2013. augusztus 25., vasárnap

Előre a cél felé folytatás

Kedves Olvasóim!
A történetekhez csatolt kérdőíveket azért találtam ki és csinálom, amilyen sűrűn csak tudom, hogy biztosítsak egy olyan felületet, ahol privátban tudtok nekem üzenni úgy is, hogy magatokról tulajdonképpen semmit nem adtok ki (pl. egy mailcímet se, amiről érkezne a levél). Ezt pedig szeretném azzal is erősíteni, hogy az oda beírt információkat a lehető legnagyobb diszkrécióval kezelem és nem kürtölöm világgá még név nélkül se, hogy oda mik érkeztek.
Néha azonban nehéz megállni, hogy ne reagáljak. Ezt ne vegyétek úgy, hogy "felesleges" oda írni, mert úgyis megtudja mindenki ugyanúgy, mintha ide írnátok! Nem akarok rendszert csinálni az ottani kommentekre itt történő válaszolgatásból, de most szükségét érzem, és más lehetőségem nemigen van.
Hogy miről is van szó? Pénteken egy kedves olvasóm hiányolta az Előre a cél felé című regény folytatását tőlem. Tisztelettel jelentem, ezer örömmel fordítanám tovább a történetet, ha lenne. De sajnos nincs. Mint azt magánál a történetnél is jeleztem, bárhol találtam meg a neten, ott csak huszonegy fejezett volt fenn. Se több, se kevesebb. Igen, igen, a regény befejezetlen, de ezt már jóelőre jeleztem.
Természetesen ha rátalálnátok valahol kallódó további fejezetekre és elkülditek nekem, én szíves-örömest lefordítom, de addig is nem tudok mit csinálni.
Megértéseteket köszönöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]