2013. szeptember 6., péntek

Laura csábítása 6. fejezet

Közvetlen előzmény: Laura csábítása 5. fejezet

Írta: S. Anne Gardner
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2001.



****************************************************************

Kapcsolatba léptünk a hatóságokkal. David nagyon kedves volt és a megérkezésünk után szerzett nekünk egy hotelszobát, Charlie pedig azonnal rávetette magát a telefonra. Alig két órán belül már utaltatott is magának pénzt egy közeli bankba. Másnap bizonyította a személyazonosságát az ujjlenyomatával, és ismét úszkált a pénzében.
Csak ücsörögtem az erkélyen és bámultam az óceánt. Igazoltuk a személyazonosságunkat és kutatás indult Burton kapitány és a hajója után. Kiderült, hogy letértünk a hajózási útvonalról, amit megadott a nyilvántartásban. Már akkor is részeg volt. Sem őt, sem a hajóját nem találták meg. Ő is, ahogy mi, eltűnt a tengeren. Most már csak az volt hátra, hogy értesítsük a szeretteinket, életben vagyunk. Már két év telt el. Nem egy emberöltő, de annak tűnt. Minden megváltozott. Én is. Az, hogy megismertem Charlie-t, mindent megváltoztatott. Csak ez járt a fejemben, ahogy ücsörögtem ott az erkélyen.
A szigetnek volt egy kis reptere, de következő csütörtökig nem volt egy gép sem. Aznap pedig hétfő volt. Kissé még kába voltam. Odakint a tengeren sosem lehettünk biztosak benne, milyen nap van. Csak találgattunk.
Charlie kijött hozzám.
– A bolt nyitva van a földszinten. Menjünk, vásárolgassunk kicsit! Holnap pedig átköltözünk egy másik szállodába – mondta. – David szeretett volna csatlakozni hozzánk vacsorára, de én leráztam azzal, hogy talán majd holnap. – Elhallgatott, hogy rám nézzen. Izgatott volt. – Vásárlás után talán elmehetnénk sétálni. – Ismét elhallgatott, de lehetőséget sem adva, hogy válaszoljak, folytatta. – Vagy esetleg elmehetnénk egy éjszakai bárba. Mihez lenne kedved?
– Charlie! Fel kell hívnom Markot – mondtam. A reakciójából rögtön tudtam, hogy ez volt az, amit nem akart hallani. A hátát fordította felém, hogy ne lássam az arcát. – Charlie! A szüleimnek tudniuk kell, hogy élek. Kérlek, próbálj megérteni! Légy szíves!
Nem szólt semmit. Felkeltem és mögé léptem. Átkaroltam a derekát és magamhoz öleltem. Mindketten az óceánt bámultuk és nem néztünk egymásra. Éreztem a feszültséget a testében, annak ellenére, hogy nem húzódott el. Azt hittem, ennyi idő alatt már teljesen megismertem őt. Csak félt, merre tartunk. Szeretett engem. Nem akart elveszíteni. Ezt ismételgettem magamban. Ez annyira igazságtalan. Közös életünk volt. Szerettük egymást. Kétségeim se voltak, hogy szeret. De nem tudhattam, nem-e csak a szükségérzetemből született ez az egész. Az én felelősségem volt. Ő nem változott. Ugyanúgy folytatta a kapcsolatunkat, mint azelőtt. Én viszont nem. Nekem kellett megoldanom a problémát. Báűntudatom volt és most én okoztam neki fájdalmat.
– Tudom, hogy szomorú vagy Mark miatt. Nem tudom, hogy kezelhetném ezt, Charlie. Szeretlek. Nem akarlak bántani. – Vettem egy mély levegőt. – Még gondolni sem akarok rá, hogy akár egy percig is ne legyél mellettem. – Éreztem, hogy hátra dől és hozzám simul, miközben a kezem simogatta. – Légy türelmes, Charlie! Kérlek. – Belecsókoltam a nyaka hajlatába, ő pedig megfordult, hogy átöleljen. Ajkai találkoztak az enyémekkel.


***


Reggel fel akartam hívni Markot. Charlie azt akarta, hogy lépjek vele kapcsolatba, amikor visszaérünk az Államokba. Csütörtökig el kellett iintéznünk mindent, és át kellett esnünk egy teljes orvosi vizsgálaton. Ez adott egy kis időt arra is, hogy megbeszéljük, hogyan tovább. Charlie könyörgött, én pedig úgy éreztem, tartozom neki annyival, hogy nem teszem nehezebbé a dolgot. Boldoggá tettem őt és már csak ki kellett várni a hátra lévő időt csütörtökig.
Charlie levitt a szálloda boltjába. Még sosem költöttem ennyi pénzt egyetlen óra alatt. Szinte kifosztottuk az üzletet. Megvett minden ruhát, ami csak egy kicsit is illett ránk. Az ízlése, be kell vallanom, tökéletes volt. De egy idő után már belefáradtam.
– Charlie! Nincs szükségünk több ruhára. Ennyit egy év alatt sem tudnánk mind felvenni.
Rám nézett. Láttam a csalódottságot a szemében.
– Meg akarok adni neked mindent – mondta. – Bármit megteszek érted, csak mondd! Bármit megvehetünk, amit csak akarsz.
Ó, szegény Charlie. Talán az egész eddigi élete így működött. Ajkaihoz nyomtam az enyémeket, ott, a szálloda boltjában. A nő, aki segített nekünk válogatni, épp kijött a raktárhelyiségből és megdermedt. Charlie észrevette. Ez a pillanat nagyon fontos volt neki. Láttam a szemében. Úgyhogy ahelyett, hogy elléptem volna, csak még szorosabban magamhoz öleltem és szenvedélyesen megcsókoltam. A boltos lány eltűnt.
– Én nem akarok semmit, Charlie. Én csak téged akarlak – mosolyogtam rá.
– Ezeket felvitetem a szobánkba. Miért nem mégy te is? – mosolygott. – Tudom, hogy alig várod, hogy beülhess a jacuzziba.
Igaza volt. Csak ez járt a fejemben.
– Oké. Akkor találkozunk fent – indultam a lift felé. Ahogy ott vártam, láttam Charlie-t, amint hevesen diskurál az eladó lánnyal. Láttam valamit a kezében, ami leginkább egy köteg pénznek tűnt. Aztán kinyílt a liftajtó és én beszálltam. Biztos félreértettem a jelenetet, de akkor is furcsa érzésem volt. Csak ez járt a fejemben végig, amíg felértem és beültem a jacuzziba.
Már el is felejtettem, milyen csodás tud lenni egy fürdő egy igazi kádban. Hátra hajtottam a fejem és élveztem a pezsgő érzést. Teljesen elveszítettem az időérzékemet, az izmaim pedig ellazultak. Mintha szétolvadtam volna. Mintha ismét a szigeten lennék és úsznék a tengerben, Charlie-val. De a víz hirtelen sötét lett, elmerültem és kifogytam a levegőből. Csak rugdaltam és rugdaltam, hogy feljussak a felszínre. Nem kaptam levegőt. Hirtelen Charlie ott volt mellettem és kihúzott.
– Laura... Laura! Istenem, Laura!... Hallasz?
Ott volt mellettem a kádban és keményen rázott.
– Elájultál – szorított magához. Erősen tartott és előre-hátra ringatott. – Majdnem megfulladtál – zokogta és úgy simogatta a hajam, mint egy kisgyereknek. Teljesen felöltözve feküdt mellettem a kádban, erősen magához szorítva. Aztán elengedett és megsimogatta az arcom. Segített kiszállni a kádból és rám adott egy köntöst.
Átkísért a hálószobába. Leültünk az ágyra és hirtelen arcát elborította a düh.
– Mégis mit gondoltál, mit csinálsz? Meg akartad ölni magad?... Ha nem jövök fel, már halott lennél.
Nem volt erőm válaszolni. Csak bámultam őt. Még mindig mérges volt, de tudtam, csak azért mert nagyon megrémült.
– Sajnálom, kedvesem. Nagyon sajnálom – öleltem magamhoz, ő pedig elomlott a karjaimban. Aztán levette a vizes ruháit és együtt feküdtünk el az ágyon, lassan álomba merülve. Ez volt az első éjszakánk ismét a civilizált világban.
Az ablakon besütő nap keltett fel. Charlie már fenn volt, és az ágyra könyökölve nézett.
– Mióta vagy fenn? – Félmosoly ült ki az arcára, miközben tekintete végigmérte arcom minden négyzetcentiméterét, majd megállapodott a szememen.
– Néztem, ahogy alszol – koppintott gyengéden az orromra, majd az ajkaimat simogatta. – El akartam raktározni a látványodat az elmémbe. – Azzal keze becsúszott a köntösöm alá és megmarkolta a bőrömet. – Olyan forró vagy – suttogta érzékien. Aztán egy pillanatig nem szólt semmit, aztán feltette azt a kérdést, ami talán azóta bújkált benne, hogy visszatértünk. – Velem maradsz?
Nem tudtam válaszolni. Nem tudtam, mit mondhatnék. Lehunyta a szemeit és egy könnycsepp gördült le az arcán. Aztán ismét rám nézett és várt.
Én pedig döntöttem.
– Ma felhívom Markot és megkérem, hogy jöjjön elém Miamiba csütörtökön. – Nem válaszolt, úgyhogy folytattam. – El kell rendeznem a dolgokat vele és a gyerekekkel, aztán, Charlie, amikor minden megvan, visszajövök hozzád.
Szemei elsötétedtek és mintha egy fal hullott volna közénk.
Felkelt az ágyból és a terasz felé indult.
– Sosem hazudtam neked, Charlie. Szeretlek. Jobban, mint azt lehetségesnek gondoltam. Veled akarom tölteni életem hátralevő részét. De ez a valóság. Le kell zárnom a korábbi életemet. – Nem válaszolt. – El kell ezt rendeznem a gyerekekkel. – Még mindig semmi. – Azt mondtad, vársz rám. – Ekkor felém fordult.
– Hinni akarok neked. Tiszta szívemből hinni akarok neked. – Könny folyt le az arcán. Felé nyújtottam a kezem, ő pedig megfogta és leült mellém.
– Mi mindig itt leszünk egymásnak, Charlie. Ígérem. – Elfordította a tekintetét, majd ismét rám nézett. – Szeretlek, Charlotte Catherine Von Steiben, és mindig is szeretni foglak. Mindent elintézünk. Ígérem.


***


Charlie orvosát Charles Arthur Schaefernek hívták. Azonnal ide repült, amint értesítettük. A kis reptéren vártunk rá, amikor megérkezett és meglátta Charlie-t. Odajött, hogy megölelje, de Charlie elfordult és hozzám lépett.
– Előbb őt vizsgáld meg!
Dühösnek tűnt, de nem értettem, miért. A férfi csak állt ott és bámulta őt.
– Nem értetted? Tudni akarom, jól van-e. Nem akarok várni.
Az orvos rám nézett.
Hamarosan kettesben maradtunk a szobában. A férfi kinyitotta a táskáját és elővette a műszereit. Elvégezte a szükséges vizsgálatokat és megállapította, hogy makkegészségesek vagyunk, csak egy kicsit több vizet kellene innunk. Már csak az volt hátra, hogy kijelentkezzünk és vissza induljunk New Yorkba, de ő még el akart végezni pár tesztet a biztonság kedvéért.
Amikor elhagytam a szobát, Charlie épp Dr. Shaeferrel beszélgetett. Már a kezdetektől fogva éreztem, hogy van valami feszültség köztük. Mióta Charlie-val voltam, megtanultam, hogy néha jobb csak hagyni a dolgokat. Egy kis séta jót tett. Élveztem az emberek közelségét, a város zajait. Mindenhol emberek voltak. Nem voltunk már többé egyedül. Illatok, zajok rohantak meg és ismét úgy éreztem, élek. De vajon képes leszek ismét visszailleszkedni?


***


Délután felhívtam Markot. Már el is felejtettem, mennyire imádtam hallani a hangját. Sírt, én pedig próbáltam megnyugtatni. Mesélt egy kicsit a gyerekekről és hogy mindent elmond nekik. Kijön majd elém Miamiban és együtt repülünk haza. Csak beszélgettünk és beszélgettünk. Hirtelen rám tört. hogy mennyire hiányzott. A középiskolában találkoztunk és együtt mentünk egyetemre. Aztán összeházasodtunk és jött a két gyerek. Hogy feledkezhettem meg minderről? Valaha szerettem őt. Ő volt minden, amire vágytam.
De most már ott volt Charlie. Amikor letettem a telefont, felnéztem és ő ott állt.
– Megváltozott a véleményed? – kérdezte.
– Nem – válaszoltam, talán túl gyorsan is. – Nem – léptem oda hozzá, hogy átöleljem. – Menjünk, sétáljunk egyet a parton!
Elmosolyodott és bólintott.
A következő két nap városnézéssel telt és a sziget felfedezésével. Sétáltunk a parton, ahogy a mi kis szigetünkön is és minden éjszaka szeretkeztünk. Szerdán Daviddel ebédeltünk. Ő New Yorkban élt és most épp egy hetes hajóúton volt a Karib-tengeren. Megegyeztünk, hogy összefutunk majd New Yorkban is. Délután elhajózott egy közeli szigetre, úgyhogy búcsút mondtunk egymásnak.
Aznap este is a szokásos sétánkra indultunk a parton. Csodás napunk volt. Csendben sétáltunk és néha megálltunk, hogy csak nézzük a tengert. Charlie mögöttem állt és magához ölelt és csak bámultuk a nyílt vizet. Odakint valahol találtunk egymásra. Valahol odakint boldogok voltunk.
– Szeretnék adni neked valamit. Itt, a víznél. – Azzal felé fordultam. Elővett egy dobozt a zsebéből és megmutatta benne a két gyűrűt. Egy gyémánt rózsa volt rajta rózsaszín ametiszttel.
A tekintetünk találkozott. Kivette az egyik gyűrűt és az ujjamra húzta és odaadta a másikat, hogy tegyek ugyanígy.
– Szeretném, ha lenne valami, ami összeköt minket akkor is, ha távol vagyunk egymástól. Ha már úgy érzem, nem tudok tovább távol lenni tőled, csak erre a gyűrűre nézek és arra gondolok, talán most te is a tiédet nézed és épp annyira hiányzom neked. – Éreztem, hogy elönta gyengédsége. – Ne maradj sokáig, Laura! Minden pillanatban hiányozni fogsz.
Lenéztem a gyűrűre a kezemben, majd ismét a szenébe.
– Nekem nem fogsz hiányozni, mert végig veled leszek. A szívemben élsz, Charlie.
Együtt sétáltunk vissza a szállodához.
Másnap délután ötkor értünk Miamiba. Amikor az emberek elkezdtek kiszállni a gépből, Charlie megfogta a kezem és gyengéden megszorította. Megcsókoltam az arcát a szája közelében, majd mindketten a kijárat felé indultunk.
Ahogy kiléptünk, rögtön megpillantottam Markot. A tekintetünk találkozott és egy pillanatra megdermedtünk, majd odarohant hozzám és átölelt. Sírt, ahogy szorosan tartott a karjaiban. Aztán eltolt magától, hogy könnyes szemeivel végigmérjen. Felnevetett, majd felkapott, hogy megforgasson a levegőben. Aztán letett és szenvedélyesen megcsókolt.
– Olyan gyönyörű vagy. – Két keze közé fogta az arcomat és mélyen a szemembe nézett. – Gyönyörűbb, mint emlékeztem. – Ismét átölelt. – Teljesen elveszett voltam nélküled – suttogta a fülembe, majd ismét megcsókolt.
Azonnal feltolultak az emlékek, hogy csókolt régen és milyen érzés volt. Ismét a szemembe nézett és azonnal megrohantak a képek az életünkről és a sok boldogságról, amiben együtt részünk volt. Láttam Charlie tükörképét az üveg ajrón, én azonnal elhúzódtam Marktól.
– Sokat kell beszélnünk, Mark. A gyerekek?
– Hoztam képeket és nekem is sokat kell mesélnem neked. Sok minden megváltozott, de én ugyanúgy érzek. Ó, Laura, annyira hiányoztál! – ölelt ismét magához.
Láttam Charlie-t, amint két férfival beszélget, aztán felénk indult. Úrrá kellett lennem ezen a helyzeten. Elhúzódtam Marktól és rá mosolyogtam, aztán megfordultam és belekezdtem, még mielőtt baj lenne.
– Mark, ő itt Charlotte Von Steiben, egy barátom. – Mark felé nyújtotta a kezét, Charlie pedig mosolyogva megszorította. – Mark, ha nem lett volna Charlotte, biztosan meghalok, vagy megőrülök azon a szigeten.
Átöleltem Charlie derekát egy olyan gesztussal, ami a barátság jele is lehetett volna, de tudtam, hogy a közelségem megnyugtatja Charlie-t.
– Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Von Steiben – mondta Mark. – Nem is tudja, mekkora kincs nekem Laura – nézett rám.
– Tudom, Mr. Cole. Nincs még egy ilyen nő – válaszolta Charlie egy mosollyal az arcán, a legvonzóbb külsejét öltve. De a szemei... Éreztem, hogy soha nem fog elengedni.
Felém fordult és egy borítékot nyomott a kezembe.
– Itt szállok meg Floridában és benne van a New York-i címem és telefonszámom is, amin keresztül mindig elérsz. – Átölelt és megcsókolta az arcomat. – Szeretlek – suttogta a fülembe. – Ne maradj sokáig!
Amikor elengedett, láttam, hogy szemei könnyben úsznak. Egy szó nélkül megfordult és elsietett. Ó, Istenem! Mennyire szerettem volna vele menni.
– Nagyon fogtok hiányozni egymásnak – mondta Mark, ahogy figyelte a távolodó Charlie-t. Lehunytam a szemem és igyekeztem visszatartani a könnyeimet.

Folytatása következik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]