A gyilkosnak két arca van III. rész

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van II. rész

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

**************************************************************************

10. fejezet

            Johnnie társai nem sokkal a Laurával való beszélgetés után meg is érkeztek, hogy a meleg üdvözlések után bemenjenek az étkezőbe, ahol mindannyian helyet foglalhattak.

– Köszönöm, hogy ilyen gyorsan tudtatok jönni srácok. Tényleg fontos ügyről van szó – kezdte Johnnie. – Nem mehetek börtönbe. Nem hagyhatom egyedül Almát. Különösen most nem.

A többiek értetlenül néztek egymásra, majd Johnnie-ra.

– Először is. Nem öltem meg azt az anyaszomorító Ballantine-t – folytatta a nő, ellentmondást nem tűrően. – Másodszor, a feleségemnek és nekem hamarosan gyerekünk lesz. – Körbe nézett a szobában, felmérve a barátai reakcióját. Sokk és meglepetés öltött testet az arcokon, ami lassan mosolyba fordult át.

– Hányadik hónapban jársz, Alma? – nézett a nőre Glenda. – Mikor tudtad meg?

– Már két hónapja – hajtotta le a fejét Alma, kissé szomorkásan. – Aznap tudtam meg, amikor Phillip meghalt. – Odalépett Johnnie-hoz, aki az ölébe vonta őt.

– Isten útjai kifürkészhetetlenek – mondta Laura. – Mi csak bizakodhatunk.

Johnnie elmosolyodott, és megsimogatta Alma hasát.

– Igen. Minden úgy történt, ahogy kellett. – Alma megfogta a kezét, és a hasára szorította.

– Hagylak titeket dolgozni – mondta, és felállt. Előre hajolt, és váltott egy szemérmes csókot Johnnie-val.

– Veled tartok – ajánlkozott Ceecee, és mindketten kisétáltak a szobából.

– Oké! Akkor vágjunk bele! – csapta össze a tenyerét Johnnie. – Laura! Elhoztad a borítékot?

– Itt van – mondta a nő, és előhúzta az említett tárgyat a táskájából, hogy átadja Johnnie-nak.

– Köszönöm. – Egy pillanatra elhallgatott, majd vett egy mély levegőt, és folytatta. – Már emlékszem, mi történt köztem és Ballantine között aznap éjjel, amikor meggyilkolták. Elmentem az irodájába, és elcsattant néhány pofon. De amikor ott hagytam, még élt.

– De hogy tudnánk ezt bizonyítani, Johnnie? – kérdezte Tracy.

– Bizonyítékom van rá, hogy Ballanine nem volt az, akinek be akarta állítani magát – lengette meg a borítékot Johnnie. – Úgy volt, hogy leleplezem. – Azzal kinyitotta a borítékot, és kivette belőle a fényképeket. – Te tudod, milyen földi poklot jelentett számunkra a munkája – nézett Tracy-re, aki bólintott. – Azt hangoztatta, hogy betegek vagyunk és perverzek… Viszont valójában ő volt a beteg és perverz – vetette a fotókat az asztalra.

Glenda felvette az egyik képet és elszörnyedve emelte a szája elé a kezét.

– Istenem! Hiszen ez még gyerek.

Mike is felkapott néhány képet, hogy aztán kiejtse őket az ujjai közül.

– Honnan szerezted ezeket, Johnnie?

– Tori unokatestvérétől. Nyomozó New Yorkban.

– És ő honnan szerezte ezeket? – faggatózott tovább Tracy.

– Úgy néz ki, a hely tulaja abból akart magának előnyt kovácsolni, hogy kileste a vendégeit. Ő csinálta a képeket, talán hogy később zsarolásra használja fel… Házkutatás volt nála, és a zsaruk megtalálták a képeket. Bobby egyik barátja odaadta neki őket, és így kerültek hozzám.

– Nos, akkor akár el is viheted őket a rendőrségre, hogy tisztázd magad – mondta Tori.

– Ez nem hiszem, hogy jó ötlet, Tori – vetette közbe Glenda. – Kell ennél jobb indíték egy anyának, hogy megöljön egy pedofilt?

– Erre nem is gondoltam. A büdös picsába! – köpte Johnnie.

– Van másunk is – mondta Mike. – Ez ma reggel jött. Ballantine-nak kapcsolatai voltak a szervezett bűnözéssel.

– Igaz – bólintott Laura. – Az Alexander Ballantine Barátai központja New Yorkban van, az elnöke pedig nem más, mint Michael Gardena.

Johnnie elkerekedett szemekkel nézett rá.

– Azzal az alakkal vannak tele a hírek. – Végignézett a többieken, és észrevette, hogy Glenda nagyon koncentrál valamire. – Mi az, Glen?

– Talán semmi… De az a Peters pasas úgy nyalta Ballantine seggét, hogy talán…

– Folytasd! – bíztatta Johnnie.

– Ha Ballantine lepaktált a maffiával, honnan tudhatjuk, hogy Peters nem volt benne? Hiszen sülve-főve együtt voltak.

Johnnie odalépett hozzá, megragadta a vállát, és rámosolygott.

– Ezért imádlak annyira, kölyök. Mindig kitalálsz valamit. – Gyorsan Mike felé fordult, de mielőtt bármit is mondhatott volna, a férfi felállt, és rögtön rávágta, hogy azonnal ráveti magát az ügyre.

– Mindannyiunknak van mit csinálni – mondta Tracy. – Azt hiszem, jobb azonnal neki is látni.

***

Emanuela de Paula alias Johnetta Green.

             Alma a hátán feküdt, miközben Johnnie suttogva hajtotta a fejét a hasára. A mexikói nő ujja köré csavarta felesége haját, miközben annak keze a hasát simogatta.

– Hé! Te ott benn – búgta Johnnie. – Itt a mama beszél. Alig várom már, hogy láthassalak. Nagyon jól fogjuk érezni magunkat együtt… Annyira szeretlek.

Alma nem tudta visszatartani feltörő nevetését.

– Mi olyan vicces? – nézett fel Johnnie.

– Ahogy beszélgetsz a hasammal – kacagta a másik, de aztán elkomorodott. – Ugyanezt csináltad Phillippel is.

Johnnie mellé csúszott, és átkarolta a feleségét.

– Tudom, kicsim… Most szomorú vagy?

– Nem – nézett a szemébe Alma. – Semmi baj. Csak hiányzik.

Johnnie megcsókolta a homlokát.

– Nekem is hiányzik. – Egy pillanatra elhallgatott, és végigfuttatta a kezét Alma hátán. – Ez most egy nagyon nehéz időszak mindkettőnknek. Talán jobb lenne, ha elmennél újra az orvoshoz, és megint megvizsgáltatnád magad.

– Tudom. De előbb veled akartam megbeszélni – suttogta Alma.

– Egyet értettünk, hogy legyen meglepetés. Emlékszel? Tudom, hogy megrémiszt az, ami most történik, de hidd el, nagyon örülök ennek a babának! – simogatta meg a nő hasát Johnnie.

Alma elmosolyodott, majd megcsókolta őt. Lassan és érzelmesen indult, de hamarosan az ösztönök átvették az irányítást. Almának most szüksége volt rá, hogy érezze Johnnie szerelmét, és tudta, a másik nő is ezt akarja. A keze kettejük közé csusszant, és megmarkolta Alma mellét, ujjai között morzsolgatva a mellbimbókat a mexikói nő pólója alatt.

            Alma felnyögött és a hátára lökte Johnnie-t, hogy aztán rámásszon. Levette a pólóját, és a padlóra hajította.

– Gyere, Querida! – nyögte fátyolos hangon.

Johnnie a felesége csípőjére tette a kezeit, majd felcsúsztatta a nő hasára, lassan haladva a mellei felé. Alma az övéhez dörzsölte az ágyékát, és a lélegzete is elakadt a nyögések közben. Engedve a gyengéd erőszaknak, előre hajolt, és engedte, hogy Johnnie a szájába vegye a melleit.

– Igen, kicsim! – nyögte. – Csak így tovább!

Johnnie mordult egyet, és tovább szopogatta a merev bimbókat. Először az egyiket, majd a másikat. Bokszerén keresztül érezte, ahogy Alma ágyékát elönti a nedvesség.

– Vedd le! – követelte Alma.

Johnnie felemelte az ágyékát Almával együtt, és letolta az alsóját. Végül már a lábával rúgta le azt a padlóra. Amikor végzett, Alma ismét hozzá simult.

– Teljesen benedvesedtél, kicsim – suttogta Johnnie, érezve a meztelen ágyékára áttapadó nedvességet.

– Csakis miattad, szerelmem – hadarta Alma két csók között.

Johnnie a felesége combjai közé tolta a kezét, mutató és középső ujjával ingerelve a nő szeméremajkait. Alma egyre szaporábban vette a levegőt, mire Johnnie lassan betolta a két ujjat a lüktető nyílásba, és hüvelykujjával izgatta Alma csiklóját.

– Si, mi amor – lihegte Alma reszelős hangon, és hátra nyúlva ő is a másik nő lábai közé tolta a kezét. – Te is teljesen benedvesedtél.

Johnnie lélegzete elakadt az érintésétől. Alma felemelkedett róla, és az arca fölé guggolt, hogy miközben Johnnie oda fúrja a nyelvét, ahol az előbb még az ujjai voltak, ő a felesége combjai közé hajoljon. Éhes ajkaik egyszerre értek a másik lüktető nyílásához. Egyre hevesebben mozogtak, és Alma már érezte, hogy hamarosan rájuk tör az orgazmus. Ekkor azonban lehengeredett Johnnie-ról.

– Mi az?... Mi a baj? – lihegte Johnnie.

Alma nem mondott semmit, csak felkelt az ágyból, és odament a szekrényhez, ahol „Kicsi J”-t tartották.

– Vedd fel! – mondta, parancsoló hangon. – Azt akarom, hogy öntudatlanra bassz.

Johnnie-t meglepte, ahogy Alma kimondta ezeket a szavakat. „Szóval, kicsikém, azt akarod, hogy megbasszalak?” – mosolyodott el önelégülten. – „Hát akkor megbaszlak, drágám”.

– Biztos, hogy ezt akarod? – hezitált, miközben felcsatolta a műfalloszt.

– Querida. Az orvos azt mondta, a kilencedik hónapig úgy élvezhetjük a szexet, ahogy csak akarjuk.

– De kicsim! Tudod, milyen vagyok, ha beindulok.

– Tudom – csúszott mellé Alma. – Majd szólok, ha már fáj.

– Oké – mondta Johnnie, és a szerszám makkját Alma bejáratához illesztette.

Johnnie haja a hátához tapadt, és patakokban folyt az izzadtság a testén. Hevesen lökte a műfalloszt Alma testébe, miközben a melleit szívogatta. A másik nő a nevét sikoltozta, újra és újra, mintha csak transzba esett volna. Johnnie megfogta a felesége lábait, és a vállára tette őket. Előre dőlt, és megtámasztotta a térdeit, hogy minél keményebben lökhesse a szerszámot a felesége testébe.

– Alma! Így akartad, kicsim? – kérdezte két nyögés között. A felcsatolható szerszám belső részén lévő függelék már az ő punciját is teljesen felizgatta.

– Si! – zihálta Alma, és ujjait az ágy támlájára fonta.

Johnnie érezte, hogy a másik nő már közel jár az orgazmushoz, úgyhogy visszahúzódott, és az arcát tolta Alma combjai közé. A nyelvét használta, hogy feljuttassa a feleségét a csúcsra, míg végül Alma örömsikolya be nem töltötte a hálószobát, és talán az egész lakást is. Levette a szerszámot, és magához ölelte Almát, miközben hevesen vonaglottak az ágyon. Hamarosan ő is elment, karjai közé zárva Alma remegő testét. Egymás karjai között feküdtek, miközben lassan elmerültek Morfeusz birodalmában.

***

            Johnnie-t villámlás hangja rázta fel álmából. Lassan nyitotta ki a szemét, és hallgatta az eső kopogását. Lenézett, és látta, ahogy Alma átfordul a másik oldalára. Óvatosan felkelt az ágyból, próbálva nem felébreszteni a másik nőt, és az ablakhoz lépett. Ahogy résnyire kinyitotta a spalettát, látta az ég alján megjelenő halvány derengést. Az eső hangja nyugtatólag hatott rá. „Mi lesz, ha elítélnek? Mit tehetnék? Nem hagyhatom itt Almát, hogy egyedül nevelje fel a gyermekünket. Erről majd beszélnünk kell” – töprengett.

– Johnnie! Mi a baj? – kérdezte Alma álmos hangon, és felé fordult. – Nem tudsz aludni?

Johnnie oda nézett, hogy megcsodálja gyönyörű feleségét. Mindig lenyűgözte ez a mennyei szépség. A nő kócos haja, gyönyörű barna szemei, ahogy a határtalan szeretet csillog bennük, puha barna bőre, halvány kontrasztot képezve a fehér lepedővel. Visszasétált hozzá, és leült az ágy szélére, hogy az ölébe vegye a nő fejét.

– Alma! – suttogta, miközben gyengéden simogatta a nő fejét. – Szeretném, ha megígérnél nekem valamit.

– Bármit, szerelmem.

– Ha elítélnének, ne várj rám! Azt szeretném, ha tovább élnéd az életed, kicsim.

Alma felült, és megrökönyödve nézett rá.

– Hogy mondhatsz ilyet? – fakadt ki. – A feleséged vagyok. Vagy ez már nem is számít? Betegségben és egészségben, mindenféle bajban. Nem emlékszel?

– Nem így értettem, Alma – próbálta megnyugtatni Johnnie. – Emlékszem az eskünkre, és veled együtt akarok megöregedni.

– Akkor miért hiszed, hogy én nem? – ordította Alma, felugorva az ágyból.

– Nyugodj meg, Alma! Kicsim! Kérlek. Hallgass meg! – könyörgött Johnnie, és tomboló felesége elé állt. – Ha elítélnek, akkor mindennek vége. Ezért halálbüntetés jár, drágám.

Alma, még mindig reszketve a dühtől, elhallgatott, és a szemébe nézett.

– Johnnie! Nem te ölted meg Ballantine-t. Az igazság pedig ki fog derülni. – Könnycseppek folytak végig az arcán. De ezek nem a harag, hanem a félelem könnyei voltak.

Johnnie gyengéden átölelte őt.

– Én nem vagyok ebben annyira biztos, kicsim. Én tudom, hogy működik ez a rendszer. Néha ártatlan embereket is lecsuknak – sóhajtott fel. – Egy fekete nő vagyok, akit egy fehér férfi meggyilkolásával vádolnak… Ezt az ügyész is fel fogja hozni.

– Miért? – kérdezte Alma remegő hangon.

Johnnie elhúzódott, és lesütötte a tekintetét. Nem volt büszke arra, ahogy kihasználta a nőket, mielőtt Almával találkozott volna.

– Tudod, milyen voltam, mielőtt találkoztunk.

– Igen – válaszolta Alma kérdő tekintettel. – Tudom, Querida.

– Úgy tizenkét éve – kezdett bele Johnnie – áthelyeztek Goldsboróból. Akkor jöttem Wilmingtonba, megesküdve, hogy ezután minden másképp lesz. Akkor találkoztam ezzel a fiatal ügyésszel. Madelyn Marshall-lal. És ezzel az egész, egy csapásra semmivé lett. Néhány hónapnyi randizás után összeköltöztünk-

Alma ledöbbent. Johnnie sosem beszélt róla, hogy korábban együtt élt egy másik nővel.

– Tele volt ambíciókkal – folytatta Johnnie. – Mindent a kapcsolatunk elé helyezett. Nem tudtam elviselni, úgyhogy elköltöztem… Azt hittem, örökké együtt leszünk.

Alma üres tekintettel bámult rá. Nem az fájt neki, hogy Johnnie egy másik nővel élt együtt, hanem az, hogy ezt most kell megtudnia. „Hogy titkolhatott el előlem valami ilyen fontosat?” – fordult el.

– Alma! Kérlek! Beszéljük meg! – lépett utána Johnnie, és megragadta a karját.

– Már a jövőtöket is megterveztétek? Családot akartatok? – nézett rá Alma vádlón.

– Sosem jutottunk el addig. Sosem szerettem őt annyira, mint téged. Ezt neki is elmondtam, amikor tegnap bejött hozzám.

– Vele beszélted meg a kapcsolatunkat? – csattant fel Alma. Már nem tudott uralkodni magán, és mielőtt észbe kapott volna, lekevert egy hatalmas pofont Johnnie-nak.

Johnnie hátra tántorodott. Ennyi együtt töltött év alatt egyikük sem emelt volna kezet soha a másikra, legyenek akármilyen dühösek.

– Alma! Megőrültél? – dörzsölte az arcán. – Mondtam már. Sosem szerettem őt annyira, mint téged.

– Miért beszéltél vele egyáltalán? Hiszen le akar csukatni? – üvöltötte a mexikói nő, és a könnyeivel küzdve verte Johnnie mellkasát.

Johnnie látta a határtalan félelmet a szemében, és tudta, normális körülmények között Alma soha nem reagálna így. Megragadta őt, és szorosan tartotta, amíg Alma hisztérikusan üvöltött. „Phillip halála és hogy lecsuktak, már túl sok volt neki. Most pedig terhes. Mit tehetnék?”

– Minden rendben, kicsim. Itt vagyok veled – suttogta. Majd megszakadt a szíve.

Amikor Alma végre erőt tudott venni a zokogásán, elhaló hangon szólalt meg: – Sajnálom, szerelmem. Nem akartalak bántani. Én soha…

– Tudom, kicsim – szakította félbe Johnnie. – Mindkettőnket elragadtak az érzelmek… Ha azon az éjszakán itthon maradtam volna, most nem kéne emiatt aggódnunk.

Alma könnyes szemmel nézett fel rá.

– Ne hibáztasd magad! Részeg voltál. Csak rossz helyen voltál, rossz időben… Át fogjuk ezt vészelni. Együtt.

– Szeretlek – csókolta meg Johnnie a felesége arcát.

– Én is szeretlek – suttogta Alma. – Gyere! Feküdjünk vissza!

– Rendben!

11. fejezet

            Alma ébredt fel korábban. Elmosolyodott, ahogy figyelte az alvó Johnnie-t, ahogy a hasán fekszik, és kibontott haja befedi a vállait és az arcát. Alma gyengéden kisöpörte a fekete tincseket az arcából, és egy apró csókot lehelt a felesége arcára. Ezzel általában felébresztette, de most Johnnie túlságosan is ki volt merülve. Alma nyújtózott egyet, és ő is érezte a fáradtságot elgémberedett tagjaiban. Az, hogy terhesen vágott bele egy maratoni hosszúságú szexbe, teljesen lehasználta. Lassan átcsoszogott a fürdőszobába, hogy vegyen egy zuhanyt. Amikor végzett, felvett egy sortot és Johnnie egyik régi akadémiai pólóját, majd a konyha felé vette az irányt, hogy reggelit készítsen.

            Erős kolumbiai kávé illata fogadta, ahogy átment a nappalin, és belépett a konyhába. Ceecee-t pillantotta meg félig elmerülve a hűtőben, amint a reggeli alapanyagai után kutat.

– Jó reggelt, Alma! – mosolygott rá a nő éneklő hangon, amikor észrevette. – Hogy vagy ma reggel?

Alma leült az asztalhoz, és álmosan felsóhajtott.

– Ilyen jól, he? – kacagott Ceecee. – Azt hiszem, igencsak stimuláló hatású éjszakátok volt – kacsintott a barátnőjére, és visszahajolt a hűtőbe, hogy kivegyen egy narancslevet Almának. – Tudod, amit műveltetek Johnnie-val az éjjel, az Torit is teljesen beindította. Mi sem töltöttünk sok időt alvással, de ezek után sem hiszem, hogy ennek a két mamlasznak valaha is elég lenne.

Alma elpirult.

– Nos… igazából én kezdeményeztem.

– Tényleg? – kacagott fel Ceecee. – Ne is mond! Én is teljesen be voltam indulva, amikor terhes voltam a fiúkkal… Jól gondolom, hogy Johnnie-t nem zavarja, hogy terhes vagy?

– Igen. Nagyon örül neki – szaladt fülig Alma szája. – Tegnap este a hasamra tette a fejét és a babával beszélgetett. Látnod kellett volna.

– Látod? A semmiért aggódtál annyit – mondta Ceecee, és átnyújtotta Almának a narancslevet. – Mitől féltél ennyire?

Alma belekortyolt az üdítőbe, aztán letette a poharat az asztalra és a barátnőjére nézett.

– Nem tudom. Azt gondoltam, dühös lesz… Phillippel annyira közel álltak egymáshoz. Néha egy kissé féltékeny is voltam a köztük lévő kötelékre. Azt hittem, túl korainak fogja gondolni.

– Alma! Tudom, hogy Johnnie sosem akarná, hogy elvetesd a gyereket, nem igaz?

– Igaz. Johnnie sosem kérne tőlem ilyesmit. De nem viselném el, ha neheztelne rám emiatt.

Ceecee a kezébe fogta Almáét.

– Johnnie szeret téged, Alma. Nem is képes rá, hogy mást érezzen irántad, mint a lehető legtisztább szerelmet. Szívem mélyéből hiszem, hogy soha nem volna képes haragudni rád.

– Hülyén érzem magam, amiért azt hittem, hátat fordítana nekem – pirult el Alma.

– Én örülök, hogy minden rendeződött. Biztos vagyok benne, hogy nagyon boldogok lesztek.

Beszélgetésüket a telefon csörgése szakította félbe.

– Halló? – vette fel Alma.

– Üdv! Beszélhetnék Johnnie-val? – kérdezte egy női hang. Alma nem tudta beazonosítani, de nagyon ismerősnek tűnt.

– Kivel beszélek? – ráncolta össze a szemöldökét.

– Madelyn Marshall vagyok. Ő ott van? – Maddie hangja türelmetlenül csengett.

„Mi a fenét képzel, hogy itthon hívja?” – dühöngött Alma, de végül csak ennyit mondott: – Még alszik. Mit akarsz tőle?

Maddie elvigyorodott. „Á! A kis chica féltékeny.”

– Te bizonyára Alma vagy, igaz?

– Igen. Én vagyok… Megismétlem. Mit akarsz tőle? – mondta dühösen.

– Csak aggódtam miatta. Szeretném tudni, hogy van.

Alma cinikusan elvigyorodott. Tudta, mire megy ki a játék.

– Még alszik. Nem aludtunk sokat az éjjel.

„Erre mit lépsz, te ribanc?” – tette hozzá gondolatban.

Maddie igyekezett még tovább húzni, de Alma nem vette fel az elé dobott kesztyűt.

– Igen. Nagyon is jól tudom, milyen szenvedélyes tud lenni Johnnie. Mindig teljesen lehasznált, amikor szeretkeztünk.

Alma felnevetett az erőtlen kísérlet hallatán.

– Azt hiszem, ez azt jelenti, több vagyok nálad. Igazából neki esik nehezére, hogy lépést tartson velem.

Maddie felfortyant, amiért a terve, hogy féltékennyé tegye Almát, fordítva sült el. Igazából most már ő volt féltékeny.

– Beszélt neked rólunk? – kérdezte dühtől remegő hangon.

– Igen. Bizonyára. Bár én nem tartom számon az ilyesmit. Most pedig, tégy nekünk egy szívességet, és hagyj minket békén! Nem vagy sem az ügyvédje, sem a felesége. Hagyd őt békén! – Már készült letenni, de, egy hirtelen ötlettől vezérelve, még hozzátette: – Legyen kellemes napod!

Ceecee mosolyogva a barátnőjére kacsintott, amikor észrevette az ajtófélfának támaszkodó Johnnie-t. A nőt teljesen lenyűgözte, hogyan kezelte Alma a helyzetet. Tudta, milyen manipulatív tud lenni Maddie, de azt nem hitte volna, hogy Alma tudja ezt kezelni, és megőrizni a hidegvérét.

– Azt hiszem, jobb ha nem kérdezem meg, ki volt az – ölelte át Almát, és megcsókolta a homlokát. – Jól csináltad, kicsim.

– Tudnia kell, hányadán állunk. Nincs szükségünk tőle semmiféle segítségre – bújt a feleségéhez Alma.

Johnnie gyengéden szájon csókolta őt, majd a fülét és a nyakát csókolta végig. Alma halkan felnyögött.

            Ekkor Tori lépett be a konyhába álmosan, és üdvözletet intett a barátainak.

– A fenébe is, ti ketten! Tartsatok már egy kis szünetet, legyetek szívesek! Nem volt elég a múlt éjjel?

– Nem hallottam, hogy tiltakoztál volna – vigyorgott rá Ceecee. – Az igazat megvallva, még szurkoltál is nekik. Ilyen, amikor előbújik a sötétebb éned.

– Nos – pirult el Tori. – Nem tehetek róla. Az ágy nyikorgása, a sikolyok és a nyögések teljesen beindítanak.

Johnnie és Alma felnevettek, ahogy Ceecee oda lépett a feleségéhez és adott egy csókot az arcára.

– Semmi baj, kicsim. Mi is alaposan megmozgattuk az ágyat.

Tori elmosolyodott, majd felfújta az arcát. „Én is vagyok olyan jó, mint te, Johnnie” – gondolta.

Johnnie észrevette a kifejezést az arcát, ezért gyengéden vállon bokszolta.

***

– Az a nyomorult ringyó! – dühöngött Maddie, lecsapva a telefont. – Ki a fenének képzeli magát, hogy így beszél velem? Nos, ha így akar játszani, akkor én is felveszem a kesztyűt.

Hívta a titkárnőjét, és megkérte, hogy hozza be a Green-aktát. Egy pillanat múlva Mrs. Franklin vissza is tért a dossziéval.

– Itt van, Miss Marshall – mondta, miközben letette azt Maddie elé. – Van még valami?

Maddie kinyitotta a dossziét.

– Igen. Volna. Szeretném, ha felhívná Jonas Peterst a polgármesteri hivatalban, és megbeszélne vele egy találkozót. És hívja ide Fred Wilsont is!

***

– Hivattál, Maddie? – lépett be Fred Wilson az irodába.

– Igen – válaszolta a nő. – Mit szólnál, ha megkérnélek, dolgozz velem a Green-ügyön?

Fred meglepődött a felkérésen. Jó ügyvéd volt, de sosem hitte volna, hogy a politika malmai között őrlődve valaha is kaphat egy ilyen fontos feladatot.

– Megtiszteltetés lenne.

– Remek – mondta a nő. – Ülj le! Elmondok mindent, amit tudnod kell.

Ahogy átvették az ügyet, és végigbeszélték a stratégiájukat, egyszer csak megszólalt Maddie telefonjának belső vonala.

– Igen? – vette fel a nő.

– Mr. Peters délután háromra itt lesz – mondta a titkárnő.

– Csodás – válaszolta Maddie. – Johnetta Green megfizet azért, amit velem tett – nézett Fredre. „Szenvedni fog, amiért elutasított. Mindketten szenvedni fognak.”

­***

– Hello, Bob! – lépett be Johnnie a férfi irodájába, és a kezét nyújtotta felé.

– Jó reggelt, Johnnie! – mosolyodott el az ügyvéd, megrázva a felajánlott jobbot. – Hogy van?

– Lehetnék jobban is – sóhajtott fel a nő.

– Tudom, Johnnie – mondta a férfi együttérzően. – Remélhetőleg tisztázni tudjuk a helyzetét.

Mielőtt Johnnie leült volna, átnyújtotta a Tori unokatestvérétől kapott iratokat.

– Ez az, amit fel tudtam volna használni, hogy tönkretegyem Ballantine-t. Azonban nem hiszem, hogy felhasználhatnánk.

A férfi bele nézett a borítékba, és kiemelt néhány papírt. Beleolvasott, aztán néhány fotó után nyúlt. Azonnal undorodó grimasz ült ki az arcára, és visszadugta a képeket a borítékba, majd az egészet az asztalra dobta.

– Ez egy igazi fartúró fattyú volt… Most nem használhatjuk fel, de talán később annak is eljöhet az ideje.

– Értem, Bob – bólintott Johnnie. – Most azonban nagyobb problémánk is van.

– Mi volna az? – dőlt hátra a férfi a székében.

– Az ügyész rám vadászik. Küldetésének tekinti, hogy rács mögé dugjon.

Bob szólásra nyitotta a száját, de Johnnie egy kézmozdulattal megállította.

– Nem csak azért, mert ez a munkája – folytatta. – De azért is, mert dühös rám.

– Nem értem, Johnnie.

A nő elmesélt neki mindent a kapcsolatukról és a szóváltásról, ami akkor zajlott le köztük Maddie-vel, amikor még őrizetben volt.

Bob azonnal a telefon után nyúlt.

– Ezt nem hagyhatjuk annyiban, igaz? – nézett a nőre, miközben tárcsázott, és hátradőlt a székében, hallgatva a tárcsahangot.

– Itt Bob Wooten – szólt bele végül a telefonba. – Van Benthuysen kormányzóval szeretnék beszélni, kérem… Igen, tartom. – Johnnie-ra emelte a tekintetét. – Ez el fog tartani pár percig… Andy? Hello! Itt Bob.

Johnnie meglepetten nézett rá. Ötlete sem volt, honnan ismerheti a férfi Andrew van Benthuysen kormányzót. Néma csendben hallgatta a beszélgetést.

– Igen. Megejtjük azt a pecázást még egyszer a szezon vége előtt – nevetett Bob. – Andy! Lenne itt egy kis probléma az ügyészséggel kapcsolatban. Hallottál már a Ballantine-gyilkosságról?... Igen. Szerencsétlen egy ügy. Én védem a gyanúsítottat, és azt mondja, elég hosszú múltjuk van az ügyésszel. – Elhallgatott, és a tollát forgatta az ujjai között. – Oké! Köszönöm, Andy. Csókolom Audrát és a gyerekeket. Szervusz! – Azzal letette a telefont, az asztalára könyökölt, és elvigyorodott.

– Nos? – vonta fel a szemöldökét Johnnie.

– Van Benthuysen kormányzó egy különleges ügyészt rendel ki az ügyhöz. Nem lesz több gondunk Miss Marshall-lal.

A Johnnie arcára kiülő vigyor a Napnál is világosabban árulkodott öröméről.

– Köszönöm. El sem tudom képzelni, hova fajult volna ez az egész, ha Maddie viszi az ügyet.

– Nos, amiatt legalább már nem kell aggódnunk, hogy személyesen viszi az ügyet.

Johnnie felállt, hogy távozzon, és a kezét nyújtotta.

– Jobb, ha haza megyek. Tori és Ceecee ma délután indulnak.

– Majd hívom és tájékoztatom, hogy ki veszi kézbe az ügyet, amint megtudom – szorította meg a kezét a férfi.

***

– Köszönet mindkettőtöknek, azért, amit értünk tettetek – ölelte át Johnnie Ceecee-t.

– Örülünk, hogy segíthettünk – válaszolta a nő kedvesen, majd Alma felé fordult, hogy tőle is elbúcsúzzon. Könny csillogott mindkettőjük szemében.

Tori és Johnnie egymás mellett állva szemlélte a meghatott pillanatot. Mindketten a szemüket forgatták feleségeik túláradó érzelmei láttán.

– Gondolod, hogy még ma elengedik egymást, Johnnie? – suttogta Tori.

– Fogalmam sincs – csóválta a fejét a másik nő.

Ceecee és Alma örömkönnyeket hullatva kacagtak fel, és mosolyogva néztek rájuk. Tori és Johnnie is velük nevettek, és Johnnie hátba veregette a barátját.

– Hívlak, amint kitűzték a tárgyalás időpontját – mondta Johnnie, Tori pedig elmosolyodott.

– Jó! Elintézek mindent az irodában, úgyhogy Ceecee-vel majd itt lehetünk veletek, amíg ez véget ér.

– Igazán nagyra értékeljük. Mindketten – ölelte át Johnnie Alma derekát.

Tori kinyitotta a kocsi ajtaját, és miközben Ceecee beült, ő is bezuttyant a kormány mögé.

– Hívjatok, ha bármire szükségetek van! – hajolt ki az ablakon.

– Ti is hívjatok, ha hazaértetek! – mosolygott Alma. – Vezess óvatosan, Tori!

– Oké! – mondták egyszerre, miközben az autó lassan legurult az útra.

Kayann Sunarth alias Victoria Krisp.

***

            Johnnie a tévét kapcsolgatta a nappaliban, amíg Alma vacsorát készített. Végül a Cartoon Network-ön állapodott meg, amikor meglátta, hogy a Pindur Pandúrok megy rajta. Könny marta a szemét.

***

– Mama! Ezek lányok! Ezek nem tudnak harcolni – fintorgott Phillip.

Johnnie vidáman felkacagott.

– Kisfiam! Ők is ugyanolyan jól tudnak harcolni, ahogy az összes többi szuperhős.

– De mama! Ezek lányok – nézett rá komolyan a kisfiú.

– Tudod mit mondok? Nézz csak meg egy részt, és ha azután sem tetszik, nem nézzük többet. Mit szólsz? – kérdeztem, reménykedve, hogy a fia meggondolja magát.

Phillip teátrálisan felsóhajtott, ahogy a gyerekek teszik, ha nincsenek meggyőzve valamiről.

– Okés, mama! – mászott fel végül Johnnie ölébe, és együtt nézték a műsort.

Amikor véget ért, Phillip felnézett az anyja szemébe.

– Mama! Ez nagyon jó volt. Ezek a lányok tényleg tudnak harcolni – mondta izgatott hangon.

– Én megmondtam – mosolygott Johnnie a fiára. – A lányok is meg tudnak csinálni mindent, amit a fiúk.

– Igen – mosolygott Phillip, mire Johnnie felnevetett, és összeborzolta a haját.

***

            Alma hangja rántotta vissza a jelenbe, ahogy asztalhoz hívja őt. Letörölte a könnyeit, és kiment a konyhába. A felesége azonnal tudta, hogy sírt. Egy pillanat alatt elfelejtett mindent, és oda lépett Johnnie-hoz, hogy átölelje. A másik nő közelebb húzta őt magához, és csak álltak ott, engedve, hogy a könnycseppek végigfolyjanak az arcukon.

12. fejezet

            Michael Gardena kibámult a Central Park nyugati végében lévő tetőlakása ablakán. Alacsony, középkorú férfi volt. A legkevésbé sem volt vonzó jelenség, de a helyzete a családban biztosított számra mindent, amire csak vágyott. Gardena folyamatosan átkozódott, amiért nem sikerült kivonnia Johnnie-t a forgalomból, amíg az börtönben ült.

– Hogy a kénköves pokolban lehet még életben? – mormogta magában. – Az a tehetetlen idióta még arra is képtelen, hogy egy ilyen egyszerű munkára találjon valakit.

Dühöngését a prostituált szakította félbe, akit az előző este bérelt. A húszas évei elején járó ázsiai lány közelebb húzódott hozzá, és megérintette az arcát.

– A szolgálatodra lehetek még valamiben, uram?

A férfi elhúzódott tőle, mintha csak undorral töltené el partnere jelenléte.

– Semmit. Most pedig tűnj innen!

A lány ránézett és megrázta a fejét.

– Ez így nem lesz jó. Biztos vagy benne, hogy nem akarsz még egy menetet?

– Azt mondtam, takarodj! – csattant fel a férfi dühösen. – Mégis, mit képzelsz magadról? Azt hiszed, dugsz olyan jól, hogy megtartsalak, te rohadt szuka?

– Baszd meg, seggfej! – sziszegte a lány, miközben magára rángatta a ruháit. Még be sem fejezte, miközben elindult a nappali felé.

– Itt a pénzed – morogta a férfi. – Bár nem hiszem, hogy megérdemled. Ezer dollár kész pazarlás egy ilyen lagymatag baszásért. – Azzal a lány arcába vágta a bankjegyköteget, ami aztán halkan zuhant a padlóra.

A lány felvette a pénzt a földről.

– Ha majd egy kicsit nagyobb lesz a farkad, hívj fel! Nem könnyű orgazmust színlelni, ha csak egy ilyen kis kukac mozog benned.

– Takarodj, ribanc! – lökte el a férfi. A lány majdnem elesett, de végül sikerült megőriznie az egyensúlyát. Gardena már épp arra készült, hogy megüsse, amiért megsértette a férfiasságát, a telefon azonban félbeszakította. Lángoló tekintettel nézett a lányra, miközben felvette a kagylót.

– Halló!

– Mr. Gardena! Itt Jonas Peters – hallatszott a hang a vonal túlvégéről.

– Mi a kénköves pokolért hív itthon, Peters?

– Én csak – válaszolta idegesen Jonas – szerettem volna közölni magával, hogy vizsgálat alá vontak.

– És miért kéne, hogy ez érdekeljen engem? Nem az én problémám.

– Green nem nyugszik – válaszolta Jonas könyörgő hangon. – Olyan információkhoz jutott, ami gondot okozhat.

– Nézze, Peters! Ez engem nem érdekel. Az egyetlen ügy, ami engem Ballantine-hoz köt, az a kampányfinanszírozás. Ezt a szart maga keverte Ballantine-nal… Ne hívjon többet! Ha megpróbál belekeverni ebbe az egészbe, azt fogja kívánni, bárcsak meg se született volna.

***

            Alma a számítógépén dolgozott, amikor Johnnie kosztümbe öltözve lépett be a szobába. A mexikói nő levette az olvasószemüvegét, és kíváncsian végigmérte a feleségét.

– Vissza mégy dolgozni?

Johnnie lehajolt, és megcsókolta.

– Igen, kicsim. Még rengeteg dolgom van, hogy tisztázhassam a nevemet.

Alma felállt, és átölelte.

– Szeretlek, Querida… Légy óvatos!

Johnnie a felesége derekára tette a kezét.

– Úgy lesz, kicsim. Ne aggódj miattam! Minden rendben lesz. – Azzal letérdelt Alma elé és a hasához kezdett beszélni. – Csak tedd, amit tenned kell! – mondta az odabent növekvő gyereknek, és megcsókolta a helyet, ahol a babát sejtette. – Szeretlek, te apróság.

– Mi az? Semmi fiús becenév? – mosolygott Alma csálén.

Johnnie felemelkedett, és szenvedélyesen megcsókolta.

– Mennem kell, drágám – húzódott el. – Ha ebbe belekezdünk, sosem tudok elindulni. Neked is lenne dolgod, nem?

– De – sóhajtott Alma. – Azt hiszem, jobb, ha hozzákezdek.

„Amilyen jó nyomozó vagy, olyan tuskó tudsz néha lenni” – gondolta, majd ismét azon merengett, milyen üres így a ház, Phillip nélkül. Nem akart egyedül maradni. Johnnie hirtelen észrevette a jeleket az arckifejezésén, hogy miért akarja a felesége itthon tartani.

– Ó, kicsim! Annyira sajnálom. Nem is gondoltam, hogy…

– Ne! – szakította félbe Alma. – Rendben leszek. Csak menj!

Johnnie gondolkodott egy percig, mélyen Alma szemébe nézett, míg végül támadt egy ötlete.

– Tölts le mindent a gépről, amire szükséged van! Gyere be velem az irodába! Van elég helyünk, ahol el tudsz lenni. Nem akarom, hogy itthon maradj egyedül.

– Szerelmem! Minden rendben lesz – próbálta Alma visszatartani a könnyeit. – Menj csak dolgozni!

Johnnie megfogta az arcát, és megcsókolta.

– Alma? – suttogta. – Nem fogadok el nemleges választ. Ha akarod, én elintézem a számítógépet. Csak öltözz át!

Alma elmosolyodott, és szó nélkül engedelmeskedett. Amikor visszatért, Johnnie már mindent összecsomagolt, és berakta az autóba.

­­***

            Gardena elindult otthonról, hogy találkozzon a főnökével, Salvatore Romanóval. Romano volt az ország egyik leghatalmasabb családjának feje, úgyhogy a férfi nem akarta megvárakoztatni. Pontosan délben érkezett meg a Négy Évszak vendéglőbe. Tudta, hogy bánik a másik azokkal, akik nem pontosak.

– Szép napot, Don Romano! – üdvözölte ideges hangon. Mindig páni félelem fogta el ennek a férfinak a közelében. És jó oka is volt rá. Romano a saját unokaöccsét is félholtra verette, amiért elszúrt egy családi bizniszt. Ha a saját vérével is így bánik, Gardena nem akarta tudni, mit csinálna olyasvalakivel, aki még csak nem is családtag.

„Aki nem a család tagja, szinte bizonyosan meghal” – gondolta.

– Ülj le, Michael! – mondta Romano.

Gardena végigmérte a másik arcát, düh jelei után kutatva, de nem látott semmit.

– Van valami probléma, Don?

Romano belekortyolt a borába.

– Azt hallottam, van egy kis problémád az észak-karolinai befektetésekkel… Ballantine-t megölték, és most Peterst is vizsgálat alá helyezték. Miért nem tájékoztattál erről?

– Úgy gondoltam, tudom kezelni az ügyet, uram. Eszembe sem jutott, hogy tiszteletlen legyek önnel… Ez az egész egy egyszerű kis semmiség.

– Semmiség? Ne légy ostoba, Michael! – csikorgatta a fogait Romano, de tekintettel arra, hol is vannak, türtőztette magát. – Mesélj nekem erről a Green nevű nőről!

Gardena tudta, jobban jár, ha engedelmeskedik.

– Uram! Az a nő egy mocskos, undorító leszbikus. A rendőrségnél volt, de már visszavonult. Nem jelent ránk nézve semmilyen fenyegetést.

– Egy rohadt idióta vagy, akárcsak az a perverz Ballantine – sziszegte Romano. Gardena ledöbbent, hogy a másik tud Ballantine ügyeiről. – Ó, igen. Tudok a mi kis barátunk mocskos ügyeiről – mondta a férfi, mintha csak olvasna beszélgetőpartnere gondolataiban. – Jobban oda kellett volna figyelned rá. Ha híre megy, hogy a családunk közreműködött egy ilyen mocskos ügyben, elvesztjük a hitelünket.

– Don! – hadarta Michael. – Biztosíthatom, hogy…

Romano felemelte a kezét, hogy elhallgattassa.

– Miért érdekelt egy ilyen embert egy Greenhez hasonló nő.

– Ön is tud eleget arról a nőről, uram. Ha nem bánja kérdésem, kíváncsi lennék, ön mit gondol – hárította a kérdést Gardena.

– Amikor értesültem róla, mit művel Ballantine, ki akartam deríteni mindent erről az ügyről. Ha lenne egy csipetnyi eszed, te is ezt tetted volna – dőlt előre a don. – Ballantine tönkretette Green családját. De erről neked is tudnod kéne.

Gardena izzadni kezdett. A főnöke túl sokat tudott.

– Legközelebb alaposabb leszek, uram.

– Elbuktál, Michael. Ennek a családnak nagy múltú tekintélye volt Észak-Karolinában, amit te most tönkretettél. Te csak egy ostoba kis pondró vagy, Michael. Tudok róla, hogy el akartad tüntetni Greent, amikor börtönben ült. Ezeket a sorozatos baklövéseket már nem tudom tolerálni – köpte Romano. Ebben a pillanatban egy árnyék vetült az asztalra. – Vincenzo! Vidd haza Michaelt! Azt hiszem, már nem éhes.

Gardena felpillantott a verőlegényre. Azonnal könyörögni kezdett az életéért, de Romano nem szólt egy szót sem. Még csak oda sem nézett, miközben két testőre elrángatta a másikat az asztaltól.

­***

– Querida! Ez tényleg nem szükséges – tiltakozott Alma, miközben Johnnie lepakolta a holmiját az üres íróasztalhoz.

A másik nő felé fordult, és megérintette az arcát.

– Kicsim! Nincs semmi baj. Mindenkivel jól kijössz, és ők is kedvelnek téged. – Elhallgatott, és magához vonta Almát. – Azon kívül pedig, ha kimerülök, és szükségem van egy kis… feltöltődésre, elég csak ide csörögnöm, és te már át is tudsz jönni – kacsintott.

– Á! Értem már! Azért van ez az egész, hogy kiszolgáljalak, ha már túl kanos vagy – mímelt megrökönyödést Alma, Johnnie viszont csak kacagott.

– Nem, kicsim. Nem ezt akartam mondani – markolt Alma fenekébe. – De élveztem, amikor legutóbb az irodában csináltuk. Egyszerűen fergeteges volt.

– Azért vagyok itt, hogy dolgozzak, nem pedig szexrabszolgának. Jobb, ha kivered ezt a fejedből, Valentina – váltott komoly hangnemre Alma. – Most pedig tünés! Rengeteg dolgom van, ahogy neked is.

– Azt hittem, jó buli lesz, ha itt fogsz dolgozni – duzzogott Johnnie, Alma pedig nem tudta megállni, hogy a látványra fel ne nevessen. – Legalább egy csókot kaphatnék, hogy kibírjam, amíg haza érünk? – meresztett boci szemeket Almára.

– Jól van, jól van! Csak hagyd abba a könyörgést! – csókolta meg Alma.

Glenda épp ekkor lépett be, és alig tudta visszatartani a nevetését.

– Ti ketten! Ezt gyorsan hagyjátok abba! Ez egy iroda, nem pedig a hálószobátok.

Alma felnevetett, míg Johnnie a szemét forgatta.

– Én próbáltam megértetni vele, de túl makacs.

– Nem kell bemutatnod Johnnie-t – kuncogott Glenda. – Mind tudjuk, milyen, ha akar valamit.

– Ne beszéljetek úgy rólam, mintha nem is lennék itt! – morgott Johnnie, mire Alma békítőleg adott egy csókot az orra hegyére.

– Ha el tudsz szakadni egy pillanatra Almától, Mike vár az irodádban néhány infóval Petersről – mondta Glenda.

Johnnie még egyszer utoljára megcsókolta Almát.

– Később látlak, kicsim. Ha kellek, csak hívj! Oké?

– Ne aggódj! – mosolygott Alma. – Foglak.

***

– Miss Marshall! – szólalt meg Mrs. Franklin a vonal túlvégén. – Mr. Abbott szeretné látni önt. Beengedhetem?

Maddie kiérezte a hangjából a dühöt.

– Igen. Küldje be! – Azzal felállt a székéből és végigsimított a ruháján.

Abbott belépett az irodába.

– Szép napot, Miss Marshall! Jeffery Abbott vagyok a főügyész irodájától. Úgy hallottam, szeretne beszélni velem.

Abbott a negyvenes évei közepén járó magas és izmos férfi volt.

– Igen – nyújtotta a kezét Maddie. – Irodánk a rendelkezésére áll.

– Köszönöm – rázta meg a kezét a férfi. – A Ballantine-ügy aktáira lenne szükségem.

– Szüksége lesz egy irodára. Biztosíthatunk egyet.

– Nem szükséges. Van saját bérelt irodahelyiségünk… Megkaphatnám azokat az aktákat? Szeretném magammal vinni őket.

– Már elő is készítettem. Itt vannak – bökött a nő az asztala felé. – Szeretnék felajánlkozni segítségnek. Már ismerem az ügyet.

– Nem szükséges – válaszolta a férfi türelmetlenül. – Ha átadja az aktákat, én már elboldogulok vele.

Maddie próbált uralkodni magán. „Úgy lekezel, mintha csak egy nyomorult ügyvédbojtár lennék.”

– Persze, Mr. Abbott – mondta ki végül, duzzogva emelve fel az aktákat az asztaláról. – Ha mégis szüksége lenne segítségre…

– Nem lesz – szakította félbe Abbott, és elvette az aktákat. – Legyen szép napja!

Azzal megfordult, és távozott.

            Maddie dühösen ült le a székébe. „Szóval visszautasítottál azért a pondró Almáért, aztán meg a karrierem legjobb lehetőségétől is megfosztottál. Johnnie, te egy igazi ribanc vagy. De ezért még megfizetsz. Így, vagy úgy, de megfizetsz.” Azzal felvette a kabátját és kiviharzott az irodából.

Bar Refaeli alias Maddie Marshall.

 ***

– Ballantine és Peters megcsapolták a városi alapokat, a saját zsebüket tömve. Ballantine-nak nagy vagyona volt itthon és külföldön is. És jelentős életbiztosítása – sorolta Mike. – Peters ennyire nem volt kapzsi.

Johnnie szóhoz sem jutott.

– Szóval mindent, amivel az a mocsodék vádolt, ő követett el? – hápogta. – És mi van a városon kívüli támogatókkal?

– Gardena szervezete játszotta a fő szerepet. De nézd meg ezt! Gardena a Romano családnak dolgozik – dőlt hátra a székében Mike idegesen. – Johnnie! Ez kezd egyre komolyabb lenni. Biztos vagy benne, hogy folytatni akarod?

– Az sem érdekel, ha Romano maga is sáros az ügyben – köpte Johnnie. – Ballantine egy igazi seggdugasz volt. Csak azt kapta, amit megérdemelt. Ez az egész a fiam életébe került, és akár az enyémbe is. A feleségem terhes. Látni akarom, ahogy ez a gyerek felnő. Nem nyugszom, amíg nem bizonyítom be az ártatlanságomat, Mike.

– Én sem, Johnnie. Tisztázni fogjuk ezt az egészet.

***

– Oda nem mehet be, Miss Marshall – tiltakozott Laura.

Maddie ellépett mellette, és belökte az iroda ajtaját. Johnnie megrökönyödve nézett rá, Mike pedig úgy érezte, jobb, ha csendben eloldalog. Maddie bevágta az ajtót mögötte.

Johnnie felállt és megkerülte az asztalát.

– Mi a franc bajod van? Mit keresel itt?

– Mintha nem tudnád, Johnnie – sziszegte Maddie. – Kitúrtál ebből az ügyből. Hogy tehetted?

– Hogy tehettem? – gúnyolódott Johnnie. – Én csak fair játékot akarok. Nem pedig a te dühöngésedet, amiért visszautasítottalak.

– Egy arrogáns kurva vagy – ordította Maddie. – Azt hiszed, ezt az egészet kettőnk miatt csinálom? Csak a munkámat végzem, Johnnie.

– Ja. És igazán jó munkát végzel – gúnyolódott tovább a másik nő. – Te egy bosszúszomjas dög vagy. Én még emlékszem, miket mondtál nekem. – Érezte, hogy az egész kezd kicsúszni az irányítása alól. Nem tudta, meddig tud még uralkodni magán. – Maddie! Inkább menj el! Most a legkevésbé erre a szarságra van szükségem.

– Meg fogsz hallgatni engem – sziszegte Maddie parancsoló hangon. – Szeretlek. Ez az igazság. Újra akarom építeni az életünket. Együtt. De ez személyes ügy, és én képes vagyok elkülöníteni a munkámtól.

– Baromság! – csattant fel Johnnie. – Ahogy viselkedtél, amikor megmondtam, nem hagyom el Almát, az megmutatta, milyen objektív is tudsz lenni.

– Te nyomorult ribanc! – tombolt Maddie, és pofon vágta a másik nőt. Johnnie ellentámadásba lendült, és a padlóra lökte a szőke nőt. Maddie elkerekedett szemekkel nézett rá. Johnnie azelőtt sosem ütötte meg őt. A szemei könnyel teltek meg.

Johnnie lepillantott rá, és hirtelen rádöbbent, mit is tett.

– Maddie! Annyira sajnálom – suttogta, miközben felsegítette a nőt a padlóról.

Maddie még mindig sokkos állapotban volt, és könnycseppek folytak le az arcán.

– Hogy tehetted, Johnnie?

– Nem kellett volna ide jönnöd, Maddie – mondta Johnnie. – Most pedig kérlek, menj el!

– Tényleg nem érzel semmit irántam, ugye? – kérdezte a másik nő, könnyező szemekkel.

– Már megmondtam, hogy Almát szeretem – válaszolta Johnnie bűnbánó hangon, amiért megütötte őt.

Ebben a pillanatban Alma robbant be az ajtón, Laurával a nyomában.

– Mi folyik itt?

– Épp távozni készültem – fordult felé Maddie. – Nekem már nincs itt semmim.

Alma felfigyelt a vörös foltra az arcán. Johnnie felé fordult, és az ő arcán is felfedezte a vörösséget. „Ó, nem!”

Maddie a szája elé emelte a kezét, és megköszörülte a torkát.

– Tudod mit, Johnnie? Örömmel fogom végignézni, ahogy szétrúgják a seggedet – vigyorgott örömtelenül.

– Te rohadt kurva! – üvöltötte Johnnie, olyan vehemenciával, hogy Maddie önkéntelenül is tett egy lépést hátra.

Alma odalépett hozzá. Tudta, hogy csak így állíthatja le a dühöngését. Johnnie mellkasára tette az egyik kezét.

– Tűnj el az irodámból, és maradj távol az életemtől! – üvöltötte Johnnie.

Maddie elfordult, és elsietett Laura mellett, aki becsukta az ajtót, érezve, hogy Johnnie-nak és Almának most egy kis egyedüllétre van szükségük. Tudta, csak Alma nyugtathatja most le Johnnie-t.

            Alma átkarolta a felesége haragtól remegő testét. Érezte a benne tomboló dühöt. „Kérlek, Querida! Nyugodj meg!”

Johnnie kezdett magához térni, és átölelte a feleségét. Alma nyugtató szavakat suttogott neki, és remélte, visszahozhatja Johnnie-t arról a sötét helyről, ahova hajszolta magát.

***

            Maddie alig látta az utat a könny fátyolán át, miközben hazafelé vezetett. Felhívta a titkárnőjét a mobilján, és elmondta neki, hogy kivesz egy nap szabadságot, hogy pihenjen.

– Én segíthettem volna neked, Johnnie. Most viszont meg kell halnod. Ha én nem kaphatlak meg, akkor Alma sem.

Folytatása következik!