Életképek 12.

Úgy néz ki, ha napokig ki sem teszem a lábam itthonról (köszönöm, vizsgaidőszak!) akkor felgyűlnek a rám váró élmények.

Ma mentem be vizsgázni. Rendesen stresszeltem, elhihetitek. Álltam a villamosmegállóban, mint bárki más, bármikor máskor. Egyszer csak odapenderül elém egy kissrác. Olyan két-három éves forma lehetett, bár ismeritek az ilyeneket a pufi kabátjukban, amiben kétszer akkorának látszanak, nemde? Szóval csak annyit tudok mondani, nekem a derekamig se ért az egész gyerek és a nagy téli puccparádéból csak a kerek kis pofija látszott ki, amiből tágra nyílt szemekkel bámult ki a vakvilágba. Pontosabban nem is a vakvilágba, hanem egyenesen rám. Nem tudtam elképzelni, hogy mit nézhet, de ő csak bámult és még a kis szája is elnyílt csodálkozásában.

Egy szívdobbanásnyi késéssel persze követte az anyja, aki azonnal megragadta a kis kezét és sűrű bocsánatkérésekkel árasztott el, hogy megzavartak. Én meg mondtam neki, hogy semmi baj, hiszen ki ne örülne egy ilyen kis pöttöm társaságának. Azzal leguggoltam a kisfiúhoz és gyengéden rákoppintottam a pisze orrára, mire csak még jobban elkerekedtek a szemei. Erre már elmosolyodtam, mutatóujjam az álla alá nyúltam és óvatosan becsuktam a száját, mire ő szélesen elvigyorodott és halkan elkezdett kacagni. Meg kellett zabálni.

De persze nem ebben a pillanatban futott be a villamos? Esküszöm, elneveztem Gyönyörök Járatának és már úgy viselkedik, mint egy primadonna. Megváratja magát, aztán a legrosszabbkor fut be. No mindegy. Ott kellett hagynom a kis lurkót, aki viszont még boldogan integetett is utánam, amikor felszálltam.

De hogy még tetézzük is a napot: Igazad volt, Szandi. A történelmi személyiségek köztünk járnak. Leszállok a villamosról a célállomásomnál és nem a jó öreg Charles Darwin sétál velem szembe? Ki lesz legközelebb? ... Lehet tippelni. ^^