. Egyre gyorsabban vette a levegőt és teste megborzongott. Gyengéden széttolta a lány combjait, hogy jobban szemérméhez férjen.
Felsóhajtott, amikor meglátta a nyílás bejáratánál csillogó cseppeket. És ahogy közelebb hajolt, érezte az izgatottság szagát. Remegő kezekkel érintette meg a lüktetve tátogó szeméremajkakat és gyengéden szétnyitotta őket.
- Gyönyörű vagy - suttogta, félig csak magának.
Sally már ettől közel járt a csúcshoz. Szinte érezte, ahogy a nő tekintete égeti a bőrét. Ez még jobb volt, amikor előző éjjel magán érezte Sam tekintetét, miközben maszturbált. Most tudatosult csak benne, hogy pillanatokon belül életében először egy száj fog a bejáratához érni. Erről a pillanatról álmodozott azóta, hogy először magához nyúlt. De sosem hitte volna, hogy ezt egy másik nővel fogja átélni. Remegni kezdett, ahogy Sam arca egyre közelebb került hozzá.
Sam szája már elég közel volt a lüktető szeméremajkak közéhez, hogy belenyalintson, de ehelyett inkább csak meleg levegőt lehelt rá. Elmosolyodott, amikor Sally megborzongott és felnyögött. Aztán kinyújtotta a nyelvét és gyengéden végignyalt a lány vágatán.
Sally felnyögött és előre tolta a csípőjét, őrülten vágyva a nő nyelvére.
Sam visszahúzódott és rámosolygott az extatikusan nyögő lányra. Hirtelen megérezte Sally ízét a szájában. Szíve dobbant egy nagyot, ahogy ízlelgette. De nem hajolt vissza azonnal, hanem csak gyengéden körberajzolta nyelvével a lány szeméremdombját. Aztán amikor felülre ért, gyengéden megérintette nyelve hegyével a lány csiklóját.
Sally hangosan felnyögött és erősen megmarkolta a kanapé karfáit.
- Még egy perc, Édes. Légy türelmes! - suttogta. Alig jöttek ki a szavak a száját. Túlságosan is élvezte ezt az egészet, hogy elsiesse. Ezúttal a lány szeméremajkait kezdte szopogatni.
Sally már nem bírta tovább. Elengedte a kanapé karfáját és beletúrt Sam hajába, hogy ágyékához préselje az arcát. És ezzel szinte egy időben lábai a nő nyaka köré kulcsolódtak.
Samnek eszébe se jutott küzdeni ellene, hanem rögtön a lány nyílásába tolta a nyelvét. A lány közelsége, az orrát betöltő illat és az íz teljesen elvette az eszét.
Sally felsikoltott, ahogy a forró nyelv belé hatolt. Hevesen kapkodta a levegőt. Lábainak szorítása pedig arra kényszerítette Samet, hogy meg se mozduljon, csak tovább nyalja őt. Hirtelen a szája megtelt Sally nedveivel, ő pedig ösztönösen nyelni kezdte.
A szoba forgott Sally körül. Semmi az életben nem készítette fel erre a csodás érzésre. Egész teste remegett és borzongás futott végig rajta. Aztán csípője elemelkedett a kanapétól és felsikoltott, ahogy rátört a gyönyör.
Sam alig hallotta őt, ahogy a lány combjai a fülére feszültek. Teljsen elmerült Sally lüktető nyílásában. Alig bírt mozdulni. Nyelve bejárta a megfeszülő barlang minden zeg-zugát. Még az orrát is bevetette, gyengéden izgatva vele a lány csiklóját.
Ahogy Sally levegő után kapkodott, szorítása is enyhült. Sam kiszabadulva felemelkedett és elmosolyodott. Figyelte Sally lehunyt szemeit és mozdulatlanul mellette heverő karjait. Hevesen kapkodta a levegőt. Olyan volt, mintha elaludt volna.
Amikor pár perc múlva sem tért magához, Sam kényelmesen elfektette őt a kanapén és a pihegő arcot figyelte. Ekkor jött csak rá, hogy a lány elájult. Egy pillanatra megijedt, de aztán a lány rendszeres légzése megnyugtatta.
Hagyta őt pihenni és kiment a mosdóba, hogy megtisztítsa az arcát. Amikor belenézett a tükörbe, azonnal hangosan felnyögött. Arcát szó szerint beborították a lány nedvei. Aztán azonban azonnal elmosolyodott, miközben a törülközőért nyúlt, hogy megtisztítsa az arcát. El se tudta hinni, mennyire felizgatta ez az egész. Eddig semmi ehhez foghatót nem élt át.
Amikor néhány perc múlva visszatért a kanapéhoz, látta, hogy Sally már magánál van és álmodozó mosollyal néz rá.
- Feküdjünk le, oké? - segítette fel, majd átkarolta, amikor a lány térdei felmondták a szolgálatot. Segített neki felmenni a lépcsőn és befeküdni az ágyba, miközben ő is mellé bújt. Egymás karjaiban szenderedtek álomba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]