Ifjú vér 1. fejezet

Megjegyzés: Mint azt már korábban említettem, felmerült bennem az ötlet, hogy papír formátumban is megjelent regényeket is fordítsak és töltsek fel a blogra. Kalandregényeket meg hasonlókat. Ezzel, többek között, az a célom, hogy több olvasót vonzzak a blogomra, de persze engem is érdekelnek ezek a regények.

Elsőnek egy olyan regényt választottam, aminek fejezetei nem túl hosszúak, így egyrészről én is gyorsan le tudok fordítani egyet-egyet, ha akad egy-két óra szabadidőm, így nem kell rájuk sokat várni, másrészt pedig nektek sem nagy megterhelés végigolvasni. A könyv írója Simon Scarrow, akitől már magyarul megjelent egy a Római Birodalomban játszódó háborús regénysorozat. Ez a mű sem sokban más, csupán az ókori Róma helyett a napóleoni háborúk korában játszódik. Háborús regény, mitagadás, de ha az író nem hasonlott meg önmagával a magyarul is megjelent sorozatához képest, akkor azoknak is szórakozást nyújthat, akiket kevésbé izgatnak a háborús taktikai- és csataleírások. Simon Scarrow művei ugyanis bizonyos tekintetben elfogadhatók kalandregénynek is, és nem egyben viszonylag hangsúlyos romantikus szál is felfedezhető. Karakterei jól kidolgozottak, és bár igen fontos tulajdonságuk, hogy katonák, így is szerethető, hús-vér figurák. Szóval, remélem, azoknak is tetszeni fog, akik nem rajonganak a háborús regényekért.

Fülszöveg: Európa a kései tizennyolcadik században veszélyes hely volt. Háborúk és felkelések törtek ki számtalan fronton. A fiatal Arthur Wesley (a későbbi Wellington) és Napóleon Bonaparte egészen különböző világban nőnek fel, ahol azonban a kultúra mindenhol a katonai karriert állítja a fiatal férfiak ambíciójának középpontjába. Míg Wellington Írországban és Flandriában hullajtja a vérét, Napóleon a francia forradalom drámájában és a Poroszország, Britannia és Hollandia elleni háborúban edződik. De mindez sem elég ahhoz, hogy elvonja Wellington figyelmét Kitty Pakenhamről, vagy Napóleonét jövendőbeli mennyasszonyáról, Josephine-ről, ezekét az emberekét, akik ugyanolyan hévvel vetik bele magukat az élet mindenfajta kihívásába, mint ahogy a csatába rohannak. Ez a könyv egy csodálatos, sokrétű bevezetése egy epikus történetnek.

Írta: Simon Scarrow

Fordította: Sinara

Eredeti cím: Young Bloods

Kiadás éve (angolul): 2006

*************************************************************************************

Írország, 1769

            Még egyszer visszapillantva a homályosan kivilágított szobába, a bába visszavonult és becsukta maga mögött az ajtót, hogy az előszoba másik végében álló alak felé forduljon. Szegény ember, gondolta magában, miközben oda sem figyelve megszárítgatta a kezét a köténye ráncaiban. Nem lesz könnyű elmondania a férfinek a rossz hírt. A gyerek nem fogja túlélni az éjszakát. Nyilvánvalóan tudta azok után, hogy több kisbabát segített már a világra, mint amennyire emlékezni tudott. A kisfiú legalább egy hónappal előbb született, mint kellett volna. Épp csak pislákolt benne az élet a nemes asszony utolsó lökése és a fájdalom utolsó sikolya után, nem sokkal éjfélt követően. Az eredmény egy ragacsos, sovány remegő kis valami volt, még azután is, hogy a bába megtisztogatta, elvágta a köldökzsinórt és átadta az anyjának, miután bepólyálta egy szelet tiszta gyolcsba. A nemes hölgy a mellére helyezte a gyereket, felsóhajtva a megkönnyebbüléstől, hogy a hosszú vajúdás véget ért.

            A bába ezután hagyta magára őt. Engedett neki néhány óra nyugalmat, mielőtt a természet megteszi a maga dolgát, és a születés csodáját tragédiává változtatja.

            Átsietett az előszobán. Szoknyája szegélye halkan susogott, majd megtorpant, hogy megtegye a beszámolóját.

– Sajnálom, uram.

– Sajnálja? – pillantott a férfi a bába fölött a távoli ajtóra. – Mi történt? Anne jól van?

– Vele minden rendben, uram, úgy bizony.

– És a gyerek? Megérkezett?

A bába bólintott.

– Kisfiú, uram.

Garrett Wesley egy pillanatra megkönnyebbülten és büszkén elmosolyodott, mielőtt eszébe jutottak volna a bába első szavai.

– Akkor mi a probléma?

– Az asszony jól van. De a csöppség túl gyenge. Bocsánatát kérem, uram, de nem hiszem, hogy megéri a reggelt. Ha mégis, akkor is csak napok kérdése, hogy találkozzon a teremtőjével. Nagyon sajnálom, uram.

Garrett megrázta a fejét.

– Hogy lehet ennyire biztos benne?

A bába vett egy mély levegőt, hogy lecsillapítsa szakértelmének kétségbevonása feletti dühét.

– Ismerem a jeleket, uram. Nem megfelelő a légzése, a bőre hideg és nyirkos. Egy lyukas garast sem adnék az életéért.

– Kell lennie valaminek, amit tehetünk érte. Küldessen orvosért!

A bába megrázta a fejét.

– Nincs orvos a városban. Sem a környéken.

Garrett csak bámult rá, az agya pedig hevesen zakatolt. Csak Dublinban találhatott megfelelő ellátást a fiának. Ha azonnal indulnak, még szürkület előtt elérhetik a házukat a Merrion Streeten, és rögtön küldethetnek a legjobb orvosért. Garrett bólintott a saját ötletére. A döntés megszületett. Megragadta a bába karját.

– Menjen le a földszintre! Szóljon a kocsisnak, hogy fogja be a lovakat és készítse fel őket az útra, amilyen gyorsan csak lehet!

– Távoznak? – nézett rá a nő tágra nyílt szemekkel. – Nem javaslom, uram. Az asszony túl gyenge. Pihenésre van szüksége.

– Majd pihenhet út közben Dublin felé.

– Dublin? De, uram, az… – A bába összevonta a szemöldökét, próbálva elképzelni azt a távolságot, ami nagyobb volt, mint amit ő valaha életében megtett. – Az túl hosszú út a feleségének, uram, az ő állapotában. Pihenésre van szüksége, úgy bizony.

– Minden rendben lesz vele. Most a fiúra kell gondolnom. Orvosra van szüksége. Maga már nem tehet érte semmit. Most menjen, és szóljon a kocsisnak, hogy készítse elő a kocsit!

A nő nem mondott semmit, csak megvonta a vállát. Ha a fiatal úr kockára akarta tenni a felesége életét egy halálra ítélt csöppség miatt, az az ő döntése. Neki kell majd együtt élnie a következményekkel.

            A bába elsietett, és csizmák kopogásának hangjától kísérve lesietett a lépcsőn. Garrett vetett még egy utolsó megvető pillantást utána, majd átsietett az előszobán a felesége szobája felé. Egy pillanatra megállt az ajtó előtt, és a nő egészségére gondolt, amit megviselhet az előttük álló út. Elgondolkodott rajta, hogy vajon helyesen cselekszik-e. Talán mégiscsak a bábának volt igaza. Talán a fiú már azelőtt meghal, hogy egyáltalán elérhetnének az orvoshoz, aki segíthet rajta. Akkor pedig Anne a semmiért szenvedné végig a zötykölődő utat Dublinig. Ami még rosszabb, talán az ő életét is veszélybe sodorja. Egy halál bizonyos, ha itt maradnak. Kettő valószínű, ha elindulnak Dublinba. Egy bizonyos egy lehetségessel szemben. Garrett végül úgy döntött, vállalnia kell a kockázatot. Megmarkolta a vas kilincset, lenyomta, és benyitott.

            A fogadó legjobb szobája egy szűk, nyirkos falakkal határolt helyiség volt egy utazóládával, mosdótállal és egy nagy ággyal, ami felett egy hatalmas, de egyszerű kereszt függött. Az ágy egyik oldalán egy asztal helyezkedett el, rajta egy ónedénybe állított gyertyával. A három félig leégett gyertya lángja megrebbent az ajtónyílás keltette légmozgásra. Anne megmozdult a takarók alatt és kinyitotta a szemét.

– Szerelmem – motyogta –, fiunk született, látod?

Felküzdötte magát, a párnának támasztva a hátát, és az ágy másik oldalán álló bölcső felé bólintott.

– Tudom – erőltetett Garrett mosolyt az arcára. – A bába mondta.

Az ágyhoz lépett és a felesége mellé térdelt, a sajátjai közé véve az asszony kezét.

– Ő hova ment?

– Hogy szóljon, készítsék elő a kocsinkat.

– Készítsék elő? – Anne pillantása a redőnyök felé rebbent, de nem látott fényt mögöttük. – Még sörér van. Amellett, szerelmem, fáradt vagyok. Nagyon fáradt. Pihennem kell. Biztos nem várhatunk még egy napot?

– Nem. A gyereknek orvosra van szüksége.

– Orvosra? – nézett rá Anne zavarodottan. Kivonta a kezét férje szorításából és óvatosan félrehajtotta a takarót, ami a kicsi köré tekertek. A gyertyák meleg fényében Garrett egy ártatlan, pufók kis arcot látott csukott szemekkel és szájjal. Csak az apró orrcimpák ritmikus mozgása mutatta bármiféle élet jelét. Anne végighúzta egy ujját a ráncos homlokon. – Miért kell orvos?

– Túl gyenge. Különleges figyelemre van szüksége, amilyen hamar csak lehetséges. És az egyetlen hely, ahol ezt megkaphatja, az Dublin.

Anne összevonta a szemöldökét.

– De az egynapi útra van innen. Legalább.

– És ezért adtam ki az utasítást, hogy készítsék fel a kocsit. A lehető leghamarabb indulnunk kell.

– De, Garrett…

– Csitt! – tette gyengéden egy ujját a nő ajkaira. – Nem szabad megerőltetned magad. Pihenj, drágám! Tartalékold az erőd!

Felállt az ágy mellől, és a redőnyök mögül hangokat hallott a fogadó elől. Az egyik komornyik csoszogott végig az úton, a kapu pedig nyikorgott a rozsdás zsanérokon. Garrett az ablak felé bólintott.

– Mennem kell. Erős kézre lesz szükségük, hogy időben elindulhassunk.

Odakint, a macskaköves udvaron, két lámpás világította meg az istállót. Az ajtó nyitva volt, és odabent homályos alakok fogták be a lovakat a kocsi elé.

– Siessenek! – kiáltotta Garrett, ahogy átvágott az udvaron. – Időben el kell indulnunk.

– De még éjszaka van, uram – lépett ki egy férfi a szolgák lakrészéből, magára húzva a kabátját. Garrett egy legyintéssel elutasította a kocsisa tiltakozását.

– Indulunk, amint a feleségem felöltözött, és felkészült az utazásra, O’Shea. Gondoskodjon róla, hogy a csomagjaink a helyükön legyenek! Most pedig, hozzák ki ide azokat a lovakat, és fogják be a kocsi elé!

– Igenis, uram! Ahogy óhajtja. – A kocsis meghajtotta a fejét és a fogathoz lépett. – Gyerünk, fiúk! Kapkodjátok magatokat, ti naplopók!

Garrett felpillantott a felesége szobájának ablakára, és bűntudatot érzett, amiért nincs mellette. Aztán visszapillantott a fogatra, és összevonta a szemöldökét.

– Gyerünk már, emberek! Igyekezzenek!

Folytatása következik!