Előzmény: Noemí I. rész
Közvetlen előzmény: Noemí II. rész
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
************************************************
Közvetlen előzmény: Noemí II. rész
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
************************************************
10.
fejezet
Noemí már a negyedik italát hajtotta fel. A feje kezdett elnehezedni. Melanie vele szemben ült az asztal túloldalán, és mereven bámulta őt.
– Noemí! Mond el! Mi bánt? Kérlek – könyörgött, már vagy ezredszer, próbálta visszatartani a könnyeit, amelyek a fájdalom miatt ki akartak törni, hogy így kell látnia a nőt.
Noemí csak a kezében tartott poharat bámulta. A szája mozgott, de semmilyen hang nem jött ki rajta. Melanie az elmúlt órában már a csillagokat is leimádkozta az égről, hogy szólaljon meg végre. Sikertelenül. Szerencséjére nem volt sok vendége, úgyhogy a nő mellett tudott maradni. Megkönnyebbülve nézett fel, amikor megérkezett a három órás váltás, és közel hajolva suttogta oda Noemínek: – Gyere velem haza, Noemí!
A másik csak ránézett, és végül lassan bólintott. A szemei végre elszakadtak a pohártól, és Melanie-t bámulták.
A vörös hajú nő elmosolyodott, és felállt. Odaszaladt a következő műszakot vivő férfihez, és egy percig suttogva beszélgettek.
– Kösz! – mondta ki végül hangosan, és visszatért Noemíhez. A másik nő összegyűrte a számláját, és a pénz kíséretében az asztalra dobta.
– Gyerünk! Innen akár sétálva is felmehetünk hozzám – bújt hozzá Natalie, és a saját válla köré kanyarította Noemí karját, támogatva a részegen botladozó nőt.
Noemí tétován lépkedett, Melanie pedig félig lehunyt szemmel próbálta megőrizni az egyensúlyát barátnője súlya alatt.
– Talán nekem kéne segítenem neked, Melanie – hajolt közel a nő füléhez Noemí. Forró lehelete megcsapta a másik arcát, amitől az megrázkódott. – Nézd, milyen gyenge vagy! Nem tudnál megtartani, ha elesnék.
Melanie nem tehetett róla, de azonnal kitört belőle a nevetés, miközben a könyökével oldalba bökte a barátnőjét.
– A jó dolgok mindig kis csomagolásban jönnek – viccelődött, amitől Noemí is elnevette magát, erőtlen karjával magához húzva a lányt, és megcsókolta a halántékát.
– Remélem, hogy az erő az egyik ilyen jó dolog – csuklott Noemí a benne dolgozó italtól. Ajkai még mindig Melanie halántékának feszültek, ami még jobban zavarba hozta a lányt, nem mintha a másik nő közelsége nem tette volna meg a hatását.
Kényszeredetten felnevetett, küzdve a benne tomboló érzelmekkel. Már azóta ismerte Noemít, hogy elsőévesekként találkoztak a középiskolában. Azóta szerelmes volt belé. Újra és újra próbálkozott, hogy megszerezze őt, míg végül Noemí engedett a csábításának, és a maga sajátos módján tudatta ezt Melanie-val. Hamarosan már együtt jártak. A középiskola után viszont elváltak az útjaik. Más egyetemre mentek, új barátokra, új szerelmekre találtak. Melanie érzései azonban sosem szűntek meg Noemí iránt, és igyekezett minél gyakrabban találkozni a másik nővel, és lehetőség szerint megosztani vele az ágyát.
A vörös hajú nő elmosolyodott, és felállt. Odaszaladt a következő műszakot vivő férfihez, és egy percig suttogva beszélgettek.
– Kösz! – mondta ki végül hangosan, és visszatért Noemíhez. A másik nő összegyűrte a számláját, és a pénz kíséretében az asztalra dobta.
– Gyerünk! Innen akár sétálva is felmehetünk hozzám – bújt hozzá Natalie, és a saját válla köré kanyarította Noemí karját, támogatva a részegen botladozó nőt.
Noemí tétován lépkedett, Melanie pedig félig lehunyt szemmel próbálta megőrizni az egyensúlyát barátnője súlya alatt.
– Talán nekem kéne segítenem neked, Melanie – hajolt közel a nő füléhez Noemí. Forró lehelete megcsapta a másik arcát, amitől az megrázkódott. – Nézd, milyen gyenge vagy! Nem tudnál megtartani, ha elesnék.
Melanie nem tehetett róla, de azonnal kitört belőle a nevetés, miközben a könyökével oldalba bökte a barátnőjét.
– A jó dolgok mindig kis csomagolásban jönnek – viccelődött, amitől Noemí is elnevette magát, erőtlen karjával magához húzva a lányt, és megcsókolta a halántékát.
– Remélem, hogy az erő az egyik ilyen jó dolog – csuklott Noemí a benne dolgozó italtól. Ajkai még mindig Melanie halántékának feszültek, ami még jobban zavarba hozta a lányt, nem mintha a másik nő közelsége nem tette volna meg a hatását.
Kényszeredetten felnevetett, küzdve a benne tomboló érzelmekkel. Már azóta ismerte Noemít, hogy elsőévesekként találkoztak a középiskolában. Azóta szerelmes volt belé. Újra és újra próbálkozott, hogy megszerezze őt, míg végül Noemí engedett a csábításának, és a maga sajátos módján tudatta ezt Melanie-val. Hamarosan már együtt jártak. A középiskola után viszont elváltak az útjaik. Más egyetemre mentek, új barátokra, új szerelmekre találtak. Melanie érzései azonban sosem szűntek meg Noemí iránt, és igyekezett minél gyakrabban találkozni a másik nővel, és lehetőség szerint megosztani vele az ágyát.
 |
| Jaime Faith Edmondson alias Melanie. |
Mindez azonban véget ért, amikor Noemí találkozott Ameliával, és első látásra belészeretett. Attól kezdve senki másra még csak rá sem nézett, Melanie-val azonban továbbra is jó barátok maradtak. Amikor Amelia meghalt abban a borzalmas balesetben, de Noemí túlélte… Melanie rettenetesen érezte magát, de abban kezdett reménykedni, hogy talán ismét együtt lehetnek. Nem látogatta meg. Csak Victoriától és már közös barátaiktól hallotta, hogy a nő fizikailag felépült, de lelkileg már nem a régi.
Amikor végre felértek Melanie lakásába, gyengéden lefektette Noemít a kanapéra.
Gazdag szülők gyermekeként született, így megengedhette magának a kényelmes életet. Viszont sohasem akart az apja nyomdokaiba lépni a vállalatnál, a szülei viszont hallani sem akartak róla, hogy máshol dolgozzon. Belementek, hogy közgazdasági diplomát szerezzen, de továbbra is elhárították a kérését, hogy a cégen kívül dolgozhasson. A szülei létrehoztak neki egy pénzügyi alapot, hogy kényelmesen élhessen. Melanie viszont végül túl stresszesnek érezte a munkáját a Wall Streeten, ezért otthagyta, és úgy döntött, a törzshelyén vállal munkát, hogy megszabaduljon a rá nehezedő nyomástól.
Noemí elfeküdt a kanapén, és üveges szemekkel nézett rá. Melanie csak figyelte, és azon gondolkodott, mi járhat a nő italtól mámoros fejében. Leült mellé, és megbűvölve bámult a vonzó kékesfehér szemekbe. Elmosolyodott, amikor Noemí felé nyúlt, és megérintette az arcát. Elfordította a fejét, és az ajkait a nő ujjaihoz nyomta.
– Istenem! Annyira hiányoztál, Noemí! – nyögte, és előre dőlt, hogy gyengéden megcsókolja a nőt. Noemí viszonozta a csókot, és szétfeszítette Melanie ajkait, hogy áttolhassa a nyelvét a lány szájába.
Melanie remegő kézzel ért a feszes hasfalhoz, hogy aztán becsusszanjon a nő felsője alá, megérintve a forró bőrt. Érezte a feszes izmokat az ujjai alatt. Átvetette az egyik lábát Noemí felett, lovagló ülésben rá ereszkedett, és ismét előrehajolt, hogy az ajkaik megint egymásba fonódjanak. Beszívta Noemí semmi mással össze nem hasonlítható illatát, és halkan felnyögött. Végigfuttatta az ujjait Noemí haján, mohón falva a nő ajkait.
Noemí kezei önálló életre keltek, és átölelték a nő derekát. Megmarkolta gömbölyű fenekét és Melanie hozzá préselte az ágyékát. A vörös hajú nő megborzongott, ahogy Noemí farmerjának varrása az ágyékához préselődött, és érezte a bugyijában tovaterjedő nedvességet. Megragadta Noemí vállát, és ritmikusan mozgatta a csípőjét a nőén.
Ekkor Noemí hirtelen felült, lehúzta a pólóját, és lehajította azt a padlóra. Meg se próbálta kigombolni Melanie blúzát, egyszerűen csak letépte róla, vadul csókolva a lányt. Aztán a telt mellek közé fúrta az arcát, és az ismerős illat töltötte be az orrát, ami annyira felizgatta. Érezte a szervezetében dolgozó alkoholt, de a forró test érintése gyorsan el is felejttette vele. Nem volt együtt senkivel Amelia halála óta. Csak emlékeiben érintette ismét a lányt, de nem gondolt rá, miközben a padlóra lökte Melanie-t.
Egyre hevesebben, gyorsabban és keményebben szeretkeztek. Amikor Noemí arca Melanie combjai közé fúródott, feléledtek benne az emlékek, milyen is, amikor egy nő lüktető puncijába tolja a nyelvét, hajtva őt előre az orgazmusig. Keményen karolta át Melanie derekát, és mélyre tolta a nyelvét a lány testében. Az érzés, ahogy Melanie combjai ráfeszülnek még jobban felizgatta, és már ő is rohamléptekkel haladt a kiteljesedés felé.
Mielőtt észrevették volna, már több óra eltelt. Teljesen leizzadtak, mire lihegve elterültek egymás mellett. A feje már kitisztult, és csak bámulta a karjai között fekvő Melanie-t, gyengéden csókolgatva a nyakát. A testük egymásnak feszült, Melanie pedig megcsókolta a homlokát.
– Itt maradsz éjszakára? Kérlek.
Noemí lassan bólintott, megragadta a lány tarkóját, magához húzva őt, hogy megcsókolja. Ismét előröl kezdődött a játék, gyorsan, keményen és szenvedélyesen.
Amikor végre felértek Melanie lakásába, gyengéden lefektette Noemít a kanapéra.
Gazdag szülők gyermekeként született, így megengedhette magának a kényelmes életet. Viszont sohasem akart az apja nyomdokaiba lépni a vállalatnál, a szülei viszont hallani sem akartak róla, hogy máshol dolgozzon. Belementek, hogy közgazdasági diplomát szerezzen, de továbbra is elhárították a kérését, hogy a cégen kívül dolgozhasson. A szülei létrehoztak neki egy pénzügyi alapot, hogy kényelmesen élhessen. Melanie viszont végül túl stresszesnek érezte a munkáját a Wall Streeten, ezért otthagyta, és úgy döntött, a törzshelyén vállal munkát, hogy megszabaduljon a rá nehezedő nyomástól.
Noemí elfeküdt a kanapén, és üveges szemekkel nézett rá. Melanie csak figyelte, és azon gondolkodott, mi járhat a nő italtól mámoros fejében. Leült mellé, és megbűvölve bámult a vonzó kékesfehér szemekbe. Elmosolyodott, amikor Noemí felé nyúlt, és megérintette az arcát. Elfordította a fejét, és az ajkait a nő ujjaihoz nyomta.
– Istenem! Annyira hiányoztál, Noemí! – nyögte, és előre dőlt, hogy gyengéden megcsókolja a nőt. Noemí viszonozta a csókot, és szétfeszítette Melanie ajkait, hogy áttolhassa a nyelvét a lány szájába.
Melanie remegő kézzel ért a feszes hasfalhoz, hogy aztán becsusszanjon a nő felsője alá, megérintve a forró bőrt. Érezte a feszes izmokat az ujjai alatt. Átvetette az egyik lábát Noemí felett, lovagló ülésben rá ereszkedett, és ismét előrehajolt, hogy az ajkaik megint egymásba fonódjanak. Beszívta Noemí semmi mással össze nem hasonlítható illatát, és halkan felnyögött. Végigfuttatta az ujjait Noemí haján, mohón falva a nő ajkait.
Noemí kezei önálló életre keltek, és átölelték a nő derekát. Megmarkolta gömbölyű fenekét és Melanie hozzá préselte az ágyékát. A vörös hajú nő megborzongott, ahogy Noemí farmerjának varrása az ágyékához préselődött, és érezte a bugyijában tovaterjedő nedvességet. Megragadta Noemí vállát, és ritmikusan mozgatta a csípőjét a nőén.
Ekkor Noemí hirtelen felült, lehúzta a pólóját, és lehajította azt a padlóra. Meg se próbálta kigombolni Melanie blúzát, egyszerűen csak letépte róla, vadul csókolva a lányt. Aztán a telt mellek közé fúrta az arcát, és az ismerős illat töltötte be az orrát, ami annyira felizgatta. Érezte a szervezetében dolgozó alkoholt, de a forró test érintése gyorsan el is felejttette vele. Nem volt együtt senkivel Amelia halála óta. Csak emlékeiben érintette ismét a lányt, de nem gondolt rá, miközben a padlóra lökte Melanie-t.
Egyre hevesebben, gyorsabban és keményebben szeretkeztek. Amikor Noemí arca Melanie combjai közé fúródott, feléledtek benne az emlékek, milyen is, amikor egy nő lüktető puncijába tolja a nyelvét, hajtva őt előre az orgazmusig. Keményen karolta át Melanie derekát, és mélyre tolta a nyelvét a lány testében. Az érzés, ahogy Melanie combjai ráfeszülnek még jobban felizgatta, és már ő is rohamléptekkel haladt a kiteljesedés felé.
Mielőtt észrevették volna, már több óra eltelt. Teljesen leizzadtak, mire lihegve elterültek egymás mellett. A feje már kitisztult, és csak bámulta a karjai között fekvő Melanie-t, gyengéden csókolgatva a nyakát. A testük egymásnak feszült, Melanie pedig megcsókolta a homlokát.
– Itt maradsz éjszakára? Kérlek.
Noemí lassan bólintott, megragadta a lány tarkóját, magához húzva őt, hogy megcsókolja. Ismét előröl kezdődött a játék, gyorsan, keményen és szenvedélyesen.
***
Victoria a Fiday’s előtt állt csípőre tett kézzel. Épp most jött ki. Melanie után érdeklődött, és megtudta, hogy a lány már távozott, egyedül. Victoria abban reménykedett, hogy Noemí talán mégis vele van, de csak egy módja volt, hogy megtudja. Mostanra már rendkívül ideges volt. Érezte, ahogy a könnyek marják a szemét.
– A büdös picsába! – morogta. Szorosan lehunyta a szemét, hálásan Michaela karjaiért, ahogy átölelték a nyakát, és közelebb húzták.
– Michaela – suttogta. – Nem akarom elveszíteni őt. Nem hagyhatom magára ilyen állapotban.
– Ez csak természetes, drágám. Ez csak természetes – válaszolta Michaela. Visszahúzódott, és gyengéden letörölte a könnycseppeket Victoria arcáról. – Ne hibáztasd magad, szerelmem! Nem állíthattad meg.
Victoria felsóhajtott, és ismét könnycseppek szöktek a szemébe. Már vagy tucatszorra túrt bele a hajába.
– Ó, a fenébe is – nyögte, és elhúzódott, magával rántva Michaelát. – El kell mennünk a szüleihez. Talán odament.
Michaela engedte magát vonszolni, ahogy rohamléptekkel haladtak a Leone család háza felé. Thomas nyitott nekik ajtót már a második csengetésre. Úgy tűnt, egyedül van. Selyem pizsamában és hálóköntösben állt előttük, aggódva figyelte Victoria arckifejezését. Egy pillanatig csak nézte őket, majd intett, hogy menjenek be. Michaelával futtában bemutatkoztak egymásnak, egy pillanatra sem véve le a tekintetüket az ideges Victoriáról.
– Victoria, kedvesem, mi történt? Minden rendben? – érintette meg a férfi a lány vállát.
Victoria elhúzódott és átment a nappaliba, majd visszatért és Thomasra nézett.
– Nem tudom, hol van Noemí, Tommy. Te láttad? – kérdezte kertelés nélkül.
Thomas meglepetten nézett rá egy hosszú pillanatig, mielőtt észrevette volna a Victoria szemében remegő érzéseket. A lánya egy újabb lelki válságot él át. Karba fonta a kezét, és elfordult a két lánytól. Megfeszítette az izmait, ne látszódjon, hogy reszket. Mindig, amikor ez történt, attól félt, hogy ez lesz az utolsó alkalom. Félt, hogy Noemí dühében végül elpusztítja magát.
– Mikor láttad utoljára? – kérdezte halkan, próbálva megnyugodni.
– A lakásomon – válaszolta Victoria, és leült a kanapéra. Ismét beletúrt a hajába. Az ajkaihoz préselte az öklét, és halkan felnyögött. – Eljött meglátogatni, miután kitette Territ Natty-vel és Renével. Inni akart, de nem hagytam. Úgy néz ki, Travis felidegesítette valamivel.
Thomas hangosan felsóhajtott. Tudta, hogy a lánya keresztapja milyen keményen tud fogalmazni. Szinte minden egyes alkalommal, amikor Noemí meglátogatja őt, veszekedés a vége. Thomas tudta, hogy ez azért van, mert Martin próbálja rávenni őt, hogy verje ki a fejéből Ameliát. Csak remélni tudta, hogy egyszer sikerrel jár, és visszakaphatja a lányát olyannak, amilyen azelőtt volt. Thomas tudta, hogy a lánya túl keményen dolgozik. Amikor viszont arra kérte, lazítson egy kicsit, elutasította.
– Ő annyira érzékeny, Michaela – fordult hirtelen a lányhoz.
Michaela kedvesen rámosolygott.
– Még nem találkoztam vele, de remélem, lesz alkalmam rá – mondta megnyugtató hangon.
Thomas rámosolygott. Azonnal megkedvelte a lányt, és remélte, Victoria őt jobban megbecsüli. Felsóhajtott, leült Victoria mellé, átkarolva a lány vállát. Tudta, mennyire átérzi a barátnője problémát. Ott volt, amikor Amelia meghalt, és majdnem elvesztette Noemít is, ami borzalmas félelemmel töltötte el. Ezt sosem fogja elfelejteni.
– Kedvesem, most nem tehetünk mást, mint hogy várunk. Natalie-nak hamarosan haza kell érnie – nyugtatgatta, bár ő is üvölteni tudott volna. – Felhívhatjuk Noemít otthon. Talán Terri felveszi.
Odalépett a telefonhoz és tárcsázott.
Terri már a harmadik csengésre felvette. Idegesnek tűnt a hangja.
– Jó napot, Mr. Leone. Hogy van? – üdvözölte. Kiérződött a csalódottság a hangjából. Azt hitte, Noemí hívja. – Nem találkozott Noemível?
– Nem, kedvesem. Én is pont ezt akartam kérdezni tőled. – Thomas hangja remegett. – Ezek szerint nincs otthon?
– Nincs – válaszolta Terri egy sóhaj kíséretében. – Amikor otthagyott Mrs. Leone-nal, nem volt a legjobb állapotban. Volt egy kis vitája Dr. Martinnal… Mi történik? Miért viselkedik így? Megbántottam valamivel?
– Ó, nem – nevetett Thomas. – Ennek most nincs köze hozzád, kedvesem. Ez egy régi história. Talán egyszer majd leülünk és megbeszéljük. Felhívnál, ha hallasz valamit felőle, vagy ha hazajönne?
– Persze. Ön is megtenné ezt nekem?
Thomas beleegyezett és letették a telefont.
– Sosem hagyna így itt – rázta a fejét Victoria és kivörösödött szemekkel nézett a férfira, majd felállt. – Elmegyünk hozzá. Ott várjuk meg. Ha hallasz valamit róla, kérlek, ne felejts el hívni. Betegre aggódom már magam.
Thomas bólintott, és kikísérte őket. Natalie és René épp akkor érkeztek meg, amikor Victoria távozott Michaelával.
– Mi folyik itt, Thomas? – kérdezte Natalie értetlenül.
– Gyere be, drágám! Elmesélek mindent!
– A büdös picsába! – morogta. Szorosan lehunyta a szemét, hálásan Michaela karjaiért, ahogy átölelték a nyakát, és közelebb húzták.
– Michaela – suttogta. – Nem akarom elveszíteni őt. Nem hagyhatom magára ilyen állapotban.
– Ez csak természetes, drágám. Ez csak természetes – válaszolta Michaela. Visszahúzódott, és gyengéden letörölte a könnycseppeket Victoria arcáról. – Ne hibáztasd magad, szerelmem! Nem állíthattad meg.
Victoria felsóhajtott, és ismét könnycseppek szöktek a szemébe. Már vagy tucatszorra túrt bele a hajába.
– Ó, a fenébe is – nyögte, és elhúzódott, magával rántva Michaelát. – El kell mennünk a szüleihez. Talán odament.
Michaela engedte magát vonszolni, ahogy rohamléptekkel haladtak a Leone család háza felé. Thomas nyitott nekik ajtót már a második csengetésre. Úgy tűnt, egyedül van. Selyem pizsamában és hálóköntösben állt előttük, aggódva figyelte Victoria arckifejezését. Egy pillanatig csak nézte őket, majd intett, hogy menjenek be. Michaelával futtában bemutatkoztak egymásnak, egy pillanatra sem véve le a tekintetüket az ideges Victoriáról.
– Victoria, kedvesem, mi történt? Minden rendben? – érintette meg a férfi a lány vállát.
Victoria elhúzódott és átment a nappaliba, majd visszatért és Thomasra nézett.
– Nem tudom, hol van Noemí, Tommy. Te láttad? – kérdezte kertelés nélkül.
Thomas meglepetten nézett rá egy hosszú pillanatig, mielőtt észrevette volna a Victoria szemében remegő érzéseket. A lánya egy újabb lelki válságot él át. Karba fonta a kezét, és elfordult a két lánytól. Megfeszítette az izmait, ne látszódjon, hogy reszket. Mindig, amikor ez történt, attól félt, hogy ez lesz az utolsó alkalom. Félt, hogy Noemí dühében végül elpusztítja magát.
– Mikor láttad utoljára? – kérdezte halkan, próbálva megnyugodni.
– A lakásomon – válaszolta Victoria, és leült a kanapéra. Ismét beletúrt a hajába. Az ajkaihoz préselte az öklét, és halkan felnyögött. – Eljött meglátogatni, miután kitette Territ Natty-vel és Renével. Inni akart, de nem hagytam. Úgy néz ki, Travis felidegesítette valamivel.
Thomas hangosan felsóhajtott. Tudta, hogy a lánya keresztapja milyen keményen tud fogalmazni. Szinte minden egyes alkalommal, amikor Noemí meglátogatja őt, veszekedés a vége. Thomas tudta, hogy ez azért van, mert Martin próbálja rávenni őt, hogy verje ki a fejéből Ameliát. Csak remélni tudta, hogy egyszer sikerrel jár, és visszakaphatja a lányát olyannak, amilyen azelőtt volt. Thomas tudta, hogy a lánya túl keményen dolgozik. Amikor viszont arra kérte, lazítson egy kicsit, elutasította.
– Ő annyira érzékeny, Michaela – fordult hirtelen a lányhoz.
Michaela kedvesen rámosolygott.
– Még nem találkoztam vele, de remélem, lesz alkalmam rá – mondta megnyugtató hangon.
Thomas rámosolygott. Azonnal megkedvelte a lányt, és remélte, Victoria őt jobban megbecsüli. Felsóhajtott, leült Victoria mellé, átkarolva a lány vállát. Tudta, mennyire átérzi a barátnője problémát. Ott volt, amikor Amelia meghalt, és majdnem elvesztette Noemít is, ami borzalmas félelemmel töltötte el. Ezt sosem fogja elfelejteni.
– Kedvesem, most nem tehetünk mást, mint hogy várunk. Natalie-nak hamarosan haza kell érnie – nyugtatgatta, bár ő is üvölteni tudott volna. – Felhívhatjuk Noemít otthon. Talán Terri felveszi.
Odalépett a telefonhoz és tárcsázott.
Terri már a harmadik csengésre felvette. Idegesnek tűnt a hangja.
– Jó napot, Mr. Leone. Hogy van? – üdvözölte. Kiérződött a csalódottság a hangjából. Azt hitte, Noemí hívja. – Nem találkozott Noemível?
– Nem, kedvesem. Én is pont ezt akartam kérdezni tőled. – Thomas hangja remegett. – Ezek szerint nincs otthon?
– Nincs – válaszolta Terri egy sóhaj kíséretében. – Amikor otthagyott Mrs. Leone-nal, nem volt a legjobb állapotban. Volt egy kis vitája Dr. Martinnal… Mi történik? Miért viselkedik így? Megbántottam valamivel?
– Ó, nem – nevetett Thomas. – Ennek most nincs köze hozzád, kedvesem. Ez egy régi história. Talán egyszer majd leülünk és megbeszéljük. Felhívnál, ha hallasz valamit felőle, vagy ha hazajönne?
– Persze. Ön is megtenné ezt nekem?
Thomas beleegyezett és letették a telefont.
– Sosem hagyna így itt – rázta a fejét Victoria és kivörösödött szemekkel nézett a férfira, majd felállt. – Elmegyünk hozzá. Ott várjuk meg. Ha hallasz valamit róla, kérlek, ne felejts el hívni. Betegre aggódom már magam.
Thomas bólintott, és kikísérte őket. Natalie és René épp akkor érkeztek meg, amikor Victoria távozott Michaelával.
– Mi folyik itt, Thomas? – kérdezte Natalie értetlenül.
– Gyere be, drágám! Elmesélek mindent!
11.
fejezet
Terri ijedtében ugrott egyet, amikor a csengő megszólalt. Felugrott a kanapé karfájáról, amin eddig ült, és úgy bámult az ajtóra, mintha az fenyegető ellenségként tornyosulna előtte. El se tudta képzelni, ki lehet az ilyen későn. Noemít természetesen ki lehetett zárni, hiszen neki van saját kulcsa.
– Ki az? – emelte fel a hangját.
– Victoria – jött a tompa válasz.
A lány felismerte a beszélő hangját, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Kinyitotta az ajtót, beengedte a vendégét, akit egy másik nő követett, végig őt bámulva.
– Terri, ő Michaela. Michaela, Terri – mutatta be őket egymásnak Victoria. Terri bólintott üdvözlésképpen, nem tudva elönteni, hogy ha a kezét nyújtaná, az túl sznobnak tűnne-e.
– Terri – szólalt meg ismét Victoria, észre sem véve azt a zavarodottságot, amit Michaela hosszú pillantása kiváltott a lányból. – Nem hallottál semmit?
Terri megrázta a fejét, és elhúzódott Michaelától. Valamiért kényelmetlenül érezte magát a közelében.
– Elmondanád, mi folyik itt, Victoria? – kérdezte halkan, hellyel kínálva a vendégeit. – El tudnád mondani, miért ilyen dühös Noemí? Olyan, mintha be lenne kötve a szemem.
Victoria bólintott, és a konyha felé nézett.
– Miért nem megyünk ki a konyhába? Valami frissítő jól esne – javasolta, felkészítve magát, hogy előadja a történetet. Terri követte őt, és leültek az ebédlőasztal köré egy-egy pohár hideg narancslé társaságában. Victoria felsóhajtott, és belekezdett, hogy elmondjon Terrinek mindent Noemíről, Ameliáról, a babáról, a balesetről és végül Amelia és a gyerek haláláról.
– Jövő héten lesz Amelia halálának évfordulója – csuklott el a hangja.
Terri a könnyeivel küzdött. Az ajkai remegtek. El sem tudta képzelni, mit érezhet Noemí, hogy egyfolytában a terhes szerelmére emlékezteti őt. Most már tudta hova tenni a nőt a képről, akit akkor látott, amikor tegnap először lépett be a házba.
– Hányadik hónapban járt, Victoria? – tört ki végül belőle. A szájához emelte a poharát és leerőltetett a torkán egy kortyot.
Victoria a saját poharát bámulta és homályos hangon válaszolt: – A hetedikben.
– Ki az? – emelte fel a hangját.
– Victoria – jött a tompa válasz.
A lány felismerte a beszélő hangját, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Kinyitotta az ajtót, beengedte a vendégét, akit egy másik nő követett, végig őt bámulva.
– Terri, ő Michaela. Michaela, Terri – mutatta be őket egymásnak Victoria. Terri bólintott üdvözlésképpen, nem tudva elönteni, hogy ha a kezét nyújtaná, az túl sznobnak tűnne-e.
– Terri – szólalt meg ismét Victoria, észre sem véve azt a zavarodottságot, amit Michaela hosszú pillantása kiváltott a lányból. – Nem hallottál semmit?
Terri megrázta a fejét, és elhúzódott Michaelától. Valamiért kényelmetlenül érezte magát a közelében.
– Elmondanád, mi folyik itt, Victoria? – kérdezte halkan, hellyel kínálva a vendégeit. – El tudnád mondani, miért ilyen dühös Noemí? Olyan, mintha be lenne kötve a szemem.
Victoria bólintott, és a konyha felé nézett.
– Miért nem megyünk ki a konyhába? Valami frissítő jól esne – javasolta, felkészítve magát, hogy előadja a történetet. Terri követte őt, és leültek az ebédlőasztal köré egy-egy pohár hideg narancslé társaságában. Victoria felsóhajtott, és belekezdett, hogy elmondjon Terrinek mindent Noemíről, Ameliáról, a babáról, a balesetről és végül Amelia és a gyerek haláláról.
– Jövő héten lesz Amelia halálának évfordulója – csuklott el a hangja.
Terri a könnyeivel küzdött. Az ajkai remegtek. El sem tudta képzelni, mit érezhet Noemí, hogy egyfolytában a terhes szerelmére emlékezteti őt. Most már tudta hova tenni a nőt a képről, akit akkor látott, amikor tegnap először lépett be a házba.
– Hányadik hónapban járt, Victoria? – tört ki végül belőle. A szájához emelte a poharát és leerőltetett a torkán egy kortyot.
Victoria a saját poharát bámulta és homályos hangon válaszolt: – A hetedikben.
Michaela odanyúlt hozzá, és megsimogatta a nő ökölbe szorított kezét.
Terri szeme könnyel telt meg. Már nem tudta visszatartani. Minél többet tudott meg Noemí szenvedéséről, annál jobban törődött vele, és annál jobban aggódott is érte. Szó nélkül állt fel, és elhagyta a konyhát, Victoria és Michaela figyelő tekintetének kereszttüzében.
 |
| Natalie Suliman alias Michaela Cavanough. |
Néhány perc múlva ők is felálltak, kíváncsian és nyugtalanul követték a lányt. Miután a nappaliban nem találták, Victoria végigvezette Michaelát a hosszú folyosón Terri szobájába. A lány keresztbe tett lábakkal a földön ült, és a hátát az ágynak támasztotta. Egy tábla volt az ölében és egy ceruza az ujjai között. Sebesen rajzolt. A keze kecsesen siklott a papír fölött, jellegzetes hanggal töltve meg a levegőt.
– Mi a… – kezdte Michaela, de Victoria a vállára tette a kezét, elhallgattatva őt. A lány ránézett, majd elhúzódott tőle, megkerülve az ágyat, hogy odalépjen Terrihez. Óvatosan átnézett a lány válla felett, és meglepetten felnyögött a látványtól.
Terri megállt, és felnézett rá.
– A rajzolás megnyugtat – suttogta. – Az, hogy tudom, mi történt Noemível, nagyon elszomorított. Mindig rajzolok, ha szomorú vagyok – mosolyodott el bánatosan. – Ez magyarázza a sok festményemet – mutatott körbe a szobát megtöltő dobozokon. – Noemí megkérte az anyját, hogy vegye meg nekem ezt mind, és már azt sem tudom, hol kezdjem. Ő egy nagyszerű ember.
Victoria elmosolyodott.
– Noemíben egy angyal szíve lakozik – mondta, és leült az ágyra. Intett Michaelának, aki mellé telepedett. – Ha szeret valakit, azt teljes szívéből szereti. – Sosem mondja ki, hogy szeretlek, anélkül, hogy amögött valódi tartalom lenne. – Michaelára mosolygott, majd ismét a mellettük ülő lányra nézett. – Látta már ezt?
Terri elpirult, és odaadta a tábláját Michaelának.
Michaela elmosolyodott, látva, mit rajzolt a lány az elmúlt percekben. Noemít látta Victoria lakásában. Annyira élethű volt! Terri tehetségéhez nem is férhettek szavak. Tökéletesen ábrázolta Noemít.
– Ez csodálatos. Hogy tudsz emlékezni minden apró vonására? – csodálkozott, belemerülve a rajzolt nő szeméből sütő szomorúságra. Mintha csak egy fénykép lenne.
Terri lesütötte a szemét.
– Jól megnéztem – suttogta. – Nagyon szép. – Victoria egyetértően bólintott, és a képet elnézve Michaelának is egyet kellett értenie. – Sosem festettem még embert korábban, és amikor elmondtam neki, hogy szeretném lefesteni, hogy lássam, mi rejtőzik belül, majdnem szívrohamot kapott. Most már tudom, miért. Nem akarta, hogy lássam a fájdalmát. De mégis láttam. Már az első pillanattól kezdve.
Victoria a barátnője vállára hajtotta a fejét, és rámosolygott. Michaela továbbra is a képet bámulta, és amikor visszaadta Terrinek, irigykedő elismerés csillogott a szemében.
– Csodaszép – mondta. – Ha elkészül a festmény, szeretném látni.
Terri bólintott, és eltette a rajzot.
– Aggódom, hol lehet ennyi ideig – mondta ki végül. Biztonságban érezte magát Victoriával, és most már Michaelát is kezdte megkedvelni.
– Nyugalomra van szüksége. Egy pillanatra sem pihen abban a borzalmas irodában – mondta Victoria. – Azóta, hogy visszatérhetett a munkájához, minden nap bent van, késő éjszakáig. Ez ment egészen addig, amíg ez a dolog meg nem történt veled és Anthony-val. – Átölelte Territ és egy csókot nyomott az arcára. – Most már megyünk. Pihenésre van szükséged, drága várandós barátom – kuncogott és felkelt az ágyról. Egy hosszú pillanatig mosolyogva nézte a lányt. – Várd meg, amíg Noemí közel enged magához, és látni fogod, milyen nagyszerű ember. Amíg nem látod a saját szemeddel, nem tudod elképzelni. De ha megtörténik, látni fogod.
Terri hálásan bólintott.
– Már láttam a jó oldalát, Victoria, és tudom, hogy nem gondolja komolyan, amit dühében mond. Csak tudni kell megérteni őt – mondta és Victoria egyetértően bólintott. – Ne aggódj! – tette még hozzá. – Felhívlak, amint hazaér.
– Köszönöm – válaszolta Victoria és Terri kikísérte őket az ajtóhoz. Victoria átölelte őt, Michaela pedig barátságos mosoly kíséretében megszorította a kezét.
Terri visszatért a szobájába, és az éjszaka hátralévő részét rajzolással és gondolkodással töltötte.
– Mi a… – kezdte Michaela, de Victoria a vállára tette a kezét, elhallgattatva őt. A lány ránézett, majd elhúzódott tőle, megkerülve az ágyat, hogy odalépjen Terrihez. Óvatosan átnézett a lány válla felett, és meglepetten felnyögött a látványtól.
Terri megállt, és felnézett rá.
– A rajzolás megnyugtat – suttogta. – Az, hogy tudom, mi történt Noemível, nagyon elszomorított. Mindig rajzolok, ha szomorú vagyok – mosolyodott el bánatosan. – Ez magyarázza a sok festményemet – mutatott körbe a szobát megtöltő dobozokon. – Noemí megkérte az anyját, hogy vegye meg nekem ezt mind, és már azt sem tudom, hol kezdjem. Ő egy nagyszerű ember.
Victoria elmosolyodott.
– Noemíben egy angyal szíve lakozik – mondta, és leült az ágyra. Intett Michaelának, aki mellé telepedett. – Ha szeret valakit, azt teljes szívéből szereti. – Sosem mondja ki, hogy szeretlek, anélkül, hogy amögött valódi tartalom lenne. – Michaelára mosolygott, majd ismét a mellettük ülő lányra nézett. – Látta már ezt?
Terri elpirult, és odaadta a tábláját Michaelának.
Michaela elmosolyodott, látva, mit rajzolt a lány az elmúlt percekben. Noemít látta Victoria lakásában. Annyira élethű volt! Terri tehetségéhez nem is férhettek szavak. Tökéletesen ábrázolta Noemít.
– Ez csodálatos. Hogy tudsz emlékezni minden apró vonására? – csodálkozott, belemerülve a rajzolt nő szeméből sütő szomorúságra. Mintha csak egy fénykép lenne.
Terri lesütötte a szemét.
– Jól megnéztem – suttogta. – Nagyon szép. – Victoria egyetértően bólintott, és a képet elnézve Michaelának is egyet kellett értenie. – Sosem festettem még embert korábban, és amikor elmondtam neki, hogy szeretném lefesteni, hogy lássam, mi rejtőzik belül, majdnem szívrohamot kapott. Most már tudom, miért. Nem akarta, hogy lássam a fájdalmát. De mégis láttam. Már az első pillanattól kezdve.
Victoria a barátnője vállára hajtotta a fejét, és rámosolygott. Michaela továbbra is a képet bámulta, és amikor visszaadta Terrinek, irigykedő elismerés csillogott a szemében.
– Csodaszép – mondta. – Ha elkészül a festmény, szeretném látni.
Terri bólintott, és eltette a rajzot.
– Aggódom, hol lehet ennyi ideig – mondta ki végül. Biztonságban érezte magát Victoriával, és most már Michaelát is kezdte megkedvelni.
– Nyugalomra van szüksége. Egy pillanatra sem pihen abban a borzalmas irodában – mondta Victoria. – Azóta, hogy visszatérhetett a munkájához, minden nap bent van, késő éjszakáig. Ez ment egészen addig, amíg ez a dolog meg nem történt veled és Anthony-val. – Átölelte Territ és egy csókot nyomott az arcára. – Most már megyünk. Pihenésre van szükséged, drága várandós barátom – kuncogott és felkelt az ágyról. Egy hosszú pillanatig mosolyogva nézte a lányt. – Várd meg, amíg Noemí közel enged magához, és látni fogod, milyen nagyszerű ember. Amíg nem látod a saját szemeddel, nem tudod elképzelni. De ha megtörténik, látni fogod.
Terri hálásan bólintott.
– Már láttam a jó oldalát, Victoria, és tudom, hogy nem gondolja komolyan, amit dühében mond. Csak tudni kell megérteni őt – mondta és Victoria egyetértően bólintott. – Ne aggódj! – tette még hozzá. – Felhívlak, amint hazaér.
– Köszönöm – válaszolta Victoria és Terri kikísérte őket az ajtóhoz. Victoria átölelte őt, Michaela pedig barátságos mosoly kíséretében megszorította a kezét.
Terri visszatért a szobájába, és az éjszaka hátralévő részét rajzolással és gondolkodással töltötte.
***
Noemí lassan kinyitotta a szemét, és felemelte a fejét. Lüktetett a feje a fájdalomtól, a világ összefolyt a szeme előtt. Az ágy, amiben feküdt, ismeretlennek tűnt, viszont felismerte a mellette alvó meztelen, vörös hajú lányt. Noemí elfordult, ahogy az emlékei visszatértek a Melanie-val eltöltött szenvedélyes órákról. Óvatosan, nehogy felébressze a lányt, Noemí felkelt az ágyból.
Melanie órájára pillantott, és látta, hogy hajnali három van. Kiment a fürdőszobába, azon gondolkodva, mennyit alhatott. Nem érezte kipihentnek magát.
– Innom kell valamit – motyogta, üveges szemeibe pillantva a tükörben. Megragadta a mosdó szélét, előre dőlt és lehunyt szemekkel Melanie-ra gondolt.
Szeretők voltak a magán középiskolában töltött éveik alatt és az egyetemen töltött első évükben is. Lassan eltávolodtak egymástól. Csak ritkán találkoztak. Noemí más nőkkel kezdett találkozgatni, és látta, hogy Melanie is ezt teszi. Egyiküket sem viselte meg a szakítás. Mindig is barátok maradtak, annak ellenére is, hogy alig látták egymást. Sosem érzett késztetést arra, hogy visszatérjen hozzá, és arra sem vágyott, hogy megtörténjen, ami most.
– Mi a baj, drágám? – térítette magához Melanie lágy hangja. Kinyitotta a szemét és a tükörben összetalálkozott a pillantása a lányéval.
Nem válaszolt, Melanie pedig csak várt. Szomorú tekintete elárulta, tudja, mi bántja a nőt.
– Ez nem ismétlődhet meg – jelentette ki végül Noemí szárazon.
Melanie elfordította a tekintetét. Tekintete fájdalommal telt meg. Egy sóhaj kíséretében dőlt neki az ajtófélfának.
– Miért? – kérdezte.
Noemí lenézett a kezeire.
– Nem szerethetlek – mondta sajnálkozó hangon.
Melanie bólintott és beharapta az alsó ajkát. Próbálta visszatartani a könnyeit.
– Nem kellett volna ide hívnom téged – suttogta, és a szeme megtelt könnyel.
Noemí ezt arra irányuló célzásnak vette, hogy jobb, ha elmegy, úgyhogy szó nélkül ellépett Melanie mellett és felnyalábolta a ruháit. Miután felöltözött, Melanie-ra nézett, aki végig őt bámulta.
Melanie órájára pillantott, és látta, hogy hajnali három van. Kiment a fürdőszobába, azon gondolkodva, mennyit alhatott. Nem érezte kipihentnek magát.
– Innom kell valamit – motyogta, üveges szemeibe pillantva a tükörben. Megragadta a mosdó szélét, előre dőlt és lehunyt szemekkel Melanie-ra gondolt.
Szeretők voltak a magán középiskolában töltött éveik alatt és az egyetemen töltött első évükben is. Lassan eltávolodtak egymástól. Csak ritkán találkoztak. Noemí más nőkkel kezdett találkozgatni, és látta, hogy Melanie is ezt teszi. Egyiküket sem viselte meg a szakítás. Mindig is barátok maradtak, annak ellenére is, hogy alig látták egymást. Sosem érzett késztetést arra, hogy visszatérjen hozzá, és arra sem vágyott, hogy megtörténjen, ami most.
– Mi a baj, drágám? – térítette magához Melanie lágy hangja. Kinyitotta a szemét és a tükörben összetalálkozott a pillantása a lányéval.
Nem válaszolt, Melanie pedig csak várt. Szomorú tekintete elárulta, tudja, mi bántja a nőt.
– Ez nem ismétlődhet meg – jelentette ki végül Noemí szárazon.
Melanie elfordította a tekintetét. Tekintete fájdalommal telt meg. Egy sóhaj kíséretében dőlt neki az ajtófélfának.
– Miért? – kérdezte.
Noemí lenézett a kezeire.
– Nem szerethetlek – mondta sajnálkozó hangon.
Melanie bólintott és beharapta az alsó ajkát. Próbálta visszatartani a könnyeit.
– Nem kellett volna ide hívnom téged – suttogta, és a szeme megtelt könnyel.
Noemí ezt arra irányuló célzásnak vette, hogy jobb, ha elmegy, úgyhogy szó nélkül ellépett Melanie mellett és felnyalábolta a ruháit. Miután felöltözött, Melanie-ra nézett, aki végig őt bámulta.
– Sajnálom – mondta, de maga sem tudta, miért.
Melanie az ajtó felé mutatott.
– Csak menj! – suttogta, és könnycseppek folytak le az arcán. Berohant a fürdőszobába, és becsapta maga mögött az ajtót.
Noemí visszatartotta a bűntudat könnyeit, de belül zokogott. Csendben lépett ki a lakásból. Emlékezett, hol hagyta a kocsiját a parkolóban a Friday’s közelében. Megállt az étterem előtt és végignézett az utcán. Tekintete megállapodott a sarki báron, és arra gondolt, milyen szomjas. Odasétált, és belépett az ajtón. Odabent még javában tartott a buli. A dübörgő zene fájdalmasan hasított a fejébe, de ő nem foglalkozott vele. A zene mindent betöltött, az emberek pedig az asztalok körül ülve beszélgettek és iszogattak. Megpillantott egy üres széket a pultnál, és arra vette az irányt.
– Egy viszkit! Duplán – szólt oda a pultosnak, aki rámosolygott, miközben kiszolgálta.
Pár óráig még ott maradt, és kora hajnalig ivott, amikor a Nap már lassan elkezdett felkelni. Kitántorgott a párból a parkoló felé, és megkereste a kocsiját.
Azon gondolkodott, hogy juthatna haza. Tudta, hogy nem vezethet részegen, de igazából nem érdekelte. Később nem emlékezett, hogyan került haza. Csak az derengett, ahogy becsapja a kocsi ajtaját, a bejárathoz tántorog, átkozódva beerőlteti a kulcsot a zárba és miután bejutott, a bárszekrény felé veszi az irányt.
Amikor Terri végre álomba merült, a Nap már megvilágította az ég alját. Nem alhatott többet két óránál, amikor meghallotta a kulcs csörgését. Egy puffanás hangjára ugrott fel. A bejárati ajtó becsukódott és halk motyogást hallott. Kikászálódott az ágyból.
– Noemí! – kiáltotta, miközben odakintről az üveghez verődő üveg hangja hallatszott.
– Feküdj vissza, Terri – hallatszott Noemí ittas hangja. A szavai összefolytak. Terri átsétált a nappaliba. A nő a szoba közepén állt, és egy teli pohár brandy volt a kezében. A haja kócos, a ruhája gyűrött. Terri sötét foltokat látott a nyakán és felismerte a rúzsnyomokat.
– Azt mondtam, feküdj vissza, Terri – nézett rá Noemí bizonytalanul, és beleivott a pohárba.
– Hol voltál? – kérdezte a lány lágyan.
Noemí vágott egy grimaszt, és elfordult.
– Nem a te dolgod – válaszolta durva hangon.
Terri igyekezett nyugodt maradni. Már jól tudta, milyen Noemí, ha részeg.
– A családod aggódik miatt. És a legjobb barátod is. Mindenki majd megőrül, hogy hol lehetsz.
– Törődj a saját rohadt dolgoddal, Terri! – sziszegte Noemí hűvösen.
– Noemí! – könyörgött a lány, közelebb lépve hozzá. – Te is jó voltál hozzám, én pedig viszonozni szeretném. Beszélned kéne a…
– Fogd be! FOGD BE! – üvöltötte Noemí és a lány felé hajította a poharát, ami hangosan csattant a falon a lány feje mellett.
Terri érezte, ahogy a folyadék a karjára és a nyakára fröccsen és a hangos csattanás betöltötte a fülét. Ijedtében tágra nyílt a szeme, végigrohant a folyosón a szobájába, figyelmen kívül hagyva Noemí hangját, és bezárta az ajtót. Nekidőlt, és lehunyta a szemét. Az egész teste remegett. Levegőért kapkodott, és érezte, hogy a lábai elgyengülnek. Ijedtében ugrott egyet, amikor Noemí ökle koppant az ajtón. Átölelte magát, remegett.
– Kérlek, Terri! Nyisd ki az ajtót – könyörgött Noemí. – Ugye nem sérültél meg? Kérlek, Terri.
A lány érezte, hogy a gyerek odabent idegesen fészkelődik. Könnycseppek folytak le az arcán. A baba megint rúgott, ő pedig átölelte a hasát, próbálva lenyugodni. Noemí megint verni kezdte az ajtót.
– Terri, jól vagy? – kiabálta és érződött az aggodalom a hangján. – Kérlek, válaszolj! Nem akartalak bántani – zokogott, és Terri hallotta, ahogy a teste nekidől az ajtó másik felének. A hangja most már közelebbről hallatszott. – Istenem, segíts nekem, kérlek! Nem akartam bántani őt.
Terri elhúzódott az ajtótól, és a kilincs felé nyúlt. Kinyitotta, és Noemí, aki eddig az ajtónak támaszkodott, bezuhant a szobába. Felnézett a könnyes barna szemekbe.
– Köszönöm – nyögte. Feltérdelt és átölelte Terri lábát, a térdeihez szorítva az arcát és zokogott.
Terri megérintette a vállát. Noemí feltérdelt és átölelte a lány derekát, arcát a hasához nyomva. Érezte a baba mozgását.
– Sajnálom, Terri. Annyira sajnálom – suttogta. Valahonnan a lakás távoli sarkából a lány telefoncsörgést hallott, de egyikük sem mozdult, hogy válaszoljon.
Terri lenézett a másik nőre, és meglepte, mennyire együtt érez vele. Kisöpörte Noemí haját a homloka elől, és rámosolygott. Már nem félt. Noemínek szüksége volt rá, ő pedig segíteni akart. Tudta, hogy a nő sosem bántaná őt szándékosan.
– Tudom, mi történt veled – suttogta, Noemí pedig hirtelen rá nézett. – Beszélned kell róla. Vagy tönkre akarod tenni az életedet?
Noemí ismét a lány hasához szorította az arcát.
– Nem akartalak bántani – suttogta. – Nem tudom, mi lelt. – Egyre erősebben szorította Territ, majd hirtelen elengedte. – Megsérültél? – kérdezte hirtelen és megérintette a lány arcát. Terri szemébe bámult. – Kérlek, mond el az igazat!
Terri megrázta a fejét, és a kezei közé vette Noemíét.
– Jól vagyok. Az igazat mondom… Nos, egy kicsit megbántottál, de nem számít… Mind aggódtunk miattad.
Noemí felsóhajtott, és megszorította Terri kezét.
– Egy barátomnál voltam. Telefonálnom kellett volna, de én… – Elvörösödött, Terri szemei pedig ismét a nyakán lévő foltokra tévedtek.
– Tudom, mi történt. Nem kell magyarázkodnod – mosolygott, Noemí pedig viszonozta. – Csak ne tűnj el így még egyszer, kérlek. Ha baj van, beszéljük meg! Tudom, hogy csak nem régóta ismerjük egymást, de te vagy az egyetlen, aki segített rajtam. Hálás vagyok neked. Megbíztál bennem, és ide hoztál a házadba. Többet adtál két nap alatt, mint amim egész eddigi életemben volt. Miért nem bízol bennem annyira, hogy elmond, mi bánt?
Noemí elvörösödött és közelebb húzódott hozzá, átölelve a lányt.
– Tudod, miért vagyok ilyen?
Terri bólintott, halkan sóhajtva.
– Igen. Victoria itt volt az éjjel. Betegre aggódta magát miattad. Elhozta a barátját is, Michaelát. – Elhúzódott, és Noemí szemébe nézett. – Mindenkire a frászt hoztad.
Gyengéden megérintette a nő arcát. Hátrébb lépett, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse Noemít.
– Most pedig – folytatta, odahúzva a nőt az ágyhoz, ami mellett ott állt a fa kiságy. – Nézd meg, mit vettünk az anyáddal! Nem gyönyörű? – mosolygott.
Noemí azonnal elérzékenyül a látványtól. Csomagok hevertek az ágy körül. Vagy tizenkét csomag ruha és egyéb.
– A babának is vettünk ruhákat. Unisex színűeket, amíg nem tudjuk, hogy lány, vagy fiú. Azt mondta, ha majd megszületik a gyerek, veszünk még. – Kérdő tekintettel nézett Noemíre. – Nem gondolod, hogy ez már túl sok?
Noemí megrázta a fejét és leült az ágyra.
– Nem – futtatta végig a tekintetét a kiságyon és a csomagokon. – Engedd! Hadd élje ki magát! Mindig is szeretett volna egy unokát, és nem érdekli, hogy nem épp a legszerencsésebb módon teljesült a kívánsága. – Ahogy a kiságyra nézett, a szeme könnyekkel telt meg. – Tudod… Amelia és én sosem vehettük meg a kiságyat a gyerekünknek.
Terri odalépett hozzá, és átölelte. Noemí lehajtotta a fejét, és a lány hasához nyomta az arcát.
– Sajnálom, Noemí – suttogta, végigfuttatva az ujjait a nő haján. Noemí vállai remegtek a sírástól. – Nekem bármit elmondhatsz. A mi titkunk marad.
Maga felé fordította a nő arcát, és megsimogatta az arcát.
– Sosem sirattad el őket?
Noemí megrázta a fejét. Hosszú ideig kómában volt a baleset után.
– Mire felébredtem a kómából, Ameliát és a babát már rég eltemették – suttogta.
Terri bólintott.
– Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy a könnyek jót tesznek a léleknek.
Végigfuttatta az ujjait Noemí haján, és azon kapta magát, hogy a nő ajkait bámulja, azon gondolkodva, milyen lenne megcsókolni. „Mi van velem?” – gondolta, ahogy megtöltötte Noemí vonzereje.
Noemí rámosolygott. Megragadta Terri pólóját, és a lány száját bámulta.
– Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kedves leszel velem, Terri – suttogta. Átölelte a lány derekát, és közelebb húzta magához. Jól érezte magát a forró bőr érintésétől.
Terri is magához ölelte őt, és egy hosszú pillanat után megszólalt: – Ilyenkor megmagyarázhatatlan késztetést érzek, hogy rajzoljak. Akarsz közben beszélgetni?
Noemí elhúzódott, és körbenézett a dobozokon.
– Mikor akarod használni ezeket?
– Amint megtalálom a múzsámat. Mert te nem akarod, hogy lefesselek. – Noemí elpirult. Megsimogatta a másik nő arcát. Élvezte a közelségét. Lenézett és megpillantotta az ágy alól kilógó tábla szélét.
Terri felmászott az ágyra és a támlájának támasztotta a hátát.
– Gyere! Ülj le mellém! Mond el, mi a baj!
Noemí engedelmeskedett és a lány ölébe hajtotta a fejét.
– Örülök, hogy itt vagy velem, Terri. Örülök, hogy úgy döntöttem, ráveszlek, hogy ideköltözz, és végül beleegyeztél – mondta, és hirtelen felült. – A francba is! Mennem kell dolgozni.
Terri elkapta a karját, megakadályozva, hogy felkeljen és visszahúzta a nő fejét az ölébe.
– Meglesznek nélküled egy napig – mondta, és engedte, hogy Noemí megnyugodjon. – Most már megengeded, hogy lefesselek?
Noemí egy hosszú pillanatig csak nézett rá, majd beleegyezően bólintott.
– Mit csinált?! – üvöltött Anthony a telefonba, amitől hirtelen köhögésben tört ki. A cigarettafüst pamacsokban tört elő a szájából.
– A lány Noemíhez költözött – válaszolta Caesar Leone, Anthony unokatestvére. Sülve-főve együtt voltak, mint gyerekek. Egyik rosszabb, mint a másik. Amíg Anthony úgy döntött, hogy a szüleivel tartatja el magát, Caesar menedzseri karrierbe kezdett. Azt remélte, hogy egy nagy munkát kaphat Thomas bácsikája jövedelmező tészta-gyártó vállalkozásában. Igyekezett bebizonyítani, hogy érdemes erre a munkára. – Már három napja próbállak elérni, hogy szóljak.
– Hogy a francba is! – nyögött Anthony. Murphy felnézett rá a tévé előtt álló kanapéról, ahol gubbasztott. – Az a ribanc!
– Tony! Biztos vagy benne, hogy nem a tiéd a gyerek? – kérdezte Caesar. Tudta, hogy az unokatestvére esze egy pillanat alatt elmegy, ha egy nő szétteszi neki a lábait. „A pokolba is! Ha nem félne annyira Noemítől, még Ameliára is ráhajtott volna.” A gumira meg persze mindig nemet mondott. Ez okozta a bajt.
– Biztos vagyok benne! – üvöltötte Anthony. – Miért kérdezed ezt tőlem?
– Tudom, mi a véleményed a gumikról.
– Szedte a pirulákat – vágta rá Anthony, és mélyen beleszívott a cigarettájába.
– Előtte, vagy utána? – kérdezte Caesar nyugodtan.
– Utána – vonta össze a szemöldökét Anthony. – De a biztonság kedvéért a három napos pirulát is bevetettem vele.
– Száz százalék, hogy használ? – merengett el Caesar.
– A fenébe is, ember! Mit jössz itt nekem az ilyen matekos szarságokkal? – fakadt ki Anthony. Szívott még egyet, és forgatni kezdte a cigarettát az ujjai között. „Sodornom kell majd egy újat, hamarosan.” – gondolta.
– Rendben, rendben! Tégy, amit akarsz. Majd holnap hívlak, ha már többet tudunk – mondta Caesar, és sóhajtva letette a telefont búcsúszó nélkül.
Anthony odalépett a kanapéhoz és lehajolt Murphy-hez, felé nyújtva a cigarettát.
– Nem, kösz – mondta a lány kábán, eltolva a férfi kezét. – Már a szaga is épp elég. – Egy pillanatra sem vette le a szemét a tévéről, miközben folytatta: – Mi volt ez?
– Az a rohadt kurva beköltözött a nővéremhez – vonta össze a szemöldökét Anthony. A hangja csöpögött a méregtől.
– Szóval bevetetted vele a három napos pirulát is? – hagyta figyelmen kívül a hallottakat Murphy.
– Ja – vágta rá bizonytalanul Anthony.
Melanie az ajtó felé mutatott.
– Csak menj! – suttogta, és könnycseppek folytak le az arcán. Berohant a fürdőszobába, és becsapta maga mögött az ajtót.
Noemí visszatartotta a bűntudat könnyeit, de belül zokogott. Csendben lépett ki a lakásból. Emlékezett, hol hagyta a kocsiját a parkolóban a Friday’s közelében. Megállt az étterem előtt és végignézett az utcán. Tekintete megállapodott a sarki báron, és arra gondolt, milyen szomjas. Odasétált, és belépett az ajtón. Odabent még javában tartott a buli. A dübörgő zene fájdalmasan hasított a fejébe, de ő nem foglalkozott vele. A zene mindent betöltött, az emberek pedig az asztalok körül ülve beszélgettek és iszogattak. Megpillantott egy üres széket a pultnál, és arra vette az irányt.
– Egy viszkit! Duplán – szólt oda a pultosnak, aki rámosolygott, miközben kiszolgálta.
Pár óráig még ott maradt, és kora hajnalig ivott, amikor a Nap már lassan elkezdett felkelni. Kitántorgott a párból a parkoló felé, és megkereste a kocsiját.
Azon gondolkodott, hogy juthatna haza. Tudta, hogy nem vezethet részegen, de igazából nem érdekelte. Később nem emlékezett, hogyan került haza. Csak az derengett, ahogy becsapja a kocsi ajtaját, a bejárathoz tántorog, átkozódva beerőlteti a kulcsot a zárba és miután bejutott, a bárszekrény felé veszi az irányt.
***
Amikor Terri végre álomba merült, a Nap már megvilágította az ég alját. Nem alhatott többet két óránál, amikor meghallotta a kulcs csörgését. Egy puffanás hangjára ugrott fel. A bejárati ajtó becsukódott és halk motyogást hallott. Kikászálódott az ágyból.
– Noemí! – kiáltotta, miközben odakintről az üveghez verődő üveg hangja hallatszott.
– Feküdj vissza, Terri – hallatszott Noemí ittas hangja. A szavai összefolytak. Terri átsétált a nappaliba. A nő a szoba közepén állt, és egy teli pohár brandy volt a kezében. A haja kócos, a ruhája gyűrött. Terri sötét foltokat látott a nyakán és felismerte a rúzsnyomokat.
– Azt mondtam, feküdj vissza, Terri – nézett rá Noemí bizonytalanul, és beleivott a pohárba.
– Hol voltál? – kérdezte a lány lágyan.
Noemí vágott egy grimaszt, és elfordult.
– Nem a te dolgod – válaszolta durva hangon.
Terri igyekezett nyugodt maradni. Már jól tudta, milyen Noemí, ha részeg.
– A családod aggódik miatt. És a legjobb barátod is. Mindenki majd megőrül, hogy hol lehetsz.
– Törődj a saját rohadt dolgoddal, Terri! – sziszegte Noemí hűvösen.
– Noemí! – könyörgött a lány, közelebb lépve hozzá. – Te is jó voltál hozzám, én pedig viszonozni szeretném. Beszélned kéne a…
– Fogd be! FOGD BE! – üvöltötte Noemí és a lány felé hajította a poharát, ami hangosan csattant a falon a lány feje mellett.
Terri érezte, ahogy a folyadék a karjára és a nyakára fröccsen és a hangos csattanás betöltötte a fülét. Ijedtében tágra nyílt a szeme, végigrohant a folyosón a szobájába, figyelmen kívül hagyva Noemí hangját, és bezárta az ajtót. Nekidőlt, és lehunyta a szemét. Az egész teste remegett. Levegőért kapkodott, és érezte, hogy a lábai elgyengülnek. Ijedtében ugrott egyet, amikor Noemí ökle koppant az ajtón. Átölelte magát, remegett.
– Kérlek, Terri! Nyisd ki az ajtót – könyörgött Noemí. – Ugye nem sérültél meg? Kérlek, Terri.
A lány érezte, hogy a gyerek odabent idegesen fészkelődik. Könnycseppek folytak le az arcán. A baba megint rúgott, ő pedig átölelte a hasát, próbálva lenyugodni. Noemí megint verni kezdte az ajtót.
– Terri, jól vagy? – kiabálta és érződött az aggodalom a hangján. – Kérlek, válaszolj! Nem akartalak bántani – zokogott, és Terri hallotta, ahogy a teste nekidől az ajtó másik felének. A hangja most már közelebbről hallatszott. – Istenem, segíts nekem, kérlek! Nem akartam bántani őt.
Terri elhúzódott az ajtótól, és a kilincs felé nyúlt. Kinyitotta, és Noemí, aki eddig az ajtónak támaszkodott, bezuhant a szobába. Felnézett a könnyes barna szemekbe.
– Köszönöm – nyögte. Feltérdelt és átölelte Terri lábát, a térdeihez szorítva az arcát és zokogott.
Terri megérintette a vállát. Noemí feltérdelt és átölelte a lány derekát, arcát a hasához nyomva. Érezte a baba mozgását.
– Sajnálom, Terri. Annyira sajnálom – suttogta. Valahonnan a lakás távoli sarkából a lány telefoncsörgést hallott, de egyikük sem mozdult, hogy válaszoljon.
Terri lenézett a másik nőre, és meglepte, mennyire együtt érez vele. Kisöpörte Noemí haját a homloka elől, és rámosolygott. Már nem félt. Noemínek szüksége volt rá, ő pedig segíteni akart. Tudta, hogy a nő sosem bántaná őt szándékosan.
– Tudom, mi történt veled – suttogta, Noemí pedig hirtelen rá nézett. – Beszélned kell róla. Vagy tönkre akarod tenni az életedet?
Noemí ismét a lány hasához szorította az arcát.
– Nem akartalak bántani – suttogta. – Nem tudom, mi lelt. – Egyre erősebben szorította Territ, majd hirtelen elengedte. – Megsérültél? – kérdezte hirtelen és megérintette a lány arcát. Terri szemébe bámult. – Kérlek, mond el az igazat!
Terri megrázta a fejét, és a kezei közé vette Noemíét.
– Jól vagyok. Az igazat mondom… Nos, egy kicsit megbántottál, de nem számít… Mind aggódtunk miattad.
Noemí felsóhajtott, és megszorította Terri kezét.
– Egy barátomnál voltam. Telefonálnom kellett volna, de én… – Elvörösödött, Terri szemei pedig ismét a nyakán lévő foltokra tévedtek.
– Tudom, mi történt. Nem kell magyarázkodnod – mosolygott, Noemí pedig viszonozta. – Csak ne tűnj el így még egyszer, kérlek. Ha baj van, beszéljük meg! Tudom, hogy csak nem régóta ismerjük egymást, de te vagy az egyetlen, aki segített rajtam. Hálás vagyok neked. Megbíztál bennem, és ide hoztál a házadba. Többet adtál két nap alatt, mint amim egész eddigi életemben volt. Miért nem bízol bennem annyira, hogy elmond, mi bánt?
Noemí elvörösödött és közelebb húzódott hozzá, átölelve a lányt.
– Tudod, miért vagyok ilyen?
Terri bólintott, halkan sóhajtva.
– Igen. Victoria itt volt az éjjel. Betegre aggódta magát miattad. Elhozta a barátját is, Michaelát. – Elhúzódott, és Noemí szemébe nézett. – Mindenkire a frászt hoztad.
Gyengéden megérintette a nő arcát. Hátrébb lépett, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse Noemít.
– Most pedig – folytatta, odahúzva a nőt az ágyhoz, ami mellett ott állt a fa kiságy. – Nézd meg, mit vettünk az anyáddal! Nem gyönyörű? – mosolygott.
Noemí azonnal elérzékenyül a látványtól. Csomagok hevertek az ágy körül. Vagy tizenkét csomag ruha és egyéb.
– A babának is vettünk ruhákat. Unisex színűeket, amíg nem tudjuk, hogy lány, vagy fiú. Azt mondta, ha majd megszületik a gyerek, veszünk még. – Kérdő tekintettel nézett Noemíre. – Nem gondolod, hogy ez már túl sok?
Noemí megrázta a fejét és leült az ágyra.
– Nem – futtatta végig a tekintetét a kiságyon és a csomagokon. – Engedd! Hadd élje ki magát! Mindig is szeretett volna egy unokát, és nem érdekli, hogy nem épp a legszerencsésebb módon teljesült a kívánsága. – Ahogy a kiságyra nézett, a szeme könnyekkel telt meg. – Tudod… Amelia és én sosem vehettük meg a kiságyat a gyerekünknek.
Terri odalépett hozzá, és átölelte. Noemí lehajtotta a fejét, és a lány hasához nyomta az arcát.
– Sajnálom, Noemí – suttogta, végigfuttatva az ujjait a nő haján. Noemí vállai remegtek a sírástól. – Nekem bármit elmondhatsz. A mi titkunk marad.
Maga felé fordította a nő arcát, és megsimogatta az arcát.
– Sosem sirattad el őket?
Noemí megrázta a fejét. Hosszú ideig kómában volt a baleset után.
– Mire felébredtem a kómából, Ameliát és a babát már rég eltemették – suttogta.
Terri bólintott.
– Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy a könnyek jót tesznek a léleknek.
Végigfuttatta az ujjait Noemí haján, és azon kapta magát, hogy a nő ajkait bámulja, azon gondolkodva, milyen lenne megcsókolni. „Mi van velem?” – gondolta, ahogy megtöltötte Noemí vonzereje.
Noemí rámosolygott. Megragadta Terri pólóját, és a lány száját bámulta.
– Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kedves leszel velem, Terri – suttogta. Átölelte a lány derekát, és közelebb húzta magához. Jól érezte magát a forró bőr érintésétől.
Terri is magához ölelte őt, és egy hosszú pillanat után megszólalt: – Ilyenkor megmagyarázhatatlan késztetést érzek, hogy rajzoljak. Akarsz közben beszélgetni?
Noemí elhúzódott, és körbenézett a dobozokon.
– Mikor akarod használni ezeket?
– Amint megtalálom a múzsámat. Mert te nem akarod, hogy lefesselek. – Noemí elpirult. Megsimogatta a másik nő arcát. Élvezte a közelségét. Lenézett és megpillantotta az ágy alól kilógó tábla szélét.
Terri felmászott az ágyra és a támlájának támasztotta a hátát.
– Gyere! Ülj le mellém! Mond el, mi a baj!
Noemí engedelmeskedett és a lány ölébe hajtotta a fejét.
– Örülök, hogy itt vagy velem, Terri. Örülök, hogy úgy döntöttem, ráveszlek, hogy ideköltözz, és végül beleegyeztél – mondta, és hirtelen felült. – A francba is! Mennem kell dolgozni.
Terri elkapta a karját, megakadályozva, hogy felkeljen és visszahúzta a nő fejét az ölébe.
– Meglesznek nélküled egy napig – mondta, és engedte, hogy Noemí megnyugodjon. – Most már megengeded, hogy lefesselek?
Noemí egy hosszú pillanatig csak nézett rá, majd beleegyezően bólintott.
***
– Mit csinált?! – üvöltött Anthony a telefonba, amitől hirtelen köhögésben tört ki. A cigarettafüst pamacsokban tört elő a szájából.
– A lány Noemíhez költözött – válaszolta Caesar Leone, Anthony unokatestvére. Sülve-főve együtt voltak, mint gyerekek. Egyik rosszabb, mint a másik. Amíg Anthony úgy döntött, hogy a szüleivel tartatja el magát, Caesar menedzseri karrierbe kezdett. Azt remélte, hogy egy nagy munkát kaphat Thomas bácsikája jövedelmező tészta-gyártó vállalkozásában. Igyekezett bebizonyítani, hogy érdemes erre a munkára. – Már három napja próbállak elérni, hogy szóljak.
– Hogy a francba is! – nyögött Anthony. Murphy felnézett rá a tévé előtt álló kanapéról, ahol gubbasztott. – Az a ribanc!
– Tony! Biztos vagy benne, hogy nem a tiéd a gyerek? – kérdezte Caesar. Tudta, hogy az unokatestvére esze egy pillanat alatt elmegy, ha egy nő szétteszi neki a lábait. „A pokolba is! Ha nem félne annyira Noemítől, még Ameliára is ráhajtott volna.” A gumira meg persze mindig nemet mondott. Ez okozta a bajt.
– Biztos vagyok benne! – üvöltötte Anthony. – Miért kérdezed ezt tőlem?
– Tudom, mi a véleményed a gumikról.
– Szedte a pirulákat – vágta rá Anthony, és mélyen beleszívott a cigarettájába.
– Előtte, vagy utána? – kérdezte Caesar nyugodtan.
– Utána – vonta össze a szemöldökét Anthony. – De a biztonság kedvéért a három napos pirulát is bevetettem vele.
– Száz százalék, hogy használ? – merengett el Caesar.
– A fenébe is, ember! Mit jössz itt nekem az ilyen matekos szarságokkal? – fakadt ki Anthony. Szívott még egyet, és forgatni kezdte a cigarettát az ujjai között. „Sodornom kell majd egy újat, hamarosan.” – gondolta.
– Rendben, rendben! Tégy, amit akarsz. Majd holnap hívlak, ha már többet tudunk – mondta Caesar, és sóhajtva letette a telefont búcsúszó nélkül.
Anthony odalépett a kanapéhoz és lehajolt Murphy-hez, felé nyújtva a cigarettát.
– Nem, kösz – mondta a lány kábán, eltolva a férfi kezét. – Már a szaga is épp elég. – Egy pillanatra sem vette le a szemét a tévéről, miközben folytatta: – Mi volt ez?
– Az a rohadt kurva beköltözött a nővéremhez – vonta össze a szemöldökét Anthony. A hangja csöpögött a méregtől.
– Szóval bevetetted vele a három napos pirulát is? – hagyta figyelmen kívül a hallottakat Murphy.
– Ja – vágta rá bizonytalanul Anthony.
– Rosszul hazudsz – nézett rá végre a lány. – Bármit összehordasz, csak hogy ne kelljen felelőséget vállalnod, nem igaz? – fonta össze a mellei előtt a karjait, és a fejét csóválva nézett a férfira. – Ha az unokatestvéred elhitte ezt a marhaságot, akkor nagyobb idióta, mint te. Tudod, hogy az a gyerek a tiéd, de sosem vallanád be. Tönkreteszed annak a szerencsétlen lánynak az életét.
Anthony a marihuánás cigitől fátyolos tekintettel nézett a lányra.
– Hogy pontosak legyünk, egyáltalán nincs rossz dolga. Kiélvezhet mindent, amit csak a családom adni tud neki.
– Épp ezért csodálkozom, hogy miért nem mégy vissza, hogy végre felelősséget vállalj – mondta Murphy szarkasztikusan.
– He? – nézett rá Anthony zavarodottan.
– Azt hiszed, nem tudom, hogy kezd elfogyni a pénzed? – vonta össze a szemöldökét a lány. – Úgy költekezel, mint egy mániákus, mióta Jamaicára jöttünk. Csak a szerencsejáték, a pia és a dohány.
– És mi van veled? – vigyorodott el a férfi. – Minden pénzemet rád költöttem.
– Én kifizettem mindent magamnak, köszönöm szépen – válaszolta a lány fagyosan. – Még a jegyedet is én fizettem vissza Arubába.
– Hogy tehetted ezt? – ragadta meg Anthony a lány haját.
– Már bánom azt a napot, amikor ágyba bújtam veled! – tépte ki magát a szorításból Murphy, a férfi fejéhez vágva, amit már az első közös éjszakájuk óta gondolt. – Fogalmad sincs, hogy kell bánni egy nővel. El sem tudom képzelni, hogy ejthettél teherbe valakit. – Próbált lenyugodni, és egy pillanatig csak bámulta a férfit. – Holnap elmegyek – jelentette ki végül.
– Hogy? Miért? – rökönyödött meg Anthony. Szóhoz sem jutott.
Murphy leengedte a mellei előtt összefont karjait, és hátradőlt a kanapén, csatornát váltva a tévén.
– Veled ellentétben, én dolgozom. – Csak ennyit mondott, és többet nem szólt a férfihoz.
Anthony a marihuánás cigitől fátyolos tekintettel nézett a lányra.
– Hogy pontosak legyünk, egyáltalán nincs rossz dolga. Kiélvezhet mindent, amit csak a családom adni tud neki.
– Épp ezért csodálkozom, hogy miért nem mégy vissza, hogy végre felelősséget vállalj – mondta Murphy szarkasztikusan.
– He? – nézett rá Anthony zavarodottan.
– Azt hiszed, nem tudom, hogy kezd elfogyni a pénzed? – vonta össze a szemöldökét a lány. – Úgy költekezel, mint egy mániákus, mióta Jamaicára jöttünk. Csak a szerencsejáték, a pia és a dohány.
– És mi van veled? – vigyorodott el a férfi. – Minden pénzemet rád költöttem.
– Én kifizettem mindent magamnak, köszönöm szépen – válaszolta a lány fagyosan. – Még a jegyedet is én fizettem vissza Arubába.
– Hogy tehetted ezt? – ragadta meg Anthony a lány haját.
– Már bánom azt a napot, amikor ágyba bújtam veled! – tépte ki magát a szorításból Murphy, a férfi fejéhez vágva, amit már az első közös éjszakájuk óta gondolt. – Fogalmad sincs, hogy kell bánni egy nővel. El sem tudom képzelni, hogy ejthettél teherbe valakit. – Próbált lenyugodni, és egy pillanatig csak bámulta a férfit. – Holnap elmegyek – jelentette ki végül.
– Hogy? Miért? – rökönyödött meg Anthony. Szóhoz sem jutott.
Murphy leengedte a mellei előtt összefont karjait, és hátradőlt a kanapén, csatornát váltva a tévén.
– Veled ellentétben, én dolgozom. – Csak ennyit mondott, és többet nem szólt a férfihoz.
12.
fejezet
Noemí szeme csukva volt, az arca rendkívül békésnek tűnt, miközben pihent.
– Tökéletesen boldogok voltunk Ameliával. Én is így hittem, ő is így hitte. Mindenki így hitte – kezdte halkan, Terri pedig lepillantott rá. – Annyira szerettem őt, és ő is szeretett engem. A szüleim imádták és Vickiéi is. Vicki mutatott be minket egymásnak – fészkelődött, de a szemei csukva maradtak. – Amikor… amikor meghalt… – A hangja akadozott. A keze megrándult Terri lábán. – Amikor meghalt és a baba is vele… – Terri látta rajta a fájdalmat, és kihallotta a hangjából a felgyűlő könnyeket. – Ó, Istenem! A baba. Jobban szerettem őket az életemnél is, Terri. Nem is értheted, mennyire. – Egy könnycsepp gördült le az arcán.
Terri megsimogatta a nő haját és az arcát. Az ő szemei is könnyel teltek meg.
– Hidd el, értem! – mondta halkan. – Ne hagyd abba! Talán ha elmondasz mindent, az segít.
Noemí sokáig beszélt a közös életükről Ameliával a baleset előtt. A szerelmükről, a békéről, a nevetésről. Még mindig a szeme előtt volt a pillanat, amikor Amelia elmondta neki, hogy terhes. Az örömük határtalan volt.
– Tökéletesen boldogok voltunk Ameliával. Én is így hittem, ő is így hitte. Mindenki így hitte – kezdte halkan, Terri pedig lepillantott rá. – Annyira szerettem őt, és ő is szeretett engem. A szüleim imádták és Vickiéi is. Vicki mutatott be minket egymásnak – fészkelődött, de a szemei csukva maradtak. – Amikor… amikor meghalt… – A hangja akadozott. A keze megrándult Terri lábán. – Amikor meghalt és a baba is vele… – Terri látta rajta a fájdalmat, és kihallotta a hangjából a felgyűlő könnyeket. – Ó, Istenem! A baba. Jobban szerettem őket az életemnél is, Terri. Nem is értheted, mennyire. – Egy könnycsepp gördült le az arcán.
Terri megsimogatta a nő haját és az arcát. Az ő szemei is könnyel teltek meg.
– Hidd el, értem! – mondta halkan. – Ne hagyd abba! Talán ha elmondasz mindent, az segít.
Noemí sokáig beszélt a közös életükről Ameliával a baleset előtt. A szerelmükről, a békéről, a nevetésről. Még mindig a szeme előtt volt a pillanat, amikor Amelia elmondta neki, hogy terhes. Az örömük határtalan volt.
 |
| Samantha Ahrens alias Noemí Leone. |
A telefon számtalanszor csenget, de Terri nem akarta megtörni a pillanatot, Noemí pedig fel sem figyelt rá, miközben az emlékeibe merült.
Noemí vett egy mély levegőt.
– Amikor megtörtént a baj, azt hittem, ott halok meg abban a roncsban – suttogta, Terri ölébe hajtva a fejét, mintha ezzel elfordíthatná a tekintetét attól a képtől, ahogy Amelia élettelen tekintete rá szegeződik. – Ő… - próbálta folytatni, de a hangja elcsuklott. – Szinte azonnal meghalt. Talán pár perccel az ütközés után. Engem nézett közben. Talán az emésztette fel minden erejét, hogy rám nézzen. A szemei üvegessé váltak, a lélegzete elhalt.
Noemí hangosan szipogott, Terri pedig gyengéden simogatta a fejét. Az ő arcán is patakokban folytak le a könnyek. – Az utolsó dolog, amit mondott nekem… – nyöszörögte Noemí, remegő vállakkal. – Azt mondta, mielőtt meghalt, hogy „A babánk…” és vége. A szeméből kihunyt az a gyönyörű fény, és én nem tehettem semmit, csak figyeltem. Beszorultam, és még csak meg sem tudtam érinteni. – Hosszú ideig csak zokogott, amíg Terri a haját simogatta, anélkül, hogy megszólalt volna. – Tudtad, hogy megvakultam a bal szememre?
– Igen – mosolygott Terri. A napnál is világosabb volt számára, már az első pillanattól kezdve. Az órájára nézett. Már majdnem fél tizenegy volt. Lenézett Noemíre, és észrevette, hogy a nő elaludt. Az arca nyugodt volt és békés.
Gyengéd érzések töltötték meg Terri lelkét ez iránt a nő iránt, miközben lassan próbálta kihúzni alóla a lábát. Nem akarta felébreszteni, miközben ő kimegy, hogy értesítsen mindenkit, Noemí rendben haza ért. Noemí horkantott egyet, és szorosabban átölelte a lábait. Terri lassan, centiről centire távolította el a karokat, és átfektette Noemí fejét egy párnára. Elhúzódott az alvó nőtől, felkelt az ágyból, majd visszafordult, hogy gyengéden megcsókolja.
Gyorsan feltakarította a törött üveget a padlóról és rendet rakott a konyhában, majd visszament a hálóba, ahol Noemí még mindig úgy aludt, akár egy gyerek.
Tárcsázta a Leone ház számát, amit az előző éjszaka számtalan hívása után már fejből tudott. Thomas az első csörgésre felkapta, hogy aztán megkönnyebbüljön a hírre.
– Beszélgettünk, Mr. Leone – suttogta, megsimogatva Noemí fejét, és lenézett az alvó arcra. – Hosszan beszélgettünk. Azt hiszem, erre volt szüksége. Túl sok fájdalom gyűlt fel benne. Először kicsit nehéz volt, de aztán, azt hiszem, sikerült megnyugtatnom. Azt hiszem, megértette, hogy nagyon aggódtunk miatta.
Thomas felsóhajtott. Örült, hogy biztonságban tudhatja a lányát, és tájékoztatta Natalie-t is a hírekről. A nő sebesen beszélni kezdett, de Thomas pár szóval megnyugtatta, majd visszafordult a telefonhoz.
– Örülök, hogy beszéltél vele. Velem sosem akart beszélni.
– Én már sok mindenen keresztülmentem, így elmondhattam neki, tudom, mit jelent a fájdalom – mosolygott Terri. – Azt hiszem, megbízik bennem.
Thomas boldog volt, és remélte, hogy talán most már tényleg visszakaphatja a régi Noemít. Hálás volt Terrinek, amiért próbál rajta segíteni.
– Köszönöm, Terri. Igazán hálás vagyok. Azt hiszem, most már igazán a családunk tagja vagy.
– Köszönöm, Mr. Leone – pirult el Terri. – Ha bármiben segíthetek, csak szóljon.
– Ó, gyermekem! Csak szólíts Thomasnak! – nevetett fel a férfi. – Most hívd fel Victoriát! Úgy telefonálgat ide, mint egy őrült, a legapróbb információmorzsákért Noemíről.
– Ezer örömmel – mondta Terri és a cetlire pillantott, amire felírta a nő számát. Elköszönt Thomastól, és ismét tárcsázott.
Michaela hangja sokkal nyugodtabb és kedvesebb lett, amikor értesültek Noemí hollétéről.
– Köszönöm, Terri. Victoria nem tudott lenyugodni egész éjjel és reggel. Már majd megőrült. Most végre aludhat egy kicsit – mondta hálásan. – Amikor abbahagyja a sírást, gondoskodom róla, hogy egy pillanatra megfeledkezzen a világról, és aztán hagyom pihenni. Mondhatom neki, hogy hívjon fel pár óra múlva?
– Jól hangzik – nevetett Terri, örülve, hogy Michaela túltette magát a kezdeti bizalmatlanságon iránta.
– Nagyszerű – mondta a nő, majd elhallgatott, arra figyelve, amit Victoria mond. – Jól van? Nem sérült meg? – kérdezte Territ.
A lány Noemíre pillantott.
– Egy kicsit sokat ivott az éjszaka, és szerzett néhány rúzsfoltot egy ismeretlen személytől, de egyébként tökéletesen jól van.
Michaela átadta az üzenetet és Terri hallhatta Victoria morgó hangját, de nem értette a szavait. Michaela visszafordult a telefonhoz.
– Pár óra múlva hívunk. Most hadd aludjon egy kicsit! Aztán majd átmegyünk vacsorára, oké?
– Oké – mondta Terri, és elbúcsúzott. Letette a telefont az ágyra, és átsétált a másik oldalra, hogy olyan óvatosan fekhessen Noemí mellé, ahogy csak tud. A nő horkantott egyet, de a szeme nem nyílt ki, miközben átölelte Territ, a lány nyakához nyomva az arcát. Terri nem tudott semmit sem tenni az erős karok szorításában, csak letette a fejét a párnára. Lehunyta a szemét, és hamar álomba merült.
Noemí vett egy mély levegőt.
– Amikor megtörtént a baj, azt hittem, ott halok meg abban a roncsban – suttogta, Terri ölébe hajtva a fejét, mintha ezzel elfordíthatná a tekintetét attól a képtől, ahogy Amelia élettelen tekintete rá szegeződik. – Ő… - próbálta folytatni, de a hangja elcsuklott. – Szinte azonnal meghalt. Talán pár perccel az ütközés után. Engem nézett közben. Talán az emésztette fel minden erejét, hogy rám nézzen. A szemei üvegessé váltak, a lélegzete elhalt.
Noemí hangosan szipogott, Terri pedig gyengéden simogatta a fejét. Az ő arcán is patakokban folytak le a könnyek. – Az utolsó dolog, amit mondott nekem… – nyöszörögte Noemí, remegő vállakkal. – Azt mondta, mielőtt meghalt, hogy „A babánk…” és vége. A szeméből kihunyt az a gyönyörű fény, és én nem tehettem semmit, csak figyeltem. Beszorultam, és még csak meg sem tudtam érinteni. – Hosszú ideig csak zokogott, amíg Terri a haját simogatta, anélkül, hogy megszólalt volna. – Tudtad, hogy megvakultam a bal szememre?
– Igen – mosolygott Terri. A napnál is világosabb volt számára, már az első pillanattól kezdve. Az órájára nézett. Már majdnem fél tizenegy volt. Lenézett Noemíre, és észrevette, hogy a nő elaludt. Az arca nyugodt volt és békés.
Gyengéd érzések töltötték meg Terri lelkét ez iránt a nő iránt, miközben lassan próbálta kihúzni alóla a lábát. Nem akarta felébreszteni, miközben ő kimegy, hogy értesítsen mindenkit, Noemí rendben haza ért. Noemí horkantott egyet, és szorosabban átölelte a lábait. Terri lassan, centiről centire távolította el a karokat, és átfektette Noemí fejét egy párnára. Elhúzódott az alvó nőtől, felkelt az ágyból, majd visszafordult, hogy gyengéden megcsókolja.
Gyorsan feltakarította a törött üveget a padlóról és rendet rakott a konyhában, majd visszament a hálóba, ahol Noemí még mindig úgy aludt, akár egy gyerek.
Tárcsázta a Leone ház számát, amit az előző éjszaka számtalan hívása után már fejből tudott. Thomas az első csörgésre felkapta, hogy aztán megkönnyebbüljön a hírre.
– Beszélgettünk, Mr. Leone – suttogta, megsimogatva Noemí fejét, és lenézett az alvó arcra. – Hosszan beszélgettünk. Azt hiszem, erre volt szüksége. Túl sok fájdalom gyűlt fel benne. Először kicsit nehéz volt, de aztán, azt hiszem, sikerült megnyugtatnom. Azt hiszem, megértette, hogy nagyon aggódtunk miatta.
Thomas felsóhajtott. Örült, hogy biztonságban tudhatja a lányát, és tájékoztatta Natalie-t is a hírekről. A nő sebesen beszélni kezdett, de Thomas pár szóval megnyugtatta, majd visszafordult a telefonhoz.
– Örülök, hogy beszéltél vele. Velem sosem akart beszélni.
– Én már sok mindenen keresztülmentem, így elmondhattam neki, tudom, mit jelent a fájdalom – mosolygott Terri. – Azt hiszem, megbízik bennem.
Thomas boldog volt, és remélte, hogy talán most már tényleg visszakaphatja a régi Noemít. Hálás volt Terrinek, amiért próbál rajta segíteni.
– Köszönöm, Terri. Igazán hálás vagyok. Azt hiszem, most már igazán a családunk tagja vagy.
– Köszönöm, Mr. Leone – pirult el Terri. – Ha bármiben segíthetek, csak szóljon.
– Ó, gyermekem! Csak szólíts Thomasnak! – nevetett fel a férfi. – Most hívd fel Victoriát! Úgy telefonálgat ide, mint egy őrült, a legapróbb információmorzsákért Noemíről.
– Ezer örömmel – mondta Terri és a cetlire pillantott, amire felírta a nő számát. Elköszönt Thomastól, és ismét tárcsázott.
Michaela hangja sokkal nyugodtabb és kedvesebb lett, amikor értesültek Noemí hollétéről.
– Köszönöm, Terri. Victoria nem tudott lenyugodni egész éjjel és reggel. Már majd megőrült. Most végre aludhat egy kicsit – mondta hálásan. – Amikor abbahagyja a sírást, gondoskodom róla, hogy egy pillanatra megfeledkezzen a világról, és aztán hagyom pihenni. Mondhatom neki, hogy hívjon fel pár óra múlva?
– Jól hangzik – nevetett Terri, örülve, hogy Michaela túltette magát a kezdeti bizalmatlanságon iránta.
– Nagyszerű – mondta a nő, majd elhallgatott, arra figyelve, amit Victoria mond. – Jól van? Nem sérült meg? – kérdezte Territ.
A lány Noemíre pillantott.
– Egy kicsit sokat ivott az éjszaka, és szerzett néhány rúzsfoltot egy ismeretlen személytől, de egyébként tökéletesen jól van.
Michaela átadta az üzenetet és Terri hallhatta Victoria morgó hangját, de nem értette a szavait. Michaela visszafordult a telefonhoz.
– Pár óra múlva hívunk. Most hadd aludjon egy kicsit! Aztán majd átmegyünk vacsorára, oké?
– Oké – mondta Terri, és elbúcsúzott. Letette a telefont az ágyra, és átsétált a másik oldalra, hogy olyan óvatosan fekhessen Noemí mellé, ahogy csak tud. A nő horkantott egyet, de a szeme nem nyílt ki, miközben átölelte Territ, a lány nyakához nyomva az arcát. Terri nem tudott semmit sem tenni az erős karok szorításában, csak letette a fejét a párnára. Lehunyta a szemét, és hamar álomba merült.
13.
fejezet
Noemí feje hasogatott, ahogy lassan kinyitotta a szemét. Úgy érezte, mintha a napfény, a szemein át behatolva, az agyát égetné.
– A fenébe is! – morogta és ismét szorosan lehunyta a szemeit. Most érezte csak meg a karjaiban fekvő meleg és ruganyos test jelenlétét. A sötét hajjal borított fej az állához nyomódott és a vállán pihent. Érezte a duzzadt hasat, amint az övének simul és az övéire kulcsolódó lábakat. Felismerte Territ, és a reggeli események lassan ismét visszatértek az emlékezetébe.
Ismét kinyitotta a szemét, és az ébresztőórára pillantott. Már délután négy óra volt. Az egész délelőttöt és a délután nagy részét alvással töltötték. Noemí ismét lehunyta a szemeit a gondolatra. Mosoly jelent meg az ajkain, és arra gondolt, hogy évek óta először végre nem gyötörték rémálmok. És ezt Terri tette lehetővé. Noemínek meg kellett vallania, hogy sosem gondolta volna, hogy a lány ilyen hatással lesz rá, és Terri családját hibáztatta, amiért nem engedték, hogy ez a kedves természete a felszínre jöjjön.
A telefon csörgése rántotta ki meglepően békés állapotából. A készülék Terri feje mellett feküdt az ágyon, a lány pedig egy pillanat alatt felébredt rá, és felpillantott Noemíre. A nő rámosolygott, és a telefonért nyúlt.
– Hello, Vicki – mondta sajnálkozva, figyelve, ahogy Terri lemászik róla, és felkel.
Victoria szinte ugrált az örömtől, hogy hallhatja a hangját.
– Miért nem vacsorázunk együtt? – kérdezte. – Michaela és Terri főzhetnének, amíg mi beszélgetünk.
Noemí csak hallgatott, és a szobában fel-alá járkáló Territ figyelte. Hirtelen sürgetést érzett, hogy odalépjen hozzá és átölelje.
– Gyerek csak! Szeretnék bocsánatot kérni.
Victoria felnevetett. Azzal fejezték be a beszélgetést, hogy 6:30-kor találkoznak. Terri kisétált az ajtón, és Noemí fülét megütötte a csörgő üvegek és a bugyborékoló folyadék hangja.
Kíváncsian ment ki a nappaliba és felszisszent, amikor belelépett a még mindig szerteszét heverő üvegszilánkok egyikébe. Hallotta, ahogy Terri valamit a mosogatóba tesz a konyhában.
– Mit csinálsz? – kiáltott fel végül, majd a felismerés villámcsapásként érte, amikor megpillantotta az üres likőrös üvegeit a mosogató mellett.
– Mit művelsz? – üvöltötte és gyorsan ki akarta kapni a gines üveget Terri kezéből. A lány azonban nem hagyta magát, és kiöntötte az üveg tartalmát a lefolyóba.
– Nem – kapta el Noemí a következő üveget a lány elől, amiért nyúlt volna. Terri azonban már nyúlt is a következőért és öntötte ki a tartalmát. – Ne! Kérlek! Szükségem van arra – könyörgött Noemí, próbálva leállítani a lányt.
Terri szelíden, de mégis határozottan nézett a szemébe.
– Nem. Nincs rá szükséged. Ételre lenne szükséged. Biztonságban akarlak tudni és ez csak akkor lehetséges, ha józan vagy és nem félig részeg, mint az idő nagy részében.
Figyelte Noemí sértett reakcióját, és egy kissé lehalkította a hangját, miközben megsimogatta a nő arcát.
– Nem azért csinálom, hogy bántsalak, Noemí. Kérlek! Értsd meg! Ha nem hagyod abba az ivást, pár éven belül tönkremegy a májad. De ezt te is tudod.
Noemí lehunyta a szemét, és Terri homlokának támasztotta a sajátját. Megrázkódott és szorosan összepréselte a szemhéjait. Terri az arcán érezte a leheletét. „Olyan könnyű lenne. Csak egy kicsit meg kéne döntenem a nyakam és megcsókolni…”
– Olyan nehéz – szakította félbe a gondolatait Noemí hangja. – Annyira vágyom rá.
– Tudom, hogy nem tudsz leállni vele. De mi lenne, ha kitalálnánk valami megoldást? – érezte, hogy Noemí bólint. – Szeretnél elmenni egy AA gyűlésre? – kérdezte, de Noemí gyengéden megrázta a fejét. – Oké. Akkor itthon csinálunk valamit… Egy ital, amikor hazaérsz és lefekvés előtt. – Noemí halkan felnyögött. – Aztán csökkentjük az adagot a felére, majd tovább, míg végül nem is fogod kívánni. Mit mondasz?
– Azt mondom, hogy ez egy kibaszott kínzás – mondta Noemí kelletlenül. Terri elmosolyodott, és megcsókolta az orrát.
– Megcsináljuk. Én melletted leszek. De nem fog menni, ha ezek mindig előtted vannak – fordult az üvegek felé. Noemí pedig csak fájdalmas tekintettel nézett.
– Most pedig – mondta Terri –, menj, és zuhanyozz le! Rád fér.
Michaela és Victoria végül késve, 6:30-kor érkeztek. Noemí tudta, hogy ez inkább Michaelának tudható be, mivel Victoria soha életében nem volt pontos. Úgy tűnt, Michaela jó hatással van rá. Ezt szóvá is tette, amikor mosolyogva üdvözölte őket. Épp csak végzett a zuhanyzással, és magára kapott valami kényelmes ruhát. A haja csatakosan lógott az arcába. Victoria nem tudta megállni, hogy odanyúljon, és kisöpörjön egy tincset a barátnője arcából. Noemí kacagva megragadta a nő tarkóját, és gyengéden a homlokához húzta az övét, összevizezve Victoria arcát és ruháját.
Michaela is kacagott, és körbenézett a nappaliban. A kora este lebukó Nap fényében meglehetősen otthonos hatást keltett.
– Hol van Terri? – kérdezte.
– A zuhanyzóban – válaszolta Noemí, és átkarolta Victoria nyakát, hogy még közelebb húzva nyomjon egy cuppanós csókot az arcára. A hosszú pillanatokig tartó üdvözlés után végre behívta őket a nappaliba, hellyel kínálta, majd italért nyúlt.
– Csak alkoholmentes – mondta teátrálisan. – Csak ez megengedett ebben a házban.
– Tényleg? – vonta fel a szemöldökét Victoria. – Mióta?
– Mióta úgy viselkedtem, mint egy idióta ma reggel, és majdnem Terri fejéhez vágtam egy poharat – mondta, őszinte bűnbánattal az arcán.
– Hogy mit? – ugrott fel Victoria. – Megőrültél? Hiszen terhes, Noemí.
Noemí bólintott, és még jobban elszégyellte magát. Felállt, és végigfuttatta az ujjait a haján.
– Tudom… Tudom… – nyögte és a padlót bámulta. – Csak akkor döbbentem rá, mit is tettem, amikor elrohant. Mintha csak meg akarnám ölni.
– Ha úgy vesszük, majdnem, Noemí – mondta Victoria, és átölelte a barátnője nyakát. – Remélem, szemmel tart majd – kacagott fel viccelődve. Ez már a régi Victoria volt.
Michaela a két kacagó barátot figyelte. Találkozni akart Noemível, csak azért, mert ez a nő fontos volt Victoria számára, ő pedig szerette Victoriát. Most pedig, hogy találkoztak, örült annak, amit látott. Mindkettőjük szeme boldogan csillogott, és szinte áradt belőlük az életre szóló szoros kötelék érzése. Az előző nap összes aggodalma egy pillanat alatt tovaszállt, és Victorián látszott, hogy őszintén örül a viszontlátásnak. Michaela megkedvelte Noemí Leone-t. Victoriára nézett és a szíve hevesebben vert. Ha ezt a nőt látta, a lábai elgyengülve remegtek, de visszatartotta az érzéseit.
– A fenébe is! – morogta és ismét szorosan lehunyta a szemeit. Most érezte csak meg a karjaiban fekvő meleg és ruganyos test jelenlétét. A sötét hajjal borított fej az állához nyomódott és a vállán pihent. Érezte a duzzadt hasat, amint az övének simul és az övéire kulcsolódó lábakat. Felismerte Territ, és a reggeli események lassan ismét visszatértek az emlékezetébe.
Ismét kinyitotta a szemét, és az ébresztőórára pillantott. Már délután négy óra volt. Az egész délelőttöt és a délután nagy részét alvással töltötték. Noemí ismét lehunyta a szemeit a gondolatra. Mosoly jelent meg az ajkain, és arra gondolt, hogy évek óta először végre nem gyötörték rémálmok. És ezt Terri tette lehetővé. Noemínek meg kellett vallania, hogy sosem gondolta volna, hogy a lány ilyen hatással lesz rá, és Terri családját hibáztatta, amiért nem engedték, hogy ez a kedves természete a felszínre jöjjön.
A telefon csörgése rántotta ki meglepően békés állapotából. A készülék Terri feje mellett feküdt az ágyon, a lány pedig egy pillanat alatt felébredt rá, és felpillantott Noemíre. A nő rámosolygott, és a telefonért nyúlt.
– Hello, Vicki – mondta sajnálkozva, figyelve, ahogy Terri lemászik róla, és felkel.
Victoria szinte ugrált az örömtől, hogy hallhatja a hangját.
– Miért nem vacsorázunk együtt? – kérdezte. – Michaela és Terri főzhetnének, amíg mi beszélgetünk.
Noemí csak hallgatott, és a szobában fel-alá járkáló Territ figyelte. Hirtelen sürgetést érzett, hogy odalépjen hozzá és átölelje.
– Gyerek csak! Szeretnék bocsánatot kérni.
Victoria felnevetett. Azzal fejezték be a beszélgetést, hogy 6:30-kor találkoznak. Terri kisétált az ajtón, és Noemí fülét megütötte a csörgő üvegek és a bugyborékoló folyadék hangja.
Kíváncsian ment ki a nappaliba és felszisszent, amikor belelépett a még mindig szerteszét heverő üvegszilánkok egyikébe. Hallotta, ahogy Terri valamit a mosogatóba tesz a konyhában.
– Mit csinálsz? – kiáltott fel végül, majd a felismerés villámcsapásként érte, amikor megpillantotta az üres likőrös üvegeit a mosogató mellett.
– Mit művelsz? – üvöltötte és gyorsan ki akarta kapni a gines üveget Terri kezéből. A lány azonban nem hagyta magát, és kiöntötte az üveg tartalmát a lefolyóba.
– Nem – kapta el Noemí a következő üveget a lány elől, amiért nyúlt volna. Terri azonban már nyúlt is a következőért és öntötte ki a tartalmát. – Ne! Kérlek! Szükségem van arra – könyörgött Noemí, próbálva leállítani a lányt.
Terri szelíden, de mégis határozottan nézett a szemébe.
– Nem. Nincs rá szükséged. Ételre lenne szükséged. Biztonságban akarlak tudni és ez csak akkor lehetséges, ha józan vagy és nem félig részeg, mint az idő nagy részében.
Figyelte Noemí sértett reakcióját, és egy kissé lehalkította a hangját, miközben megsimogatta a nő arcát.
– Nem azért csinálom, hogy bántsalak, Noemí. Kérlek! Értsd meg! Ha nem hagyod abba az ivást, pár éven belül tönkremegy a májad. De ezt te is tudod.
Noemí lehunyta a szemét, és Terri homlokának támasztotta a sajátját. Megrázkódott és szorosan összepréselte a szemhéjait. Terri az arcán érezte a leheletét. „Olyan könnyű lenne. Csak egy kicsit meg kéne döntenem a nyakam és megcsókolni…”
– Olyan nehéz – szakította félbe a gondolatait Noemí hangja. – Annyira vágyom rá.
– Tudom, hogy nem tudsz leállni vele. De mi lenne, ha kitalálnánk valami megoldást? – érezte, hogy Noemí bólint. – Szeretnél elmenni egy AA gyűlésre? – kérdezte, de Noemí gyengéden megrázta a fejét. – Oké. Akkor itthon csinálunk valamit… Egy ital, amikor hazaérsz és lefekvés előtt. – Noemí halkan felnyögött. – Aztán csökkentjük az adagot a felére, majd tovább, míg végül nem is fogod kívánni. Mit mondasz?
– Azt mondom, hogy ez egy kibaszott kínzás – mondta Noemí kelletlenül. Terri elmosolyodott, és megcsókolta az orrát.
– Megcsináljuk. Én melletted leszek. De nem fog menni, ha ezek mindig előtted vannak – fordult az üvegek felé. Noemí pedig csak fájdalmas tekintettel nézett.
– Most pedig – mondta Terri –, menj, és zuhanyozz le! Rád fér.
***
Michaela és Victoria végül késve, 6:30-kor érkeztek. Noemí tudta, hogy ez inkább Michaelának tudható be, mivel Victoria soha életében nem volt pontos. Úgy tűnt, Michaela jó hatással van rá. Ezt szóvá is tette, amikor mosolyogva üdvözölte őket. Épp csak végzett a zuhanyzással, és magára kapott valami kényelmes ruhát. A haja csatakosan lógott az arcába. Victoria nem tudta megállni, hogy odanyúljon, és kisöpörjön egy tincset a barátnője arcából. Noemí kacagva megragadta a nő tarkóját, és gyengéden a homlokához húzta az övét, összevizezve Victoria arcát és ruháját.
Michaela is kacagott, és körbenézett a nappaliban. A kora este lebukó Nap fényében meglehetősen otthonos hatást keltett.
– Hol van Terri? – kérdezte.
– A zuhanyzóban – válaszolta Noemí, és átkarolta Victoria nyakát, hogy még közelebb húzva nyomjon egy cuppanós csókot az arcára. A hosszú pillanatokig tartó üdvözlés után végre behívta őket a nappaliba, hellyel kínálta, majd italért nyúlt.
– Csak alkoholmentes – mondta teátrálisan. – Csak ez megengedett ebben a házban.
– Tényleg? – vonta fel a szemöldökét Victoria. – Mióta?
– Mióta úgy viselkedtem, mint egy idióta ma reggel, és majdnem Terri fejéhez vágtam egy poharat – mondta, őszinte bűnbánattal az arcán.
– Hogy mit? – ugrott fel Victoria. – Megőrültél? Hiszen terhes, Noemí.
Noemí bólintott, és még jobban elszégyellte magát. Felállt, és végigfuttatta az ujjait a haján.
– Tudom… Tudom… – nyögte és a padlót bámulta. – Csak akkor döbbentem rá, mit is tettem, amikor elrohant. Mintha csak meg akarnám ölni.
– Ha úgy vesszük, majdnem, Noemí – mondta Victoria, és átölelte a barátnője nyakát. – Remélem, szemmel tart majd – kacagott fel viccelődve. Ez már a régi Victoria volt.
Michaela a két kacagó barátot figyelte. Találkozni akart Noemível, csak azért, mert ez a nő fontos volt Victoria számára, ő pedig szerette Victoriát. Most pedig, hogy találkoztak, örült annak, amit látott. Mindkettőjük szeme boldogan csillogott, és szinte áradt belőlük az életre szóló szoros kötelék érzése. Az előző nap összes aggodalma egy pillanat alatt tovaszállt, és Victorián látszott, hogy őszintén örül a viszontlátásnak. Michaela megkedvelte Noemí Leone-t. Victoriára nézett és a szíve hevesebben vert. Ha ezt a nőt látta, a lábai elgyengülve remegtek, de visszatartotta az érzéseit.
 |
| Antoinette Nikprelaj alias Victoria Terrence. |
Pár pillanat múlva Terri is csatlakozott hozzájuk. Kellemes illatot árasztott, a zuhanyzástól csatakos haja pedig lófarokba volt hátra fogva. Michaelával kimentek a konyhába, versenyezve, hogy ki készítsen vacsorát. Noemí Victoriára mosolygott, és együtt sétáltak ki a bejárati ajtón. Körbejárták a házat. A környezet gyönyörű volt, a levegő pedig friss. Minden békés a hosszú szenvedés után. Hosszú pillanatokig csak hallgattak.
– Ő segített gyászolni, azt hiszem – törte meg hirtelen Noemí a csendet. A hangja elcsuklott, és egy hosszú pillanatig Victoriára nézett, mielőtt ismét a fák felé fordult volna.
– Nem akartál gyászolni – válaszolta Victoria. – Nem akartad elfogadni, hogy Amelia elment.
Noemí karba fonta a kezét és némán bámulta a kertet.
– Azt hiszem, nem – mondta ki végül, beharapva az alsó ajkát. – Mivel akkor elismerem, hogy tényleg elment. Elismerem, hogy egyedül maradtam… Talán ez az új gyerek, az unokahúgom, vagy unokaöcsém, jelenti majd a megváltást.
Victoria gyengéden hátba csapta, és közelebb húzta magához.
– Szeretlek. És hidd el, ha mondom, hálás vagyok Terrinek. Ő egy igazi jó barát.
– Én is szeretlek… És őt is kedvelem. Úgy beszél velem… Tudod.
– Ja, tudom – kacagott Victoria, és némán hallgatták a madarak énekét, figyelve, ahogy a lebukó Nap sugarai simogatják a fákat.
– Emlékszel? – törte meg a csendet Victoria. – Két hét múlva lesz Natty születésnapja.
– Elfelejted, hogy ő az anyám – nevetett Noemí.
– Mit adsz neki?
– Még nincs ötletem.
– Elmenjünk vásárolni valamit? – rúgott bele Victoria egy kavicsba, Noemí pedig csak bólintott.
– Gondolod, hogy rendeznek valamilyen vacsorát is? – kérdezte Victoria reménykedve, mivel a Leone-ok partijai mindig nagyszerű mulatságot ígértek. Néha több embert is meghívtak, mint amennyi befért a házba.
Noemí mosolyogva csóválta a fejét. Tudta, hogy a családja szereti a nagy találkozókat, akkor is, ha az zsúfoltsággal jár. Egy hosszú pillanatig csak nézte Victoriát, a másik nő pedig visszanézett rá.
– Először olyan békés volt minden, Vicki – suttogta. – Mintha most sírtam volna ki az összes könnyet, amit eddig soha. Annyit sírtam ma, hogy el sem tudom hinni. – Az emlékek már csak olyanok voltak, mint egy álom.
Victoria gyengéden közelebb húzta magához, Noemí pedig válaszképpen átölelte a derekát.
– Örülök, hogy Terri itt van – sóhajtott Victoria. – Talán ő majd rákényszerít, hogy jobban figyelj magadra.
Noemí felkacagott, és a fejét csóválta.
– Ő egy nagyszerű ember. Én szégyellem magam, amiért az öcsém ezt tette vele.
– Nos, ezért vetted magadhoz te. Hogy visszafizesd, amit az öcséd tett vele… Azt hiszem, szeret itt lenni.
– Igen. Én is úgy hiszem – bólintott Noemí. Azzal megfordultak, hogy benézzenek a konyhaablakon. Odabent Michaela és Terri beszélgetve szorgoskodtak a vacsorán.
– Szóval, Miss Gazdaglány Michaela Cavanaugh főzőcskézik, he? – nevetett Noemí.
Victoria olyan tekintettel bámulta a lányt, amit Noemí még sosem látott tőle.
– Igen – mondta ki végül. – És nagyon is jól főz.
Noemí tett egy lépést hátra és csak figyelte a barátját, majd játékosan vállon bokszolta.
– Hé! Te fülig belezúgtál.
– És? – dörzsölte a vállát Victoria, majd ő is belebokszolt Noemí vállába. – Nincs abban semmi rossz, hm? Már épp ideje volt. El is felejtettem, hogy milyen – gyengéden összeborzolta Noemí haját, aki kacagva viszonozta a gesztust.
Michaela kinézett a konyhaablakon
– Mindig is tudtam, hogy Victoriának nincs ki a négy kereke. De Noemí… – kacagott.
Terri is kuncogott, látva, ahogy Noemí és Victoria birkóznak a fűben.
– Ja. Azt hiszem, Noemí végre egy kis békére lelt. – Egy pillanatig csöndben nézte őket, majd Michaelához fordult. – Nem ismertem őt korábban, de tudom, hogy most már más ember. Végre beszélt róla, hogy mi törtét.
– Hála a te vasakaratodnak – bólintott Michaela. – Úgy tűnik, abból, amit Victoria mondott róla, az elmúlt két évben folyamatosan ivott. Mióta felépült.
Terri szórakozottan elmosolyodott, és visszatért a saláta szeleteléséhez.
– Ja. Amikor még Anthony-val voltam, mesélt róla, hogy a szülei mindig segítették a gyerekeiket. Még Victoriát is, pedig ő nem az övék. – Michaela egyetértően bólintott. – És amikor látták a lányuk gondjait próbáltak segíteni neki. Szerintem az ő szeretetük többet segített. Noemí és Anthony is, a maguk módján, nagyszerű emberek.
– És honnan tudod ezt mind? – kérdezte Michaela.
– Már most úgy gondolkodom, mint egy anya – kacagott Terri. – És arra gondolok, mint tennék, ha a gyermekem olyan helyzetben lenne, mint Noemí.
Michaela rámosolygott, majd elhallgattak, amikor Noemí és Victoria beléptek a konyhába. Mindketten mocskosak voltak, és tele volt mindenük levelekkel. Michaela kiparancsolta őket a konyhából, hogy menjenek tisztálkodni.
Amikor már tisztábban tértek vissza a konyhába, leültek enni, és Natalie születésnapjáról beszélgettek. Arról gondolkodtak, mivel lepjék meg, illetve nevet kerestek Terri babájának.
Miután Victoria és Michaela elmentek, Noemí ágyba küldte Territ, és elhatározta, hogy maga mosogat el. Terri álmosan vánszorgott be a szobájába, és nem törődött azzal, hogy becsukja az ajtót. Amint a feje a párnához ért, már el is aludt. Egy pillanatnyinak tűnő idő után érezte, hogy valami mellé nehezedik az ágyra. Fel akart sikoltani, amikor észrevette, hogy valaki ül mellette.
– Csak én vagyok. Noemí – hallatszott a suttogás, és Terri rögtön megnyugodott.
– Mi a baj? – kérdezte, de a nő nem válaszolt. – Noemí?
– Nem tudok aludni – érkezett a válasz.
Terri az ébresztőórára pillantott. Már hajnali három volt. Felül és megérintette Noemí arcát. Hideg volt a bőre a forró ujjak érintése alatt.
– Mit csináltál eddig? – kérdezte gyengéden. Ő már 10:30 óta aludt. – Aludtál egyáltalán valamennyit?
– Próbáltam – mondta Noemí halkan. – Nem tudom lehunyni a szemem. – Megrázkódott és felállt az ágyról. – Sajnálom. Én hagylak…
Terri utána nyúlt és visszahúzta az ágyra.
– Maradj! – mondta és visszafeküdt, magához húzva Noemít. Noemí a karjára fektette a fejét és közelebb húzódott hozzá. A teste remegett, Territ pedig furcsa érzés öntötte el.
– Ő segített gyászolni, azt hiszem – törte meg hirtelen Noemí a csendet. A hangja elcsuklott, és egy hosszú pillanatig Victoriára nézett, mielőtt ismét a fák felé fordult volna.
– Nem akartál gyászolni – válaszolta Victoria. – Nem akartad elfogadni, hogy Amelia elment.
Noemí karba fonta a kezét és némán bámulta a kertet.
– Azt hiszem, nem – mondta ki végül, beharapva az alsó ajkát. – Mivel akkor elismerem, hogy tényleg elment. Elismerem, hogy egyedül maradtam… Talán ez az új gyerek, az unokahúgom, vagy unokaöcsém, jelenti majd a megváltást.
Victoria gyengéden hátba csapta, és közelebb húzta magához.
– Szeretlek. És hidd el, ha mondom, hálás vagyok Terrinek. Ő egy igazi jó barát.
– Én is szeretlek… És őt is kedvelem. Úgy beszél velem… Tudod.
– Ja, tudom – kacagott Victoria, és némán hallgatták a madarak énekét, figyelve, ahogy a lebukó Nap sugarai simogatják a fákat.
– Emlékszel? – törte meg a csendet Victoria. – Két hét múlva lesz Natty születésnapja.
– Elfelejted, hogy ő az anyám – nevetett Noemí.
– Mit adsz neki?
– Még nincs ötletem.
– Elmenjünk vásárolni valamit? – rúgott bele Victoria egy kavicsba, Noemí pedig csak bólintott.
– Gondolod, hogy rendeznek valamilyen vacsorát is? – kérdezte Victoria reménykedve, mivel a Leone-ok partijai mindig nagyszerű mulatságot ígértek. Néha több embert is meghívtak, mint amennyi befért a házba.
Noemí mosolyogva csóválta a fejét. Tudta, hogy a családja szereti a nagy találkozókat, akkor is, ha az zsúfoltsággal jár. Egy hosszú pillanatig csak nézte Victoriát, a másik nő pedig visszanézett rá.
– Először olyan békés volt minden, Vicki – suttogta. – Mintha most sírtam volna ki az összes könnyet, amit eddig soha. Annyit sírtam ma, hogy el sem tudom hinni. – Az emlékek már csak olyanok voltak, mint egy álom.
Victoria gyengéden közelebb húzta magához, Noemí pedig válaszképpen átölelte a derekát.
– Örülök, hogy Terri itt van – sóhajtott Victoria. – Talán ő majd rákényszerít, hogy jobban figyelj magadra.
Noemí felkacagott, és a fejét csóválta.
– Ő egy nagyszerű ember. Én szégyellem magam, amiért az öcsém ezt tette vele.
– Nos, ezért vetted magadhoz te. Hogy visszafizesd, amit az öcséd tett vele… Azt hiszem, szeret itt lenni.
– Igen. Én is úgy hiszem – bólintott Noemí. Azzal megfordultak, hogy benézzenek a konyhaablakon. Odabent Michaela és Terri beszélgetve szorgoskodtak a vacsorán.
– Szóval, Miss Gazdaglány Michaela Cavanaugh főzőcskézik, he? – nevetett Noemí.
Victoria olyan tekintettel bámulta a lányt, amit Noemí még sosem látott tőle.
– Igen – mondta ki végül. – És nagyon is jól főz.
Noemí tett egy lépést hátra és csak figyelte a barátját, majd játékosan vállon bokszolta.
– Hé! Te fülig belezúgtál.
– És? – dörzsölte a vállát Victoria, majd ő is belebokszolt Noemí vállába. – Nincs abban semmi rossz, hm? Már épp ideje volt. El is felejtettem, hogy milyen – gyengéden összeborzolta Noemí haját, aki kacagva viszonozta a gesztust.
***
Michaela kinézett a konyhaablakon
– Mindig is tudtam, hogy Victoriának nincs ki a négy kereke. De Noemí… – kacagott.
Terri is kuncogott, látva, ahogy Noemí és Victoria birkóznak a fűben.
– Ja. Azt hiszem, Noemí végre egy kis békére lelt. – Egy pillanatig csöndben nézte őket, majd Michaelához fordult. – Nem ismertem őt korábban, de tudom, hogy most már más ember. Végre beszélt róla, hogy mi törtét.
– Hála a te vasakaratodnak – bólintott Michaela. – Úgy tűnik, abból, amit Victoria mondott róla, az elmúlt két évben folyamatosan ivott. Mióta felépült.
Terri szórakozottan elmosolyodott, és visszatért a saláta szeleteléséhez.
– Ja. Amikor még Anthony-val voltam, mesélt róla, hogy a szülei mindig segítették a gyerekeiket. Még Victoriát is, pedig ő nem az övék. – Michaela egyetértően bólintott. – És amikor látták a lányuk gondjait próbáltak segíteni neki. Szerintem az ő szeretetük többet segített. Noemí és Anthony is, a maguk módján, nagyszerű emberek.
– És honnan tudod ezt mind? – kérdezte Michaela.
– Már most úgy gondolkodom, mint egy anya – kacagott Terri. – És arra gondolok, mint tennék, ha a gyermekem olyan helyzetben lenne, mint Noemí.
Michaela rámosolygott, majd elhallgattak, amikor Noemí és Victoria beléptek a konyhába. Mindketten mocskosak voltak, és tele volt mindenük levelekkel. Michaela kiparancsolta őket a konyhából, hogy menjenek tisztálkodni.
Amikor már tisztábban tértek vissza a konyhába, leültek enni, és Natalie születésnapjáról beszélgettek. Arról gondolkodtak, mivel lepjék meg, illetve nevet kerestek Terri babájának.
***
Miután Victoria és Michaela elmentek, Noemí ágyba küldte Territ, és elhatározta, hogy maga mosogat el. Terri álmosan vánszorgott be a szobájába, és nem törődött azzal, hogy becsukja az ajtót. Amint a feje a párnához ért, már el is aludt. Egy pillanatnyinak tűnő idő után érezte, hogy valami mellé nehezedik az ágyra. Fel akart sikoltani, amikor észrevette, hogy valaki ül mellette.
– Csak én vagyok. Noemí – hallatszott a suttogás, és Terri rögtön megnyugodott.
– Mi a baj? – kérdezte, de a nő nem válaszolt. – Noemí?
– Nem tudok aludni – érkezett a válasz.
Terri az ébresztőórára pillantott. Már hajnali három volt. Felül és megérintette Noemí arcát. Hideg volt a bőre a forró ujjak érintése alatt.
– Mit csináltál eddig? – kérdezte gyengéden. Ő már 10:30 óta aludt. – Aludtál egyáltalán valamennyit?
– Próbáltam – mondta Noemí halkan. – Nem tudom lehunyni a szemem. – Megrázkódott és felállt az ágyról. – Sajnálom. Én hagylak…
Terri utána nyúlt és visszahúzta az ágyra.
– Maradj! – mondta és visszafeküdt, magához húzva Noemít. Noemí a karjára fektette a fejét és közelebb húzódott hozzá. A teste remegett, Territ pedig furcsa érzés öntötte el.
– Mi a baj? – kérdezte halkan és megsimogatta Noemí haját.
A nő a vállához nyomta az arcát.
– Most már lehunyhatod a szemed – suttogta. – Itt vagyok.
Oda hajolt hozzá és megcsókolta a homlokát. Noemí megnyugodott és hamarosan álomba merült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése