2012. december 27., csütörtök

Ötletözön - B-Lily-Manó

Úgy néz ki, mégiscsak lesz valami ebből az egyperces dologból. Bár az előző ötletözönös bejegyzés, a fürdő, nem lett épp nagy közönségsiker, de ezt betudom annak, hogy a témája nem épp közönségcsalogató az általános témáim mellett. Viszont egyre inkább kezd ráállni az agyam arra, hogy bármilyen kis ötletből az estek 99%-ában össze tudjak dobni egy egypercest.
Emiatt azonban az ötletözön-"sorozat" profilját egy kissé megváltoztatni kényszerülök. Az eddig közölt ötletek többségét ugyanis kis pofozással egypercessé is lehet fejleszteni. Így is marad itt pár kisebb történet, ami nem állna meg önmagában. Gondolok itt olyanokra, mint a zuhanyos. Ezek mellé viszont egy másfajta ötletözönt indítanék most el.
Az alapkoncepció az lenne, hogy ha eszembe jut egy felhasználható ötlet, azt megpróbálom belegyúrni egy egypercesbe. Ha pedig nem sikerül, vagy a megvalósítás belátható időn kívülre kerül, akkor pedig valamilyen vázlatos formában közlöm ötletözönben.
Ergo, ezen túl ne nagyon várjatok ebben a sorozatban ízlésesen kidolgozott történeteket! Azok jönnek majd ugyanolyan sűrűséggel, mint eddig (bár eddig se voltak sajnos túl sűrűek), viszont ezen túl egypercesekként. Az ötletözönben ezen túl a csupasz ötleteket szeretném majd elétek tárni vázlatos formában. Remélem, azért a puszta ötleteket is élvezni fogjátok, és talán eszetekbe jutnak olyan dolgok, amiket ha megosztotok velem, azzal inspiráltok arra, hogy tényleg összeálljon a történet.
De ha zavar titeket, hogy az ilyen történetkezdeményeket előre közzé teszem, mielőtt elkészülne (ha elkészül) a tulajdonképpeni történet, tegyétek csak szóvá nyugodtan és leállok vele!

Első ilyen közlésem rögtön egy ínyencség lenne. Amikor kitaláltam az egypercesek kategóriáját, ez volt az egyik első ötlet, ami az eszembe villant. Egy több egypercesből álló sorozat, aminek a kifutása még előttem se tisztázott. Máig se.
Egyes bejegyzések alatt beszélgettünk (vagy mondjam úgy, marháskodtunk?) Lily-vel és Evil Manóval arról, hogy őket is beleírhatnám egy történetembe. És láss csodát, meg is fogant az ötlet! Ezt szeretném most ismertetni. Természetesen az ismertetés módjára is elfogadok kritikát, javaslatokat, ötleteket, illetve a történethez is. Na és persze, ha valakit megihletek, az nyugodtan írja meg a történetet! Nem marháskodunk itt szerzői jogokkal meg ilyesmivel ilyen vonatkozásban. Csak azt kérem, a kész művet küldje el nekem.

Szóval az alapkoncepció az lenne, hogy egy szép napon B szomszédságába új lakók költöznek. Na nem Szomszédlányhoz. Ő elvan a családjával, köszöni szépen.
Azzal terveztem indítani, hogy egy nap Szomszédlány látogatást tesz B-nél. Lelki szemeim előtt úgy jelent meg, hogy B ül az asztalánál és épp tanul, amikor barátnője megjön. Itt valami kis közbeszúrást meg lehet ejteni, hogy Szomszédlány már kapott saját kulcsot B lakásához. Igazából részletkérdés és ezt már bármilyen történetnél felhasználhatom. Szóval a lényeg, hogy B idegeskedik a tanulnivalója miatt, Szomszédlány pedig, hogy megnyugtassa, mögé lép, és miközben a vállát masszírozza, mesél neki, beszélgetnek. Elmeséli, hogy az idős néni, aki a szomszédban lakott, aki a Vizsga utánban már szóba került, elhunyt. B-t ez persze nem nagyon rázza meg, mert gyakorlatilag nem is ismerte a szóban forgó szomszédot, de látja, hogy Szomszédlányt elszomorítja, ezért vigasztalja őt. Aztán elvonulnak B hálószobájába és a történet lezárásaként valahogy lehet utalni rá, hogy odabent egy kis huncutkodásra is sor kerül. Mintegy ezzel vigasztalja B barátnőjét.
Ez lett volna az első egypercesen, de sajnos az ihlet nem volt meg hozzá, úgyhogy másképp alakultak a dolgok. De még megírhatom valamikor, ha más nem teszi meg helyettem, aminek viszont ugyanúgy örülnék.
És akkor ennek folytatásaként indulhatna a történet. A néni lakása ugyanis üresen maradt. B akár még filózhat is azon, hogy most mi lesz azzal a lakással. Az hamar kiderül, hogy az örökösöknek nem kell, ezért eladják, vagy kiadják. B talán el is felejtkezik az egészről, amikor egy szép napon az egyetemről haza tartva, ismét költöztetőket lát a háznál. Rövid úton kideríti, hogy az új lakók az elhunyt néni lakásába költöznek be, és nem is akárkik. Amikor felmegy az emeletre, az ajtóban egy szép, tizenhét év körüli, barna hajú és kék szemű lányt talál ücsörögni, amint épp csak úgy henyélésként penget egy gitárt. Összeismerkednek, beszélgetnek. Kiderül, hogy a lányt Lily-nek hívják és egy nála tíz évvel idősebb lány társaságában költözik be a lakásba. A szóban forgó idősebb lány persze a mi Manó barátunk. Kitalálnék neki(k) valami új nevet, de odáig nem jutottam. Lily-ről kiderül, hogy egy klassz, vagány csaj, aki könnyen barátkozik, mindenkivel jól kijön, minden érdekli és legalább olyan perverz a fantáziája, mint B-nek. Manó ezzel szemben barátságos, de ugyanakkor hallgatag és egykedvű. 
Azon sokat merengtem, hogy mi legyen a két lány viszonya. Odáig eljutottam, hogy ez konkrétan nem derül ki, de B sejti hogy nem csak szimplán lakótársak. De nem tudja eldönteni, hogy csak az ő fantáziája túl perverz, vagy tényleg annak a jeleit látja, hogy Lily és Manó az ágyukat is megosztják egymással.
Egyik este Szomszédlány nála tölti az éjszakát és két menet közben elbeszélgetnek az új szomszédokról. B elmondja az elméletét, amin Szomszédlány jót derül, de ő még annyit se tud, mint B, tehát függőben marad a dolog.
A következő napokban viszont, ahogy B oszcillál a lakása és az egyetem között, feltűnik neki, hogy egyre többször látja Szomszédlányt és Lily-t együtt. Hol a folyosón kettejük lakása között, hol a ház előtt a parkban, hol máshol. Akár megeshet az is, hogy Lily Szomszédlány iskolájába iratkozik be. Ennyire nem gondoltam ki. A vége már az lesz, hogy B a két tinédzser leányzóról is elméleteket gyárt. Na nem úgy skizofrén módon, de beindul a perverz fantáziája. Amikor viszont ennek hangot ad Szomszédlánynál, az csak nevet rajta, Lily-nek meg hiába utalgat, ő adja az ártatlant. Manóval is összebarátkozhat, mármint B, de őt egy szófukar, sztoikus karakternek képzelem el, akiből már csak emiatt sem lehet semmit kihúzni, se az ő kapcsolatáról Lily-vel, se Lily-éről Szomszédlánnyal.
Idáig jutottam a gondolatmenetben. Ezen túl már csak az körvonalazódott a fejemben, hogy nem akarom ezt egy olyan egyszerű megoldásba kifuttatni, amit egy nagy orgia kliséje adna a négy lány részvételével. Igazából nem is szeretnék konkrét választ adni. Lily és Szomszédlány flörtölhetnek egymással, de vagy nem bújnak ágyba, vagy csak B nem talál erre semmi bizonyítékot. Manó és Lily kapcsolatáról meg azért kaphatunk információkat, de az összes részlet homályos marad. Én arra gondoltam, hogy egyiküknek sincsenek (már) szülei, viszont Manó Lily nagytestvérének (én nővérre gondoltam, de akár bátty is lehet, részletkérdés) a partnere volt, viszont a nagytesóval történt valami. Hogy ne legyen annyira tragikus a sztori, lehet, csak külföldön kapott melót. Manóval szakítottak, Lily-t meg otthagyta. Persze ezt lehet cizellálni úgy, hogy igazából nem szakítottak, mert Manó várja vissza, és addig ő vigyáz Lily-re (már amennyire egy tizenhét éves lányra vigyázni kell). De hogy eközben belátogat-e a "sógornő" ágyába, azt a homály fedi.

Nos, várom az ötleteket, akármire. Akár a történettel kapcsolatban (Mi lehet Lily és Manó kapcsolata, akár átrajzolva az általam felvázolt amúgy is képlékeny vonalakat? Mennyire került közel egymáshoz Szomszédlány és Lily? Hogy folytatódik a történet? stb.) akár az új ötletözön-profilt illetően.

404 megjegyzés:

  1. Manó hallgatag és egykedvű :DDD ezen felnevettem :D
    Ötletekkel sajna nem tudok szolgálni, mert hát én meg a képzelet meg az írás....xD
    Viszont érdeklődéssel várom mi fog ebből kisülni. :) Az alap koncepció jónak tűnik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, lehet egy hangoskodó iszákos is, ha az jobban tetszik. :D
      A lényeg csak az, hogy egy sztoikus figurának képzelem el, akiből nehéz bármit is kihúzni. Most hogy azért, mert fél mondatnál többet sosem beszél, vagy azért, mert folyton iszik, csak a piákról beszél folyton és részeges dalokat énekel, az ilyen szempontból részletkérdés. :D

      Törlés
    2. Nézzed már hogy mire jön be az ember -.- Kidumálunk, kidumálunk? Elseggelek mindenkit! Mi az, hogy a piáról beszélek folyton? -.- Nőkről is, jó? -.-
      Ja igen és puffogni is szoktam -.- *puffog

      Törlés
    3. Ezen még gondolkodnom kell :D

      Törlés
    4. Ezt megkaptad manó XD
      Ez tök jó ^^
      Erre innom kell egyet :D

      Törlés
    5. Mi tök jó? Hogy Manó megkapta? xD

      Törlés
    6. Naná XD
      ugy döntöttem erre iszok még egy felest ^^

      Törlés
    7. jah... iszom én is. de csak úgy egykedvűen és szótlanul :DDD

      Törlés
    8. Gyere teso és csatlakozz nem bánod meg :)

      Törlés
    9. És közben Lily testvérén merengesz, Manó? xD

      Törlés
    10. Megyek Mester! Taníts!! :)

      Hát, hogy a tesóján-e vagy nem azt nem mondom meg :P :D

      Törlés
    11. Hogy mit csinálsz manó ? 0.0
      Akkor inkább ne gyere mert én a húgomat nem adom ^^

      Törlés
    12. Mert te vagy Lily másik testvére? Jó tudni. :D

      Törlés
    13. A húgod? O.O Ő hogy jön a képbe? :D

      Törlés
    14. Az ott fent *mutogat* össze zavart mert azt mondta ,hogy te a Lily testvérén merengesz. XD

      Törlés
    15. Ha már az egykedvű szótlanságban azonosul a történetbeli Manóval, akkor a Lily testvérén merengésben is. xD

      És Lily testvére a te húgod? *felvont szemöldök*

      Törlés
    16. Te most azt tőlem kérded? *körbe néz* :D

      Törlés
  2. De most tájékoztatlak Pumukli, hogy te nem a Lily vagy hanem a Pumukli! Érted? :D Az egyetlen utánozhatatlan original Pumukli itt Pumukli ott :D
    Gyere igyunk még egy keveset, helyrejössz meglásd :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te nem tudom,hogy jo otlet e vagy sem. A végén alkohol mérgezést kapok. XD
      De tudod mit egye fene egyszer élünk nem ? Én Jimet iszok te tesó? ^^

      Törlés
    2. Johnnie jól behűtve ^^ Egségedre! *koccint

      Törlés
    3. És már megint a piánál tartunk mint mindig. :D Egészségedre XD

      Törlés
    4. Összehozza a barátokat! :D Cheers! :)

      Törlés
  3. Manó mint szófukar karakter? XD Hahahaha. ^^ *erősen koncentrál hogy el tudja képzelni*

    VálaszTörlés
  4. Ez mekkora siker mindenkinél xD

    VálaszTörlés
  5. Nosza,már máris sztárolnak :D Most mondd hogy nem bejövős ez nálad ;D

    VálaszTörlés
  6. Ahogy a sok jóbige sztárol? Ne viccelj tiszta vip érzés :DD

    VálaszTörlés
  7. Már látod a vakuvillanást meg érzed az ingyé' piát a hasadban? :P Szerezzél nekem is valami belépőt rá xD

    VálaszTörlés
  8. Te ingyen bejöhetsz tudod... ;D

    VálaszTörlés
  9. Ohóó,az már több mint vip ;D Milyen szolgáltatások járnak még hozzá? :P

    VálaszTörlés
  10. Az attól függ! Deee mindenféle igényt kielégítünk valahogy ;D

    VálaszTörlés
  11. Jöhetek a kis listával? ;D Remélem egész éccakás lesz ^^

    VálaszTörlés
  12. Sőőőt 24 órás afterparty :D Ja nem is mondtam, Roses meg Stones póló is jár a vip tagsággal ;DD Nem ám lekenyerezésből, csak úgy ;D

    VálaszTörlés
  13. Jaaa értem,hogy legközelebb is emeljem jelenlétemmel az est fényét :D Nem lesz rám panasz e téren ^^ Majd hátitatyóval megyek hogy legyen miben szállítani a szajrét :D Feltűnő lenne nagyon?

    VálaszTörlés
  14. Így van, kellenek a törzsvendégek :D
    Dehogy nem feltűnő... :D De te gurulós bőröndöt hozz :D

    VálaszTörlés
  15. 2 pólóé'? Aztán miért? xD Csak a gond van olyan nagy szatyorral XD Vagy tán kapok valami mást is amiért indokolt lenne? :P

    VálaszTörlés
  16. Hát... a héten a karácsonyi bevásárlások alatt annyi jó cuccot láttam, hogy simán fel bírnálak öltöztetni 6x is szóval jöhet a gurulós :D Ne.. ne... nem kell hálálkodni! Nekem elég ha egy lakásba költözünk ;DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja igen... amúgy kapsz mást is! Vagy 5 üveg tesco value whiskeyt :P xDD

      Törlés
    2. Vájjá,már rájöttem hogy tényleg indokolt az a gurulós :D Hát mibe másba szolgáltathatnám neked a 3 tabis,4 bubis kedvenc borodat? ^^ Csak azért hogy ne érje szó a ház elejét hogy üres kézzel állítok be :)

      Törlés
    3. Azt hittem már sose esik le, hogy azért akarom a gurulóst, hogy dugi piát cserélhessünk :D De egyetértesz nem? :DDD
      Ugyan... te nem tusz üres kézzel jönni :P ;D

      Törlés
    4. Egyetértek! ^^ Úgyis olyan rég mondottam már neked :P
      Persze hogy nem. Amíg tabis bor van a világon addig nem XD

      Törlés
    5. Igen rég mondtad. Nem tudtam már mi hiányzik :P :DD

      Törlés
  17. Vigyázz, Lily! Még a végén becsempészi neked az sgv-t. xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor neki mi marad? O.O Vagy növeszt egy zsír újat? XD

      Törlés
    2. A végén még kiderül, hogy nem csak hogy szatír shemalególem, de még szatír shemaleGYÍKgólem is, aki vissza tudja növeszteni a himbilimbijét. xD

      Törlés
    3. Igen :D Mert a Manó mindig tud hozni nekünk valami újat ^^ Mit tartogathat még nekünk vajon? O.O

      Törlés
    4. Muhahahahaaa *gonoszak kaszagva tenyeret dörzsölget

      Törlés
    5. Ezt most a gyíkos cuccra értetted vagy úgy az elkövetkező dolgokra? :D

      Törlés
    6. Nem mondom meg gihihi :D

      Törlés
    7. Hagyd csak,majd úgyis kiderítem ;D

      Törlés
    8. Manó megtörhetetlen ^^

      Törlés
    9. Rákötöm a szád a Kőbambira! -.-

      Törlés
    10. Gyere ki a hóra! -.-

      Törlés
    11. Gyere ki a szaunába! -.-

      Törlés
    12. Ez már sokkal jobb! -.- Na nem azért mert ott csak egy törölköző van az emberen -.- Hanem melegebb! -.- Box! -.-

      Törlés
    13. Most miattad fogunk izzadni! -.- Védd magad! -.-

      Törlés
  18. Majd kiviszlek a hóra, ha lerendeztelek, hogy ne legyen meleged -.- Kard ki kard! -.-

    VálaszTörlés
  19. Rendben! -.- Az úgyis jót tesz majd a bőrömnek! -.- *támadó menyét állás*

    VálaszTörlés
  20. Jót tesz a bőrödnek? -.- Loreal? -.- Mert megérdemled? -.- *védekező fújó macska állás*

    VálaszTörlés
  21. Mert én még a rosszból is kihozom a jót! -.- Csak mert megérdemlem -.-

    VálaszTörlés
  22. Megérdemled! -.- Egy jó nagy gyomrozást is -.-

    VálaszTörlés
  23. Chh. -.- Gyere ha mersz,várlak naaaaaagy szeretettel! -.-

    VálaszTörlés
  24. Megyek megyek, csak nehogy eliszkolj addig nagy félelmedben -.-

    VálaszTörlés
  25. Én itt állok mint kutyafasz a hideg vízben -.- Csak aztán nehogy tyúklépésben gyere ám -.-

    VálaszTörlés
  26. Brigi ebbe ne szólj bele !
    Ez csak a párra tartozik XD
    ki fog győzni ? ^^

    VálaszTörlés
  27. Sport ótóval megyek nagyon gyorsan -.-

    VálaszTörlés
  28. Reméltem is hogy nem váracc meg -.- Gyors legyé',hamar le akarlak rendezni -.-

    VálaszTörlés
  29. Lerobogok, lenyomlak semmi perc alatt és jövök is vissza -.-

    VálaszTörlés
  30. Jó vicc volt,majdnem elhittem -.- Lebirkózlak gyorsba aztán utána viszem a kocsid is magammal -.- Az lészen a trófeám -.-

    VálaszTörlés
  31. Na ez volt a jó vicc -.- Viszed a kocsimat -.- Egy ujjal se senki se nem nyúlhat hozzá -.- Ezért nagyon meg leszel találva! -.-

    VálaszTörlés
  32. Arról csak álmodozhatsz -.- Úgy elviszem majd hogy te már csak a füstcsíkot fogod látni -.- Vedd kézközelbe a fehér pézsét -.-

    VálaszTörlés
  33. Álmodj királylány! -.- Majd te fogod látni, hogy a GnR pólóddal integetek 120-al elszáguldva -.-

    VálaszTörlés
  34. Hogy kerülne az a karmaid közé? -.- Elesetten,kifeküdve nem fog menni -.-

    VálaszTörlés
  35. Úgy, hogy egy mozdulattal leteperlek és letépem rólad -.- Visszaveszem ami az enyém -.- Muhaha -.-

    VálaszTörlés
  36. Csak az a nagy kár hogy addig sose nem juthatsz el -.- Megcsinálom azt is gyerekzárasra -.-

    VálaszTörlés
  37. Ahhoz előbb meg kéne, hogy kapd -.- De kakaskodj csak és nix lesz póló -.- Sebaj... még mindig van lángvágóm -.-

    VálaszTörlés
  38. Majd eladom azt az elportyázott kocsit és veszek belőle soooook pólót! -.-

    VálaszTörlés
  39. Ahhoz előbb el kell jutnod az ótómig -.-

    VálaszTörlés
  40. Miután lebunyóztalak már gyerekjáték lesz -.-

    VálaszTörlés
  41. *színpadra lép és rákezdi :
    Álmodj királylááááány lálálálááá! -.- Na ez majd leterít -.-

    VálaszTörlés
  42. Ezt nem hagyhatom annyiban! -.- *gitárt előkap,elkezd játszani rajta* Ha zenei bunyót is akarsz akkor legyen úgy! -.-

    VálaszTörlés
  43. Az én hangom kifektet in no time -.- Garantálom -.-

    VálaszTörlés
  44. Majd ha már nagyon bacca a fülem,nyomatok füldugót -.- De a gitározást folytatom! -.- Ki vagy védve -.-

    VálaszTörlés
  45. Nem baj odavonszolom a hangfalat meg a mélynyomót 10 centire hozzád és Zámbó Jimmyt énekelek -.- Gyere sírj a vállamooon -.- Álmodj Britney-vel! -.- Jóéjt! -.-

    VálaszTörlés
  46. Chh. -.- Könnyen hatástalanítom a ketyeréidet amíg a kornyikálással foglalatoskodsz -.- Aztán majd én jövök az erősítővel és az effektekkel! -.-
    Jóéjt néked is! -.-

    VálaszTörlés
  47. Sziasztok!
    Kicsit régen jártam errefele, mármint kommentben, az időm sajna véges. ^^ De most beugrott vmi erről a kis...ötletről. :D És mivel nem tudom, ti mennyit beszéltetek meg privátban, meg mivel én sem tudok privát címeket, ide kell leírnom. :) Ami hirtelen beugrott, hátha segít vmit vkinek! :)
    Szval az ugrott be így képnek, vagy mondhatni egy icipici jelenetnek, hogy a csajok táncolnak. Lily mondjuk kevésbé vad, rá egy fekete cicanadrágot képzelek el, egy hosszú, fehér, denevérujjú pólóval, lapostalpú balerinacipővel, Szomszédlány mondjuk egy kevésbé szűk nadrág, telitalpú magassarkú, egyszerű, testresimuló póló, kiengedett, hosszú haj. Mindketten ittak. Szomszédlánynak WCre kell mennie, lassan kitámolyog, B ezt mindet végignézi. Tudja h nem sajátíthatja ki a lányt, de mégis féltékeny egy kicsit, ezért utána megy h beszéljen vele. Amikor mindketten bent vannak, minden üres. B elkezdi mondani a magáét, de Szomszédlány nem hallja, hanem odahajol hozzá és hevesen megcsókolja. B már a tánc óta nem figyelt másra, így most előtör belőle az "állat". Belöki Szomszédlányt egy fülkébe, benyúl a nadrágjába és......a többi a ti dolgotok. :D
    Remélem azért vmilyen szinten segít, v nem tudom. :) És nézzétek el a táncos részt egy táncosnak. :$ Mondom, ez csak nekem ugrott be. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha lesz buli oda én is akarok majd menni :)
      Amúgy nekem tetszik az ötlet

      Törlés
    2. Ki mondta h én nem akarok ott lenni? :D

      Törlés
    3. Senki. De nem is feltételezte senki, hogy nem akarsz. :)
      Szerintem Iza és Manó örömmel leitatnak. ^^

      Törlés
    4. Szóval akkor én is ott leszek majd Brigi? :)
      Eddig ugy tűnt,hogy engemet kihagytok a jobol -.-
      Violet én nem foglak leitatni csak többször töltöm majd tele a poharadat mint kellene XD

      Törlés
    5. Reméltem is, hogy nem feltételezitek. :D Jó buliból nem szeretek kimaradni!
      Nem tudod mire vállalkozol csajszi, ha engem akarsz leitatni! ;) xD De...hogy ne bánkódj, én örömmel veszem, ha újévi ajándéknak mondjuk beállít vki hozzám egy üveg Jack Daniel's-el. :D

      Törlés
    6. Alig kezdődött el az év és már a pia a téma...
      Én ugyan nem itatok le senkit! Majd nézem, ahogy Pumukli meg Violet versenyeznek ki bírja tovább padlózás nélkül :D

      Törlés
    7. És a vesztesnek bevered az sgv-t, mi? xD

      Törlés
    8. Ha ott is annyi cseresznyés Jim Beam fog lecsúszni mint tegnap éjjel, akkor max a fejemet verem be az asztalba, soha többé nem iszom, csak nézem -.- És csak halkan beszélj lécci -.-

      Törlés
    9. Violet,én örömmel megleplek a jó öreg Jackkel ^^ De csak ha elbújunk ketten és úgy kerül elpusztításra :P

      Törlés
    10. Mano, elfoglalhatod a kanapém. xD De akkor nekem kell nyerni. :P Mi van? Túl nagy volt tegnap a buli? :D

      Örömmel Lily, már nyitom is az ajtót, és azt az Isten se töri be. xD Csak a whiskyt hozd, én adok mindent. :D

      Törlés
    11. Adsz mindent? O.O Miféle szolgáltatások lesznek még jelen? ^^
      Manó,benned nem csalódtam XD Négykézlábazás művelése :D Menjek kikúrálni? ^^ Mi lesz így a kocsmatúránkkal? :D

      Törlés
    12. A kanapé tökéletes lesz, az mindig kényelmesebb ha bepiált az ember :D Áhh nem volt túl nagy, ez az hogy csak vagy 20an voltunk, a pia meg 60 emberre volt elég, így túl kellett teljesíteni magunkat, hogy elfogyjon :D

      Nézd már, hogy nyomul a kis izomgolyó xDD

      Törlés
    13. Szerintem elég a pia meg egy pohár. xD ja meg egy búvóhely! :D
      Na olyan partira én is szívesen mennék! ^^

      Törlés
    14. Ne gyere mert megint csak megvernél az meg most nix hiányzik :D
      Hát mi lenne vele? Épp arra edzettem :D

      Törlés
    15. Én? Megverni? Lányokat? Soha! xD Csak ha a szükség is úgy hozza. :D

      Törlés
    16. Ezt nem rád értettem, hanem a Lilyre :D Feszt csak bántalmaz :D Akkor is amikor nem úgy hozza a szükség xDD

      Törlés
    17. Most viccelsz? :D Jackkel bárki levesz a lábamról! Amúgy meg ezt nem nyomulásnak híjják,csak egy baráti italozgatásról esett szó ^^

      Törlés
    18. Mert te meg folyamatjában belémköcc -.- Tehát nálad mindig úgy hozza a szükség ^^

      Törlés
    19. Áruld már el nekem légy oly baba, hogy milyen hosszú a hajad? -.- Bele tudnék-é ragadni, mint a macska? -.-
      Nem kötök beléd sose -.-

      Törlés
    20. Komolyan! Megint kötekedtek? ^^ Akkor elmentem filmet nézni, ti meg...macskásodjatok. xD
      Au revoir! :D

      Törlés
    21. Én nem kötexem glóriám is van O:)

      Törlés
    22. Naná hogy van! Tőlem csented el ^^ De az csak a másolat volt :P

      Törlés
    23. Tőled max szarvacskákat tudnék -.-

      Törlés
    24. Te nagyon összetévesztesz valakivel ^^ Igyál még egy pöppet és helyreállsz xD

      Törlés
  48. Na azért! :D

    Ámen Lily a Jack-re! xD és arra, aki hozza! Amugy meg, ha már annyit ittál, tök mindegy, milyen viszonyban vagy a melletted ülővel/fekvővel. :D

    VálaszTörlés
  49. Meg akinek hozom ;D Amúgy ja. Csak józanodás után merülhetnek fel kisebb problematikák,de hát azért köll elbújni mert akkor rámondhatjuk hogy nem látta senki és békesség van O.O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. *meghajlás* :D
      De akkor fel kell esküdnöd a titoktartásra. xD

      Törlés
    2. Bármikor ;D Amúgy az én érdekem is hogy ne jöjjenek napvilágra a dolgok úgyhogy már csak azért is tartom a pofám XD

      Törlés
    3. Helyes! *pacsi*
      Akkor igyunk az új barátságokra 2013-ban, mit szólsz? :D Csatlakozik még vki? ;)

      Törlés
    4. Persze!!! :) Mármint az iváshoz csatlakozom ;D

      Törlés
    5. Na! Engem kihagytok? Kell nektek a felügyelet, lányok! Nehogy valami himi-humi legyen! Ha meg mégis, abba kötelező bevenni a jó B-t is. ^^

      Törlés
    6. Én azt szólom hozzá hogy egészségünkre! *poharat emel* ;D Naná hogy iszunk rá! ^^
      Eszünkbe nem volt kihagyni téged ^^ Még hogy himi-humi meg felvigyázás XD Te biztos kivárod hogy mindenki négykézlábazzon és akkor aktivizálod majd magad a legjobban :P

      Törlés
    7. Ki beszélt itt felvigyázásról? :D
      Ha én ott vagyok, akkor... khm. Semmi nem marad szárazon. ^^

      Törlés
    8. Lights, camera, action! O.O

      Törlés
    9. Még mindig él a kamerád? :D És ki fogja kezelni? :P

      Törlés
    10. Enyémé kamerám én kezelem ^^ Te csak alakíts jól :P

      Törlés
    11. Áhh,nem lesz az úgy jó :P Passzold ide nekem,én úgysem vagyok oly fotogén mint te :D

      Törlés
    12. Manó, én nem az ivásra gondoltam, hanem a barátkozásra. xD de ha beklikkesedtek ellenem...^^

      Remélem én nem leszek a lencsevégen. ^^

      Törlés
    13. A kettő együtt jár ^^
      Hát akkor ki lesz ott? :D Majd B pózolgat nekünk magában xD

      Törlés
    14. Én ugyan nem. Arról ne is álmodj! ^^

      Törlés
    15. Alakul a buli :)
      Szóval kivel is fog pozolni? XD

      Törlés
    16. Még a jövő nótája :D Majd megálmodja hogy kit passzoljunk mellé ^^

      Törlés
    17. Ki ő? Lily állj a sarkadra ! A te ötleted volt úgyhogy ezt majd te fogod eldönteni ^^

      Törlés
    18. Naná hogy én! :P Csak meg köll neki adni a választás jogát is ha már egyszer ő lesz ama porondon ^^ Lássa kivel van dolga XD

      Törlés
    19. Keress neki egy szöszit ;)
      Azt legalább az orránál fogva tudja majd irányítani ^^

      Törlés
    20. Hé, ne bántsátok a szösziket! :D Vannak közöttük...jók is. ;)
      És akkor szerintem én elfoglalom a helyem valahol hátul amíg megy az action. xD

      Törlés

      Törlés
    21. A szőkékről össznépileg le lehet mászni! -.- Mire jön itt be állandóan az ember -.-

      Törlés
    22. Manó te szőke vagy ? ^^

      Törlés
    23. Igen. Momentán az. ^^ Jöhetnek a viccek essünk túl rajta -.- :D

      Törlés
  50. Te kérted.

    Két szőke nő ül a számítógép előtt. Azt mondja az egyik:
    - Te, zárd már be azt az ablakot!
    - Miért, fázol?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért szaladgál a szőke nő körbe-körbe a zuhany alatt?
      Mert a flakonra az van írva: Wash&Go.

      Törlés
    2. Manó te is így csinálod? XD
      Két szőke nő együtt autókázik. Az egyik megszólal:
      - Vigyázz, mert ez egy nagyon éles kanyar!
      - Én vigyázzak?! Hát nem te vezetsz?!

      Törlés
    3. Nem, én így csinálom :)
      Szőke nő az orvosnál:
      - Doktor úr, ettem egy dobozból, amire rá volt írva, hogy "MÉRGEZŐ". Most meg fogok halni?
      - Persze, hiszen attól mindenki meghal!
      - Mindenki?! Úristen, mit tettem!?

      Törlés
    4. Rossz manó! Nagyon rossz manó! Ezek után ,hogy igyak veled? XD

      Törlés
    5. Pohárból :DDD
      Azt mondtad, majd alhatok nálad ha iszunk. Ez most jól is jön ha tovább gonoszulsz! Ha majd alszol befestem a tiedet is, megnézzük hogy áll :P xDDD

      Törlés
    6. Bakki XDD Szegény B meg lesz áldva ha szöszi kerül mellé :P Agyfaszt fog kapni :D
      Violet,csak nem te is a szőkék népségébe tartozol? ^^

      Törlés
    7. Vammá :D Te mindig úúúgy vigadsz ha megjelenek ^^ Megint belém lehet kötni :P Vagy nem. ^^

      Törlés
    8. Dehogy kötök :) Ma kedves vagyok :) *naaagyöleléééés :)

      Törlés
    9. Kedves vagy te mindig :P Csak felém néhanap egyénileg mutatod ki xD *nagyölel*

      Törlés
    10. Tudom, hogy ezt szereted ne is tagadd :P :D

      Törlés
    11. Hogynemá',legjobb :D És te oly ügyesen észrevetted és oly ügyesen műveled hogy nem hagyhatom szó nélkül :P

      Törlés
    12. Manó mindig mindenkinek a kedvében jár!^^ És never gives up!!! :D

      Törlés
    13. Tuuuudom,az sose nem baj ;D Jól jön ez a kedvesség cucc ha már egy kéróba költözünk,mi? XDD

      Törlés
    14. Jaja! Szerencséd, hogy szeretek főzni :D Te pedig bevállalhatod a takarítást :D

      Törlés
    15. De szerencsés vagyok má' ;D Főzni azért én is jobban szeretek mint takarítani,tessék ám figyelembe venni! xD Esetleg ha majd belefáradsz a szakácsnőciskedésbe fordíthatunk is egyet a dolgokon ^^ Akár.

      Törlés
    16. Na jó legyen! Ma úgyis überfantasztik kedves vagyok ^^ Takarítok is ... néha ^^

      Törlés
    17. Akkor mindig ki kell fognom a napokat amikor kedves kedvedben vagy? xD Jó a jövőkép :D Na meg jó dolgom lesz nekem melletted :P

      Törlés
    18. Manó nagyon gondoskodó! ^^ Már amikor jó napja van! :D De akkor nagyon xD Ha meg majd nix lesz jó nap, lekaratézzuk, hogy ki takarít :P :D

      Törlés
    19. Akkor főleg :D Elvileg én arra gerjedek,tudod ;D De csak mert utána jó a békülős sze... izé,békülés ^^ Szerencsére te az a fajta vagy akinek zömében jó napjai vannak,ugyeee? :P Mert akkor szerény számításaim szerint nekem is azok lesznek xD

      Törlés
    20. Általában jók igen! ^^ De néha beiktatok egy rosszat is hogy karatézhassak tudod, mert akkor lesz békülős sz...obatakarítás ^^
      Tudom, te arra gerjedsz ha feszíthetsz mint a támadó törpe xDD

      Törlés
    21. Tehát csak nekem szánod ezeket a rossz napokat? De rendi vagy! ^^ Ímhol,máris megmutatkozott a kedves éned amiért úgy oda meg vissza vagyok :P
      Nézzed má',az mondogatja éppen a magáét aki úgy szeret izmozni ;D

      Törlés
    22. Bezony! Manó odaadó és önfeláldozó ^^ Mindent a cél érdekében ;D
      Nem nem! Te szoktál mindig feszülni meg támadóállást felvenni te kis méregzsák xD Na... majd az új kecóban leboxoljuk! Hozd a dobozokat! ;D

      Törlés
    23. De még dobozokat! xDD Ma este nagyon sziporkázol ^^
      Nem-nem. Azt a jelenséget te hozod ki belőlem,ami általában úgy kezdődik hogy támadó menyétté változol :P Egy cseppnyi méreg sincs bennem csak túláradó harmónia ;D Most is te akarod kidönteni a közfalat és nem én XD

      Törlés
    24. Mikről maradok le, ha nem ülök géphez. ^^ *fejcsóválás*
      Amúgy Lily, nem. :D Én a barnák közé sorolom magam. ;) Szóval engem nem kell szívatni, se jó napokon, se rosszakon. :D

      Törlés
    25. Ő a Homo Violeticus Barnahajicus fajba tartozik, amely rezisztens a ti ez irányú szívatásaitokra. ^^

      Amúgy tényleg úgy veszekszenek néha, mint egy szerelmes pár. xD

      Törlés
    26. Hoppá! Ezt megkaptátok! :D Bár néha én a háromszög körvonalait is kirajzolódni látom. ;) De hát, valahol ki kell élni a titkos vágyaikat! Én meg csak jól érzem magam velük, szóval, nekem aztán mindegy ki kivel kufircol látatlanba. :D

      Törlés
    27. Mér? Ki kivel? O.O Mi csak beszélgetünk ^^

      Törlés
    28. Így van ^^ Ti még nem láttatok akkor szerelmes párt hadakozni xD
      Violet,nincsen miért aggódnod,nálam te sosem fogsz célkeresztbe kerülni ^^ Manónál meg főleg hiszen ő az überfantasztik kedves Manóka :)

      Törlés
    29. Ííííígy van! Lily igazat és bölcset szólt! Mi nix hadakozunk, csak néha határozottan nyilvánítunk véleményt!^^ *má' megint nagyölel ^^

      Törlés
    30. Bezony! ^^ Ez a publikum számára hadakozásnak tűnhet,de itt szeretés van ám! *nagyölel ő is*

      Törlés
    31. Megtévesztő hadművelet! :) Amikor Törperágó vesén rúg, akkor csak azt fejezi ki, mennyire szeret ^^

      Törlés
    32. És amikor a Shemalególem gyomrozást ad akkor is csak a békességet közvetíti,ami kettőnk között árad ^^

      Törlés
    33. Jaja vagy mikor Turbórágó fülsiketítő gitárriffbe kezd, akkor dalban mondja el mennyit jelentek neki :)
      Csak úgy áramlik köztünk a Csíííí! O.O Ezt érzitek! ^^
      Remélem most már lájtos világos lett! ^^

      Törlés
    34. Én már csak ilyen vagyok ^^ Mi máshoz kezdhetnék ha egyszer megihletnek a túláradó érzelmek? :P Neked csak a legjobbakat ;D
      Tehát akkor tetszenek érteni? ^^

      Törlés
    35. Jujjci! Manó elvörösült ^^

      Törlés
    36. Nem tetszem, de értem. :D
      Ha ti így fejezitek ki a szeretetet egymás iránt...*vállvonogatás* :)
      Annak viszont csak örülhetek, hogy nem vesztek célkeresztbe, ugye? :D

      Törlés
    37. Semmi pánik Violet! Ha megkedvelünk, úgyis letámadunk téged is :D

      Törlés
    38. Ezt ígéretnek vegyem, vagy enyhe lekoptatásnak? :D Csak vicceltem.
      Majd elválik. :P

      Törlés
    39. Lekoptatás? Ugyan... ha egyszer megszeretünk innen aztán meg sem szabadulhatsz ;D

      Törlés
    40. Ki mondta h szabadulni akarok? :D

      Törlés
    41. Való igaz!^^ Meg is értem, ha nem ;D

      Törlés
    42. Milyen már hogy ha megkedvelünk meg ha megszeretünk? :P Én máris bírom a fejét! ^^ Tehát a hozzáállásod helyes,Violet ;D

      Törlés
    43. Te mindenkit megszeretsz 2 perc alatt csak legyen nála egy kis Jack xDDD

      Törlés
    44. Köszönöm, ez igazán jól esett Lily! :)

      Hékás, nem bántani a Jack-et, néha igazán jó társ tud lenni. xD

      Törlés
    45. Néha? O.O Én még sosem vesztem össze vele! :D Másnap kicsit haragszom rá, de mindig megértő xD

      Törlés
    46. Hejjhó,téged is bírlak ám Manó,pedig még egy Jack sem történt köztünk ;D Úgyhogy ne lázadozz ^^

      Törlés
    47. Dehogy lázadozom!Tudom, hogy bírsz, másképp nem is cuccolnál velem össze :D Én érzem a szereteted a hátamon, a vállamon, a hasamon... vagy épp ami sajog a fájdalomtól ;D

      Törlés
    48. Úgy bizony! ^^ Mert az én szeretetem árad ám bármerre ;D A többit meg majd meglátod az új kéróban :P De én sem adom a fejem panaszkodásra,érzem a törődésed! xD Sajog nálam is! *próbálja függőlegesbe tornászni magát a görnyedő pózból*

      Törlés
    49. Alig várom a költözést :D De te csak ne fájlald a hátad... nem úszod meg a dobozolást :P :DD *gyengéden kiroppantja a hátad* ;D

      Törlés
    50. Dobozoljuk le? :DD Téged is befoglak,no para :P
      Egy jó masszázsnak jobban örültem volna ;D Úgyhogy máskor annak lendülj neki nagy erőkkel, ha kérhetem ^^ De ha neked jobban fekszik,közben mehet a csontkovácsolós cucc is. Te mindig csak ropogtatnál engem -.-

      Törlés
    51. Áhh!Megmasszázsollak közben egyet se félj, nem is lesz kedved felkelni utána :P ;D
      Na nem sokáig bírtad feszítés nélkül -.- Bedobozollak én téged... még körbe is tekerlek buborékos fóliával, hogy ne mocorogj és majd ropogtatom rajtad -.-

      Törlés
    52. Nem is fogok felkelni! :P Tehát rád marad majd minden házimeló ^^ Lesz mire fognom a kínomat,aztán sírhat a szád ;D
      Én nem is feszítettem -.- Csak mondtam hogy egy masszázs jobban esett volna,meg tényeket közöltem -.- A fóliával meg nem is engem ropogtatnál ^^ Tehát részemről okés xD Ha neked ennyi is elég a vágyaid kiéléséhez,ám legyen úgy!

      Törlés
    53. Szóval én csak a Jack miatt kellenék? Na jól van, ezt megjegyeztem. :D ><

      Törlés
    54. Persze. Hiszen erről szól a film is? Nem ismered? Jack és Jill... khm Jack és Violet. ^^
      xD

      Törlés
    55. De Turbórágó! Azt egy szóval sem említettem, hogy én fel akarok majd kelni ;D A masszázs fárasztó tevékenység ;D Mi ebből a tanulság? Hívjuk a költöztetőket xD
      Violet! Dehogy csak a Jack miatt!! Bedobozolunk téged is! :D

      Törlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]