2013. március 25., hétfő

Előre a cél felé VIII. rész 17. fejezet




Közvetlen előzmény: Előre a cél elé VIII. rész 16. fejezet

Eredeti cím: Fourth and Goal
Írta: Strongsouljah (alias Tonya S. Coley)
Fordította: Sinara

**************************************************************************




            Caitlin figyelte, ahogy a Rockot szállító mentőautó befordul a létesítmény mögé. Idegesen állt egyik lábáról a másikra, ahogy várta híres páciensét. Az, hogy Mr. van Roekel körülötte járkált fel-alá, a legkevésbé sem segített rajta. Mivel képtelen volt egyhelyben maradni, inkább az ajtóhoz ment, hogy már jó előre köszöntse Rock nagyanyját és a családot. Johnnie mindig megnyugtatta őt. Most is mosolyogva figyelte, ahogy az idős hölgy rámordul JB-re, aki próbál neki segíteni kiszállni a kocsiból. Majdnem felnevetett, ahogy Johnnie megfenyegette a férfit a botjával, majd a fenekére csapott vele.
– Üdv, Caitlin – tárta szét a karjait Nadina a fiatal nő felé. Caitlin viszonozta az ölelést.
– Mrs. Rockwell! Hogy van?
Nadina visszahúzódott, és összevonta a szemöldökét.
– Sajnálom. Úgy értem, Nadina – javította ki magát.
– Így már jobb – simogatta meg az idősebb nő Caitlin arcát. – Készen állsz, hogy kezelésbe vedd Észak-Karolina legönfejűbb nőjét? – viccelődött, majd egy pillanatra elgondolkodott, és Johnnie felé fordult, aki még mindig JB-t kergette. – Nos, a második legönfejűbb nőjét. Bocsáss meg, Caitlin! – Azzal visszalépett az ajtóhoz és kikiáltott rajta: – Mama! Abbahagynád JB hajkurászását, és segítenél Michaelnek behozni Valit?
JB a fenekét rázta Johnnie felé.
– Haha! Nem kapsz el, nagyi!
Johnnie ördögien rá mosolygott, és dárdaként előre hajítva eltalálta a férfi fenekét.
– Aúúú! – kiáltott fel a sértett, érintett testtáját dörgölve.
– Ez majd megtanít – kacagott Johnnie. – Most pedig, hozd vissza azt a fogpiszkálót! Máris sajog a térdem.
– Semmi baj a térdeddel, vénség – motyogta JB, még mindig a fenekét dörzsölve, miközben felvette a botot.
Johnnie felvonta a szemöldökét.
– Mit mondtál, kölyök?
JB nyelt egy nagyot, miközben odalépett hozzá. Elfeledkezett a nő éles hallásáról.
– Semmit, nagyi.
– Én is így gondoltam – kapta ki a botját Johnnie a férfi kezéből. – Most pedig, hozd a csomagokat!
– Igenis – sietett el JB.
Nadina a fejét csóválta. Nagyon is jól tudta, hogy az anyja mennyire élvezi Rock és JB piszkálását. Nyitva tartotta az ajtót, miközben Johnnie belépett.
– Miért kínzod azt a gyereket, Mama?
Johnnie horkantott.
– Mert vicces. – Azzal Caitlinre mosolygott. – Hello, Törpi! Gyere csak, és ölelj meg!
Caitlin azonnal átkarolta az idős hölgyet. Olyan volt, mintha a nagymamája lenne, aki soha nem ismert. Valami furcsa okból kifolyólag mindig biztonságban érezte magát vele.
– Hello, nagyi! Hogy vagy?
– Jól, mint a béka haja – viccelődött Johnnie, elővéve vidékies szófordulatait.
– A békának nincs is haja, nagyi – kuncogott Caitlin.
– De, van – kacagott Johnnie is. – De jó, hogy nem látod – kacsintott Nadinára.
A kis idillt Mr. van Roekel hangja szakította meg.
– O’Hara! Már mindenhol kerestem. Miért nem vár a recepciónál Miss Rockwellre?
Nadina megfeszült a hangszín hallatán. Tudta jóelőre, hogy ez Johnnie-nak sem fog tetszeni. Az anyjára nézett, és már látta is, hogy az teljes magasságában kiegyenesedik. És, mielőtt bármit is mondhatott volna, az anyja Caitlin elé lépett.
Malin Ripper alias Caitlin O'Hara
– Mert el volt foglalva azzal, hogy üdvözöljön minket, maga tahó – morogta. – Miért ücsörögne ott, lógatva a lábát, amikor tudja, hol van az unokát, és hogy mit kell tennie?
Van Roekel majdnem a gatyájába piszkított rémületében, amikor ráismert Rock családjára.
– Sajnálom. Nem tudtam.
– Igen. Nagyon fogja sajnálni – folytatta Johnnie. – Mindig így beszél az alkalmazottaival?
– Nem. Csak aggódtam amiatt, hol lehet O’Hara.
Johnnie közelebb lépett hozzá.
– Szokása eltűnni munkaidőben?
– Nem. Nem. Hova gondol? – izzadt a férfi.
– Nagyon jól tudja, hogy nem maga, vagy a hírneve miatt választottuk ezt az intézményt, hanem miatta – bökött a hüvelykujjával Caitlin felé. – Ő a legjobb fizikoterapeuta az államban, és a unokám legjobb esélye, hogy ismét járjon. Úgyhogy ajánlom, tanuljon meg viselkedni az ügyfeleivel, vagy elveszíti őket.
– Sajnálom, O’Hara – fújt visszavonulót a férfi. – Nem akartam kiabálni. Csak aggódom a páciensünk miatt. Olyan gyorsan el kell intéznünk a formalizásokat, ahogy csak lehet.
Caitlin tudta, hogy nem gondolja komolyan. Csak Rock hírneve aggasztotta.
– Semmi gond, Mr. V.
– Helyes, helyes – sóhajtott fel megkönnyebbülten a férfi, aztán Rock családja felé fordult. – Hívok valakit, aki segíthet Miss Rockwell csomagjaival. Addig is, ha szeretnék, megmutathatom a szobát – nézett a még mindig dühös idős hölgyre és fintorgó lányára.
– Szerintem Miss O’Hara is meg tudja mutatni az unokám szobáját – mondta Johnnie.
– Rendben – válaszolta van Roekel megverten, és visszavonulót fújt.
– Mama! Miért hozod a frászt erre az emberre? – kérdezte Nadina.
– Mert vicces – jött a vigyorgó válasz, aztán Johnnie visszafordult Caitlinhez. – Szeretnéd, ha megszorongatnám? Talán még élvezném is.
Caitlin felnevetett.
– Semmi gond, nagyi! – paskolta meg Johnnie kezét. – Ha ti, hölgyeim, velem tartotok, megmutathatom, hol helyezzük majd el Rockot.

***

            Miriam még egyszer végigmérte magát a tükörben, megbizonyosodva róla, hogy pont olyan kívánatos, amennyire csak lehetséges. Emlékeztetni szerette volna Rockot arra, ami először megfogta őt benne, és remélte, ismét felélesztheti a szikrát kettejük között. A fiúk már megették a reggelijüket és a szálloda gyermekmegőrzőjében voltak. Miriam odalépett a tévéhez és már épp kikapcsolta volna, amikor elkezdődött Rock sajtótájékoztatója.
– Istenem! Még gyönyörűbb, mint emlékszem – nyögte, miközben feltekerte a hangerőt és leült. Végig mosolygott, miközben hallgatta Rock szavait. Borzongás futott végig a gerince mentén, ahogy felidézte azt a hangot, amint a fülébe suttog.
– Mike Sloan egy nagyszerű játékos. Ha az NFL úgy gondolja, a tetteinek következményei kell, hogy legyenek, ki vagyok én, hogy vitatkozzam? – hangzott a tévéből.
– Gondolja, hogy a támadásnak személyes indítékai lehettek?
– Ezt tőle kell megkérdezniük. Most pedig, ha megbocsátanak, oda kell érnem a rehabilitációs centrumba.
– Rehabilitációs centrum? – nyögte Miriam. – Már a rehabilitációs centrumban van? Mi a fészkes fenéért… Azonnal felpattant és a kabátjáért nyúlt. Aztán megállt, amikor rájött, hogy nem is tudja, hova vitték Rockot. Egy pillanatig gondolkodott, majd odarohant a telefonhoz és hívta a recepciót.
– Igen, halló! Arról szeretnék érdeklődni, tudnának-e ajánlani egy jó rehabilitációs központot. Kiújult egy régi röplabda-sérülésem és szükségem lenne egy kiadós masszázsra. – A homlokát dörgölte, miközben a választ várta. – Nem. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű a masszőrük, de én valaki több tapasztalattal rendelkezőt szeretnék. Valakit, aki ért a sportsérülésekhez. – Figyelmesen hallgatta a recepciós szavait, majd elmosolyodott. – A Charlotte Institute of Rehabilitaton. Ez a legjobb a városban? Ó! Az egész államban? Akkor jó. Hívna egy kocsit, hogy elvigyen? Köszönöm.
Szélesen vigyorogva tette le a telefont.
– Nincs más dolgom, mint hogy ráébresszelek, valami különleges van közöttünk, Rock. És aztán már nem csak hogy elhagyom Mike-ot, de meg is alázom.

***

            Johnnie fel-alá járkált Rock szobájában.
– Végre el kell indítani az útján – motyogta. – Nem tudom, mennyi időm van még, mielőtt…
– Mama, abbahagynád végre a járkálást? – könyörgött Nadina, félbeszakítva az anyja gondolatait. – Még a végén felszántod a padlót. – A szemeit forgatta a viszonzásként kapott pillantás láttán, majd inkább Rock felé fordult. – Jól vagy, kicsim? Fájdalmasan csendes vagy mióta megérkeztük.
Rock megfordult az ágyban, és elfintorodott a beléhasító fájdalomtól.
– Jól vagyok, csak fájnak a combjaim.
– Erre számítani lehetett, Rock – szólalt meg Caitlin az ajtó felől. – Vettem a bátorságot és szóltam a nővérnek, hogy kerítsen neked gyógyszert.
Rock azonnal megfeledkezett a fájdalomról és felült az ágyában, úgy vigyorogva, mintha legalábbis a lottó ötöst nyerte volna meg.
– Ne csak állj ott! Gyere be!
Caitlin letette a kartonját és belépett.
– Kényelmesen berendezkedtél? Ki tudom elégíteni valamilyen szükségletedet? – Alighogy kimondta, Caitlin azonnal elpirult, rádöbbenve a nyilvánvaló kétértelműségre.
„Igen. Például azt a szükségletemet, hogy mellém ugorj az ágyba” – somolygott Rock, miközben vörösség árasztotta el az arcát.
– Rendben leszek – nyögte ki végül.
Johnnie megcsóválta a fejét. Még sosem látta Rockot ilyen szégyenlősnek. Tudta, hogy ez nem fog menni segítség nélkül.
– Úgy néz ki, a Törpinek van még egy kis dolga. Talán kettesben hagyhatnánk titeket.
– Nincs szükség rá – szabadkozott Caitlin.
Nadina azonnal megértette az utalást.
– Jól esne egy kávé. És kideríthetnénk, merre kódorog Michael és JB. – Azzal felállt, és belekarolt az anyjába.
– Most pedig, Squirt, tégy meg mindent, hogy ne okozz túl sok fejfájást Caitlinnek! – figyelmeztette az unokáját Johnnie. – Azt hiszed, most fájdalmaid vannak, de ez könnyed felüdülésnek fog tűnni ahhoz képest, amit máskülönben tőlem kapsz.
– Nagyi! – kiáltott fel Rock.
Johnnie cukkolásától Caitlin csak még jobban elpirult. Figyelte, ahogy anya és lánya távoznak, majd becsukják az ajtót maguk mögött. Aztán figyelme teljes mértékben a páciense felé fordult.
„Nyugalom! Meg tudod csinálni. Ő is csak egy olyan páciens, mint az összes többi” – nyugtatta magét.
– Nos, a nővér azonnal itt lesz, miután végzek a kiértékeléssel, és átveszi veled az ütemtervet. Persze csak ha nem rosszabbodik a fájdalom – mondta Caitlin lágyan. Felfigyelt egy apró izzadtságcseppre Rock felső ajkán, és alig tudta türtőztetni magát, hogy ne törölje le a hüvelykujjával. – Milyen fájdalmat tapasztaltál?
– Azt hiszem, leginkább izomgörcsként lehetne leírni.
– Pontosan hol érzed?
Rock elnyúlt az ágyon, felemelve izmos combjait, kibújva a nadrágjából, majd ismét felült, és végigsimított a derekán és a combjai hátulján.
            Caitlin visszafojtott lélegzettel lépett közelebb, hogy megvizsgálja. Alig bírt uralkodni magán.
– Ezen egy kiadós masszázs segíthet. – A kartonjáért nyúlt, majd igyekezett szenvtelen hangot megütni, miközben folytatta: – Fordulj meg!
Rock visszaereszkedett az ágyra, és az oldalára, majd a hasára fordult. Hangosan felnyögött, ahogy Caitlin a hátához ért, és a háta közepéig felgyűrte a pólóját.
            Caitlin kezei remegtek, miközben ujjai Rock forró bőréhez értek. Eltökéltsége, hogy csak a páciense javát tartja szem előtt, egy pillanat alatt elszállt. Gyengéden masszírozta, azonban érezte, hogy az izmok egyre feszesebbek lesznek.
– Ez fáj, Rock?
– Nem, nem. Jól vagyok. Ez csak a görcs – hazudta.
– Nem tarthat túl sokáig. Az idegrendszered gyorsan visszaáll a régi menetbe – masszírozta tovább Rock derekát. – Ez jó dolog.
– Miért mondod ezt? – kérdezte Rock, miközben élvezte a mennyei kezek érintését.
– Nos, most már tudjuk, hogy a műtét sikeres volt – kezdte Caitlin. – De még így is idő, amíg az idegi pályák helyre állnak – tért át Rock fenekére.
Rock úgy érezte, ha ez tovább folytatódik tovább, el fog élvezni.
– Jobb lenne, ha megfordulnál, hogy a többi izmodat is elérjem – kérte Caitlin.
– Oké!
Caitlin kezei remegtek, és alig tudta megállni, hogy meg ne érintse a feszes hasfalat. Gyengéden masszírozta a feszes combokat, míg egy hangos nyögés nem tört elő a pácienséből.
– Minden rendben?
– He? – pattant fel Rock szeme. – Ó, elnézést! Csak élveztem ezt a csodás masszázst.
Caitlin elmosolyodott.
– Köszönöm a bókot. – Közben remélte, Rock nem érzi a keze remegését.
Rock ismét lehunyta a szemeit, és azért könyörgött, a másik nő ne időzzön túl sokat az ágyékán. Caitlin csak figyelte őt, és azon merengett, vajon ilyen-e akkor is, amikor elélvez. Tudta, hogy ez az a pont, ahol abba kell hagynia.
– Rendben. Végeztünk – tápászkodott fel.
„Ne!” – üvöltött némán Rock, de végül csak annyit mondott: – Oké. Így máris jobb. Köszönöm
– Nem tesz semmit – mosolygott Caitlin. – Van masszázsterapeutánk is, ha behatóbbra lenne szükséged. De a kisebb görcsökről én is gondoskodhatok.
– Le kéne védetned azokat a kezeket – bámulta Rock.
Caitlin elpirult.
– Nézd át az ütemtervet, hogy aztán a családod visszajöhessen, és velük tölthesd az idő! Mozgalmas délután áll előttünk.
Rock zavartan nézett rá.
– Mozgalmas? Azt hittem, csak holnap kezdünk.
– Csak viccelsz, ugye? – vigyorgott ördögien Caitlin, majd a dossziéja felé fordult és elkezdte rendszerezni az anyagát.

***

– Szereti azt a kocsit – jegyezte meg Nadina.
– Nem hiszem el, hogy még mindig megvan neki – hitetlenkedett Michael. – Már rég egy múzeumban lenne a helye.
– Jobb lesz, ha abbahagyod a kocsim szapulását – morogta Johnnie. – Már akkor is megvont, amikor te még meg se születtél, Nadina, és soha nem volt vele semmi gondom.
– Akkor miért cseréltetted ki a motort hibridre? – kérdezte Michael.
Johnnie felvonta a szemöldökét.
– Mert a drága feleséged egyszer kölcsönvette, és úgy döntött, segíteni akar.
– Rendben, Mama, semmi szükség a múlt felemlegetésére – zárta rövidre Nadina.
– Most nem, Apróság – emelte fel a kezét Johnnie, majd Michael felé fordult. – A feleséged azt gondolta, segít, ha kissé átalakítja a kocsim.
– És mi a baj ezzel? – kérdezte Michael.
Johnnie felnevetett.
– Semmi. A probléma csak az volt, ahova vitte.
Nadina a kezei közé temette az arcát.
– Mama! Kérlek!
– Hova vitte? – érdeklődött JB.
– Egy benzinkútra.
Nevetés tört ki a váróteremben. Azonban azonnal elhallgattak, amikor egy limuzin gördült be a bejárat elé.
– Úgy tűnik, valami nagykutyát kapunk látogatóba – jegyezte meg JB.
Figyelték, ahogy a sofőr kinyitja az ajtót, és egy vonzó barna száll ki.
– Ó, a fenébe! – nyögte Johnnie.
– Ki ez, Mama? – nézett rá Nadina.
– Baj – válaszolta Johnnie, és figyelte, ahogy Miriam Sloan belép az ajtón.

Folytatása következik!

Vége a VIII. résznek!


******************************************************************************

Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található.

3 megjegyzés:

  1. A történet mikor folytatódik ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor lesz időm fordítani. :)

      Törlés
    2. Türelemmel várok :) Egy minden nap,blogodra kattanó :)

      Törlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]