2013. március 25., hétfő

Életképek 21.



Gondolom mindenki, aki ma Magyarországon, főleg Budapesten tartózkodik, ne adj Isten, ha hozzám hasonlóan a boldog egyetembe járók sorát erősíti, egyet ért, hogy nem élünk épp jó napokat. Hideg van, fúj a szél, lóg a havazás lába, mindez tavasszal, és eközben zajlik a félév, jönnek a leadandók… brrr. Már a hideg is kiráz, ha rá gondolok.
De azért megvannak az apró örömök is az életben. A borzalmas hétvégém után pedig ez, mintha csak egy „nesze, vidulj fel!”-ajándék lett volna, már reggel arcul csapott, ahogy kiléptem a házból. Épp unottan sétáltam le azt a száz-százötven méteres távolságot, ami a villamosmegállótól elválaszt, amikor az egyik sarkon befordult elém ez a… „ajándék”. Méghozzá egy eszméletlenül vonzó fiatal lány képében. Első blikkre úgy velem egykorúnak saccoltam. Talán egy-két évvel fiatalabb. Az alakja pedig… ha lenne „szép nő szabvány”, akkor pont megfelelt volna neki. Derékig érő mogyoróbarna haja gyönyörűen omlott le sötétbarna bőrkabátba bújtatott felsőtestére, lábai pedig csodásan simultak bele a szűk farmerbe és vászoncipőbe. Amikor pedig néha hátra pillantott… Az az arc! És ahogy a feneke mozgott gyaloglás közben, azt öröm volt nézni.
Egy pillanatot sem akartam elmulasztani, hogy, burkoltan bár, de legeltessem rajta a szemem. Többnyire ilyenkor sietek. Mindig sietek valahova. Már tökélyre fejlesztettem a gyors gyaloglást, legalábbis a legtöbb ismerősöm szerint. Ha lenne az olimpián 100-200 méteres táv gyaloglásban, tuti megnyerném, vagy legalábbis a dobogón végeznék. Emellett viszont alig tudtam úgy lépést tartani vele, hogy ne érezzem úgy, túl ordenárén feltűnő vagyok.
Ő viszont nem látszott észrevenni. Vagy lehet, ő is élvezte, hogy enyhén rázza a fenekét előttem, előre haladva a célunk felé.
Csak sajnos a cél nem volt azonos. Amikor ugyanis elértünk a villamosmegállóhoz, ő haladt tovább… egyenesen a közeli gimi felé. Na basszus, gondoltam, ha ilyenek a mai tizenhét-tizennyolc évesek, akkor, sok más mellett, már ezért is visszasírom a középiskolát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]