2013. január 21., hétfő

Lopott pillanatok az oltár előtt 2. rész



Előzmény: Lopott pillanatok az oltár előtt 1. rész

Írta:  secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. január 3.

******************************************************************************************



– Nem volt igazából rossz álom. Csak… nem is tudom. – Felsóhajtottam, és ismét belekortyoltam a reggeli kávémba, figyelve, ahogy a hó szálingózik a nappalink ablaka előtt, és a pelyhek megtelepszenek az ablak sarkában.
– Semmi gond, Kat – paskolta meg Jenna a térdem. – Néha egyszerűen csak furákat álmodunk.
Bólintottam.
– Ez tényleg fura volt.
– Akarsz beszélni róla?
Letettem a bögrémet és hozzá bújtam, hogy halljam a szíve dobogását a fülem alatt, ahogy a mellkasára hajtom a fejem. A kardigánja meleg volt és puha, akárcsak ő maga.
            Nem tartott sokáig leírni az álmot, habár akkor, amikor benne voltam, végtelennek tűnt. Nem volt eleje, és igazából vége sem. Mindenféle cél nélküli. Csak sétálnom kellett és, egy döntést hoznom.
            Jenna végigsimított a karomon. Egy ideig hallgatott, mielőtt megszólalt volna.
– Talán még mindig vonakodsz ettől az élettől. Úgy értem, elég hamar belementél.
– Jenna Swallow! – küzdöttem ülő helyzetbe magam, miközben igyekezett a karjaiban tartani. Én viszont ellöktem magamtól és felálltam, annak ellenére is, hogy a lábaim remegtek, és meg kellett támaszkodnom a kanapé karfájában. – Hogy… Miért… Nem is értem…Azt mondtad, hogy…
– Igen. És úgy is gondoltam. De, Kat, mindez olyan gyorsan történt. Teljesen érthető, ha bizonytalan vagy a döntéseddel kapcsolatban. Gondolkodhatsz, ameddig csak akarsz. Nincs azzal semmi gond.
– De igenis van vele gond – toporzékoltam. – Nem tudom, miért álmodtam azt, hogy a világos és a sötét út között kell választanom. Talán csak a tudatalattim így dolgozza fel, hogy egy új útra léptem. Nem jó, vagy rossz, csak új és ismeretlen. Nem tudom, csak azt, hogy veled akarok lenni. Csak veled. És nem változtatom meg a döntésem. Össze fogunk házasodni. Ma elmegyek veled az anyakönyvvezetőhöz, ha ez meggyőz, ha már a szavamnak nem hiszel.
– Kat…
– Komolyan beszélek. Tudom hogy nagy esküvőt szerettél volna, családdal, barátokkal, de nekem elég a polgári esküvő is, és a törvény amúgy is csak ennyit engedélyez Illinois-ban. Ez elég, hogy meggyőzzelek?
– Hiszek neked, édes – állt fel Jenna, és a vállamra tette a kezét, hogy megállítsa mind a számból ömlő szórengeteget, mind állandó körözésemet a kanapé előtt. – És bármit szeretnél, veled vagyok. De ne siessük el! Szeretném, ha mindketten szilárdak lennénk a döntésünkben.
– Én szilárd vagyok. Akár a szikla.
Felvonta az egyik szemöldökét.
– Nos, talán nem, mint egy szikla, de nem fogom megváltoztatni a véleményemet. A fenébe is! Nem mondtam volna Celene-nek, hogy a mennyasszonyom vagy, ha nem reménykednék benne, hogy egyszer tényleg az leszek.
– Egyszer.
– Hagyd abba! Pontosan tudod, hogy értem – léptem hátra, és keresztbe tettem a karjaimat, aztán ismét a hóesés felé fordultam. – Tudom, hogy csak alig több, mint hét hónapja vagyunk együtt, de már ez is egy élet hosszának tűnik. Ez a helyes. Miért küzdesz ellene?
– Nem küzdök ellene, Kat. Én csak…
– Várj! – fordultam vissza hozzá, és összevontam a szemöldököm. – Azt akarod mondani, hogy megbántad? Azt kívánod, bárcsak ne kértél volna meg?
– Nem. El akarlak venni, Kat. Én csak… Ez nem olyan, mintha Danny-hez mennél hozzá. Az emberek nem fognak könnyen elfogadni minket, mint házaspárt. Meg kell barátkoznod ezzel, különösen azzal, hogy sokszor fognak undorodva fintorogni rajtad. Már évek óta látom ezt. Én már megbékéltem azzal, hogy így viszonyulnak hozzánk. De te nem. Eddig meglehetősen sokat titkolóztunk a kapcsolatunkkal. Te…
– Jenna! Ezt akarom. Ez nem csak amolyan hóbort, mint ahogy Lauren gondolja. Végre önmagam lehetek. Nem érzem azt, hogy csak sodródnék az árral, mint akkor, amikor Danny-vel voltam. Igen, hozzá akartam menni, és a magam módján szerettem is őt, de mindez csak azért volt, mert ezt várták el tőlem. De ez? Ez annyira szokatlan nekem! De ez vagyok én. Ez az, aminek lennem kell. Veled úgy érzem, élek. Fenekestül felforgattad a világomat, hogy még jobb legyen. Belehalnék, ha most elhagynál. Nem is akarok rá gondolni.
Jenna elmosolyodott.
– Nem megyek sehova, Kat. Te hozzám tartozol. Csak biztos akarok lenni benne, hogy…
– Mit kellene tennem? Énekeljem el a „The Point og No Return”-t az Operaház fantomjából?[1] Csak mondd el!
– Ó, Kat!
Hevesen pislogtam a furcsa hanghordozásától, majd nyeltem egyet, amikor megláttam a szemei csillogását, és ahogy az ajkai mozognak.
– Igen?
– Tudod, hogy az a kedvenc dalom… Olyan… érzéki… csábító. Most kedvem lenne a kanapéra lökni téged és magamévá tenni a dallal a háttérben, persze.
Nyeltem egyet.
– Persze.
Mindkettőnk teste remegett a hévtől.
            Pusztán csak hogy a jelenetre gondoltam, a melleim megfeszültek, a csiklóm pedig lüktetni kezdett.
            Jenna tett egy lépést felém.
– Azt hiszem, szükségem lesz egy kis bizonyítékra…
– Nem mondod, hogy…? – tettem egy lépést hátra.
– Ühüm – közeledett tovább, én pedig hátráltam.
Addig folytattuk ezt, míg a hátam a hálószoba ajtajának nem feszült. Ő megtette az utolsó lépést, míg a mellkasunk össze nem ért. Hozzám hajolt, hogy ajkaink már csak pár centire legyenek egymástól, de nem csókolt meg.
– Tényleg felizgultál, nem igaz, Kat Jenkins?
Nem várta ki a válaszom, csak megfogta a kezem, és bevezetett a szobába.
            Még mindig nem volt beágyazva. A takaró félig a padlón hevert a reggeli ébredés utáni szeretkezésünk nyomán. Figyeltem, ahogy levetkőzik, majd elterül a lepedőn, fejét a párnán nyugtatva.
– Vágysz rám, Kat?
Megnyaltam az ajkaimat.
– Mindennél jobban.
Ruhástul bemásztam az ágyba a lábai közé. A hasamra feküdtem, és a vállaimra tettem a lábait, hogy végigfuttathassam nyelvem borotvált punciján.
            Jenna sikkantott egyet és megemelte a csípőjét. A combjai összecsukódtak, beszorítva a fejemet.
– Nyugi, kislány! – nyúltam a combjai alá, hogy kissé széjjelebb feszítsem őket.
Amikor kissé elernyedt, ismét nyalni kezdtem őt, most lassabban, élvezve bőre ízét.
            Édes illata betöltötte az orromat. Ma reggel a cseresznyés tusfürdőjével zuhanyozott, bőre pedig még most is árasztotta magából az illatát. De alóla kiérződött saját, természetes illata is.
            Mélyen beszívtam, és felsóhajtottam, miközben megcsókoltam duzzadt szeméremajkait.
            A combjait masszíroztam, miközben végignyaltam a punciját, gondosan kikerülve szeméremajkai közét. Megtanított rá, hogy lehet a végletekig izgatni valakit azzal, hogy elodázzuk a kielégülést. Ugyanakkor én is vágytam nedveinek ízére, és erővel kellett kényszerítenem magam, hogy kibírjam még egy kicsit.
            Addig vártam, amíg nyöszörögni és vonaglani nem kezdett, mielőtt belé mártottam volna az ujjaimat, gyengéden széttárva az ajkait, hogy a nyelvemmel is belé hatoljak. Hallottam nyögéseit, ahogy a csiklóját izgattam a nyelvem hegyével. Egész teste remegett.
– A fenébe is, Kat! – zihálta, és éreztem, ahogy izmai megfeszülnek a fejem körül. – Kicsim, te egyre jobb leszel ebben.
– Ühöm – morogtam. – A mestertől tanultam.
Még egyszer kihúztam a nyelvem, majd gyengéden mélyebbre toltam.
– Ez olyan jó!
– Annak is kell lennie, édes – kuncogtam, majd felnyögtem, ízlelgetve a nedveit a nyelvemen. Majd újrakezdtem a folyamatot, nedveit nyalogatva.
            Pár percig csak puncija felszínét nyalogattam, ujjaimmal nyitva tartja szeméremajkait. Amikor úgy ítéltem, már eleget szenvedett, lejjebb csúsztam a bejáratához, és akörül köröztem a nyelvemmel. Aztán lassan beléhatoltam. Orrom a csiklóját dörzsölte, illata teljesen betöltött.
            Zihálása hamarosan nyögéssé mélyült. Ismét végignyaltam punciját, csiklóját szívogattam, gyengéden hozzáérintve fogaimat. Aztán gyengéden rácsaptam a nyelvemmel, amitől a nevemet kezdte sikoltozni.
            Teljesen átizzadtam, szám köré pedig körbe odatapadtak a nedvei, amikor felültem, és hagytam a lábait elernyedni. Szemei csukva voltak, a feje oldalra billent. Kezei a mellein pihentek.
            Megnyaltam az ajkaimat, és felülről figyeltem őt. Kipirult arcát és kócos haját, ami szétterült feje körül a párnán. Kissé elnyílt ajkait, ahogy halkan zihált.
            Végigfuttattam tekintetem arcán, majd álkapcsa vonalán, le a nyakára, végig vállain, majd a karjain, egészen a kezeiig, melyek mellei telt félgömbjein pihentek. Majd tekintetem lejjebb csúszott, át hasfalán, mely csillogott az izzadtságtól.
            Ahogy figyeltem Jennát, a mennyasszonyom, a szeretőmet, a barátomat, elképzeltem számtalan különböző ruhában. Abban a kék-szürke nadrágkosztümben, amit azon a borzalmas estén viselt, amikor kihozott a Maddie’s mosdójából. A fekete nadrágjában és levendulaszín blúzában, amit a repülőúton viselt Európa felé. Kék pólójában és fehér sortjában a firenzei vonaton. Fekete fűzőjében hozzá illő tangával, amit Párizsban vett, mielőtt megismertetett volna új szerzeményével, a felcsatolható szerszámával. Ezüstszürke ruhájában, ami az én vörösem tökéletes mása volt a hathónapos fordulónkon és fekete ruhájában a karácsonyi partin.
            Számtalan képet és videót láttam leszbikusokról, és sokkal találkoztam is a Maggie’s-ben, mióta összejöttem Jennával. Sok párnak az egyik tagja igencsak butch kinézetű volt. Nadrágot viselt férfias felsőkkel és rövidre vágatta a haját, míg a partnere feminin volt szoknyában, vagy ruhában hosszú hajjal.
            Egyszer megkérdeztem Jennát erről, de ő csak megvonta a vállát, és azt mondta, egyesek ilyenek. Néhány nő nem akar megbarátkozni a nőies énjével. A partnereiknek pedig tetszik ez. Egyesek csak erre buknak. Talán úgy érzik, így inkább egyfajta férfi-nő kapcsolatban élnek. De volt sok leszbikus pár, aminek mindkét tagja nőies volt, és közöttük is minden jól működött.
            Jenna nagyon is nőies volt. Hosszúra növesztette a haját, viszont jobban szeretett nadrágot és sötét, monoton színű ruhákat hordani. Korábban ebbe nem is gondoltam igazán bele. Mostanában viszont egyre szívesebben viselt nőies ruhákat is.
            És én? Én ízzig-vérig nő voltam. Akár minden nap viseltem volna szoknyát, különösen, ha azzal hergelhettem Jennát, hogy nem vettem alá semmit. Jó párt alkottunk, mi ketten. Megvolt a magunk stílusa és jól kiegészítettük egymást. Nem is lehetett volna másképp.
– Mmm, Kat! Ez olyan jó – rántott vissza Jenna hangja a valóságba, és fáradt mosolyt csalt az arcomra.
– Készen állsz a második körre?



[1] Szó szerinti fordításban „A pont, ahonnan nincs visszaút”. Nem tudom, mi ennek a dalnak a magyar címe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]