Lopott pillanatok Chicagóban 3. rész

Előzmény: Lopott pillanatok Chicagóban 1. rész
Közvetlen előzmény: Lopott pillanatok Chicagóban 2. rész

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. november 27.

******************************************************************************************

            Egész vasárnap nem hallottam Jennáról, de nem aggódtam különösebben. Kellemes és nyugis hétvégém volt. Folyamatosan esett, úgyhogy nem is tehettem volna mást, csak filmeztem. De én ezzel tökéletesen elégedett voltam.

            Kétszer is majdnem felhívtam Jennát, de nem voltam hajlandó én elismerni a vereségemet. Azt hiszem, még mindig sértődött voltam, amiért elhívta Laurent a randinkra. Nos, legalábbis az én részemről randira. Ez még nem jelenti azt, hogy Jennának is az volt. Hiszen, az a találkahelye, ahol mindenki ismeri. Ez lett volna az első alkalom, hogy nyilvánosan is egy párként mutatkozunk. Bár kissé ideges voltam, készen álltam rá.

            Talán Jenna másként érez irántam. De hát ő beszélt az összeköltözésről. Ez azt jelenti, ő akarta magasabb szintre emelni a kapcsolatunkat, nem?

            Csak bámultam a telefonom a távoli kanapén, ahova úgy egy órája hajítottam. Mintha azt suttogta volna nekem, tegyem meg az első lépést, én viszont csak arra vártam, hogy ő hívjon és kérjen bocsánatot…. Vagy legalábbis magyarázza meg. Mert ha én adom fel előbb, biztos kinevet, hogy az összeköltözés miatt vagyok ideges.

            Még úgy fél óráig haboztam, amíg elmajszoltam egy zacskó popcornt és megittam eg pohár bort. Visszakapcsoltam a tévé hangját, amikor kezdődött a következő film. Nagyszerű. A „Thelma és Louise”. Most pont két olyan nőre van szükségem, akik egy életre egymásra találtak.

            Ismét a telefonra néztem. Ó, a fenébe is! Talán csak túlreagáltam.

            Lenyomtam a némító gombot és odavánszorogtam a telefonhoz, hogy tárcsázzak. Ekkor vettem észre, hogy érkezett egy hangüzenetem.

            A fenébe is! Mikor jöhetett ez? Egész hétvégén nem hallottam csörögni a telefont.

            Tétován nyúltam az elfogadógomb felé. Senki másra nem tudtam gondolni, aki hívhatott volna, de mégis levert volna, ha nem Jenna az. Ismét letettem a telefont és visszakapcsoltam a tévé hangját.

            Csak néztem tovább a filmet, abban reménykedve, ha Jenna hagyta az üzenetet, majd hív megint. Egyre idegesebb lettem, egyre sűrűbben kapkodva a tekintetem a képernyőről a telefonva, reménykedve, hogy egyszer csak megszólal.

            Amikor a filmet reklámszünet szakította meg, hangosan felnyögtem. Mi a fene van velem? Megnyitottam a telefonom híváslistáját és megpillantottam a tetején Jenna nevét egy hat órával korábbi időponttal. Akkor még aludtam.

            Elindítottam a hangüzenetet és remegő kézzel a fülemhez emeltem a telefont. Lehunytam a szemem és elmosolyodtam Jenna hangjának hallatára, de a mosolyom azonnal eltűnt, amikor megértettem, mit is mond.

– Hello, Kat! Itt Jenna. Nem vetted fel, nekem pedig muszáj indulnom. Mr. Jacobs… A fenébe is! Utálom így hívni. Nem érdemli meg… Szóval Tim elküldött Kaliforniába egy egy hetes konferenciára. Nem biztos, hogy fogok tudni majd beszélni, szóval csak üzenj, ha kellek, és igyekszem vissza hozzád. Szia!

Elvettem a telefont a fülemtől és a szemöldökömet ráncolva rá bámultam. Végül erőt vettem magamon, és elkönyvelve magamban a problémát megoldottnak, visszaültem tévézni. Lelki szemeim előtt megjelent, ahogy Jenna és Lauren együtt ülnek a kocsiban egyenesen Kalifornai felé menet.

– A fenébe is! Verd ki a fejedből! Csak azt tudod, ami a bárban történt. Ideges voltál, amiért nyilvánosan kellett mutatkoznod vele. Semmi sincs Laurennel. Jenna a nyugati parton van. Egyedül. Ha visszajön, megint együtt leszünk.

Az óra kettőt mutatott, odakint pedig elállt az eső. Egy terv formálódott a fejemben. Átöltöztem valami szalonképesebb ruhába és előbányásztam három üres kartondobozt. Összeszedtem a legszükségesebb holmijaimat és összecsomagoltam őket, majd fogtam a kulcsaimat és Jenna lakáséit és lecaplattam a kocsimhoz.

            Ha Jenna összeköltözést akar. Megkapja.

Cameron Russell alias Kat Jenkins

***

            Hétfőn reggel frissen ébredtem, mosollyal az arcomon. Szinte már hallottam a madárcsicsergést, ahogy Disney-hercegnőként felültem és nyújtózkodtam egyet. Oké, talán túlzok, de ez jól lefesti, hogy éreztem magam. Teljesen ellentétesen a hétvégi hangulatomhoz képest.

            Kicsit fura volt Jenna ágyában ébredni anélkül, hogy ő mellettem lett volna. Még az ágynemű látványa is feldobott. Előző héten együtt voltunk vásárolni, és Jenna megmutatta azt a készletet, amibe beleszeretett. Némán egyetértettem vele, de aggódtam kimondani, hátha ezt úgy értelmezi, belemegyek az összeköltözésbe.

            Nos, most már úgyis mindegy, úgyhogy előz éjjel megvettem a készletet néhány köntössel együtt, amiket kinéztem. Kissé bűnösnek éreztem magam, amiért nem együtt csináltuk ezt végig, de azzal nyugtattam magam, biztos örülni fog a meglepetésnek, amikor visszajön.

            Lezuhanyoztam, használatba véve az új törülközőket és csináltam magamnak egy kávét mielőtt felöltöztem. Mintha szárnyakat kaptam volna, amikor elindultam a bank felé. Alig vártam, hogy Jenna hazaérjen.

            Miért voltam ilyen gonosz vele? Csak azt tette, amit minden barátnő szeretne. Számítottam neki és ő is nekem.

            A nap gyorsabban eltelt, mint azt egy hétfőtől várná az ember. Amikor búcsút intettem a munkatársaimnak, úgy éreztem magam, mint egy tinilány, aki a buliba készül.

            Először visszamentem a saját lakásomba. Még össze kellett pakolnom pár holmit és szorított az idő. Szortíroznom kellett a holmijaimat, eldöntve, mit hagyok hátra és mit viszek át Jennához. Másnap délidőre hívtam a költöztetőket, addigra el kell készülnöm.

            Már beszéltem is egy ingatlanügynökkel, hogy minél hamarabb túladjak a lakáson. Már szerzett is egy ügyfelet, aki kibérelné hosszútávra, amíg a városban van. Ez mindenki számára jó hír volt. Vicces, mennyire meg tudja változtatni pár telefonhívás az ember életét.

            Már épp végeztem, amikor hírtelen rémület markolt a szívembe. Mi lesz, ha Jenna dühös lesz rám, amikor visszajön? Mi lesz, ha meggondolja magát? Különösen a legutóbbi miatt?

            Elhevertem a kanapén és körbenéztem a dobozokba csomagolt életemen.

            Nem. Jól cselekedtem. Tudtam, ez egy fontos lépés, amit meg kell tennem.

            Ebben a lakásban éltünk Danny-vel majd két évig. Csak pár hónappal a találkozásunk előtt költöztem be. Amikor pedig komollyá vált a kapcsolatunk, már majd minden éjszakát itt töltött. Vicces, hogy még az eljegyzésünk után is elméletileg külön éltünk, most pedig, négy hónappal az egymásra találásunk után beköltözöm a barátnőmhöz.

            Megráztam a fejem és visszatértem a dolgomhoz. Kezdett késő lenni, holnap pedig munka. És még át is kell érnem Jenna lakásába, hiszen az ágyamat már szétszedtem.

***

            Szerda volt már, amikor Jenna legközelebb felhívott. Épp az ebédszünetemet töltöttem és egy könyvespolcot próbáltam beerőszakolni a sarokba, amikor meghallottam a telefonon azt a csengőhangot, amit neki állítottam be. Elmosolyodtam és félbehagytam a munkát, hogy felvegyem.

– Jenna! – vált mégszélesebbé a vigyor az arcomon.

– Helló, Kat! Csak hallani akartam a hangodat.

Jenna hangja távolinak hangzott. Most öntött el csak igazán hiányának érzete.

– Sajnálom, hogy nem hívtalak vasárnap. Hogy megy a konferencia?

– Ha épp nem előadáson vagyunk, fogadásokon kell részt venni, és folyamatos az ide-oda rohangálás. Még enni és aludni is alig van idő. És veled mi van?

Egy kissé felhangosodtak a háttérzajok, amik elnyomták a hangját.

– Mint mindig. Csak mint mindig. Csak a meló. Hé! Sajnálom a péntekit. Nem tudom, mi lelt.

Vagy mi lelt épp most. Belőle akartam bocsánatkérést kisajtolni, de amint meghallottam a hangját, minden elhatározásom tovaszállt? A fenébe is! Reménytelenül elvesztem, ha Jenna Swallowról volt szó.

– Semmi gond, édes. Nem tudom, mi volt az, de reméltem, hogy elmúlik.

Beharaptam az alsó ajkam és vártam egy pillanatig.

– Hé! Van egy meglepetésem, ha hazajössz.

– Ó! Szeretem a meglepetéseket. Adsz valami támpontot, mi is az?

– Nem. A meglepetés az meglepetés. Majd meglátod, amikor hazaérsz. Szombaton vagy vasárnap jössz? Menjek ki eléd?

– Szombat este, vacsoraidő előtt. Már van fuvarom, de köszi.

– Ó! Rendben.

– Jenna! Mindjárt indulunk a Planet Hollywoodba ebédelni. Siess már! –hallottam egy női hangot a háttérből.

Egy pillanatra megdermedtem. Az nem lehet. Biztos csak képzelődöm.

– Rohannom kell, Kat. Laurennel ebédelni megyünk. Szeretlek. Szia.

A vonal megszakadt, én pedig a falnak dőltem.

            A megérzésem beigazolódott. Vagy, legalábbis egy része, hogy Jenna és Lauren együtt mentek nyugatra.

            A délutánt munkával töltöttem. És, először azóta, hogy beköltöztem Jenna lakásába, haza vágytam. Ehelyett csak ettem egy sajtburgert sült burgonyával hazafelé menet, majd a takaró alatt átöltöztem, hogy aztán álomba sírjam magam.

            Tudtam, hogy Jenna és Lauren együtt dolgoznak, és rémlett, hogy Jenna beszélt róla, már több projekten is dolgoztak együtt. Ennek ellenére eszembe se jutott, hogy ide is együtt mennének.

            Hirtelen megvilágosodtam. Vajon Lauren volt már Jennával Franciaországban is? Vajon ettek ugyanott, ahova engem is elvitt?

            Könnycseppek gördültek le az arcomon, miközben arcom a párnába temettem. A szívem fájdalmasan lüktetett és megmarkoltam a lepedőt. A párnába üvöltöttem a dühömet, és a matracot vertem az öklömmel.

            Zavaros gondolatok rohantak meg. Talán Jenna mindkettőnket akar. Azt hiszi, engem megtarthat a hétvégére és a szabadnapjaira, miközben hétközben Laurennel enyeleg. De ezt nem fogom tűrni. Soha. Nem osztozom senkivel a barátnőmön.

            A probléma csak az volt, hogy Jenna elvesztésének már a gondolatától is meghasadt a szívem.

            Nem tudom, mikor aludtam el. Az éjszaka közepén ébredtem abból az álomból, amiben Jenna és Lauren egy bérelt tengerparton napfürdőztek, Lauren pedig megkérte a barátnőmet, hogy dörzsölje be őt napolajjal, amivel együtt járt, hogy levette a bikinijét.

            Zihálva ütem fel, kisöpörve izzadt hajamat az arcomból. Próbáltam meggyőzni magam, hogy ez csak egy álom volt. Ez után már nem bírtam elaludni, mert féltem, hogy ismét róluk álmodom. De ébren sem akartam maradni, mert csak arra tudtam gondolni, milyen hülye voltam, hogy beköltöztem Jennához.

            Végül a napfény halványan beragyogott az ablakon. Többször is elszenderedtem, de sosem aludtam el igazán. Annyira ramatyul éreztem magam, hogy már azt fontolgattam, inkább beteget jelentek. De annyira csak ez az álnászút járt a fejemben, hogy nem lett volna értelme.

            A munka egyenesen kínszenvedés volt. Utálom az ilyen napokat. Az óramutatók is mintha megfagytak volna. Csak arra vágytam, hogy pár napra visszavackolhassam magam a takaró alá.

            Amikor elérkezett az ebédidőm, inkább egy étterembe mentem, ahelyett, hogy Jenna lakására tértem volna. Még mindig nem tudtam „otthon”-nak hívni. Nem voltam biztos benne, hogy elég ideig maradok majd ott. Ki kellett várnom, amíg Jenna visszatér és megbeszélhetjük ezt az egészet. Tudtam, ha visszamegyek, ismét bealszom, és nem ébredek fel, mire vissza kellene mennem a munkába. Már megtörtént korábban is, a nap hátralevő részében pedig bűntudatom volt.

            Csütörtök este csak vacsora után estem be az ajtón. Bevettem pár gyógyszert, ami segített az álmatlanságomon, majd ruhástól bevetettem magam az ágyba és úgy elterültem, mint egy zsák krumpli.

Folytatása következik!

**********************************************************************

Várom a megjegyzéseket. Bárkitől és bármilyen formában, hiszen abból tudom, jó úton haladok-e. :)
Akinek tetszett a történet, lájkolhatja a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon.