2013. március 8., péntek

Gondolatok

Kedves Olvasóim!
Mint gondolom tudjátok, vagy legalábbis már észrevettétek, igyekszem mindig alakítgatni a blogot, keresni az utat a sokféleség, az újszerűség felé. Néha talán már túlzásba is viszem a különböző témák indítását, ami a jótékony állandóság kárára megy, de remélem, idővel, sikerül majd kialakítanom valami olyan verziót, amiben megvalósul az egyensúly.
Jelenleg a Vallomás című bejegyzésem és annak sikere ejtett gondolkodóba. Gondolkodó ember vagyok. Szinte mindig töröm a fejem valamin. Ez mondjuk abból is látszik, hogy enélkül még ennyit se nagyon tudnék írni. Eddig elzárkóztam attól, hogy saját gondolataimat nagyon részletekbe menően feltegyem a blogra, leszámítva persze, ha más típusú bejegyzésbe, történetbe, életképbe, hasonlóba építem be. Most azonban ott tartok, hogy miért ne? Egy próbát megér. Ha ti is szeretnétek, kiírhatom, ha épp valami foglalkoztat.
A félreértések elkerülése végett, bár ezt elsősorban azért indítanám, hogy nektek a kedvetekre tegyek, utóbbi szándékom nem áll mindenek felett. Nem fogok csak azért kitalálni mindenfélét, hogy kiírjam a blogra. Lehet, hogy így az egész egy idő után elhal, de megígérhetem, hogy ha azon kapom magam, hogy csak azért agyalok, hogy kiírhassak valamit a blogra, akkor is felhagyok az egésszel, mert így én se látnám értelmét. Viszont, mivel ez elsősorban nektek szól (legalábbis addig, amíg én is élvezem), kikérném a ti véleményeteket is.
Én egy az eddigiektől eltérő vállalkozást képzelnék el. Eddig ragaszkodtam hozzá, hogy ez egy erotikus blog, ezért mindennek akörül kell forognia, legalábbis annak, ami nem olyan könnyed dolog, mint mondjuk egy zeneszám, vagy egy videó. Ez esetben viszont elvonatkoztatnék tőle. A tizennyolcas karikát megtartom, mert, ha már egyszer amúgy is egy ilyen oldalon vagyunk, nem szorítom magam korlátok közé. Olyasmit is leírok, ha megfordul a fejemben, amit az ember amúgy csak úgy, bármilyen társaságban nem mondana ki.
Persze ez nem jelent korlátok nélküliséget. Csak a határok kicsit máshol vannak.
A perverzebb, erotikusabb témáktól jelen keretek között felesleges lenne tartózkodni, vannak viszont olyan témák, amit inkább nem feszegetnék. Ilyen például a politika. Érdekelnek a politikai témák és, ha ti is rábólintotok, biztos bőven fogok ilyen témájú gondolatmeneteimről írni, de ez elsősorban elméleti kérdésekből állna. A napi politikába, pártpolitikába, a közelmúlt híreibe egyáltalán nem akarok belemászni. Egyáltalán a fejemben is ritkán fordulnak meg. Inkább elméleti, filozofikus jellegűbb kérdésekre gondolnék. Most csak olyan suta példákat tudnék hozni, mint pl. az államformák kérdése, mi a demokrácia, mire jó, ilyenek. Persze ennek is lennének napi politikai vonatkozásai, de azokat természetszerűleg kerülném.
A megosztó jellegű témákat is inkább mellőzném. Ez persze képlékeny dolog és a ti tanácsaitokat is várom ez ügyben. A lényeg, hogy szeretném, ha kifejtenétek ti is a véleményeteket, esetleg elkezdjetek diskurálni egymással, de nagy, késhegyre menő világnézeti vitákat nem szeretnék kiváltani. Nekem csak annyi a célom, hogy kicsit magasröptűbb gondolatokkal is szórakoztassalak titeket, de ezt is csak akkor, ha ti szeretnétek.
Készítettem erről egy "kérdőívet" (már ha egy kérdés az), amit a címre kattintva elérhettek. Ha valakinek kényelmesebb, biztosítok ott is lehetőséget a szöveges véleménykifejtésre, természetesen anonim módon, de jobban szeretném, ha azt, a technikai apparátus megléte okán, inkább itt közölnétek a fórumban. (Ha valami problémátok van a blogon való kommenteléssel, tökéletesen jó, ha a kördőívbe írjátok a véleményeteket. Nem erről van szó. Csak én a blogra kommentelésről kapok értesítőt, a kérdőívről meg nem, és utóbbit alaphelyzetben csak én látom. Ez utóbbi persze hasznos, ha csak nekem akartok privátba üzenni, és használhatjátok is arra, ha mailt nem akartok írni, de jobb szeretném, ha nem csak író-olvasó párbeszédekből állna a blog.)
Előre is köszönöm a reakcióitokat.

28 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik az ötlet, bár a politikai témával elég vékony jégen járnál, főleg akkor, ha szeretnéd a vitákat elkerülni. (és itt a tegnap ígért kommentem :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jogos.
      Én meggyőzhető vagyok, csak... felmerül a kérdés, hogy akkor honnan tudjam, milyen téma mehet? :/
      Én ilyen esetben hajlamos vagyok az egészet elbizonytalankodni. :(

      Törlés
    2. De mi nem hagyjuk, hogy elbizonytalanodj! :)
      Nem lesz politika és akkor mi van? Semmi. Van ezer más téma is nem igaz? :)
      Szóval fel a fejjel! :)

      Törlés
    3. Nem az a baj, hogy pont politika nem lesz. Csak valahogy tisztázni kéne, hogy mi mehet és mi nem. Ha ismerem a határokat, semmi baj nincs. :)

      Törlés
    4. Szerintem a politikán kívül bármi mehet.

      Törlés
    5. És akkor, tegyük tisztába a gyereket, pontosan mit értünk politika alatt? :D
      A napi politika, pártpolitika tiszta sor, de azt amúgy sem akarnék. :)

      Törlés
    6. Akkor meg is volnánk. Ha ezeket kivonjuk az egyenletből, akkor jó. :)
      Zs.

      Törlés
    7. Mit? A napi politikát meg a pártpolitikát? Mert akkor nem értem a problémátokat. :D
      Ezeket eddig sem akartam belevenni.
      A legdurvább dolgok, amikkel foglalkozni szoktam, mondjuk olyan jellegű, hogy tulajdonképpen mi a demokrácia, és mennyire megvalósítható. Ennél többre, "politikusabbra" alapból nem kell számítani. Vagy már ez is sok? :S

      Törlés
    8. Ez nem vészes.
      Zs.

      Törlés
    9. Jelen összefüggésben ezt értem politika alatt. Meg még "lájtosabb" témákat.

      Törlés
    10. És mik a "lájtosabb" témák?
      Zs.

      Törlés
    11. Pfff... Most nehezen tudnék példát mondani.
      Mondjuk, nem tudom, ismered-e azt a mondást, hogy "Ha békét akarsz, készülj háborúra!" Erről van egy filozofálgatásom valahol a gépemen. Ha gondolod, előkereshetem, és akár fel is tölthetem első szösszenetnek.
      Persze csak ha ettől a többiek se térnek ki a hitükből.

      Törlés
    12. Én benne vagyok, csak végre olvashassak valamit. :D
      Zs.

      Törlés
    13. Most is azt teszed. :D
      Másfél órája olvashattad ezt, azóta meg a kommentjeimet. ^^

      Törlés
    14. Oké, jogos. Plusz találtam egy történetet, amit még nem olvastam (nem tudom miért nem), szóval míg látok, és képes vagyok felfogni azt, amit olvasok, addig elleszek. :D
      Zs.

      Törlés
    15. Melyik az? :)
      Ja. Ismerős. Velem is megesik olykor, hogy huszonötször olvasok el egy bekezdést, mert már olyan fáradt vagyok, hogy nem fogom fel, aztán feladom, másnap meg, amikor nekiülök, hiába tudom, hogy olvastam már, abszolúte nem ismerős. :D

      Törlés
    16. A wilmingtoni hasfelmetsző. Az a durva, hogy eddig fel se tűnt hogy van ilyen. :)
      Nekem még pont van annyi erőm, hogy felfogjam a mondatokat, bár egyre több szót olvasok félre! :D
      Zs.

      Törlés
    17. És az "A gyilkosnak két arca van" elején se tűnt fel, hogy az ennek a folytatása? Vagy azt se olvastad? :D

      Törlés
    18. Őszintén? Nem tűnt fel! :D De azt régen olvastam már, egy pár hónapja.
      Zs.

      Törlés
    19. Aki hülye, haljon meg, mondta a hal és kifeküdt napozni. :D

      Törlés
    20. Na, elmész te a ..... :D:D Most küldök egy kiadós seggbe billentést! :D:D
      Zs.

      Törlés
    21. Ha mellé röhögsz, akkor nem használ. :P
      Amúgy, ha anélkül is érthető és élvezhető volt, akkor részemről oly mindegy! :D

      Törlés
    22. Teljesen jó volt! Vagyis nekem tetszett, lehet másnak más a véleménye, de az enyém ez! :)

      Törlés
    23. Akkor jó. :)
      De nem volt fura, hogy eléggé hirtelen indul?

      Törlés
    24. Annyira nem volt, bár így visszagondolva azért feltűnhetett volna, hogy valami nem stimmel. :)

      Törlés
    25. Gyanús lehetett volna, hogy töke van a menyasszonynak. xD

      Törlés
    26. Vannak ilyen gyenge pillanataim, amikor a totálisan evidens dolgok sem koppanak le. :D

      Törlés
    27. Akkor csak rá kell jönnöm, mikor van ez, és akkor bármit megtehetek veled. xD
      Amúgy a Zs. már egy ideje elmarad. ^^

      Törlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]