2013. szeptember 23., hétfő

Egyetem 1. rész

Megjegyzés: Jelen esetben igyekeztem egy a többitől független történetet alkotni, azonban az eredmény így is tartalmaz utalásokat a Nyaralás és a Megnyitó című történeteimre, és feltűnnek benne a Gyönyörök az öltözőben, a Találkozás egy olvasóval 1. és a Karácsony című történeteimből ismert szereplők is. Azonban a történet maga előismeretek nélkül is érthető.

*********************************************************************

Az élettel teli zsibongás enyhén visszhangzott a hatalmas terem üresen árválkodó, fehérre meszelt falain. A lelátószerű lépcsőkben egymás mellett sorjázó régi, ütött-kopott padok szinte teljesen megteltek vidáman nevetgélő és nyári élményeiket ecsetelő emberekkel. Többek között azért is szeretem Pestet, mert bárhová lép az ember, minden sarkon csinos lányokba és érdekes helyzetekbe botlik. Az egyetemen pedig ez fokozottan igaz, ahol a húsz év körüli csajok népsűrűsége többszöröse az átlagnak, arányuk pedig az összes jelen lévő között még ennél is nagyobb. Én azonban mégis kissé lehangolt voltam. De hát mit várjon az ember lánya a nyári szünet utáni első héten?
Alig pár hete még a türkizkék tengeren hajókáztam és egy csokibarna szépséget öleltem, annak pedig csak alig pár napja, hogy megnyitottuk az Infernót, de mégis, az egész mintha egy másik életben történt volna. Akárha egy másik világ lett volna. Most pedig ismét kezdődnek a dolgos hétköznapok, az előadások, a gyakorlatok, a tanulás, a számonkérések... Már a gondolattól is kiráz a hideg. És jelen helyzetemben egy cseppet sem segített a mellettem vidáman nevetve trécselő Csilla és a többi, párját ritkító szépség az előadóban. Pár sorral lejjebb észrevettem Vivet és Erist, másutt meg más ismerősöket a megnyitó buliból. Az egyetem lánytársadalmának színe virága gyűlt itt össze. Csak azt sajnáltam, hogy képtelen vagyok kiélvezni.
De az egész persze nem volt véletlen. Szeretett egyetemünk "lehetőséget" biztosít arra, hogy szabadon választható kurzus címszó alatt a tantervben nem szereplő kurzusokat is felvegyünk. Persze itt a szabadon választható helyett értelmesebb lenne a kötelezően választható, vagy még inkább a kötelezően választandó megnevezés. Innentől kezdve pedig már elképzelhető, mekkora lelkesedés övezi ezt az intézményt a hallgatóság körében.
Természetesen mindenki igyekszik a lehető legkönnyebb, legkisebb erőfeszítéssel teljesíthető tárgyat megtalálni, úgy, hogy az még ráadásul érdekes is legyen. A végén pedig mindenki, akinek van olyan mázlija, hogy befér, itt lukad ki. De persze ez az, ami nem véletlen. Elvégre kit ne vonzana a Szexuálantropológia című mesés tantárgy, ha már muszáj valamit választani? A viccesebb kedvűek már csak azt "sajnálják", hogy gyakorlat nincs belőle. Igaz, ha ugyanaz a hetvenes, kopaszodó bácsika tartaná, mint az előadást, én még akkor sem venném fel, ha lenne. De ha csak hallgatni kell, a legnagyobb bajunk az lehet, hogy az öreg már a hamut is mamunak mondja. De a téma a lényeg, nemde? Az meg, hogy egy kivénhedt fószer beszél az energiával teli fiataloknak a szexről, senkinek sem tűnt különösebben abszurdnak.
- Ha mond a Fazekas pá jó pozitúrát, majd este kipróbáljuk - viccelődött mellettem Csilla és a tréfáját megtoldotta egy vidám nevetéssel. Normális hangulatomban rákontráztam volna valamivel, csak hogy bekapcsolódjak a beszélgetésbe, de most inkább csak az órámra néztem. Már öt perce el kellett volna kezdődnie.
Kissé elfintorodtam és a terem elülső részében nyíló ajtó felé néztem, ami persze ugyanúgy egy egyszerű folyosóra nyílik, mint az összes többi, de valami titkos egyezmény alapján mégis mindig arról érkeznek a tanárok. És ekkor, mintha csak az én gondolataimnak engedelmeskedett volna, az ajtó nyílni kezdett. Az eredmény azonban egyáltalán nem a várt lett. Persze, ki tudja, lehet, hogy a vén Fazekas a nyár alatt leadott úgy negyven kilót, felvarratta a ráncait, megnövesztette és befestette a haját és átoperáltatta magát, csak az esélye tendál a nullához. Az ajtón ugyanis egy fiatal, huszonhét-nyolc év körüli lány lépett be, aki, azon kívül, hogy lófarokba fogott sötétbarna haja ugyanolyan színű volt, mint a vén professzoré az ezeréves fényképeken és ő is szemüveget viselt, semmiben nem hasonlított a jó tanár úrra. Könnyed, ruganyos mozdulatokkal lépett be, kissé hátra fordulva, hogy becsukja maga mögött az ajtót és miközben folytatta útját, lófarka enyhén meglendült, mint a nevét adó állaté, amikor a legyeket igyekszik elhajtani.
Nem kellett körbe néznem, hogy én is érezzem, ahogy minden tekintet rá tapad és végigméri feszes farmerbe és rövid ujjú pólóba bújtatott karcsú, sportos alakját és csinos arcát, amin még a szemüveg is jól állt, lévén nem azt a vastag sztk-keretes förmedvényt viselte, mint az öreg tanárok, hanem egy könnyebb, vékonyított lencsés darabot.
Bár, persze, tökéletesen elképzelhető, és talán még logikusabb is lett volna, hogy "csak" egy új hallgató, aki késve érkezett az órára, de valami megfoghatatlan mégis elárulta, egyáltalán nem erről van szó. És ezt mindenki más is érezte a teremben, egyre jobban, ahogy az érkező lány a kisebb asztaltársaság számára akár ebédlőasztalnak is megfelelő méretű tanári asztal mögé sétált és lepakolta a könyveit.
- Üdvözlök mindenkit - szólalt meg lágyan csengő hangon. - Gondolom, nem jelent meglepetést, ha elárulom, én nem Fazekas tanár úr vagyok.
Hangos nevetés tört ki, de egy pillanat múlva már mindenki elcsendesedett, lesve a váratlanul betoppant tüneményt, aki barna szemeinek átható tekintetét végighordozva a hallgatóságon, egy enyhe mosoly kíséretében folytatta: - Bár az egyetem már nem a közoktatás, úgyhogy sosem tudhatja a jámbor oktató, milyen korosztályokból kerülnek ki a hallgatói, de remélem, az esetlegesen jelen lévő nálam idősebbek is megbocsájtják, ha azt mondom, inkább tegeződjünk. Engem pedig szólítsatok nyugodtan Fanninak!
Huncut mosolyt véltem felfedezni néhányak arcán, azonban volt valami ebben a lányban, ami mindenkit megakadályozott abban, hogy benyögjön valamit.
Pillanatok alatt felmérve a helyzetet már kezdett tisztává válni, honnan is fúj a keleti szél. Persze sosem volt egyszerű, ha egy doktorandusz tart egy órát. Lévén alig pár évvel idősebb még a legfiatalabb jelenlévőknél is, mindenki hajlamos közlünk valónak, talán egyenesen havernak, a szemtelenebbje akár még friss husinak is tekinteni. Fanniban viszont volt valami megfoghatatlan, amitől mindenkinek a torkára fagytak az ilyen megjegyzések. Talán az átható tekintete tette, ami így is egy borzasztó szexi lány külsejét kölcsönözte neki, aki viszont képes volt egy puszta pillantással is belefagyasztani azt a bizonyosat is az emberbe.
- Feltételezem, már mindenki rájött, én fogom tartani ebben a félévben az órákat. A tanár úrnak egyéb elfoglaltsága akadt - vette elejét egy újabb kérdéskörnek. - El tudom képzelni, hogy alig vártátok, hogy meghallgathassátok a pajzán történeteit, de, fájdalom, be kell érnetek velem.
Ismét kuncogás futott végig a termen, ami már Fanni arcára is visszafogott mosolyt csalt. Persze, mindenki tudta, az lenne a világ nyolcadik csodája, ha a nagy Fazekas professzor pajzán történeteket kezd mesélni, de az eddigi kiállása alapján valahogy Fanniról sem tudtam elképzelni, hogy az órát a hálószobatitkai kiteregetésével akarná eltölteni.
- Tisztában vagyok azzal, hogy a többség csak szórakozni jött ide, valami élvezetesre elcsapni a szabad kreditjeit - váltott könnyedebb hangnemre Fanni, egy visszafogott mosoly kíséretében végighordozva tekintetét a hallgatóságon. - Emiatt én sem akarlak túlhajszolni titeket. Azok számára, akiket bővebben érdekel a téma, van egy száz tételes irodalomjegyzékem... - Tapintható volt a feszültség a teremben. A
Ez az "akit jobban érdekel"-formula a tanároknál nagyjából azt szokta jelenteni, aki át akar menni a vizsgán. Fanni azonban még elég közel volt a mi helyzetünkhöz, hogy ezt tudja, és az arcán is látható volt, csak ingerli a hallgatóságát. - Mindazonáltal, én itt az órán nem egy átfogó képet szeretnék nyújtani. Inkább csak azt, amire ti is vágytok. Vagyis egy kis igényes szórakozást - nyomta meg az "igényes" szót. - Úgyhogy nem lesz szükség papírra meg tollra és a laptopokat is nyugodtan el lehet tenni - mosolygott pár srácra, akik nyilván jegyzetelés címszó alatt nácikat lőttek halomra az órákon, vagy valami hasonlóval foglalatoskodtak. Ők persze azonnal vették a lapot és a többiek kuncogása közepette, szinte már elpirulva tették el a számítógépüket.
- Akkor, tegyünk is egy próbát! - mosolygott Fanni, és miközben félhomályosra gyengítette a világítást a teremben, beállított valamit a tanári asztalon álló számítógépen és rákötött egy pár nagy teljesítményű hangszórót. Feltételezhetően a sajátjait, mivel erősen kétlem, az egyetem pénzéből telne ilyesmire mostanában.
- A szexuálantropológia szó hallatán bizonyára nagyon sok minden felvetődik a fejekben - kezdte. - De ezeket most felejtsétek el! Inkább ürítsétek ki az elméteket, hunyjátok le a szemeteket és ne gondoljatok semmire!
Elhallgatott, nyilvánvalóan kivárva, amíg tényleg eleget teszünk kérésének. Aztán, amikor már mindenki lehajtotta a fejét és behunyta a szemét, ismét megszólalt Fanni búgó hangja: - Sokszínű világban élünk, ahol az emberek is sokfélék. Ezernyi nép, szokás és életmód. Ami az egyik helyen különös, szokatlan és elképzelhetetlen, a másik helyen mindennapos. Már régen is kutatták az erre hivatottak és elég pénzzel rendelkezők az egzotikus tájakat, sokszor mesék és legendák nyomában járva. Képzeljétek el a tizenkilencedik századi felfedezőket, amikor behatoltak az ismeretlen dzsungelek mélyére! Képzeljétek csak oda magatokat! - biztatott  - Egy kis hajóban ülünk, ami lassan szeli az Amazonas vizét. - A termet uraló csendben halk kattanások hangzottak fel, nyilván ahogy Fanni valamit beállít a számítógépen, majd a hangszórókból lágy zúgás hangzott fel. A folyó csobogása, az erdő zizegése a lombok között lengedező szélben, a trópusi állatok hangjai... - Lassan haladunk. Hajónk kerülgeti a vízbe lógó ágakat. Néhol krokodilok és hatalmas kígyók tűnnek el a lomhán áramló vízben.
Szinte láttam magam előtt a tájat. Láttam, ahogy kis csapatunk, Fanni leírásának megfelelően, kiköt a folyó egy nyugodtabb kanyarulatában, majd bozótvágó késekkel törünk magunknak utat.
- Képzeljétek a felfedezők meglepetését, amikor ráakadnak a helyiek a dzsungel mélyén rejtőző falujára! A helyiek barátságosak, érdeklődve gyűlnek kis csapatunk köré, hogy fogadják a számukra különösnek tűnő idegeneket.
- Aztán beesteledik - folytatta valamivel később Fanni. Hangja tisztán érthető volt a hangoknak a termet betöltő kakofóniáján keresztül is. - A bennszülöttek meghívnak minket hatalmas tüzeik mellé. Képzeljétek el, ahogy az indiánok körbetáncolják a tüzet! Izzadt bőrükön megcsillan a tűz fénye, ahogy a fiatal lányok egy szál ágyékkötőben ringatják csípőjüket.
Homályos elmémben testet öltöttek a mosolygó falusiak, ahogy gyakorlatilag meztelenül táncolnak előttünk. A hangszerek zaja visszhangzik az erdőben, ahogy hatalmába kerít minket egy mélyen belülről feltörő érzés. A lányok értünk nyúlnak és felsegítenek. Az ölelések gyengédek, a csókok hevesek és mindent elönt a melegség.
Rossz kedvem tova szállt és szinte már csalódásként ért, amikor a zajok elhallgattak és Fanni közölte, mára ennyi volt. Az idő letelt.
- Mint láthatjátok, a tudomány nem csak száraz tényekből állhat - mosolygott. - Jövő héten folytatjuk.
Azzal megfordult és elkezdett pakolni.
Az emberek csak lassan tértek magukhoz, és amikor tudatosodott bennük az, amivel Fanni lezárta az előadását, csalódottan kezdtek szedelőzködni.
- Ez a csaj aztán tudja, hogy izgasson fel - zsörtölődött Csilla, miközben kiléptünk az előadóból.
- És azzal mi a baj? - mosolyogtam. - Hallgatnád inkább a Sánta adatsorait?
- Az a baja, hogy Fannika utána nem térdelt a combjai közé, hogy kinyalja - kuncogott Marcsi mögöttünk lépkedve, amivel kiérdemelt egy szúrós pillantást Csillától.
- Ha akarod, én besegítek - szaladt ki a torkomon, miközben én is éreztem, hogy megfeszül az ágyékom farmerom rejtekében. Aztán inkább elütöttem a dolog élét: - Bár nem tudom, hány üres fülkét találunk a wc-ben egy ilyen előadás után.
Csilla szeme szikrázott az elképzelésre, de aztán hamar lelohadt izgalma és megrázta a fejét.
- Nem jó. Akkor tuti használhatatlan lennék következő órán - morgott és az órájára nézett. - Már így is késésben vagyok. Rohadt egyetem - harapta el az utolsó mondatot. - Majd találkozunk, B - intett búcsút. - És ha akkor még aktuális lesz az ajánlatod...
- Neked mindig, Csilla - kacsintottam, végre mosolyt csalva az arcára, miközben elbúcsúztunk.
Az ellenkező irányba indultam, mint ők, de sejtettem, gondolataim pontosan ugyanarra haladnak. És még csak nem is a fejemből, hanem valahonnan sokkal lejjebbről kiindulva.
Oda se figyeltem a lépteimre. Tudtam, merre megyek. Bár az órarend új volt, pontosan ismertem azt a term ezt, ahol a következő órámra sor kerül, és azt is, hogy jutok oda. Ezerszer bejártam már, más órákra menet. Egyenesen előre, el a hirdető táblák mellett, aztán fel a lépcsőn, ott az első emeleten balra és...
De nem volt időm befejezni. Tudatlan, periférikus érzékelésem cserben hagyott és éreztem, ahogy egy puha testnek ütközök. Egy pillanatra az egyensúlyomat is elvesztettem és tettem egy fél fordulatot, mielőtt ismét biztosan megálltam a lábamon.
- Bocs, bocs! Az én hibám. Nem figyeltem. Én...
De a szó a torkomon akadt, amikor felemeltem a tekintettem és bele néztem abba a gyönyörű kék szempárba, ami csodálkozva meredt rám a vörös haj keretezte szeplős arc közepéről.
- Sorina - nyögtem. - Te meg hogy kerülsz ide?

Folytatása következik!

1 megjegyzés:

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]