A wilmingtoni hasfelmetsző IV. rész

Előzmény:A wilmingtoni hasfelmetsző I. rész
Közvetlen előzmény: A wilmingtoni hasfelmetsző III. rész
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

*********************************************

9. fejezet

            Johnnie már reggel hatkor fent volt. Annak ellenére, hogy tudta, Alma kilencig nem jön, túl izgatott volt ahhoz, hogy az ágyban maradjon. Lezuhanyozott és gyorsan felöltözött. Azon gondolkodott, milyen borzalmasan viselkedett a nővérrel előző nap. Elhatározta, hogy rendbe hozza a dolgot.

            A lepedőket hétkor cserélték, úgyhogy megvárta, amíg a nővér kopogtat az ajtón. Mrs. Sampson a belső irodából érkezett és hirtelen visszahőkölt, amikor megpillantotta Johnnie-t.

– Ööö… Van valami probléma, detektív? – kérdezte idegesen.

Johnnie érezte a félelmet a hangjában, és borzalmasan érezte magát miatta. Ő volt az egyetlen nővér, aki megértően fordult hozzá és Almához. Mindig tiszteletben tartotta a magánéletüket. A fiatal nővér mindig kopogott, mielőtt belépett volna és becsukta az ajtót távozáskor, távol tartva a látogatókat, amikor látta, hogy a két nő kettesben szeretne maradni. Egy igazi seggfej vagy, Green – gondolta.

– Mrs. Sampson! Beszélhetnénk a szobámban, kérem? Fontos lenne.

A nővér nehezen tudta leállítani kezei remegését.

– Természetesen. Nem sokára ott leszek – mondta és rávillantott egy bizonytalan mosolyt.

Johnnie az ágya szélén ült és próbálta kitalálni, hogyan kérjen bocsánatot a nővértől, amikor az belépett.

– Van valami, amiben tudnék segíteni? – kérdezte.

Johnnie nyugtalanul fészkelődött.

– Én… Öööö… Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi viselkedésem miatt. Dühös voltam és nem voltam teljesen magamnál.

Mrs. Sampson barátságosan elmosolyodott.

– Minden meg van bocsátva, detektív. Láttam a híreket, amikor haza értem és megértem, mit érez.

– Akkor sem volt jogom, hogy ezt tegyem. Gondoskodott rólam és a barátnőmről, én pedig szeretném megköszönni ezt – mondta.

– Nem tesz semmit. Csak azt tettem, amit bármelyik beteggel tennék – válaszolta a nővér zavartan.

Johnnie elmosolyodott.

– Nagy kár, hogy mások nem gondolkodnak is. Alma mindig attól retteg, hogy valaki ránk tör és megszólnak minket – kulcsolta össze a kezeit. – De szerencsére ezzel már nem lesz több baj. Ma reggel úgyis elmegyek.

– Ez nagyszerű hír. Tudom, mennyire izgatott már, hogy visszatérjen a munkájához – mondta a nővér. – Azonban még hosszú időnek kell eltelnie, hogy ismét formába jöjjön. Nem szabad elsietni a dolgokat. Azzal csak többet ártana magának – mondta Mrs. Sampson aggódó hangon.

Johnnie felnevetett.

– Gondolja, hogy Alma engedné, hogy többet csináljak, mint ami megengedett?

A nővér is elnevette magát.

– Jól mondja. Ő talán az egyetlen, ha nem sértem meg vele, akire hallgat. A többi nővér is észrevette, milyen gyorsan ugrik a szavára.

Johnnie arcán csak mégszélesebb lett a mosoly. Imádta Almát és bármit megtett volna a kedvéért.

– Csak próbálom megőrizni a békességet – szabadkozott, próbálva megőrizni a tekintélyét. – Nem szeretem a feszültséget otthon.

A nővér sokat mondóan elmosolyodott. Tudta, mi rejlik a szavak mögött.

– Jól teszi – veregette meg Johnnie vállát. A nő felhúzta a szemöldökét és színlelt fenyegetéssel nézett rá, a nővér azonban csak nevetett.

– Csak szóljon, ha Miss. Martinez megérkezik! A papírjai már az asztalon vannak – fordult el.

A francba is! – nyögte magában Johnnie. – Most azt hiszi, hogy egy puhány vagyok.

A holmiját pakolta, amikor hirtelen megállt, ahogy megpillantotta magát a tükörben. Ez a póló egy kicsit túl bő – gondolta. – És a farmer is. A francba is! Tényleg kondiba kéne jönnöm.

Chiara Baschetti alias Alma Martinez.

            Ekkor vette csak észre Almát, aki az ajtóban állt és őt bámulta.

– Jó reggelt, szerelmem. Készen állsz? – mosolygott rá a nő szelíden.

Johnnie csak megvonta a vállát. Az órára nézett, ami még csak 8:15-öt mutatott.

– Hogyhogy már ilyen korán itt vagy? Nem számítottam rád kilenc előtt.

Alma becsukta az ajtót és odasétált hozzá, egyik karjával átölelve Johnnie derekát, másik kezével pedig magához vonva a nő arcát, hogy megcsókolja. Ajkainak érintése mintha elektromos ütésként érte volna Johnnie-t, akiben azonnal feléledt a vágy.

– Ha még nem állsz készen… – kezdte Alma, Johnnie viszont gyorsan félbeszakította.

– Meg se próbáld! Már hatkor fent voltam. Már csak a nővérnek kell szólni.

– Querida! Ez ugyanaz a nővér, akivel tegnap úgy bántál? – kérdezte Alma vádlón.

Még mindig szégyellve magát a viselkedése miatt, Johnnie bólintott.

– Igen.

– Nem gondolod, hogy bocsánatot kellene kérned? – érdeklődött Alma.

– Már megtettem – mosolygott Johnnie és közelebb húzta Almát.

A mexikói nő apró csókot adott az arcára.

– Akkor jó. Extra kezelést fogsz tőlem kapni, ha haza értünk – mosolygott.

Kicsit lejjebb hajolva, Johnnie megcsókolta Alma nyakát. Belesimulva Johnnie ölelésébe, a nő halkan felsóhajtott.

– Azt hiszem, itt az ideje, hogy haza menjünk, szerelmem.

Johnnie csöngetett a nővérnek és néhány pillanat múlva Mrs. Sampson már meg is jelent egy kerekes székkel.

            Johnnie a nővérre nézett, majd a tolószékre. Erőt kellett vennie magán, hogy normális hangnemben szólaljon meg.

– Ugye egy percig sem gondolta komolyan, hogy én ebbe beleülök?

– Kórházi szabály, detektív – válaszolta a nővér.

– Gyorsan felejtse el! – nyögte Johnnie. – Francba a szabályokkal!

A nővér Almára nézett, segítséget kérve. A nő automatikusan megköszörülte a torkát és a székhez lépett.

– Kérlek, kicsim! – nézett rá Johnnie. – Ne kényszeríts erre!

– Leülni! – mondta Alma színlelt komolysággal. A nővér alig tudta megállni, hogy ne nevesse el magát. Alma a fenébe kívánta mindkettőjüket, de végül engedelmeskedett.

***

– Biztos vagy benne, hogy ma engedik ki? – kérdezte a fotós.

A riporter, Karen Grace, felsóhajtott.

– Igen, Jim. A forrásom azt mondta, hogy ma kiengedik.

Mindig jó, ha az embernek vannak forrásai a kórházakban – gondolta. Csak figyelt, amíg végül a lift meg nem érkezett.

– Készülj, Jim! Itt jön.

Johnnie azonnal észrevette a fotóst, ahogy az ajtó kinyílt.

– Ó, a büdös picsába! – nyögte.

– Mi az? – kérdezte Alma.

– Ez a Grace itt van azzal a rohadt kamerájával. Hogy a francba is! – nyögte Johnnie.

Alma a vállára tette a kezét.

– Nyugodj meg! Csak mond, hogy nem nyilatkozol és viselkedj rendesen!

– Mit értesz rendes alatt? Én mindig rendes vagyok – vágott vissza Johnnie.

Alma megtorpant és lehajolt Johnnie füléhez.

– Szeretlek, de te is tudod, milyen durva tudsz lenni néha.

Johnnie kényszeredetten elmosolyodott.

– Kérlek, Johnnie! Csak maradj nyugodt! – könyörgött Alma.

Johnnie felnézett azokba a nagy barna szemekbe. Hogy is mondhatott volna ellent?

– Neked bármit – válaszolta.

– Köszönöm – mosolygott Alma.

Folytatták útjukat az autó felé. A riporter és a fotós már ott várta őket. Amikor az ajtó kinyílt, már villant is a vaku Johnnie arcába.

– Green nyomozó! Hogy érzi magát? – kérdezte Karen.

Alma lefékezte a tolókocsit és kinyitotta a kocsi ajtaját. Johnnie csak csöndben ült.

– Jól vagyok – válaszolta végül.

Karen egy kicsit ideges volt és alig tudta türtőztetni magát, de nyugalmat erőltetett magára.

– Tudja már, mikor térhet vissza a szolgálatba?

– Erre nem válaszolok – mondta Johnnie.

– Ez azt jelenti, hogy nem lesz képes visszatérni az aktív szolgálatba? – erősködött Karen.

Johnnie felállt és teljes testmagasságával fölé tornyosult.

– Azt jelenti, amit mondtam. NEM VÁLASZOLOK. – Mielőtt még a riporter bármit is mondhatott volna, Johnnie beült a kocsiba és becsapta az ajtót. Alma gyorsan mellé ült és elhajtott, faképnél hagyva a sajtót.

Karen azonnal a kamera felé fordult.

– Legmélyebb együttérzésemet kell, hogy kifejezzem az elkövető irányába. Most kapott a nyakába egy dühös nyomozót. Önök Karen Grace riportját látták.

– Oké! Ennyi! – mondta Jim és leengedte a kamerát.

– Remélem az a gyilkos megkapja a magáét – morogta még Karen.

***

– Drágám! Kérlek. Nyugodj meg! Te is tudod, milyenek a riporterek. Csak azt szerette volna, ha kicsit bővebben válaszolsz a kérdéseire – próbálta megbékíteni barátnőjét Alma.

Johnnie teljesen magába fordult. Csak Karen hangja visszhangzott a fejében. „Ez azt jelenti, hogy nem lesz képes visszatérni az aktív szolgálatba?” Menjen a francba az a hülye picsa! Ki a fenének képzeli magát?

– Édesem! Figyelsz rám? – kérdezte Alma.

– Hogy?... Ó, bocsánat, szerelmem – szabadkozott Johnnie. – Csak azon a kurva riporteren járt az agyam. Istenem! Mennyi utálom azt a nőt.

Alma a másik farmerba bújtatott combjára tette a kezét és gyengéden megszorította azt.

– Ne hagyd, hogy egy ilyen idegesítő riporter tönkretegye az örömödet! – A keze lassan felfele csúszott.

Johnnie dühe gyorsan elpárolgott és átadta a helyét a tomboló hormonok lüktetésének. Alma lassan felfele mozgó keze égette a bőrét a farmeron keresztül.

– Ha nem hagyod ezt abba azonnal, a végén itt helyben le foglak teperni.

Nem akarva elsietni a dolgot, Alma gyorsan visszatette a kezét a kormányra. Johnnie elmosolyodott azon, milyen gyorsan engedelmeskedett neki a nő. Csak várd ki, hogy mit kapsz tőlem, hogyha hazaérünk, édesem! – mondta magában.

            Miután leparkoltak, Alma gyorsan kinyitotta az ajtót Johnnie-nak, hogy ki tudjon szállni. Alig volt ideje becsukni, Johnnie rögtön rávetette magát és lángoló hévvel csókolta az arcát, az orrát, az ajkait. Alma a dereka köré fonta a karjait és átölelte a nőt.

– Annyira hiányoztál. Az otthonunk üres volt nélküled – suttogta és mély bánat remegett a hangjában. – Üdv újra itthon, szerelmem!

– Jó újra itt lenni, édesem – válaszolta Johnnie és Alma könnyektől csillogó szemébe nézett. – Te is hiányoztál nekem. – Majd lehajolt, hogy ismét birtokba vehesse azokat a gyönyörű telt ajkakat. Már a tapintásuktól is annyira felizgult, hogy alig bírt beszélni. – Gyerünk! Mert még a végén az ágyig sem bírom ki.

Amikor végre beértek a hálószobába, Alma lassan levette a blúzát, látni engedve kerek melleit. Johnnie megnyalta az ajkait és közelebb húzta a nőt. Alma kigombolta Johnnie ingét és amikor végzett vele, lerántotta azt a barátnőjéről. Ahogy a napfény bevilágított az ablakon, mereven bámulta a defibrillátor által hagyott égésnyomokat a másik bőrén és a sérülések nyomait, ahol a golyók behatoltak a testébe. Könnyek szöktek a szemébe, ahogy megérintette a sebzett bőrt.

            Johnnie a kezei közé fogta Alma arcát.

– Ne sírj, kicsim! Itt vagyok. Most egy jó ideig sehova sem megyek – suttogta és átölelte a nőt, hogy a csókjaival árassza el. Vad csókolózásba kezdtek, miközben gyengéden megmarkolta Alma melleit. Nyögések és sóhajok töltötték meg a levegőt, ahogy mindketten lélegzetért kapkodtak.

– Olyan régóta vágytam már erre. Hogy végre a karjaim között tarthassalak – suttogta Johnnie és megcsókolta Alma homlokát. – Már annyira szükségem volt erre! Már annyira szükségem volt rád.

Lejjebb csúsztatta a kezeit Alma derekára, hogy benyúlhasson a nő bugyija alá. Alma kezei gépiesen mozogva gombolták ki a farmerját, Johnnie pedig az ágy felé vezette őt. A mexikói nő lehajolt és félrelökte a takarót, feltárva a milliónyi rózsaszirmot, amit szétszórt a lepedőn. Johnnie mosolyogva lépett hátra és lerúgta a cipőjét, hogy megszabadulhasson a farmerjától. Alma csábosan rámosolygott, ahogy elfeküdt az ágyon és intett szerelmének, hogy kövesse. Johnnie egy percig sem hezitált, azonnal mellé ugrott és magára húzta Almát. Az ajkaik találkoztak, úgy, mint első alkalommal. Alma hozzá préselte a testét, utat engedve lüktető vágyainak. Johnnie Alma combjai közé tolta a sajátját és lassan dörzsölte vele a nő lába közét, egyre jobban felhevítve annak vágyait.

            A szenvedély sóhajai töltötték meg a levegőt, ahogy Johnnie szerelme mellei közé fúrta az arcát és apró csókokat lehelt a bőrére. Alma beletúrt Johnnie hajába és vezette a fejét, hogy gyorsabban mozogjon. Nem is kellett csalódnia, mert a másik nő is egyre jobban beindult, aminek következtében Alma mélyen a hátába nyomta körmeit, miközben világgá üvöltötte gyönyörét. Johnnie egyre keményebben szívta a mellbimbóit és dörzsölte a combját szerelme ágyékának.

– Még!… Még! – nyögte Alma. – Nem bírom már tovább.

Johnnie bevezette egy ujját Alma szeméremajkai közé, majd rövid mozgás után még egyet, majd még egyet, míg végül Alma ismét felsikoltott.

– Kérlek, szerelmem! – nyögte Alma.

– Nem kell már sokáig várnod – mosolygott Johnnie.

Hamarosan mindketten elmentek, mindketten a másik nevét sikítva. Johnnie pedig elterült az ágyon Alma pihegő teste mellett. Rövid pihenő után Johnnie feltápászkodott és a ruhásszekrény felé indult. Alma, még mindig lihegve, elfordította a fejét, hogy lássa, mit csinál. Elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Johnnie előveszi felcsatolható szerszámát, hogy felcsatolja és lassan visszatérjen az ágyhoz.

            Johnnie szerelme combjai közé térdelt és lassan csókolgatni és szívogatni kezdte lábai közét. Alma teste remegett a szenvedélytől, miközben Johnnie egyre mélyebbre hatolt a nyelvével. Aztán hirtelen feltérdelt és gyengéden bevezette a műfalloszt Alma testébe.

– Kérlek, Johnnie! – nyögte Alma.

Aztán egy gyors mozdulattal, Alma fölé hajolva, Johnnie belélökte a szerszámot. Alma pedig felsikoltott, ahogy a gyönyör könnyei szöktek a szemébe. Az ajkaik találkoztak, és ahogy Alma lihegett a csók ölelésében, az csak mégjobban felizgatta Johnnie-t. Aztán ismét feltérdelt és Almát is a térdeire rántotta, hátulról hatolva belé. Közben megragadta a melleit és lágyan masszírozta őket, apró csókokat hintve a nyakára.

            Aztán a hátára fordította Almát és a nő lábait a saját nyakába tette, hogy úgy hatolhasson belé. Almának már nem maradt energiája, hogy bármit is tegyen. Csak élvezte a gyönyört, amit Johnnie nyújtott neki.

            Egy mosoly jelent meg Johnnie arcán. Egy kicsit mégbeljebb nyomta a szerszámot és hallgatta, ahogy Alma felsikolt: – Istenem, Johnnie! Mindjárt… Mindjárt… - nyögte.

Johnnie szinte már érezte Alma testének minden egyes lüktetését. Egyre erősebben mozgatta a csípőjét, közelebb és közelebb lökve Almát a gyönyörhöz.

– Ó! Istenem! – kiáltott fel Alma.

Egyszerre sikoltottak fel, ahogy mindkettőjük testét egyszerre kerítette hatalmába az orgazmus, aminek elmúltával ismét egymás mellett hevertek az ágyon.

– Csak nem akarsz két hónap szünetet bepótolni egy nap alatt? – hergelte Alma, a hangjában viszont végtelen öröm visszhangzott.

Johnnie csak nevetett.

– Nem, szerelmem. – Azzal közelebb húzódott a nőhöz. – Még előttünk áll erre az egész élet.

– Szeretlek, Johnnie – karolta át Alma a nyakát. – Teljes szívemből szeretlek.

– Én is szeretlek – csókolta meg Johnnie.

Testük egymáshoz préselődött és csak hallgatták egymás szívverését, míg végül álomba nem merültek.

10. fejezet

            A telefon csörgése rántotta ki Almát békés szendergéséből. Johnnie meg sem mozdult, csak aludt tovább. Alma felmordult és a telefon után nyúlt. A harmadik csengés után vette fel a kagylót.

– Halló? – szólt bele fáradtan.

– Talpra, álomszuszék! – hallatszott Rosa hangja a vonal másik végéről.

– Mami? Mennyi az idő? – suttogta Alma. Erre már Johnnie is elkezdett mocorogni.

– Már majdnem délután egy – válaszolta az anyja.

Alma úgy ült fel az ágyban, mintha tűt szúrtak volna a fenekébe, amitől Johnnie is egy csapásra magához tért.

– Hogyan? – hápogta Alma.

– Mi?... Mi a baj, kicsim? – nyitotta tágra Johnnie a szemét.

Alma rá nézett és igyekezett lenyugtatni a hangját.

– Semmi, querida. Csak mami ijesztett rám egy kicsit. Ennyi az egész.

Johnnie elmosolyodott és ismét elterült az ágyon.

– Jobb lesz, ha talpra rángatod őt, mija. Miguel és Javier 1:30-ra ott lesznek. Javiernek van kulcsa, emlékszel? – mondta Rosa.

– Köszönöm, mami. Örülök, hogy hívtál. Én sem akartam átaludni a napot. Olyan jó idő van. Reméltem, hogy Johnnie elvisz a parkba – mondta Alma, és oldalba lökte kedvesét, aki csak morgott miközben átfordult a másik oldalára. – Majd beszélünk később. Szia!

Alma Johnnie felé fordult.

– Ne légy ilyen, szerelmem! Két hónapod volt rá, hogy csak heveréssz.

– Csak még egy napig had maradjak itthon! – nyögte Johnnie és kedvese mellei közé fúrta az arcát.

Alma játékosan eltolta a fejét és nevetve nyomott egy barackot a fejére.

Johnnie végre felült és kidörzsölte az álmot a szeméből.

– Rendben, asszony! Had zuhanyozzak le, aztán mehetünk.

Alma felnevetett és hálásan megcsókolta a nőt.

            Miközben Johnnie zuhanyozott, az apja hangját hallott a fejében: Tedd őt a magadévá, teljesen! Itt a te időd, lányom.

– Igen, Két Toll – mosolyodott el Johnnie. – Az enyém lesz, teljesen.

Miután végzett, engedte, hogy Alma is beálljon a zuhany alá, amíg ő felöltözik. Először sortot és atlétát akart felvenni, de aztán, hogy ne látszódjon annyira a súlyvesztesége, inkább hosszú nadrágot és egy amúgy is bő fekete pólót húzott magára. Miközben az öltözködéssel volt elfoglalva, Alma is kijött a fürdőszobából, teljesen meztelenül. Johnnie felé fordult és mosolygó arccal mérte végig szerelme minden egyes apró porcikáját. Ahogy Alma lehajolt, hogy felvegyen valamit a földről, Johnnie felnyögött és olyan gyengének érezte magát, hogy majdnem visszazuhant az ágyra.

– Biztos vagy benne, hogy nem akarsz itthon maradni? – kérdezte elfúló hangon. – Csak heverhetnénk itthon egész nap.

Mindeközben érezte, hogy belül perzseli a vágy.

Alma nem válaszolt semmit, csak felhúzott egy bugyit. Aztán felvett egy szürke pólót és egy fekete nadrágot. Miután felvette a zokniját és a futó cipőjét is, megszorította Johnnie kezét.

– Ha azt csináljuk ma, amit én szeretnék, akkor este tehetjük azt, amire te vágysz – mondta csillogó szemekkel.

– Bármit? – kérdezte Johnnie reménykedve.

Alma hozzá bújt és szerelme nyaka köré fonta a karjait. Gyengéden beleharapott a másik nő fülcimpájába, ami vágyakozó nyögést csalt elő belőle.

– Bármit, amit csak akarsz – suttogta csábos hangon.

Johnnie megmarkolta Alma fenekét mindkét kezével és mégközelebb húzta őt magához.

– Akkor gyerünk, asszony! – mosolyodott el és kézen fogva kivezette Almát a hálószobából. – Talán a friss levegő és a napsütés még jót is fog tenni.

Alma alig tudta vele tartani a lépést, hogy felkapja a táskáját, miközben Johnnie már a zárba gyömöszölte a kulcsot. Miközben beszálltak a kocsiba, Alma észrevette Miguel új, ezüstszínű járgányát, ahogy leparkol az utcában. Gondoskodott róla, hogy Johnnie-val a másik irányba induljanak el, nehogy a nő észrevegyen valamit.

            Johnnie lassan vezetett, próbálva ismét alkalmazkodni a forgalomhoz. Aztán pedig szándékosan másfele fordult.

– Drágám. A park nem erre van – nézett körbe értetlenül Alma.

Johnnie megragadta a másik nő kezét és nyomott rá egy csókot.

– Tudom, kicsim. Csak gondoltam, elmehetnénk a plázába megvenni az új Jill Scott CD-t. Nem tart majd sokáig.

Észrevéve, hogy Johnnie csak időt akar nyerni magának, hogy felkészüljön az emberek közé való visszatérésre, Alma gyorsan beleegyezett.

– Rendben. Én is úgy hallottam, hogy ez egy nagyon jó CD.

Ahogy elérték a bevásárlóközpontot, beletelt egy kis időbe, amíg Johnnie parkoló helyet talált. Miközben lassan beállt egy üres helyre, Alma a biztonsági öve csatja után nyúlt.

– Ne, kicsim! Csak beszaladok a CD-ért és már jövök is. Nem tart sokáig – mondta Johnnie és megfogta a barátnője kezét.

Alma visszadőlt az ülésébe és egy gyanakvó mosolyt villantott Johnnie-ra.

– Csak nem azért akarod, hogy ne menjek veled, nehogy vérszemet kapjak a vásárlástól?

– Csak egy percre szeretnék beugrani – mondta Johnnie és adott egy csókot Alma orrára. Aztán kiszállt a kocsiból és a bejárat felé indult. Első útja a zenebolthoz vezetett, ahol azonnal megvette a CD-t. Aztán átugrott az ékszerészhez. Már jártak ebben a boltban Almával azelőtt, úgyhogy pontosan tudta, melyik gyűrűt szeretné megvenni. Ahogy végigfuttatta tekintetét a kollekción, észrevette, hogy az eladó furcsán méregeti őt.

– Segíthetek esetleg valamiben? – kérdezte végül az eladó fennhéjázó hangon.

– Igen – válaszolta Johnnie. – Egy gyémántot keresek.

Az eladó kinyitotta az egyik vitrint és kivett egy apró gyémántot. Johnnie lenézően felkacagott és a gyűrűt bámulta, amin az apró gyémánt csak egy kis piszoknak tűnt.

– Gyémántot mondtam, hölgyem – nézett az eladóra. – Nem légypiszkot. Azt a darabot szeretném látni – mutatott az egyik értékesebb gyűrűre.

A nő hitetlenkedve nézett rá.

– Ugye ezt nem gondolja komolyan?

– Halálosan komolyan – válaszolta Johnnie méregtől csepegő hangon. – Nem érek rá egész nap, hölgyem. Úgyhogy kérem, vegye ki azt a gyűrűt, hogy megvehessem.

– Nálunk nincs lehetőség részletfizetésre, hölgyem – válaszolta az eladó teljes komolysággal.

– Hogy mondja?! – nyögte Johnnie és úgy érezte, azonnal szétrobban a dühtől. – Akkor felejtse el! – Azzal körbe pillantott, amíg észre nem vett egy másik eladót. – Elnézést, uram! Tudna nekem segíteni?

A fiatal férfi mosolyogva lépett oda hozzájuk.

– Miben lehetek a szolgálatára, hölgyem?

Johnnie elmosolyodott.

– Szükségem lenne abból a gyűrűből egy párra – mutatott az előbbi darabra Johnnie. – Egy hatos és egy tízes méretűre.

Az eladó megnézte a gyűrűt és az árat, majd nyelt egyet.

– Igen, hölgyem. Egy pillanat! – bólintott és elindult a bolt vége felé.

– És megkérné a bolt vezetőjét, hogy fáradjon ide? – kérdezte Johnnie. A férfi csak bólintott.

Az eladónő felmordult és elsétált egy másik vevőhöz. Johnnie a pulthoz lépett és várt. A férfi, a bolt vezetőjével a háta mögött, nem sokkal később tért vissza. Az eladó megmutatta Johnnie-nak a gyűrűket, már gondosan becsomagolva. A nő megnézte őket, majd elégedetten bólintott.

– A nevem Mr. Waxom – mutatkozott be a bolt vezetője. – Miben segíthetek?

– Attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem ebbe a boltba, az a nő úgy nézett rám, mintha legalábbis egy sorozatgyilkos lennék – mondta, az eladónő felé bökve a fejével és próbálta visszafogni a dühét. – Nem szeretem, ha ennyire lenéznek.

– Biztosíthatom, hölgyem, hogy többé nem fordul elő ilyesmi. Nem a mi dolgunk, hogy megítéljük a vásárlóinkat – mentegetőzött az idősebb férfi.

– Nem probléma, mivel ez az utolsó alkalom, hogy ebben a boltban járok – vágott vissza Johnnie.

– Négyszázhetven dollár és huszonhét cent lesz, hölgyem – mondta az eladó, úgy mosolyogva, mintha a majd ötszáz dolláros ékszerek csak kis semmiségek lennének.

– Köszönöm – mondta Johnnie és elővette a személyre szabott platina bankkártyáját, hogy átnyújtsa.

A két férfi meglepetten nézett egymásra.

– Maga… maga az a rendőr, akit lelőttek két hónapja? – hápogta az eladó.

– Green nyomozó – kerekedett el a boltvezető szeme. – Alázatosan esedezem a bocsánatáért a kellemetlenségekért.

Szemmel láthatóan mélységesen megrendítette, amikor rájött, kivel is áll szemben. Vetett egy gyors pillantást az eladónőre, majd ismét Johnnie-hoz fordult.

– Megígérhetem, hogy ez nem fordul elő mégegyszer.

Johnnie rá emelte a tekintetét.

– Nem történt semmi. Ahogy már mondtam, többé nem jövök ide vissza. – Azzal elvette a dobozt az eladótól és eltette a bankkártyáját. – Kellemes napot!

Miközben elsétált, megállt az eladónő mellett, aki épp egy másik ügyféllel volt elfoglalva.

– Nem minden magunkfajta tolvaj, ahogy a magafajtából sem mindenki klántag – mosolygott majd kisétált a boltból.

– Mrs. Cobb! Szeretnék beszélni magával az irodámban. Most – mondta a boltvezető szárazon.

Az eladónő, képzeletben két centissé zsugorodva, szó nélkül követte őt.

­­***

Emanuela de Paula alias Johnetta Green.

            Johnnie majd szétrobbant a dühtől, ahogy kilépett a bevásárlóközpontból. Aztán viszont arra gondolt, hogy élete szerelme a kocsiban várja. A mosoly gyorsan visszatért az arcára és megsimogatta a zsebét, aminek a tartalma megváltoztatja az életük menetét. Pozitív irányba.

            Alma a kocsiban ült és a rádiót hallgatta, amikor Johnnie beült mellé és szerelmesen rámosolygott. Aztán szó nélkül adott egy heves nyelves csókot a nőnek, akit jobban szeretett az életénél is.

– Mi akar ez lenni? – kérdezte Alma értetlenül. – Közel harminc percig voltál bent és nem is káromkodsz és szitkozódsz? Ne is tagadd, hogy kezded élvezni a vásárlást!

Johnnie arcáról gyorsan lehervadt a mosoly, amitől Alma menthetetlenül felnevetett.

– Na jó, én drága nyomozóm! Irány a park!

Johnnie ismét elmosolyodott.

            Ahogy a park felé tartottak, Johnnie új CD-jét hallgatták. Alma szerelme combján tartotta a kezét. Gyengéden markolászta, és egyre feljebb csúsztatta a kezét, egyre jobban megközelítve a zsebet, ami a jövőjüket rejtette. Johnnie gyorsan megragadta a kezét és megcsókolta azt.

            Kéz a kézben sétáltak körbe a parkban, az anyákat nézve, ahogy a gyerekeikkel játszanak. Ahogy ott sétáltak, egy hollófekete hajú fiú rohant oda hozzájuk és megállt Alma előtt. A nő lehajolt és a térdére támasztotta a kezét.

– Mi a baj kisfiú? Csak nem vesztél el? – kérdezte gyengéden és belenézett a tiszta kék szemekbe.

A fiú zavartan rámosolygott és átnyújtott neki egy szál vadvirágot. Alma rámosolygott.

– Köszönöm, fiatalúr! – vette el a virágot és összeborzolta a sötét fürtöket. Egy szőke nő felkapta a fiút és adott neki egy puszit. Johnnie arra gondolt, hogy talán majd a saját gyerekeiket is ide hozzák Almával. Elmosolyodott és arcon csókolta a kedvesét. Figyelték, ahogy egy magas barna nő odasétál hozzájuk. Átvette a kisfiút, és kézen fogta a szőke nőt, elsétálva a park bejárata felé. Alma felsóhajtott és szomorúság jelei öltöttek testet az arcán. Johnnie észrevette és átkozta magát, amiért nem váltotta valóra a tervét korábban.

            Johnnie egy nagy tölgyfa felé vezette Almát, ami a park közepén állt. Leült alá és Alma is mellé telepedett.

– Alma. Én… sajnálom, kicsim

Alma csodálkozva nézett rá.

– Miért, querida?

Alma benyúlt a zsebébe és kivette a kis dobozt a zsebéből.

– Mert annyit kellett várnod erre – nyújtotta át a nőnek a dobozt.

Alma egy pillanatra megdermedt. Édes istenem! – gondolta. – Végre megkér, hogy menjek hozzá?

            A kezei remegtek, ahogy elvette a dobozt. Könnyek szöktek a szemébe és csordultak végig az arcán, ahogy bámulta a kis dobozkát. Johnnie oda hajolt és letörölte a könnyeket az arcáról.

– Veled akarom tölteni életem hátralevő részét – mondta halkan. – Jobban szeretlek, mint bárkit ezen a világon. Azt szeretném, ha a te arcod lenne az első, amit megpillantok minden áldott reggel és az utolsó, amit látok elalvás előtt. Szeretném, ha gyerekeink lennének. Melletted szeretnék megöregedni. – Vett egy mély levegőt, ahogy Alma kinyitotta a dobozt. – Alma! Hozzám jössz?

Alma hangja elcsuklott. Nem jutott szóhoz. Csak bámulta a gyémánt eljegyzési gyűrűt. Felnézett Johnnie-ra, majd ismét a gyűrűkre. Megpróbált mondani valamit, de nem jött ki hang a torkán.

            Nem tetszik neki. – Ez volt Johnnie első gondolata. Úgy érezte, a szíve majd kiugrik a helyéről. – Nem. Nem erről van szó. Nem akar hozzám jönni.

– Alma! Mondj valamit! Kérlek, kicsim! Bármit!

Alma próbált szóhoz jutni.

– Én… Én nem… – rázta a fejét.

Könnyek szöktek Johnnie szemébe. Te rohadt bolond! – átkozta magát. – Mit gondoltál, meddig vár még rád?

            Alma ránézett és látta a fájdalmat a szemében. Aztán végül megtalálta a hangját: – Én nem is hiszem el, hogy ez megtörténik. Persze, hogy hozzád megyek Johnnie. Szeretlek – Azzal átölelte szerelmét, mintha el sem akarná engedni.

– Hülye voltam, hogy ilyen sokáig vártam. Amikor ennyire közel kerültünk egymáshoz… Tudtam, hogy meg kell tennem – mondta Johnnie. Elvette a dobozt Almától és kivette belőle a gyémántgyűrűt. Alma bal kezéért nyúlt és óvatosan ráhúzta azt az ujjára. – Most már az enyém vagy, teljesen.

            Alma odahajolt hozzá és megcsókolta. Lefektette Johnnie-t a földre és fölé hajolt.

– Mindig is a tiéd voltam. De most már a világgal is tudathatjuk, hogy egymáséi vagyunk.

Mégegyszer megcsókolta, Johnnie pedig halkan a fülébe suttogta: – Vigyük ezt haza!

***

            Johnnie betolta a kulcsot a zárba és kinyitotta az ajtót.

– Meglepetés! – tört ki a kiáltás odabent.

Johnnie reflexszerűen nyúlt a pisztolya után, de szerencsére most nem volt nála. Amint magához tért a sokkból, szélesen elmosolyodott a vendégeket látva.

– Felültettél, drágám – bökött az ujjával Alma felé. – Ezért még alaposan megfizetsz. Emlékezz rá!

– Emlékezni fogok – mosolygott Alma. – Üdv újra itthon, szerelmem!

Johnnie-t elárasztották az ölelések és csókok, ahogy körbevették a barátai és családtagjai. Mindenki, aki számított, kivéve Guillermot. A férfi a konyhánál állt borongós hangulatban.

            Miguel feltett egy jól összeválogatott zenekollekciót. Ahogy Johnnie és Alma táncoltak, lassan mindenki felvette a tempót. Lassan mozogtak együtt, ahogy a testük egymáshoz simult.

            Javier odalépett Guillermohoz: – Gyerünk, öcskös! Élvezd a bulit!

Guillermo hitetlenkedve nézett rá.

– Mit kéne ünnepelnünk? Alma ezzel a nyomorult putával él és még ünnepeljük is meg? Én inkább sajnálom, hogy az a gyilkos elvétette.

– Megőrültél? Ha Alma meghallja, hogy így beszélsz róla, soha nem felejti el neked.

– Nézd ezt a műsort! Undorító. Úgy viselkedik, mint egy kurva – nyögte a fiatalabb férfi.

Javier megragadta a karját és berángatta a konyhába, hogy nekilökje a hűtőnek.

– Ne merészelj így beszélni Almáról, megértetted?! – sziszegte. – Jobb lesz, ha leszállsz róla, mielőtt szétrúgom a seggedet.

Guillermo ellökte őt.

– Baszd meg! – viharzott ki az ajtón.

Pizo a sarokban állt és az egész jelenetet végignézte. Javier csak most vette észre őt és odalépett hozzá.

– Miért utálja ennyire Johnnie-t? – kérdezte Pizo. – Mit ártott ő neki?

Javier fáradtan felnyögött.

– Azt hiszi, hogy miatta lett Alma leszbikus. – Rövid szünetet tartott. – Gui egy rohadt loco. Egy őrült.

– Mások is így éreznek a családodban? – firtatta Pizo.

– Nem. Ez csak az ő hülyesége. – Javier ismét elhallgatott. – Eleinte fura volt, de aztán megbarátkoztunk vele.

Pizo megrázta a fejét.

– Ha így folytatja, Johnnie nem fog jót állni magáért.

Javier felkapta a fejét.

– De ugye Almát nem bántaná.

– Ó, dehogy! – nevetett Pizo. – De bárkit kinyírna, aki csak egy ujjal is Almához ér. Erre a nyakamat tenném.

***

            Rosa, Myra, Diana és Alma a nappaliban felállított büfénél állt és kínálgatta a vendégeket. Miközben a tömeg vidáman falatozott, Johnnie félrevonta Rosát.

– Rosa! Beszélnem kell veled – mondta komolyan.

– Persze, Johnnie. Valami baj van? Rosszul vagy? – kérdezte aggódva és megtapogatta a nő homlokát.

– Nem. Jól vagyok – nevetett Johnnie, majd megköszörülte a torkát és ismét komoly arckifejezést öltött magára. – Ö… Rosa… Én… Én…

Rosa egyre izgatottabb lett attól, ahogy az általában sztoikus nő ott állt előtte, mint egy zavart gyerek.

– Bökd már ki, Johnnie!

Johnnie vett egy mély levegőt.

– Tudod, hogy szeretem Almát. A fél karomat odaadnám érte.

– Tudom, Johnnie. Néha már azt hiszem, túlságosan is elkényezteted őt – nevetett a nő.

– Szeretném elvenni Almát és szeretném, ha te is az áldásodat adnád rá – bökte ki Johnnie egy levegőre.

Rosa egy pillanatra szóhoz sem jutott. Ez szembe ment mindennel, amit korábbal elképzelt a gyermekei számára. Mélyen Johnnie szemébe nézett és látta benne a határtalan szerelmet, amit a lánya iránt érez.

– Si, Johnnie. Áldásomat adom rátok.

Johnnie felkapta az asszonyt és csókot nyomott az arcára.

– Tegyél le – sikoltotta a nő nevetve. – Inkább menj és tedd boldoggá a menyasszonyodat!

A többi vendég is felfigyelt a kis jelenetre. Figyelték, ahogy Johnnie leteszi Rosát és azt is, ahogy odarohan Almához. A másik nő fülébe suttogott, majd őt is felkapta, még hevesebben, mint korábban Rosát.

            A közelgő esküvő híre futótűzként terjedt tova és az üdvözlő parti hamarosan eljegyzési ünnepséggé változott.

– Gratulálok – ölelte át Javier a húgát. – Viszont sajnos nekem most mennem kell, pepita – mondta rövid szünet után. – Holnap reggel korán elutazom, és még be kell csomagolnom. – Megrázta Johnnie kezét is. – Üdv a családban, Johnnie. Majd meglátogatlak titeket, ha hazajöttem.

Adott még egy csókot az anyja arcára, mielőtt távozott volna.

            A parti vidám légkörben folytatódott. Ettek, ittak és ünnepelték a jó híreket. Ahogy az idő elszaladt, Rosa befogott pár vendéget takarítani. Johnnie néhány kollégája segített Miguelnek elpakolni, míg a többiek elcsomagolták az ételmaradékot.

            Annie, Myra, Pizo és Diana maradtak utoljára, miután mindenki más már elment. Segítettek megtervezni mindent az esküvővel és a lagzival kapcsolatban, amikor megszólalt Pizo mobilja.

– Petrillo – vette fel.

Johnnie felállt a székéből és várta, hogy mi történik. Alma reménykedett, hogy nem az ügyükkel kapcsolatos a dolog.

Pizo szemöldöke felszaladt a homlokára.

– Tíz perc és ott leszek. – Johnnie-hoz fordult. – Találtak mégegyet.

– Hol? – nyögte Johnnie.

Pizo habozott, hogy elmondja-e, de aztán beletörődött, hogy muszáj.

– Abban a sikátorban, ahol rád lőttek, J – mondta. – Annie! El tudnátok vinni Dianát, amikor végeztetek?

– Persze, Pizo! Ne aggód emiatt! – mosolygott Annie.

Johnnie Almára nézett könyörgő szemekkel. Alma felállt és az előszobából nyíló fürdőhöz sétált. Elővette Johnnie golyóálló mellényét és odanyomta a kezébe.

– Vedd fel ezt, Johnnie! És kérlek, légy óvatos! – mondta halkan.

Johnnie megcsókolta őt és felvette a mellényt. Alma szíve összeszorult a félelemtől. Johnnie, érezve az idegességét, szorosan átölelte őt.

– Megígérem neked, mindent megteszek, hogy hamar haza jöhessek hozzád. Szeretlek.

– Én is szeretlek – bólintott Alma.

Johnnie az ajtó felé indult, Pizo pedig oda lépett Almához.

– Vigyázok rá, Alma – suttogta.

Alma könnyekkel teli szemekkel nézett fel rá.

– Köszönöm – suttogta és ő is az ajtóhoz lépett. Miután becsukta azt a két távozó alak mögött, nekidőlt és zokogni kezdett.

Folytatása következik!