A wilmingtoni hasfelmetsző VI. rész

Előzmény:A wilmingtoni hasfelmetsző I. rész
Közvetlen előzmény: A wilmingtoni hasfelmetsző V. rész
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

********************************************************

13. fejezet

            Miután elvitte Almát a munkahelyére, Johnnie egyenesen bement a kapitányságra. Alig tudott megtenni néhány lépést, hogy ne kelljen fogadnia egy újabb munkatársa üdvözlését és jókívánságait a minél hamarabbi visszatéréshez. Kissé kényelmetlenül érezte már magát, hogy hirtelen ennyire a figyelem középpontjába került, úgyhogy gyorsan besurrant az osztagának szobájába és az asztala felé vette az irányt.

            Pizo a saját asztalánál ült. Amikor észrevette a nő érkezését, az már mögötte állt.

– Kezeket a magasba, kopókám! – nyomta nevetve a mutatóujját a férfi fejéhez.

– Kérem, kérem! Ne lőjön! – mosolygott a férfi is. – A pénztárcám a farzsebemben van. De nem fog találni benne semmit, mert a kopóknak szart sem fizetnek.

– Ezt nem is tudtam – vágott vissza Johnnie és mindketten elnevették magukat. A nő a saját asztalához sétált és a székébe vetette magát. – Foglalkoztál a kis kérésemmel? – kérdezte.

Pizo hitetlenkedve nézett rá.

– Hát persze – mondta és elővett egy csomag aktát. – Itt van az összes ügyünk, amit az elmúlt néhány évben lefolytattunk és illhet az emberünkhöz. – Egy pillanatra elhallgatott és a másik elé tette az aktákat. – Néhányuk zárolták, de a legfölső valószínűleg nagyon fog érdekelni téged.

Johnnie elgondolkodva nézett rá, majd le a kezében tartott dossziékra. Kinyitotta az elsőt és felsóhajtott.

– Azt akarod mondani, hogy ez a kurva még mindig szabadlábon van? – kérdezte meglepett hangon. – Elipidia „Go-Go” Sanchez. Azt a nőt nem lesz könnyű behozni.

– Ja – nevetett Pizo. – Legutóbb is majdnem szétrúgta a seggedet.

Johnnie rá sem nézett, csak egy kézmozdulattal elhalgattatta.

– Ne fogalmazzunk ilyen durván, partner! Mondjuk úgy, elég nehéz volt együttműködésre bírni. Az a nő feketeöves karatés – fintorodott el. – Azt mondják, még a környéken van. Azt hiszem, meglátogatom.

Pizo hátradőlt a székében és feltette a lábát az asztalra.

– Tudod, hogy nem teheted, J. – mondta. – Ha a főnök rájön, még a szart is kiveri belőled.

Johnnie elengedett egy nehéz sóhajt.

– Oké! Akkor azt mond meg, hogy mit csináljak?

– Azt mondják, egy étteremben dolgozik a 401-diken – válaszolta a férfi, letéve a lábát az asztalról ás cinkosan a másikra mosolygott. – Na már most. Abban nincs semmi, ha meghívod a társad ebédre egy étterembe. És ha véletlenül összefutunk…

– Akkor nem sértünk semmilyen szabályt – fejezte be helyette Johnnie. – Tetszik az ötlet.

– Green! – hasított bele egy hang a levegőbe. – Vonszolja ide a seggét!

Johnnie a hang forrását kereste a tekintetével és elfintorodott.

– A francba is!

– Még ma, nyomozó! – ordította Hill kapitány.

Johnnie felállt, megfeszítette a vállait és elindult a kapitány irodája felé.

– Hívott, kapitány? – kérdezte szarkasztikusan és becsukta maga mögött az ajtót.

A férfi először csak rámosolygott és hellyel kínálta.

– Jó, hogy látom, Johnnie – mondta. – Hogy van?

– Minden nappal egyre jobban – válaszolta a nő és leült. – Alig várom már, hogy visszatérhessek a munkámhoz.

A kapitány megértően pillantott rá. Túl jól tudta, milyen, amikor az embert meglövik. Még fiatal korában ő is megsebesült egy bankrablás során.

– Tudom, hogy érez – mondta. – De ez időbe telik, Johnnie. Beszélt a testületi pszichológussal?

– Igen, kapitány úr – válaszolta Johnnie. – Tegnap voltam nála. – Egy pillanatra elhallgatott. – Teljes mértékben együttműködök. Ne aggódjon!

Hill csak megrázta a fejét és mosolygott.

– Van itt valami más is, Green – dőlt hátra a székében és sokkal komolyabb hangot ütött meg. – Azért hívtam ide, mert úgy nézett ki, valami rosszban sántikálnak a partnerével.

Johnnie, elvesztve a nyugalmát, dadogni kezdet: – Mi… miről beszél kapitány? Pizo… Pizo és én csak az ebédről beszéltünk.

– Csak az ebédről, he? – gúnyolódott a férfi. – Én meg Britney Spears vagyok.

Johnnie összerándult.

– Még nem tért vissza hivatalosan, Green – pillantott rá a kapitány sokat mondóan. – Azt szeretném, ha maguk ketten óvatosak lennének.

– Meg lesz, főnök. – válaszolta Johnnie.

– Remek. Most pedig, vonszolja ki a seggét az irodámból, de azonnal – ordította.

Johnnie megkönnyebbült és rámosolygott a kapitányra.

– Jó volt beszélni önnel, uram.

– Mos, Green! – parancsolta a férfi.

Johnnie felpattant és kiügetett az irodából. Hill kapitány alig tudta visszatartani a mosolyát.

***

            Johnnie visszasétált az asztalához és leült mögé.

– Még van egy kis időnk ebédig, úgyhogy, azt hiszem, veszek Almának egy csokor virágot – mondta, félig magának.

Pizo bólintott.

– Hogy bírja? – kérdezett rá, a hangjában pedig valódi érdeklődés csengett.

– Jól van – mosolyodott el Johnnie. – Miután végzett a munkájával, elmegyünk a lőtérre gyakorolni.

– Jól boldogul a céltáblákkal a kicsike – somolygott a férfi, mire a társa meglepetten nézett rá.

– Erről te honnan tudsz?

– Zsaru vagyok, J, vagy talán elfelejtetted? – kacagott, majd egy pillanatnyi szünet után folytatta. – Minden rendben lesz Almával, biztos vagyok benne. Nyugodtan magára hagyhatod, amikor már visszatérhetsz a szolgálatba.

Johnnie felsóhajtott. Nem engedte, hogy eluralkodjon rajta az Alma miatt érzett aggodalma és ez óvatlanná tegye őt.

– Igazad van – mondta és felállt a székéből – Azt hiszem, elmegyek azokért a virágokért most. Negyed egyre itt leszek.

– Várlak! – kiáltott utána Pizo.

***

            Johnnie befordult a Wilmington Steel parkolójába. Kivette a hátsó ülésről a csokornyi dáliát, Alma kedvenc virágát és elmosolyodott. „Nagyon fog örülni neki” – gondolta.

            Sandra, a hollófekete hajú recepciós, éppen végzett a telefonálással, amikor Johnnie belépett az ajtón. A nő látványától felvillant a szeme és arcán széles mosoly jelent meg.

– Jó újra itt látni, nyomozó! Hogy érzi magát? – kérdezte.

– Hello, Sandra – mosolygott vissza rá Johnnie. – Egész jól vagyok, köszönöm… Elfoglalt? – intett a fejével Alma irodája felé.

Jenna Pietersen alias Sandra.

– Nem. De azt hiszem, nincs is itt. Egy munkaebédre hivatalos – mondta Sandra.

– Csak be akartam ugrani, hogy odaadjam neki ezeket – mondta Johnnie és előhúzta a csokrot a háta mögül.

– Gyönyörűek – jegyezte meg Sandra izgatott hangon. – Milyen virágok?

Johnnie beleszippantott a körülötte terjengő illatba, mielőtt válaszolt volna: – Dáliák. Alma kedvence.

– Várjon egy pillanatot – kérte Sandra és felkapta a telefont. – Alma! Küldeményed jött. Beküldhetem?

– Persze, Sandra! – hallatszott ki a telefonból. – Köszönöm.

– Ok, Johnnie! – fordult vissza a recepciós hozzá. – Bemehet.

Johnnie egy hálás pillantással jutalmazta meg, majd elindult Alma irodája felé.

***

– Nyitva van! – kiabált ki Alma, válaszul a halk kopogásra. Amikor megpillantott Johnnie fejét az ajtóban, azt hitte lefordul a székéről meglepetésében.

– Küldemény a jövendőbeli Mrs. Green részére – suttogta Johnnie.

– Gyere csak ide, te lökött! – állt fel Alma, hogy odalépjen hozzá.

Johnnie belépett az irodába és becsukta maga mögött az ajtót. Éppen hogy csak megfordult, máris egy forró ölelésben lehetett része, attól a nőtől, akit még az életénél is jobban szeretett.

– Váó, tigrisem! – kiáltott fel. – Még a végén tönkreteszed a csomagodat.

Alma kíváncsian nézett rá, miközben Johnnie előhúzta a háta mögül a csokrot.

– Nekem? – kérdezte Alma elkerekedő szemekkel.

– Csak neked, szerelmem! – mondta Johnnie lágyan és lehajolt, hogy megcsókolja őt.

Amikor a hosszú csók véget ért, Alma ismét a virágoknak szentelte a figyelmét.

– Gyönyörűek – suttogta, elfektetve a csokrot az asztalán. Aztán ismét szorosan átölelte Johnnie-t, olyan erősen szorítva, hogy érezte a pulóvere alatt feszülő golyóálló mellényt.

– Johnnie! Miért van rajtad a golyóálló mellényed? – kérdezte.

„A fenébe is!” – átkozódott magában Johnnie. – „Elég lett volna akkor felvennem, amikor elindulunk Pizóval a kapitányságról.”

– Ö, Pizóval úgy terveztük, hogy elmegyünk együtt ebédelni és… ö, az emberek azt hihetik, ismét szolgálatban vagyok.

Alma kíváncsian nézett kedvesére, érezve, hogy az hazudik. Elhúzódott tőle és szemeiben dühös fény reszketett.

– Miért hazudsz nekem?

– Alma, édesem! – próbálkozott Johnnie. – Nem hazudok. Pizo és én tényleg együtt megyünk ebédelni.

– Teljesen idiótának nézel? Nyilván együtt mentek ebédelni, de van e mögött még valami – fortyogott. – Tudod, hogy nem szabadna dolgoznod, de mégis készülsz valamire. – Elfordult és az ablakhoz sétált. Karjait összefonta maga előtt. A szemeiben könny csillogott.

Johnnie odasétált hozzá. Át akarta ölelni, de aztán meggondolta magát.

– Édesem, én… Sajnálom. Tényleg nem akartalak megbántani, vagy átverni. Én csak…

– Te csak mi, Johnnie? – pördült meg Alma. – Azt hitted, könnyedén átverheted ezt a buta libát?

A szavai késszúrásként érték Johnnie-t. Sosem használt volna ilyen szavakat az egyetlen nőre, akivel le akarja élni az életét.

– Alma! Ne mondj ilyeneket! Te nem vagy buta liba. Én vagyok hülye, amiért megpróbáltam eltitkolni előled. – Egy pillanatra elhallgatott. – Azért megyünk, hogy leellenőrizzünk egy gyanúsítottat. Egy korábbi ügy gyanúsítottját, aki még szabad lábon van. Csak beszélni akarunk vele. Ennyi az egész, Alma.

– Miért? – kérdezte Alma. – Gondolod, hogy köze lehet mindehhez?

Johnnie közelebb lépett hozzá. Érezte az érzelmek közöttük áramló kavalkádját és próbálta megoldani a helyzetet.

– Az a hang… a telefonban… Ismerős volt. Csak szeretném megtudni, kivel állok szemben.

– Félek, querida – rázkódott meg Alma.

Johnnie átölelte őt és megsimogatta a hátát.

– Csak egy gyors látogatás, drágám. Ne aggódj! Nem teszek semmi őrültséget. Ezért van rajtam ez... Ígérem, hogy megteszek mindent, hogy biztonságban hazaérhessek – suttogta, állát Alma fejére támasztva. – Szegtem már meg valaha egy ígéretemet is?

– Nem, szerelmem – mosolygott Alma könnyei fátylán keresztül.

Johnnie visszahúzódott és gyengéden felemelte Alma állát, hogy a szemébe nézhessen.

– És nem most fogom elkezdeni. – Azzal lehajolt, hogy megcsókolja a másik nőt. Csak egy gyors csókban reménykedett, de amikor nyelvével Alma ajkaihoz ért, azok engedelmesen szétnyíltak. A mexikói nő átkarolta a nyakát, ő pedig közelebb húzta magához, miközben kezei a formás fenékre csúsztak, gyengéden masszírozva azt. Az ajkaik szétváltak és Johnnie gyengéden végigcsókolta Alma álkapcsának élét, a nő füle felé haladva, halk nyögéseket csalva elő szerelméből.

– Szeretlek, Alma – suttogta.

– Én is szeretlek – csókolta meg Alma Johnnie nyakát.

Johnnie azt akarta, hogy ez az ölelés sose érjen véget, de végül kényszerítenie kellett magát.

– Mennem kell, életem. – Megcsókolta Alma homlokát, mielőtt folytatta volna: – Itt leszek érted, amikor végzel. Aztán elmegyünk a lőtérre gyakorolni.

– Rendben – válaszolta Alma. – Köszönöm a virágokat. Nagyon szépek.

– Szép virágok a szép hölgynek – válaszolta Johnnie, majd ismét megcsókolta a mennyasszonyát, mielőtt távozott volna, hogy találkozzon Pizóval.

***

            Pizo a kapitányság bejáratánál várt rá. Miközben beszálltak Johnnie kocsijába, rögtön feltűnt neki, hogy valami jár a nő fejében.

– Mi az, J? Valami baj van? – kérdezte.

– Nem. Csak volt egy kis vitánk Almával, de megoldottuk – válaszolta Johnnie közömbösen.

– Rájött, mit tervezünk? – nézett Pizo a partnerére.

– Ilyen átlátszó vagyok? – vonta fel Johnnie az egyik szemöldökét.

– Csak azoknak, akik kedvelnek – nevetett Pizo. – Jól viselte?

– Ja – válaszolta Johnnie. – Különben most ehetnék vele a Burger Kingben.

Egymásra néztek és hangos nevetésben törtek ki.

***

– Azt hiszem, ez az a hely – mondta Pizo, amikor befordultak az Emma’s parkolójába.

A helyiség tele volt maguk elé bámuló fásult emberekkel. Ahogy beléptek, tekintetük azonnal végigpásztázta a tömeget, Elipidia után kutatva.

– Látod őt? – kérdezte Johnnie.

– Nem… Várj egy kicsit!

– Hol van? – nézett körbe Johnnie.

A férfi egy alacsony pincérnő felé bökött a fejével.

– Ő az.

Johnnie arrafelé fordult.

– Igen. Ez ő. A francba is, miért festette be a haját ilyen undorító vörösre?

– Tudom is én – vonta meg a vállát Pizo. – Gyerünk! Rendezzük le!

– Te maradj hátra! – mondta Johnnie. – Én beelőzöm a következő asztalnál. Így lesz lehetőségünk egy kicsit elbeszélgetni Go-Goval.

14. fejezet

– Köszönöm, és legyen szép napja! – mondta Go-Go az éppen távozó vendégnek enyhe spanyol akcentussal.

Alacsony kubai nő volt hihetetlenül szép arccal. Vörösre festett haját rövidre vágva hordta. Khaki színű nadrágot és fekete ujjatlan felsőt viselt, ami látni engedte sólymot mintázó tetoválását a hátán és a keresztben egymásra helyezett kardokat a felkarjain.

            Johnnie és Pizo anélkül közelítették meg, hogy észrevette volna őket. Csak akkor figyelt fel a jelenlétükre, amikor már mögötte álltak.

– Egy pillanat, és máris… – kezdte, de azonnal elakadt a szava, amikor meglátta, hogy kikkel áll szemben. Johnnie hidegen mosolygott rá.

– Örülök, hogy ismét látom, Elipidia. – A nő eredeti nevét használta, tudva, hogy a Go-Got gyűlöli.

– Mit akarnak? Épp dolgozom. Azt, amit maguknak is kéne tenniük – prüszkölte a nő.

– A kopók is esznek – vonta meg a vállát Pizo.

– Nézzék meg az étlapot! – forgatta a szemét Go-Go. – Nemsokára visszajövök a rendelésükért.

Azzal gyorsan megfordult, és elsietett.

– Nos, ez jól ment – sóhajtott Johnnie.

Sally, egy másik pincérnő éppen csak befejezte a vendége rendelésének felírását, amikor Go-Go berángatta őt a konyhába.

– A segítségedre van szükségem, Sal – suttogta.

– Mi az, Go-Go? – pukkantott egyet a rágógumijával a másik nő.

– Látod azt a kettőt az utolsó asztalnál? – nyitotta résnyire az ajtót, hogy Sally kilásson.

– Úgy érted, a kopókat? Igen. Látom. Mi van velük?

– Szeretném, ha fedeznél. Ők azok a zsaruk, akik elkaptak, amikor drogot árultam. Nem akarom, hogy megint lecsukjanak.

– Sajnálom, Go-Go. Nem tehetem – válaszolta Sally. – Nem akarok bajba keveredni.

– Jónak mondod – válaszolta Go-Go szárazon, majd vett egy mély levegőt, és visszasétált a két nyomozóhoz.

– Mit kérnek? – illesztette a ceruzáját a jegyzettömbjéhez, nem nézve a vendégeire.

Pizo és Johnnie végignéztek az étlapon, majd egyszerre mondták ki: – Vizet.

– Mi a francot akarnak tőlem? – nézett rájuk dühösen Go-Go. – Már majd egy éve tiszta vagyok. Már hat hónapja dolgozom itt. – Egy pillanatra elhallgatott. – Nem tettem semmi rosszat.

Pizo Johnnie felé fordult és felvonta az egyik szemöldökét.

– Eleget hallottál, J?

– Igen – válaszolta Johnnie és Go-Go felé fordult. – Köszönjük, hogy ránk szánta az idejét – mondta, miközben felálltak, hogy távozzanak.

– Pata! – üvöltette Go-Go miközben kiléptek az ajtón. Johnnie megállt egy pillanatra és visszament az asztalhoz és letett rá egy tízdollárost.

– Puta – sziszegte, azzal távozott.

Chiara Baschetti alias Alma Martinez.

***

– Miért adtál neki tíz dollár borravalót? – kérdezte Pizo, becsatolva a biztonsági övét.

– Megért tíz dollárt, hogy beszólhassak neki – válaszolta Johnnie. Az igazat megvallva, rosszul érezte magát, hogy felforgatták a nő életét. Go-Go próbált megváltozni.

Pizo tudva, hogy a másik hazudik, mindent tudóan rámosolygott.

            Egyikük sem vette észre a tőlük alig néhány méterre parkoló kocsit és a nőt sem, aki benne ült, és őket figyelte.

***

– Vannak még rémálmai, Johnnie? – kérdezte Dr. Kohli.

Johnnie sóhajtott egyet.

– Igen. És mind ugyanúgy végződik. Alma a következő áldozat, és én nem tehetek semmit. – Egyre hisztérikusabb lett a hangja. – Hogy értethetném meg vele, hogy a családjánál nagyobb biztonságban lenne?

Dr. Kohli rá emelte a tekintetét és félelmet látott a szemében.

– Feltehetek egy kérdést?

– Persze. – válaszolta Johnnie. – Ki vele!

– Ha fordított lenne a helyzet, maga otthagyná őt? – kérdezte a pszichológus, előredőlve a székében.

– Nem. De ez teljesen más – tiltakozott Johnnie.

– Miért? – dőlt hátra Dr. Kohli.

Johnnie dühös volt, ahogy próbálta összeszedni magát.

– Azért… azért mert… mert más. – Azzal felpattant és az ablakhoz sétált, karba fonva a kezeit maga előtt.

Dr. Kohli az ujjai között pörgette a ceruzáját. Adott egy kis időt Johnnie-nak, hogy összeszedje magát, és folytatta: – Mi lenne, ha megtennének minden óvintézkedést, ami csak szükséges, hogy biztonságban legyen?

Johnnie felé fordult és a párkánynak támaszkodott.

– Azóta tanítom Almát, hogy bánjon a fegyverekkel. Jól halad. Jobban, mint reméltem.

– Ez bíztatóan hangzik – mondta Dr. Kohli lágy hangon. Aztán felállt, elhelyezkedett az asztala sarkán, keresztbe fonva a lábait. – Úgy gondolja, van elég önbizalma ahhoz, hogy megvédje magát?

– Igen, van – mosolygott Johnnie.

– Nos akkor, nyomozó, miért annyira rémült? – kérdezett rá a pszichológus.

Johnnie leült, és némán ingatta a fejét. Vett egy mély levegőt, és kimondta: – Alma a mindenem. Jobban szeretem, mint az életemet. Ha bármi is történne vele, azt nem élném túl… Vannak barátaim, de az nem ugyanaz. Az életemet is odaadnám Almáért, ha arra lenne szükség.

– Ha abba a hitbe ringatja magát, hogy magának kell megvédenie őt, mert ő nem képes megvédeni magát, az egyiküknek sem segít – mondta Dr. Kohli.

– Talán igaza van, doki – sóhajtott Johnnie.

A pszichiáter tettetett felháborodással nézett rá.

– Ezért fizetnek, nyomozó. – Aztán felnevetett, ami Johnnie-t is mosolyra késztette.

***

            Jött a hétvége, majd egy újabb hét kezdődött. Johnnie folytatta az edzést és a terápiát Dr. Kohlival. Alma egyre jobban lőtt, aminek következtében Johnnie már egyre kevésbé érezte rosszul magát, amikor egyedül kellett otthon hagynia. Ezzel egy időben a rémálmok is megszűntek.

            Eljött az ideje, hogy Johnnie felülvizsgálatra menjen Dr. Pedrazóhoz. Az orvos ragaszkodott hozzá, hogy figyelemmel kísérje, hogy gyógyul a nyomozó. Miután megállapította, hogy erős és makkegészséges, nem volt oka rá, hogy visszatartsa a szolgálattól. A pszichiátriai kezelés is hatásosnak bizonyult, így hát Dr. Kohli is zöld utat adott neki.

***

            Alma és Johnnie elhatározták, hogy együtt töltik a vasárnapot, mielőtt Johnnie visszatérne a munkájához. Alma felhívta az anyját és áthívta őt a fiúkkal együtt. Rosa és Miguel boldogan igent mondott, Guillermo viszont csak annyit válaszolt, hogy előbb fagy be a pokol, minthogy ismét betegye a lábát abba a házba. Javiert nem sikerült elérniük, mert éppen elutazott.

            Ez után Alma felhívta Annie-t és Myrát és természetesen Pizót és Dianát is. Mindannyian biztosították afelől, hogy ott lesznek. Már javában tartott a vendégség, amikor Alma észrevette, hogy több jégre lenne szükségük, ezért elmentek Dianával a boltba. Az út tovább tartott, mint általában, ezért Johnnie aggódni kezdett. Csak akkor könnyebbült meg, amikor a két nő végre visszatért.

– Van valami baj a kocsiddal, kicsim? – lépett ki az ajtón Johnnie, Pizo és Miguel társaságában, amikor látta őket befordulni a ház elé.

– Nem tudom – válaszolta Alma. – Folyton lefullad. Ezért voltunk el ennyi ideig.

– Szóval? – nézett várakozóan Pizo a társára.

– Szóval mi?

– Nem akarod megnézni? – bökött a fejével a férfi a kocsi felé.

Johnnie karba fonta a kezét és a szemöldökét ráncolva nézett a másikra.

– A közhiedelemmel ellentétben nem minden leszbikus autómániás – morogta.

– Szóval azt akarod mondani – nevetett Pizo –, hogy Miss. Meg-tudok-oldani-mindent nem ért a kocsikhoz?

Johnnie gyengéden vállba bokszolta.

– Pofa be, Pizo! Talán te meg tudod javítani?

– Természetesen nem – válaszolta a férfi. – Zsaru vagyok, nem szerelő.

– Semmi gond, querida – mondta Alma. – Te másban vagy jó.

A szemei kéjesen csillogtak, ahogy átölelte a másik nőt. Johnnie megsimogatta kedvese fejét és a nyelvét öltötte Pizo felé.

***

            A város másik végében egy olcsó motelben egy nő ült az elsötétített szobában és a látogatójára vált. Amikor végre meghallotta a kopogást, csak kikiáltott az érkezőnek, hogy jöjjön be.

            Egy kései negyvenes éveiben járó szőke férfi nyitott be a félhomály uralta szobába. Koszos ruhát viselt, ami ráfeszült sörhasára. Ahogy vigyorgott, kilátszottak az elülső fogai helyén tátongó lukak.

– Úgy hallottam, valakinek szüksége van a szolgáltatásaimra… A nevem Mike – mondta az ajtóban állva és összeszűkült szemmel vizsgálgatta a sarokban ülő nő sziluettjét.

– Tudom, ki vagy, Mike – válaszolta a nő lágy hangon. – A híred megelőzött.

A férfi rákacsintott és megnyalta kicserepesedett ajkait.

– Talán adhatok egy kis kedvezményt, ha te is benne vagy.

– Nem hinném – válaszolta a nő érzéketlen hangon. – Szigorúan munka ügyben akartam találkozni veled.

– Ne hibáztass egy pasit, mert próbálkozik – emelte fel a kezeit Mike megadóan. – Csak mondd meg, mit kell tennem!

– Egy barátom – nyomta meg a szót – úgy tűnik, rossz útra tévedt. – A hangjában erős szarkazmus csengett. – Azt szeretném, ha ráijesztenél egy kicsit.

– Cím? – váltott tárgyilagos hangnemre a férfi.

– 4215 Lockhaven Drive. Egy 2001-es Chrysler 300M-et vezet – sorolta a nő lassan, hogy Mike megjegyezhesse. – A fizetséged ott van az ágyon.

– Biztos vagy benne, hogy nem akarod… – vakargatta a pocakját a férfi, de a nő félbeszakította.

– Teljesen biztos.

Mike megvonta a vállát.

– Ez lesz az első dolgom holnap reggel.

– Nagyszerű – jött a válasz.

Mike felmarkolta a pénzt az ágyról, majd szó nélkül távozott.

***

– Istenem, Alma! – kiáltotta Johnnie és felpattant, de aztán azonnal visszarogyott az ágyra.

A mexikói nő a lábai közé térdelt és a testére hasalva megcsókolta Johnnie-t.

– Alma! Meg akarsz ölni? – ragadta meg a másik vállát Johnnie, levegő után kapkodva a heves csókot követően.

– Csak szeretni akarlak, drágám – suttogta Alma csábosan és megsimogatta a másik hasát.

– Nem tudom, mennyi „szeretetet” tudok még elviselni. Teljesen kikészítesz, asszony – lihegte, ahogy rá tört a mögöttük álló éjszaka minden fáradtsága. Alig hevert el egy kicsit nyugodtan az ágyon és máris álomba merült.

Alma elmosolyodott és gyengéden megcsókolta az arcát.

– Aludj csak, szerelmem! – suttogta.

***

            Egy magányos alak állt a motelszoba közepén és öltözködött. Latex kesztyűt viselt miközben magára húzta a bokszerét és egy szűk nadrágot. Ehhez párosult egy fekete póló. Aztán a nő kinyitotta a csomagját és kiemelt belőle egy vadonatúj, sötétlila műpéniszt. Rövid igazítás után elrejtette azt a nadrágjában és elhevert az ágyon.

– Megmutatom neki, hogy nekem van igazam és ő téved – mondta ki hangosan, miközben a tükörben bámulta magát. – Meg fog változni. Muszáj lesz neki.

Aztán felkelt és magára húzott egy fekete parókát.

            A nő felkapta a táskáját és beletett egy vékony kötelet és egy kampós végű kalapácsot. Aztán felkapott egy másik táskát is, ami a ruháit tartalmazta. Még egyszer a tükörbe nézett és most már csak halkan suttogott: – Ma ismét újabb lélek távozik a purgatóriumba.

Azzal feltette a napszemüvegét és kilépett az ajtón.

­­***

            Johnnie töltött magának egy bögre kávét, Almának pedig narancslevet. Az asztalnál ültek és épp a reggelijüket ették.

– Már mondtam neked, édesem, hogy elviszem a kocsidat a szerelőhöz. Te nyugodtan mehetsz munkába az enyémmel – mondta Johnnie.

– Miért ne használjam a sajátomat? – kérdezte Alma. – Nem késel el emiatt?

Johnnie felsóhajtott.

– Nem akarom, hogy ismét elakadj. Különben is. Csak tizenegyre kell bent lennem.

Alma felállt és odasétált hozzá, hogy átkarolja a nyakát és egy csókot leheljen a szájára.

– Az én hősöm – mondta komolyan.

Mielőtt észbe kapott volna, Johnnie megragadta őt és az ölébe rántotta.

– Csak szeretem a barna cukrot a pirítósomon – viccelődött és szenvedélyesen megcsókolta a másik nőt.

– Csak folytasd, drágám, és egyikük sem jut el ma a munkába! – tolta el kedvese arcát Alma.

Johnnie rá nézett és még egy gyors csókot nyomott a szájára.

– Gyerünk! Mosogassunk el, és már itt sem vagyunk!

Alma beszállt Johnnie 300M-es Chyslerébe, Johnnie pedig az ő kocsijába. Mindkét jármű könnyedén elindult így egy pillanat múlva már mindketten az ellenkező irányba hajtottak.

Johnnie alig jutott el három mérföldnyire, amikor a kocsi lerobbant. Mielőtt újraindíthatta volna, teljesen megadta magát. Johnnie kiszállt és dühösen belerúgott a kerékbe.

– A francba is! – üvöltötte és előhorgászta a mobilját.

Alma zenét hallgatott és teljesen el is feledkezett a környezetéről. Nem vette észre a gyorsan közeledő kocsit maga mögött. Egy régi modell volt jelzés nélkül.

***

            Mike napszemüveget és kopott pulóvert viselt. Úgy bűzlött, mint egy disznó. Meleg volt, és az öreg tragacsban nem volt légkondicionáló. Várta a másik irányból érkező autót, és amikor az elhaladt előtte, rátapadt, majd hátulról nekihajtott.

– Mi a… – nyögte Alma, ahogy előrebukott a biztonsági öv szorításában. – Megőrültél, te kurvapecér?! – ordította a mögötte haladó autósnak.

Mike ismét nekiment, ezúttal keményebben. Alma próbált gyorsítani, de a másik továbbra is mögötte volt.

            Kezdett ideges lenni. A mobiljáért nyúlt és gyorsan tárcsázta Johnnie számát.

***

            Johnnie épp csak megérkezett az autószerelő műhelyébe, amikor megszólalt a telefonja.

– Green! – vette fel.

– Johnnie! Hál’ Istennek! – zihálta Alma.

– Alma? – vonta össze a szemöldökét Johnnie. – Mi a baj?

Kihallotta a félelmet a másik nő hangjából.

– Valaki követ… – nyögte Alma és egy pillanatra elhallgatott, ahogy próbálta visszanyerni az uralmat az autó felett.

Johnnie hallotta a sikolyát, aztán az ütközést.

– Alma! Alma! Szólalj meg! – könyörgött. – Kérlek, kicsim!

Csak a néma csend volt a válasz.

– Alma! – üvöltötte, de ismét csak csend.

Gyorsan tárcsázta Pizo számát.

– Pizo! Azonnal küldj egy járőrt a 70-esre! Az én kocsimat keressék! – Egy pillanatra elhallgatott és a válaszra várt. – Nem, a fenébe is! Alma ül benne. Valaki követi. – Ismét elhallgatott és próbálta visszatartani a könnyeit. – Igen. Én a Toyotával vagyok. Siess Pizo, kérlek!

Johnnie az épület falának dőlt. A lábai remegtek, mint a kocsonya. Lehuppant a földre és sírni kezdett. Néhány szerelő próbált neki segíteni, de ő csak elhajtotta őket. Egyedül akart lenni.

Folytatása következik!