2012. május 25., péntek

Rea - Egy leszbikus románc története 18. fejezet

Előzmény: Rea - Egy leszbikus románc története 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Rea - Egy leszbikus románc története 17. fejezet
Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara

*****************************************************************

– Hé! Jól vagy? Elfáradtál?
A velem szemben ülő lány hozzám hajolt és gyengéden megsimogatta az arcomat. Lehunytam a szemem és élveztem bőre forró érintését az enyémen. Lassan húzta végig a hüvelykujját az arcomon, ami kellemes borzongással töltött el. Ez tényleg segített. Már el is felejtettem az odakinti hűvös párizsi időt. Ha nem munkáról lenne szó, talán még szívesen is jönnék ide valamelyik tavasszal. Balszerencsémre viszont a Fashion week mindig szeptemberben vagy februárban van. Az idei februárra esett, ami errefelé igencsak fagyos. De el kell viselnem. Talán nem is lesz vele probléma. Szerencsére már ez volt az utolsó napom. Ha itt végzek, mehetek vissza New Yorkba, ami viszont megint csak nem túl meleg hely.
                Néha annyira hiányzik LA. A mindig meleg időjárás és a ritka esők. Talán hamarosan haza kéne látogatnom. Már nem láttam a családomat mióta… Egy pillanat. Legutóbb a nyári szünetben látogattam haza. De akkor is csak egy hétre maradtam. Tényleg el kéne mennem. És talán Őt is meghívhatnám.
– Rea! Jól vagy?
A hang áttört a gondolataimon. Lassan kinyitottam a szemem és belenéztem azokba a magával ragadó zöld szemekbe, amelyek visszanéztek az én égszínkékembe. Aggodalmat láttam a tekintetében, miközben még mindig az arcomat simogatta a hüvelykujjával. Elmosolyodtam és bólintottam, jelezve, hogy semmi bajom. Egy szívfájdítóan gyönyörű mosollyal viszonozta a gesztust, amiért, el tudom képzelni, hogy még a kárhozatot is vállalná bárki. Megfogtam a kezét és magamhoz szorítottam.
– Mmmm… Jól vagyok.
Próbáltam a lehető legmeggyőzőbb hangot megütni. Nem hazudtam, de talán magam sem hittem volna el, amit mondok. Nem akartam, hogy aggódjon miattam. De annyira fáradt voltam. Alig aludtam két órát múlt éjjel amiatt a fránya party miatt, amin részt kellett vennem az éjjel. Nem szeretem a party-kat. Nem csak azért, mert mindig izgulok, hanem úgy általában sem. Le lehet nézni érte, de akkor is így van. Szívesebben aludnék, vagy bámulnám a tévét, mint részt vegyek egy ilyenen. Fura ez, tekintve, hogy a munkámból kifolyólag mindenképp ott kell lennem. Ha akarom, ha nem. Az ügynökségnél azt mondják, hogy ez lehetőség. Ott megismerhetem a szakma legnagyobbjait. Elfintorodtam, ahogy fájdalom hasított a fejembe. Talán a kialvatlanság okozza. Rengeteg sminket kellett feltennem, hogy eltakarjam a táskákat a szemem alatt.
– Nincs abban semmi, ha bevallod, hogy fáradt vagy. Megértem, miért.
– Ja. Tényleg fáradt vagyok. De nem olyan rossz – szabadkoztam már kilencedjére az elmúlt egy órában.
– Mi a mai programod?
– Két bemutató, aztán irány New York.
– Értem… Annyira sajnálom, hogy csak ma tudtam eljönni.
– Semmi baj. Velem tartasz New Yorkba? – kérdeztem reménykedve az igenlő válaszban.
– Nem… ma nem.
– Miért?
– Holnap dolgom lesz. Már így is eltoltam, hogy veled lehessek.
– Ez annyira rendes tőled. Mikor jössz vissza?
– Nem tudom… egy év? Talán veszek itt egy házat és minden nap csinos lányokat szedek fel – vigyorgott.
Gyengéden meglegyintettem az arcát, de ő csak mosolygott.
– Vicceltem… Az első géppel megyek haza, amint végeztem. Talán már holnapután ott leszek.
– Gyere azonnal hozzám! – kértem.
– Miért? Még előtte le kellene zuhanyoznom és aludnom egy kicsit.
– Már most hiányzol. Csak azt szeretném, ha velem lennél. – Lehajtottam a fejem, hogy eltakarjam az arcomra kiülő pírt.
– Rendben. Tényleg szeretnél velem lenni, hm?
Megcsipkedte elvörösödött arcomat. Mindig kacagok, ha ezt csinálja. Egy ideig csak néztem őt, ő pedig engem. Azok a gyönyörű zöld szemek… Nem tudom elszakítani tőlük a tekintetem. Lassan előre hajolt és adott egy gyors csókot. Elkerekedett a szemem a meglepetéstől. Elvégre itt bárki megláthat. Elhúzódott és értetlenül nézett rám.
– Mi a baj?
– Ö… semmi.
Persze ez nem volt igaz. Nem szeretek nyilvános helyen csókolózni.
– Szégyellsz velem lenni? – kérdezte fájdalmas pillantással.
– Nem – vágtam rá azonnal. – Persze, hogy nem. Csak… nem szeretem, ha mindenki lát.
Hogy szégyellhetném? Hiszen ő annyira gyönyörű. El tudom képzelni, hogy az emberek ölni tudnának akár csak egyetlen mosolyáért. Nem is beszélve arról, hogy mekkora nőcsábász. Persze ez nem azt jelenti, hogy csak a nők vannak oda érte. Mindig azon kapom magam, hogy férfiak tekintetének kereszttüzébe kerülök, ha vele sétálok. Az az arc… az a test… Egész nap bámulnám. Legszívesebben ott helyben odaadtam volna magam neki, ország-világ előtt megcsókolva és végigfuttatva a kezem minden porcikáját… De nem mertem.
– Ööö…
Tényleg erre gondoltam? Ennyire hiányozna már most? Amikor utoljára láttam, nem éreztem ezt. Nyugodj le, kislány, mert még becsavarodsz!
– Rea!
Csak nyugodj meg! Lassítsd le a lélegzeted!
– Re?
Viselkedj természetesen!
– Rea! Jól vagy?
Ne hagyd, hogy a vágyaid irányítsanak!
– Rea!
Végre magamhoz tértem, amikor Freya megragadta a vállamat. Rá néztem és próbáltam mosolyogni, ami viszont nem sikerült túl meggyőzőre.
– Bocsánat… Elkalandoztam.
Duzzogva húzódott vissza a székébe. Annyira aranyos! Sosem láttam még ilyennek. Átöleltem és gyengéden ringattam.
– Akkor már nem is baj, ha nyilvánosan csináljuk? – kérdezte reménykedve.
– Ööö… azt hiszem nem. Csak a csók.
– Oké… Nekem ez is elég.
Megfogta a kezem és kisétáltunk a kávézóból. Kedvesen mosolygott rám. Esküszöm, egyetlen mosolyáért az életemet is odaadnám… Ö, vagy talán azt azért nem. Kár, hogy nem láthatom minden nap.
                És ekkor belém hasított a felismerés. Láthatom majd, ha a szülei rájönnek. De ha nem mondja el nekik, akkor hozzá kell mennie ahhoz a sráchoz, ami szóba sem jöhet. Élhetünk így? Együtt sétálva, kézen fogva, beszélgetve… Megtehetjük? Észre sem vettem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Freya figyelmét viszont nem kerülte el. Megállt és letörölte a könnycseppet a hüvelykujjával.
– Mi a baj? Olyan fura vagy ma.
– Frey… - Alig jött ki több a torkomon suttogásnál.
– Mi az, Rea?
– El fogják fogadni a szüleid engem? A kapcsolatunkat?
Habozott a válaszadással, de nekem most szükségem volt erre. Reménykedtem, hogy megnyugtat, hogy van jövőnk együtt, hogy elfogadják, hogy a lányuk egy lánnyal randizik. Hallanom kellett tőle, akkor is, ha hazugság az egész. A lelkem mélyén tudtam, hogy nem fognak belemenni egykönnyen. El fogják fogadni valaha is? Ez foglalkoztatott már egy jó ideje. Már csak két hónap, amíg hazatérnek. És akkor Freya elmondja nekik, hogy együtt járunk és felbontja az eljegyzést.
– Igen – válaszolta. – Biztos vagyok benne. De… a fenébe is, nem érdekel.
– Frey…
– Szükségem van rád. Jobban, mint rájuk bármikor is.
– De…
Nem tudtam befejezni, mert az ajkai érintése elnémított. Szenvedélyesen csókolt… Átöleltem a nyakát és visszacsókoltam. Többet akartam… Egy pillanatra el is felejtettem, hol vagyunk. Aztán elhúzódtam, ő pedig ravaszul rám mosolygott.
 – Mit mondtam az előbb a nyilvános helyen való csókolózásról? – néztem rá.
– Visszacsókoltál. Tehát tetszett. Vagy nem?
– Frey…
– Ne légy már annyira zavarban! Ez csak egy csók!
– Oké! Nem akarok erről beszélni.
Elfordultam és lassan elindultam. Ő mögöttem lépdelt, míg végül feladta.
– Sajnálom… Szeretlek… Megbocsátasz? – mosolygott rám.
A szemeimet forgattam.
– Persze.


Ui.: A képen Palvin Barbara alias Freya Aslin Platt.

4 megjegyzés:

  1. ennek nincs fojtatása??

    VálaszTörlés
  2. Amúgy van 19. fejezet is, csak elfelejtettem ide belinkelni. Most pótoltam. 20. viszont már két éve nincs.

    VálaszTörlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]