A wilmingtoni hasfelmetsző VII. rész

Előzmény:A wilmingtoni hasfelmetsző I. rész
Közvetlen előzmény: A wilmingtoni hasfelmetsző VI. rész
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

*********************************************

15. fejezet

            John Newman és Harry Artis a 70-es autóutat kutatták át Johnnie kocsija után.

– Hé, Harry! Látod azokat a keréknyomokat? – kérdezte John.

– Ja – lassított le a másik és az aszfaltot vizsgálgatta. – A fenébe! – nyögött fel és lehúzódott az út szélére.

Mindkét rendőr kiugrott a járműből és az összetört Chrysler felé rohantak, ami egy nagy fának csapódva hevert az út mellett. Az összegyűrt acéllemezek közül füst gomolygott elő. Mindketten közelebb húzódtak és túlélők után kezdtek kutatni. Hamarosan megtalálták a kiszakadt légzsák maradványait és észrevették a szélvédőt beszakító ágat.

– Jesszusom! – nyögött fel Harry. – Gondolod, hogy…

– Ne is mondj ilyeneket, Harry! – szakította félbe gyorsan a másik.

– Te hívd a mentőket! Én addig kutatok tovább.

Amíg John arrébb sétált, hogy telefonáljon, Harry megpróbálta kinyitni az ajtót. Aztán amikor meglátta, mi van odabent, azonnal kiadta magából a reggelijét.

***

– Mi lesz, ha elveszítem őt, Pizo? – zokogta Johnnie. – Az én hibám. Haza kellett volna küldenem az anyjához.

– Ugyan már, J! Nem a te hibád – vigasztalta a férfi. – Alma veled maradt, mert tudta, hogy ott a helye. Melletted… De különben se vonj le ilyen messzemenő következtetéseket! Még azt sem tudjuk, mi történt.

– Meghalt – zokogta Johnnie. – Tudom. És az én hibám.

– Elég ebből, a fenébe is! – ordította Pizo. – Alma nem halt meg. – Átkarolta a másik vállát és ismét lehalkította a hangját. – Nehogy most kiborulj nekem, J! Erősnek kell lenned. Tudod, hogy a mieink nem tehetnek semmit. Csak a mentők mozdíthatják el. Szóval vegyél mély levegőt, és nyugodj meg! Még tíz perc és ott leszünk.

Emanuela de Paula alias Johnetta Green.

 ***

            Egy fiatal mentőorvosnő lépett oda Harryhez, miközben a társai lassan kiemelték Almát a roncsból. Egy kevés repülősót tartott a férfi orra alá és elégedetten nyugtázta, hogy az magához tér.

– Annyi… annyi vér – nyögte Harry.

– A balesetek ezzel járnak, felügyelő – mondta az orvos nyugodtan.

– Nem is tudtak – válaszolta a férfi kótyagosan.

– Azt hiszem, minden rendben lesz. Megyek, segítek a többieknek – mondta a nő kedvesen és megveregette Harry vállát.

***

            Pizo éppen csak lehúzódott az út szélére, Johnnie máris kiugrott a kocsiból. Amikor meglátta a roncsot, majdnem elájult. Beletelt néhány másodpercbe, hogy visszanyerje az önuralmát és a hordágy felé indult, amin Alma feküdt.

– Kérem, maradjon távolabb! – tette egy mentős a vállára a kezét.

– El a kezekkel, Smokey! – ordította Johnnie. – Az ott az én menyasszonyom a hordágyon.

A férfi ránézett és összevonta a szemöldökét.

– Az sem érdekel, ha…

– Semmi gond! – szakította félbe Pizo. – Rendőrök vagyunk. – Azzal felmutatta a jelvényét.

Johnnie visszafojtotta a dühét és továbbindult Alma felé. Térdre rogyott a hordágy mellett, és a vértől lucskos kötszereket bámulta.

– Sajnálom, kicsim! – fogta meg a másik nő kezét szipogva.

– Nyomozó! Be kell vinnünk őt a kórházba – lépett mellé az egyik mentős. – Eszméletlen és úgy tűnik, agyrázkódást szenvedett. Azonnal be kell vinnünk az intenzív osztályra.

– Én is megyek – mondta Johnnie.

– Rendben – lépett oda a férfi a hordágyhoz, és egy társával beemelték Almát a mentőautóba.

Johnnie és Pizo követték őket.

– Hívd fel Rosát és mondd el neki, mi történt – kérte a nő.

– Már megtettem – bólintott Pizo. – Már mondtam neked. Minden rendben lesz.

Johnnie megtörölte a szemét az alkarjával.

– Tényleg… mondtad. – Azzal beszállt a mentőautóba és elindultak a kórház felé.

***

            Johnnie a váróteremben ült a gondolataiba merülve. Pizo lépett oda hozzá és átadott neki egy pohár kávét.

– Idd meg ezt, J! Jót fog tenni – mondta halkan.

A nő hálásan átvette a poharat és lassan inni kezdett, amikor Rosa, Miguel és Guillermo berobbantak az ajtón. Johnnie felállt, és visszaadta a poharat Pizónak.

– Mi történt, Johnnie? – kérdezte Rosa a könnyeivel küzdve.

– Leszorították az útról – ölelte át Johnnie. – Csak annyit tudok, hogy eszméletlen. Most vizsgálják. Az orvos bármelyik percben jöhet.

Guillermo gyűlölettel teli tekintettel bámult rá.

– Mi a fenét művel a te kocsiddal? – köpte. Pizo azonban a két járőr társaságában közelebb lépett, elvéve a kedvét a jelenetrendezéstől.

Johnnie felé fordult és leszegte a fejét. Nem volt képes ránézni.

– Elvittem az övét a szerelőhöz. Nem akartam, hogy azzal menjen – szipogta.

– Szóval helyette odaadtad neki a te kocsidat, jól tudva, hogy valaki követ – ordította a férfi. – Ó igen, mami mindent elmondott. Miért nem küldted őt egyszerűen haza, ahol biztonságban lehetne?

– Nem akart menni – suttogta Johnnie.

– Nemet mondott? – nevetett fel Guillermo örömtelenül. – Azt hittem, te viseled a nadrágot.

– Ebből elég, Gui! – reccsent fel Rosa. – Nincs most itt ennek az ideje.

– Igazad van, mami – legyintett a férfi. – Alma most nem lenne ebben a helyzetben, ha nincs ez a nő.

Rosa már épp emelte a kezét, hogy pofon vágja, amikor Javier szólította: – Mami! Mi folyik itt? Mi van Almával?

Rosa megfordult és átölelte őt. Tudta, hogy őt ez még jobban megviseli, mint a fivéreit. Alma és Javier nagyon közel álltak egymáshoz.

– Almának balesete volt, mijo. Leszorították az útról.

– És mindez Johnnie hibája – tette hozzá Guillermo dühösen.

Javier Johnnie-ra nézett, majd az öccsére.

– Megőrültél. Sosem ártana Almának.

– Nem. Az én hibám – mondta Johnnie halkan.

– Mi? Miről beszélsz, Johnnie? – nézett rá Javier könnyező szemekkel.

– Az én kocsimat vezette – válaszolta a nő.

– Az a gyilkos, aki meg akart ölni… – nyögte Javier. – Megint próbálkozott? – A lábai remegni kezdtek ezért inkább leült. – Miért mondod, hogy a te hibád? Tudtad, hogy megint próbálkozni fog?

– Nem – rázta meg a fejét Johnnie. – Vigyázni akartam rá. A kocsija elromlott, szóval azt mondtam, vigye az enyémet.

– Akkor nem a te hibád, Johnnie – mondta Javier. Rosa hálásan nézett rá, hogy kimondta azt, amit ők is gondoltak.

– Ilyen könnyen elintézed? – ordította Guillermo. – Igenis az ő hibája! Ő vette rá erre Almát és kényszerítette bele ebbe a helyzetbe!

– Elég legyen! – kiáltott rá Miguel. – Ne őt hibáztasd, Gui! Így is elég rossz neki.

Guillermo Johnnie-hoz lépett.

– Állj fel!

Johnnie felállt, pontosan tudva, mire készül a férfi. Ha ettől jobban érzi magát, csak tegye.

– Gyűlöllek azért, amit tettél a családunkkal. Te egy betegség vagy, ami megtámadott minket – köpte és ökölbe szorított kézzel pofon vágta Johnnie-t.

– Guillermo! – kiáltott rá Rosa.

Pizo és a két járőr megragadta Guillermot és arrébb rángatta, mielőtt az még bármi mást tehetett volna.

– Elég legyen, seggfej! – sziszegte Pizo. – Le vagy tartóztatva hatóság elleni erőszakért.

– Engedd el! – kérte Johnnie az arcát dörzsölve.

– Mi? – nyögött fel Pizo.

– Jól hallottad – válaszolta Johnnie. – Minden joga megvan hozzá.

– Nem. Nincs – mondta Rosa. – Hagyd csak! Tudja, mit csinál.

– Neki is fáj – tette Johnnie Rosa vállára a kezét.

– Jó ember vagy, Johnnie – simogatta meg az arcát Rosa. – Meg tudom érteni, miért szeret Alma annyira.

Pizo elrángatta Guillermot, miközben az orvos odalépett hozzájuk.

– Martinez család? – kérdezte.

– Igen? – nézett rá Rosa idegesen, megszorítva Johnnie kezét.

– Miss Martinez visszanyerte az eszméletét. Tizenkét öltéssel kellett összevarrni a fejsebét. Eltört a bal válla, és megrepedtek a bordái. Nem adhatunk neki erős fájdalomcsillapítót az agyrázkódás miatt, úgyhogy kapott 800 milligramm Mortint. Az éjszaka megfigyelés alatt tartjuk.

– Hál’ Istennek! – lélegzett fel egyszerre mindenki.

– Mikor láthatjuk őt, doki? – kérdezte izgatottan Guillermo.

– Melyikük Johnnie? – nézett végig rajtuk az orvos.

– Én vagyok – mondta az említett.

– Úgy tűnik, Miss Martinez minden áron beszélni akar magával. Azóta magát hívja, mióta magához tért – mosolygott a férfi.

Guillermo ismét kinyitott a száját, de Miguel olyan hideg pillantást küldött felé, hogy jobbnak találta csöndben maradni.

 Johnnie Rosához fordult és megszorította a vállát.

– Rosa! Menj be hozzá te először!

– Ugye csak viccelsz? – nevetett Rosa. – Tudom milyen, hogyha nem kapja meg, amit akar és te is tudod.

Johnnie elmosolyodott és bólintott.

– Nem maradok sokáig.

***

            Johnnie bement az intenzív osztályra, és megkereste a 14-es szobát. Alma épp aludt. Johnnie keresett egy széket, és leült az ágya mellé. Csak nézte Almát. Tiszta kötést tekertek körbe a fején és a bal vállán. Megfogta a nő jobb kezét, és megcsókolta azt.

– Sajnálom, Alma. Az én hibám. El kellett volna vitetnem a kocsidat, és bevinni téged a munkahelyedre – mondta hangosan, nem törődve azzal, hogy a másik hallja-e.

– Johnnie? – kérdezte Alma halkan. Még mindig kicsit kába volt.

– Igen, kicsim? – suttogta Johnnie.

– Kérlek, ne kényszeríts rá, hogy felkeljek és felpofozzalak! – fordította lassan felé a fejét.

– Látom visszatértél a régi önmagadhoz – kuncogott Johnnie. Elhallgatott és megint megcsókolta Alma kezét. – Sajnálom kicsim. Az én hibám. Én…

– Csss! – suttogta Alma. – Nem a te hibád, és nem is akarom ezt többé hallani.

– Szeretlek. Annyira megrémültem – mondta Johnnie komolyan. – Azt hittem, el foglak veszíteni. Te amare, en la vida y hasta en la muerte.

– Tudom, querida. Én is – suttogta Alma. – Annyira fáradt vagyok, és fáj a fejem.

Johnnie közelebb hajolt és megcsókolta az arcán.

– Aludj jól, drágám!

– Tudtad, hogy az anyád hangja ugyanolyan, mint a tied? – fecsegte Alma. – Az üdvözletét küldi.

A meglepett Johnnie meg sem bírt szólalni, csak bámult rá.

– Miről beszélsz, kicsim?

– Azt is mondta, gondolj arra, amit az apád mondott – tette hozzá Alma, és lassan elaludt.

– Össze vagy zavarodva – simogatta meg Alma arcát és felállt.

Rosa, Javier és Miguel kint vártak rá. Guillermo hátrébb állt, Pizo figyelő szemétől kísérve.

– Hogy van? – kérdezte Javier.

– Össze van zavarodva – válaszolta Johnnie. – Bemehettek, de nem szép látvány.

– Mami, Javierrel menjetek be. Én itt maradok ezzel az estupido-val – bökött Miguel Guillermo felé.

– Minden rendben lesz – nyugtatta Johnnie Rosát. – Az éjszakai felügyelet csak formaság. Meg fog gyógyulni.

– Rendben, Johnnie – mondta Rosa. Már indult volna, de Johnnie megfogta a karját.

– Rá kell vennünk, hogy veletek maradjon egy ideig – suttogta.

Rosa bólintott, tudva, milyen dühös lesz Alma, ha erre rájön.

Pizo befejezte a telefonálást, és Johnnie-hoz fordult.

– Nem hiszem, hogy ez a nap lehetne még rosszabb is, J.

– Mi történt? – kérdezte a nő.

– Találtak egy újabb holttestet a dűnéknél.

Johnnie-nak elakadt a lélegzete. Érezte, hogy a térdei remegni kezdenek, ezért gyorsan leült. Majdnem elveszítette Almát, és még a gyilkos is ismét lecsapott. Ez túl sok volt. Majdnem két áldozat lett egy helyett. A falnak támasztotta a fejét.

            Miután visszanyerte az önuralmát, megkérte Pizót, hogy adjon neki egy percet, hogy beszéljen Almával, hogy elmegy egy kis időre. Pizo tudta, hogy ez most nehéz helyzet Johnnie számára, hogy egyedül hagyja Almát, de megértette őt, hogy ott akar lenni, amikor elkapják a gyilkost a történtek után.

***

            Johnnie visszasétált Alma szobájába. Látta Rosát az ágy bal oldalán és Javiert a másik oldalon, ahogy tartotta a húga kezét.

– Még alszik? – kérdezte Johnnie halkan.

– Igen – válaszolta Rosa. Javier csak csendben ült. – Egy pillanatra felébredt, valamilyen tomahawkról beszélt, aztán ismét elaludt.

Johnnie odalépett az ágyhoz és halkan beszélni kezdett: – Kicsim! El kell mennem egy kis időre. Valamit el kell intéznem. Az emberünk nem tétlenkedett.

– Annyira közel van – mormogta Alma.

– Hogy? – kérdezte Johnnie zavartan.

– A fejsérülése miatt beszél össze-vissza, Johnnie – mondta Rosa. – Vele maradok. Menj csak és tedd, amit kell! Szeretném, ha elkapnád azt a gyilkost.

Johnnie bólintott. Megcsókolta Alma arcát. Látta a fájdalmat Javier arcán, ahogy az a nő kezét szorongatja.

– Jól vagy, Javier? – kérdezte.

– Most, hogy jobban van… Igen. Semmi bajom.

***

            Johnnie odalépett Pizóhoz és együtt indultak a kijárat felé. Guillermo figyelte őket.

– Behúzott farokkal kotródsz el, eh pata? – sziszegte.

Johnnie agyát elöntötte a vörös köd. Megragadta a férfi gallérját és a falhoz lökte.

– Az előbb csak azért üthettél meg, mert hagytam, kisember – sziszegte. – Ne hidd, hogy legközelebb sikerülni fog!

Guillermo próbálta lehámozni magáról a kezét, de nem sikerült. Johnnie túl erősen szorította. Miguel és Pizo csak álltak és nézték őt.

            Johnnie lassan lenyugodott és letette a férfit a földre.

– Most pedig, csak hogy tudd, van egy kis elintéznivalóm. Addig maradhatsz Almával, amíg csak akarsz. De tudd, ha megint rákezdesz neki a hülyeségeiddel, nem ő lesz az egyetlen Martinez, aki kórházi kezelésre szorul. Megértettél?

Dühösen, amiért mindenki előtt megalázták, Guillermo nem szólt semmit, csak bólintott.

– Jó fiú – mondta Johnnie, megveregette a férfi arcát, azzal Miguel felé fordult. – Jövök, amint tudok.

Miguel bólintott.

– Kapd el! Azt akarom, hogy az a ribanc megfizessen azért, amit tett.

Johnnie rámosolygott, majd csatlakozott Pizóhoz és kiléptek az ajtón.

16. fejezet

            Johnnie az asztalánál ült, és mereven bámulta az Alma balesetéről készült jelentést. Hátulról mentek bele, amitől a kocsi megpördült, és irányíthatatlanná vált. A légzsák azonnal kinyílt, és a biztonsági öv is tökéletesen működött. Azonban talált valamit, amitől az ereiben rögtön megfagyott a vér. Az ág, ami áttörte a szélvédőt, csak centikre haladt el Alma fejétől.

            Könnyek szöktek a szemébe, amikor arra gondolt, hogy csak egy kicsin múlott, hogy élete szerelme nem halt meg ott helyben. Eszébe jutott, hogy Rosa szerint motyogott valamit tomahawkokról. Lehetséges lenne? Halványan elmosolyodott, és kitörölte a könnyet a szeméből. Bármi lehetséges.

„Köszönöm, apa!” – mondta magában. Aztán észbe kapott, hol is van, és körbenézett, hogy nem keltett-e túl nagy feltűnést. Senki sem figyelt rá, csak a felé sétáló Pizo.

            A férfi tökéletesen átérezte a helyzetét, így most, ahelyett, hogy a szokásos módon heccelte volna, inkább csak nyugtatólag a vállára tette a kezét.

– Jól vagy, haver?

– Igen – mosolyodott el Johnnie. – Csak arra gondoltam, amit majdnem elvesztettem.

– Együtt érzek veled – válaszolta a férfi. – Voltál már Almánál?

– Átvitték egy külön szobába. A családja vele van… Remélem az a fattyú Guillermo nem mondd vagy tesz semmi olyat, ami felzaklatná.

– Miért nem hagyod, hogy bevigyem azt a nyomorult kis anyaszomorítót? – kérdezte Pizo. – Megérdemelné.

Johnnie rá emelte a tekintetét. A lelke mélyén ő is ezt kívánta volna, de nem akarta, hogy mindez Rosa szeme előtt történjen.

– Túl sok lett volna ez Rosának egyszerre – sóhajtott. – Nem akartam még több fájdalmat okozni neki.

– A leglehetetlenebb pillanatokat választod a nagylelkűségre, J – kacagott Pizo erőtlenül.

– De ha bárkinek elmondod – nézett rá Johnnie szigorúan –, még a szart is kirugdosom belőled.

Pizo védekezően maga elé emelte mindkét kezét.

– Juj de félek!

Johnnie felnevetett, és gyengéden vállba öklözte a másikat.

***

– Mami! Mi baja van Guillermonak? – kérdezte Miguel, miközben a folyosón várták, hogy a napi vizsgálat véget érjen. – Miért viselkedik így?

Rosa felsóhajtott, és a folyosón néhány méterrel arrébb álló Guillermóra nézett.

– Én sem értem azt a gyűlöletet, amit Johnnie iránt érez. Már egy jó ideje együtt vannak Almával. – Megrázta a fejét. – Mindannyiunknak nehéz volt feldolgozni, hogy Alma egy nővel él együtt. Nekem különösen. De amit Guillermo művel, az már őrültség. Nem hinném, hogy valaha akadna egy férfi is, aki jobban szeretné Almát, mint Johnnie.

Miguel egyetértően bólintott. Az anyja átölelte, és halkan a fülébe suttogott: – Még nincs túl késő, mijo… Ugye szereted Annát?

– Annyira szeretem, mami, hogy az már fáj – szegte le a fejét a férfi, és az arca égett a pírtól.

– Ne szégyelld! – vonta össze a szemöldökét Rosa, és az arrébb álló fiára nézett. – Nem hiszem, hogy Gui számára lenne már remény, de imádkozom érte, hogy Javier találjon magának valakit. Annyira egyedül van.

Miguel észrevette az anyja szemében csillogó különös fényt.

– Ne szólj bele, mami! Tudod, hogy Javier utálja, ha helyette akarod megoldani a gondjait.

– Callate! – pofozta meg játékosan Rosa a fiát. – Hallgass!

***

– Az a ribanc megérdemelné, hogy szétrúgják a seggét – morogta Guillermo. – Először ilyen helyzetbe hozza Almát, aztán meg magára hagyja.

– Miért nem fogod már be, Gui? – nézett rá Javier fáradtan. – Most nem akarok erre gondolni. Most csak Alma számít.

– Ugye csak hülyéskedsz? – nézett Guillermo a bátyja szemébe. – Itt az alkalom, hogy elválasszuk azt a kurvát Almától, és te nem teszel semmit.

– Ne most! – intette le Javier.

– Almának látnia kell, mi is ő valójában. Milyen önző. Nem törődik Almával. Ha azt tenné, akkor most itt lenne, ahelyett, hogy olyasvalaki után kutat, akit sosem fog megtalálni… Ti ülhettek itt, sajnáltatva magatokat, de én felvilágosítom Almát, hogy is állnak a dolgok. Itt az ideje, hogy vége szakadjon ennek az őrületnek.

Javier keményen megragadta az öccse karját.

– Nem fogsz neki mondani semmit – szűrte a fogai között. – Megértetted? Egy… szót… sem.

Guillermo a bátyja szemébe nézett, és látta, hogy Javier komolyan gondolja.

– Jól van – tépte ki a karját a másik szorításából. – Majd máskor. De jól jegyezd meg! Ez a ribanc nem fogja többé fertőzni a családunkat.

– Ahogy akarod – legyintett Javier, és odasétált az anyjához és Miguelhez.

Chiara Baschetti alias Alma Martinez.

 ***

            Johnnie és Pizo végigsétáltak a lezárt területen, hogy megvizsgálják a nő kocsiját. Amikor megérintette a roncsot, a düh hulláma futott végig rajta. Körbejárta az összetört járművet, és ahogy szemügyre vette a sérüléseket, a haragja egyre csak nőtt. Pizo csak állt, és nézte őt. Tudta, hogy nem lenne jó ötlet megzavarni a partnerét.

            Charlie, a kocsit átvizsgáló rendőr lépett oda Pizóhoz.

– Kész van a jelentésem, nyomozó – jelentette ki, aztán Johnnie-ra nézett. – Mit csinál?

– Kidühöngi magát – sóhajtott fel. – Tegyen nekem egy szívességet, és tisztítsa meg a terepet, oké?

Látva a Johnnie arcán eluralkodó dühöt, Charlie csak bólintott, és átadta Pizónak a jelentését, azzal a társaival együtt elment inni egy kávét.

            Éppen csak elhagyták a lezárt területet, amikor egy mély, állatias üvöltés törte át a csendet. Charlie hálát mondott, hogy nem volt ott, hogy lássa a tomboló Green nyomozót.

***

            Javier fogta Alma kezét, amíg az aludt. Rosa és Miguel nem messze ültek tőlük és beszélgettek arról, hogy mit kezdjenek Guillermoval.

            Johnnie egy csokor virággal és egy plüss macival lépett be az ajtón. Amikor meglátta Almát, először aznap, gyengének érezte magát. Miguel átvette tőle az ajándékokat, ő pedig odament az ágyhoz és megcsókolta Alma arcát. Alma kinyitotta a szemét és rámosolygott.

– Hello, querida – suttogta.

– Hello, szerelmem! Hogy érzed magad?

– Jobban leszek, ha már otthon fekhetek az ágyunkban – mondta Alma. – És te hogy vagy? Fáradtnak látszol, kicsim.

– Ne aggódj miattam! Jól vagyok – ült le Johnnie az ágy szélére és Javierre nézett. – Volt már itt az orvos?

– Igen. Azt mondta, holnap már kiengedik Almát – mondta, és rájuk mosolygott.

– Látod, édesem! – fordult vissza Johnnie a mennyasszonyához. – Holnap már otthon is leszel.

– Sajnos én akkor már nem leszek itt – tette hozzá a férfi. – Ma este el kell utaznom Floridába. Csak pénteken jövök haza. De hívj, ha bármire szükséged van, Johnnie! Mami ismeri a menetrendemet.

Megcsókolta Alma homlokát, odasétált az anyjához és Miguelhez, hogy tőlük is elbúcsúzzon.

– Elviszlek – állt fel Johnnie.

Javier felemelte a kezét, hogy megállítsa.

– Tudom, hogy inkább maradnál itt… Vigyázz rá helyettem is!

– Úgy lesz – bólintott Johnnie.

Egy kicsivel később Rosa felvetette, hogy inkább hagyniuk kéne Almát pihenni. Mindketten adtak egy-egy puszit Almának Miguellel, és elhagyták a szobát.

– Nincs az az isten, hogy Alma ebbe belemenjen – mondta Miguel.

– Nincs más választása. Nem lenne biztonságban otthon. Főleg, ha nem képes megvédeni önmagát – mondta Johnnie.

– Alma azt fogja tenni, amit mondok neki – tette hozzá Rosa szigorúan.

– Jól van! – mondta Miguel. – De szóljatok, amikor közlitek vele! Nem akarok itt lenni, végignézni azt a perpatvart.

– Én nem félek tőle – jelentette ki Johnnie nem túl meggyőzően.

– Én sem – tette hozzá Rosa. – Az anyja vagyok. Azt kell tennie, amit mondok neki.

Miguel felkacagott.

– Kár, hogy nem lehetek ott, hogy lássalak titeket, bátor katonák, de én telepakolnám a gatyámat. Ha igazán dühös, olyan, mint egy házisárkány.

– Igazad van – mondta Johnnie, és mindkettőjüket átölelte búcsúzásképp.

Rosa gyorsan tarkón csapta a fiát.

– Au! Mami! Mire volt ez jó? – kérdezte Miguel a tarkóját dörzsölve.

– Ne ijesztgesd azt a szegény lányt!

– Almáról beszéltem, mami, vagy elfelejtetted?

***

            Alma egy kicsit feljebb emelte az ágya háttámláját, a nővér pedig távozott, amikor Johnnie belépett.

– Már azt hittem, hazáig viszed őket – szólt oda neki Alma.

– Nem. Csak a tegnapi napról érdeklődtem. Olyan furcsa dolgokat beszéltél – ült le Johnnie az ágy szélére. – Hallottam, hogy néhány nyomozó eljött kikérdezni a történtekről. Emlékszel még valamire?

– Nem. Elmondtam mindent, amire emlékszem – mondta Alma kábán. Megvakarta a bal karját, majd az ujja lecsúszott a kezéig. – Johnnie! Hol a gyűrűm? Istenem, csak nem veszett el?!

– Csss! Nálam van. Biztonságban – simogatta meg a fejét Johnnie. – A mentők levették.

– Akkor jó – törölte le a könnyeit Alma. – Hol van?

– Otthon – kuncogott Johnnie. – Visszatettem a dobozába.

– Oké – mondta Alma. – Johnnie?

– Igen, kicsim?

– Csókolj meg!

– Ezer örömmel – hajolt oda hozzá Johnnie, hogy megcsókolja.

***

            Mike az asztalánál ült, és a pénzt számolta. A bolt zárva volt, ő pedig egyedül volt a helyiségben. Amikor meghallotta az ajtó nyílását, az ölébe húzta a pisztolyát és rákulcsolta az ujjait.

– Ki az? – kérdezte.

– Meg kéne tanulnod rendesen bezárni, Mike – mondta a nő színtelen hangon. – Sosem tudhatod, ki téved be.

– Ó! Szóval te vagy az – tette vissza a férfi a pisztolyt az asztalra. – Újabb munkád van számomra?

– Az igazat megvallva, igen – mondta a nő.

– Tetszett a ma reggeli, he? – kérdezte. – És most? Mi legyen?

– Csak egy a probléma, Mike. Nem végezted el rendesen a munkádat – lépett közelebb a nő.

– Fekete Chrysler 300M. Leszorítottam az útról, és senki sem halt meg. Azt tettem, amit kértél.

– A kocsival semmi gond. De rossz ember ült benne, te agyatlan! – nyögte a nő dühösen.

– Arról szó sem volt, hogy ki üljön benne, hölgyem! – mordult fel a férfi.

– Most már nem számít – válaszolta a nő, ismét higgadtan. – Elbasztad. És én nem szeretem az elbaszott munkát. – Azzal előhúzta a 9 milliméteresét, és a férfi hátának szegezte. – A feladatod az, hogy lassan és fájdalmasan dögölj meg!

Mike a pisztolyáért nyúlt, de a golyó átlukasztotta a vállát, mielőtt még elérte volna.

***

            Johnnie és Alma a javítóműhely által kölcsönzött pótautóban ültek.

– Édesem, mit szólsz hozzá, hogy egy ilyennel kell furikáznunk? – kérdezte Johnnie.

– Én nem bánom – vonta meg a vállát Alma. – De, Johnnie?

– Igen, kicsim?

– Miért mami háza felé megyünk? Azt hittem, egyenesen haza viszel.

– Nem is szeretnél találkozni édesanyáddal? – kérdezte Johnnie, remélve, hogy ezzel elaltathatja a másik gyanakvását. – Ad egy puszit a bibidre, hogy jobban gyógyuljon – viccelődött.

– Jobb lenne, ha te puszilnád meg a bibimet – vette fel a fonalat Alma nevetve.

– Ó, rendben! Akkor én is adok rá egy puszit – kacsintott Johnnie.

Amikor megálltak a ház előtt, Alma megpillantotta Miguelt, amint a kocsit mosta. A férfi odaszaladt hozzájuk és kinyitotta az ajtót.

– Hello, Alma! Hogy vagy? – kérdezte.

– Én jól. Hol van mami? – kérdezte Alma, miközben Johnnie is kiszállt a kocsiból.

– Bent készíti a reggelit – nézett a férfi Johnnie-ra. – Hogy tudtad rávenni, hogy belemenjen?

Johnnie megmerevedett, de sajnos a kérdés nem kerülte el Alma figyelmét.

– Mibe kellene belemennem?

– Öö… Alma… én… - próbálta kimagyarázni magát Johnnie.

– Itt akarsz hagyni, mi? – nézett rá szikrázó szemekkel Alma.

Miguel elhátrált, már várva a kitörést.

– Kicsim, figyelj rám! Ez nem…

– Nem érdekel – szakította félbe Alma. – Kezdettől fogva ezt tervezted. Szegény szerencsétlen Alma! Nem lehet egyedül hagyni egy percre sem. Ezt gondoltad, mi?

– Ez nem igaz, Alma – szakadt ki Johnnie-ból.

Rosa lépett ki az ajtón, és amikor meglátta a két nőn úrrá levő feszültséget, azon gondolkodott, hogy tudná lenyugtatni a lányát.

– Gondolom mind együtt találtátok ki – lépett be Alma az ajtón.

– Figyelj a szavaidra, mija! Az anyád vagyok – dorgálta Rosa.

– Si, mami! – halkította le a hangját Alma.

Rosa leült a kanapéra, és megpaskolta a helyet maga mellett. Alma vonakodva bár, de engedelmeskedett. Johnnie állva maradt és őket nézte.

– Most nem vagy abban a helyzetben, hogy gondoskodhass magadról, Alma – mondta. – Most nem.

Alma elfordította a fejét és az anyjára nézett.

– Mami! Johnnie itt akar hagyni, amíg ez az egész véget nem ér.

– Most nem biztonságos otthon lenned, Alma – mondta Johnnie dühösen. – Miért nem akarod megérteni?

– Meg tudom védeni magam – tiltakozott Alma. – Ezért tanítottál meg lőni is.

Johnnie odalépett hozzá.

– És hogy akarod használni a pisztolyt most, hogy a kezed fel van kötve? – Próbálta lecsillapítani a dühét. – Ez nem vita tárgya – jelentette ki. – Itt kell maradnod. Nem hozhatlak, és nem is foglak olyan helyzetbe hozni, hogy az a nyomorult ismét rád találjon. – Letérdelt Alma elé, és megfogta a kezét. – Kérlek, kicsim! Ne küzdj ellene!

– Johnnie-nak igaza van, mija – mondta Rosa. – Most túl nagy a veszély… Biztos szeretnék lenni benne, hogy biztonságban vagy.

Alma felé fordult, a szemei szikráztak a dühtől. A gondolattól, hogy külön kell lennie a nőtől, akit szeret, kibuggyantak a könnyei.

– Johnnie! Amíg Alma nem térhet vissza a munkába, miért nem hozod el ide addig, amíg te dolgozol? Így sosem lenne egyedül és nem is kellene külön lennetek – javasolta Rosa. – Emellett, lenne időnk az esküvőt is megtervezni.

Ez már mosolyt csalt mind Johnnie, mind Alma arcára és mindketten beleegyeztek.

– Akkor ezt megbeszéltük, úgyhogy akár be is fejezhetjük a reggelit – mondta Rosa. – Szólok, ha kész van. – Azzal kiment a konyhába.

            Johnnie leült a kanapéra Alma mellé, a mexikói nő pedig hozzá bújt. „Mi lesz, ha a gyerekünk épp olyan elkényeztetett lesz, mint Alma” – gondolta Johnnie a jövőbe révedve. – „Talán még elkényeztetettebb.”

– Most min vigyorogsz? – nézett rá Alma.

Johnnie adott egy csókot a homlokára.

– Ezen az elkényeztetett kis szépségen, akit annyira szeretek.

– Nem vagyok elkényeztetett – horkant fel Alma. – Csak szerencsés vagyok, hogy a magam útját járhatom.

– De most nem kicsim. Muszáj lesz kompromisszumot kötnöd.

– Ahogy neked is, querida – suttogta Alma és megcsókolta Johnnie nyakát. – Ahogy neked is.

***

            Johnnie az asztalánál ült, megpróbálva rábukkanni az ügy nyitjára. Gilliam és Westlake, két másik nyomozó elhívta Pizót, hogy megbeszéljenek valamit. Johnnie rájuk nézett, és látta Pizo arckifejezését, ahogy odasétál hozzá.

– J! Megtalálták a kocsit, ami leszorította Almát az útról – mondta a férfi.

– Mi? – pattant fel Johnnie. – Hol? Ki vezette? Ha elkapom azt a seggdugaszt, kiluggatom a beleit – sziszegte.

– Valaki már megtette neked ezt a szívességet, Green – mondta Gilliam. – A férfit meggyilkolták múlt éjjel.

– A kocsival együtt találtuk meg – tette hozzá Westlake és letett egy nyitott aktát Johnnie asztalára. – A neve Michael Grice. Valószínűleg épp a bevételét számolta, mert ott találtuk a pénzt az asztalán. Tehát nem rablás volt.

– Neki is volt fegyvere – tette hozzá Gilliam.

– De van még valami, J – próbálta adagolni az információt Pizo.

– És mi lenne az? – nézett rá kérdőn Johnnie.

– A gyilkos fegyver… Grice-ot egy 9 milliméteressel ölték meg. Ugyanazzal a fegyverrel, amivel a gyilkos rád lőtt.

– A francba is! – nyögte Johnnie az asztalának támaszkodva.

– Nem akar egy szálat sem elvarratlanul hagyni – lépett mögé Pizo és nyugtatólag megmasszírozta a vállát. – De csak idő kérdése, J, és hibázni fog. Akkor pedig lecsapunk rá.

Folytatása következik!