A wilmingtoni hasfelmetsző II. rész

Előzmény: A wilmingtoni hasfelmetsző I. rész

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

****************************************************

4. fejezet

            Két hét telt el és Johnnie és Pizo egy lépéssel sem került közelebb ahhoz, hogy megtalálják Valerie gyilkosát. A titokzatos nőt nem látták többé a The Back Doorban, azóta, hogy Myra visszautasította az ajánlatát. A rendőrkapitány, a polgármesteri hivatal nyomására, már azon gondolkodott, hogy lezárja az ügyet, de Johnnie abban reménykedett, hogy végül mégsem teszi meg. Annak ellenére, hogy már az első pillanattól kezdve tudta, hogy ha az áldozat nem egy jól ismert tagja a közösségnek, az ügyet valószínűleg sosem oldják meg. Szerencsére a kapitány végül tovább hagyta őket dolgozni.

– Ez hihetetlen! – sóhajtott fel Johnnie megkönnyebbülve. – Senki, még az a seggfej Ballantine polgármester sem akarja megoldani ezt az ügyet. Az egész csak rontja a turisták bizalmát. Most szólj hozzá!

– Egy seggfej. Csak a turizmus érdekli igazán. Mi tudjuk, mire megy ki a játék. Az áldozat nem a városi sznobok közül való volt. Innentől már senkit nem érdekel – válaszolta Pizo.

– Az a tény pedig, hogy leszbikus volt, csak ront az egészen. Az a mocsok polgármester annyira álszent! Évekig loholt a magunkfajták után a vallási fanatikusaival, míg végül mi belefáradtunk és eltűntünk a balfenéken. Ezzel pedig csak azt értük el, hogy újabb okot adtunk neki, hogy a város romlottságáról beszéljen – kesergett Johnnie.

Johnnie felnézett a partnerére. Tudta, hogy a városi elit mennyire megveti a melegeket és a leszbikusokat. Ballantine és emberei már sokukat elüldözték. Johnnie volt azon kevesek egyike, aki még kibírta. Pizo pedig mindig megragadta az alkalmat, hogy biztosítsa, ő mellette áll.

– De legalább nem lesz több gyilkosság. – Rövid szünetet tartott. – Inkább tegyük el magunkat holnapra, J!

Johnnie döbbenten nézett a partnerére. A férfi sosem arról volt ismert, hogy korán akarna végezni. De, ahogy jobban megnézte, észrevette a változást a partnerén az elmúlt hetekben. Jobban odafigyelt a higiéniájára, levágatta és kifésülte a haját. A ruhái is egy fokkal jobbak lettek. Összességében Pizo úgy nézett ki, mint egy milliomos szívtipró.

– Rendben. Én is fáradt vagyok. És ma este Alma szolgálja fel a vacsorát… De nem csak a konyhában, ha érted mire gondolok – kacsintott a férfira. – Szeretnél átjönni vacsorára?

– Nem, köszi. Nem szeretnék zavarni… Azon kívül pedig, már vannak terveim – mosolygott a férfi.

Johnnie meglepődött, hogy a partnere randizni megy.

– És ki a szerencsés? És főleg, mikor találkoztatok?

– A neve Diana Andrews. A sarkon lévő irodában dolgozik. Titkárnő – válaszolta Pizo büszkén.

– Arra a csinos kis vörösre gondolsz? Én is kedvelem őt. Helyes lány – mosolygott Johnnie. – Na jó! Hamarosan találkozunk. Almával a tudomására kell majd hoznunk, milyen rohadt mázlista, hogy egy olyan jó pasival hozta össze a sors, mint te.

Pizo felnevetett.

– Csak minél hamarabb! Na, nyomás haza és törődj a magad dolgával! Majd reggel találkozunk.

            Alma épp a vacsorát készítette, amikor megszólalt a csengő. Letette a serpenyőt és az ajtóhoz lépett. Ahogy kinézett a nyíláson egy fiatal férfi feje búbját látta.

            Ó, a francba is! Ne ma, Guillermo! – suttogta magában. Kinyitotta az ajtót, de legnagyobb meglepetésére Javiert pillantotta meg magával szemben. A bátyját. Ő is olyan jó kiállású volt, mint Guillermo, dagadó izmokkal és vonzó arccal. Alma berántotta őt az ajtón és átölelte, majd adott egy nagy puszit az arcára.

– Hol voltál? Már hiányoltalak – mondta, kiengedve a férfit a karjai közül.

– El kellett mennem a városból egy időre… Munka... Guillermo nem mondta el?

Alma arcáról eltűnt a mosoly.

– Már két hete nem láttam Guillermot. Az óta nem, hogy összekaptak Johnnie-val.

Javier leült a kanapéra és megkérte Almát, hogy üljön le mellé.

– Már megint? Pepita, le kéne már végre állítanod. Nem bírom nézni, ahogy veszekedtek – mondta és a kezei közé vette Alma kezét. – Mikor tanul már végre a hibáiból?

– Nem tudom. De remélem, hamarosan. Nem engedem, hogy tönkretegye a kapcsolatunkat Johnnie-val.

– Tényleg. Hogy van Johnnie?

Alma szemei felcsillantak. A szívből jövő szerelem fénye világított bennük.

– Jól van. A meggyilkolt prostituált ügyében nyomoz.

Javier elfintorodott.

– Hátborzongató egy ügy. Hogy viseli?

– Ahogy mindig is – vont vállat Alma. – A munkáját mindig az őrsön hagyja. Sosem hozza haza. Ennek ellenére, örülnék, ha végre vége lenne… Azt ígérte, hogy elmegyünk pihenni Jamaicára.

– Ti tényleg nagyon szeretitek egymást, ugye? – kérdezte Javier mosolyogva, megsimogatva a húga arcát.

– Igen – válaszolta Alma. – Gyere! Készítettem vacsorát.

            Johnnie belépett az ajtón és meghallotta Alma hangját a konyhából. Egy nagy mosoly terült szét az arcán, ahogy bement, de hamar lefagyott, amikor meglátta az asztalnál ülő férfit. Először azt hitte, Guillermo az.

            A francba is! – gondolta. – Nem hiányzott ma ez a kis seggdugasz.

            Alma felnézett rá és elmosolyodott.

– Nézd csak, ki van itt, kicsim! – lépett oda hozzá és megcsókolta.

Javier is felállt és felé fordult. Johnnie egy pillanatra ledöbbent, majd elmosolyodott.

– Hello, Javier! Örülök, hogy látlak – üdvözölte a férfit.

– Főleg, hogy én vagyok és nem Guillermo, mi? – szorította meg a másik kezét a férfi.

Johnnie zsebre dugta a kezeit és a padlót nézte, mintha hirtelen szokatlan érdeklődést mutatna a csempék közti repedések iránt.

– Jól látod.

– Johnnie! Alma elmondta, mi történt köztetek – válaszolta a férfi, Johnnie pedig felnézett rá. – Remélem, hogy ettől még nem neheztelsz az egész családra.

– Nem. Persze, hogy nem – rázta meg a fejét a nő. – Tudom, hogy eleinte mindenkinek nehéz volt. Megbízni bennem, és elfogadni a tényt, hogy Alma egy nővel jár. De mindannyian, Guillermo kivételével, adtatok nekem egy esélyt, hogy megmutassam, sosem bántanám Almát. És ezért hálás vagyok.

Javier elmosolyodott.

– Úgy bánsz vele, mint egy királynővel, Johnnie. Nem is tudnád elrontani, mi?

– Hé! – legyintette meg az arcát Alma játékosan. – Ne beszélj úgy rólam, mintha nem lennék itt!

Johnnie átkarolta őt és szenvedélyesen megcsókolta.

– Bocs, kicsim! Nem akartunk megbántani.

Alma duzzogást színlelt.

– Igen, ó hatalmas felség! Kérlek, bocsásd meg nekünk, szegény férgeknek a tiszteletlenségünket! Sosem vetemednénk arra, hogy megbántsunk téged – viccelődött Javier.

– Legközelebb ezért lecsapatom a fejetek – válaszolta Alma, igyekezve megőrizni a hangjára erőltetett komolyságot.

– Most, hogy ezt letudtuk, velünk tartasz vacsorára? – kérdezte Johnnie.

– Sajnos nem tehetem. Még van egy kevés munkám odahaza – húzta el a száját Javier. – Aztán még ki is kell pakolnom. Beugorhatok még valamikor később?

– Természetesen – válaszolta Johnnie és almára mosolygott. – Az ajtónk mindig nyitva áll előtted.

– Remek. Akkor talán majd a jövő héten. Ha a városban leszek – válaszolta a férfi és az ajtó felé indult. Adott egy puszit Alma arcára és elbúcsúzott.

            Egy mennyei vacsora után Johnnie segített Almának elmosni a tányérokat. Halk szalsza zene szólt a rádióból, Almát pedig teljesen átjárta a ritmus, a csípőjét rázva rá. A látvány teljesen felizgatta Johnnie-t.

– Táncoljunk, szerelmem! – mondta és kigombolta a nő blúzát.

Johnnie átkarolta őt és a szoba közepére rántotta. Alma imádta, amikor Johnnie-val szalszáztak. Ez volt az első latin tánc, amit megtanított neki.

– Remekül táncolsz, querida! – mondta nevetve.

– A véremben van, drágám – válaszolta Johnnie nevetve.

A szám véget ért, de Johnnie nem hagyta abba. Átkarolta Almát és magához vonta. Testeik teljesen egymáshoz préselődtek. A nyakán érezte Alma leheletét, ahogy végigcsókolta a nő arcélét.

– Annyira finom az illatod, Alma! – nyögte. – Örök időkre így maradnék veled.

Nem tudott már uralkodni magán. Felkapta Almát, aki a dereka köré fonta a lábait. Így sétáltak be a hálószobába, szenvedélyes csókok kíséretében.

            Egy fiatal hispano nő lépett be a The Back Door ajtaján. Szakadt farmert, fekete toppot és egy vékony dzsekit viselt. Játszi könnyedséggel surrant át a tömegen és megállt a bárpult előtt. Azonban nem törődött a csapossal, csak az asztalokat pásztázta a tekintetével. Alig, hogy leült, a fiatal, ázsiai lány, aki korábban Sukiként mutatkozott be Johnnie-nak, azonnal mellette termett. Csak egy kivágott vörös toppot viselt és egy fekete miniszoknyát, ami viszont már szinte illetlenül rövid volt. A bal vállán japán betűkkel a „bassz meg!” felirat volt olvasható.

– Nincs szükséged valamire, szépségem? – búgta a nő fülébe.

– Kérlek, ülj le! – invitálta a vendég.

– Hozhatok valamit inni?

– Nem. Köszönöm. Már van – emelte fel a nő a poharát. Sukit egyszerűen megbabonázta az arcára kiülő mosoly.

– Kérdezhetek valamit, ha nem bánod? – nyeldekelt kiszáradt torokkal.

A nő ránézett.

– Mi volna az, te drága kis gyönyörűség?

– A hajad eredetileg is vörös? – kérdezte Suki csábos hangon.

A nő elmosolyodott.

– Csak egyféleképpen tudhatod meg. Tennél velem egy sétát a parton? – Azzal előhúzott két százdollárost a zsebéből.

– Vezess, én vörös királynőm! – mosolygott Suki.

Mindketten felálltak. A nő átkarolta Suki vállát és az ajtó felé indult vele.

Shu Qi alias Suki

            Alma felnyögött, ahogy a felcsatolható műszerszám belé hatolt. Johnnie gyengéden mozgatta a csípőjét, lassan egyre mélyebbre tolva belé az eszközt.

– Könyörögj, hogy gyorsítsak! – heccelte Johnnie, alma viszont már képtelen volt beszélni. A mellkasa zihált, ahogy az öröm nyögései előtörtek belőle, mielőtt felsikoltott volna a gyönyörtől.

            Eközben a parton Suki megpróbálta megcsókolni a partnerét, de az elhúzódott tőle.

– Nem. Nem – tiltakozott. – Nem akarok nyelves csókot.

– Bocsánat – szabadkozott Suki. – Akkor mi izgat fel?

A nő benyúlt a kabátja zsebébe és előhúzott egy pár latex kesztyűt.

– A biztonságos szexre esküszöm. Ugye nem bánod? – mosolygott és felhúzta a kesztyűt.

– Bármit, amíg fizetsz, édesem. Azt csinálunk, amit akarsz – válaszolta Suki.

A nő mögé lépett és megsimogatta a haját. A kezei lassan lecsúsztak Suki nyakára és gyengéden végigsimították a vállát.

– Mit szólnál egy kis játékhoz? – búgta az ázsiai lány fülébe.

– Ha szeretnéd, drágám? – suttogta Suki.

– Remek – válaszolta a nő. Előhúzott a zsebéből egy rövid kötelet és hátra húzta Suki kezeit és hozzákötözte a pénzt, majd a földre lökte őt.

– Hé! Ne olyan durván! – nyögte a lány.

– Kuss legyen, te hülye picsa! Most én dirigálok – szűrte a nő a fogai között.

Suki kezdett megijedni, ahogy a nő befogta a száját.

– Lehet gyors, de fájdalmas is – mondta. – Én az utóbbit kedvelem, de a választás a tiéd.

Suki szemeiben könnycseppek reszkettek.

– A fenébe is! Hagyd abba a bőgést! – nyögte a nő. – Csak azt kapod, amit megérdemelsz. Na most! Ha megígéred, hogy jó kislány leszel, elengedem a szádat.

Suki csendben bólintott.

– Remek – válaszolta a nő és megsimogatta az arcát, mielőtt óvatosan elhúzta volna a kezét.

– Kérlek, ne bánts! – könyörgött Suki.

– Nem foglak bántani – válaszolta a nő gúnyosan. – Azért vagyok itt, hogy megmentselek ettől az élettől. Túl szép vagy ahhoz, hogy ezt csináld.

A nő letépte Suki toppját és markolászni kezdte a melleit.

– Voltál már valaha egyáltalán férfival?

– Nem – vallotta be Suki.

– Had hívjalak meg az egyik barátomhoz – zippzározta ki a nő a nadrágját és előhúzott egy műpéniszt. Fekete volt és legalább húsz centi hosszú.

– Nem – tiltakozott Suki. – Nagyon fog fájni.

Már a könnyeivel küszködött, a nő azonban nem foglalkozott vele. Mögé állt és szétfeszítette Suki lábait.

– Minden nőnek el kell viselnie a fájdalmat a gyönyör előtt. Ez a természet rendje – térdelt a lány combjai közé. Félrecsúsztatta a miniszoknya alatt rejtőző tangát, és lassan bevezette a szerszám fejét, hogy aztán egy nagy lökéssel behatoljon.

            Sikoly töltötte meg a levegőt és összemosódott a Johnnie pár mérfölddel arrébb lévő hálószobájában felszakadó sikollyal.

            A telefon hajnali fél ötkor szólalt meg.

– Mi az? – szólt bele Johnnie félálomban.

– J! Itt Pizo! Találkozzunk a parton. Van egy újabb hullánk – jött a válasz.

– Hogy a fenébe is! – káromkodott a nő. – Harminc perc és ott vagyok.

            Pár lépésre a holttesttől találkoztak.

– J! Ezt te is ismered.

– Ki az? – kérdezte a nő idegesen.

– Az a kis ázsiai lány a bárból – jött a válasz.

– Suki? Hogy a fenébe is!

Odaléptek a holttesthez.

– A CSU nem kezd munkához napkeltéig. A területet lezártuk és a srácok is hamarosan megérkeznek – mondta Pizo.

Johnnie az élettelen testet bámulta és nyomok után kutatott a tekintetével. Csak egy véres kalapács hevert ott és egy felcsatolható műpénisz. Visszafordította a zseblámpáját Suki testére.

– Ez rosszabb, mint az előző. Mikor ér ide az ME?

– Már úton vannak – felelte a férfi.

– Ha itt végzünk, fel kell keresnünk Annie-t. Hátha tud valamit.

            Már majdnem hét óra volt, amikor megérkeztek Annie házához. Hosszú ideig zörgettek, amíg a nő ajtót nyitott.

– Mi a franc… – Annie hangja elhalt, amikor megpillantotta Johnnie-t és Pizot.

– Édes Istenem! – nyögött fel Pizo. Annie anyaszült meztelenül állt előttük.

– Gyertek be! – invitálta őket a nő, ahogy visszament a hálószobába. Pár pillanat múlva egy boxerben és egy pólóban tért vissza.

Johnnie leült a kanapéra és hátra döntötte a fejét, Pizo azonban csak ácsorgott mellette.

– Mi történt? – kérdezte Annie. A szíve mélyén tudta, hogy rossz híreket kap.

– Újabb gyilkosság történt, Annie – válaszolta Pizo.

A nő szívét félelem mardosta.

– Ki az? – Az elméjében Myra képe villant fel.

Johnnie felemelte a fejét és ránézett.

– Suki.

– A francba is! – nyögött fel Annie.

– Dolgoztál az éjszaka? – kérdezte Johnnie.

– Nem – jött a válasz – Nem voltam bent.

– Mikor láttad őt utoljára? – kérdezte Pizo.

Annie sokkos állapotban volt.

– Én… előző éjjel láttam őt. Boldognak tűnt. Azt mondta, jó eséllyel feladhatja ezt az életet és hamarosan visszamehet Charlotte-ba.

– Charlotte-ból jött? – kérdezte Pizo.

– Igen. Az anyja már öreg és arra gyűjtött pénzt, hogy segíthessen neki – mondta Annie, a könnyeivel küszködve.

Pizo érezte a fájdalmat, ami mindkét nőből sugárzott. Meg akarta oldani ezt az ügyet.

– Láttad azóta azt a titokzatos nőt?

– Nem. De ha előkerül, szétrúgom a seggét. Élvezni fogom, hogy kicsinálhatom – válaszolta Annie dühösen.

– Ne tedd, Annie! – figyelmeztette Pizo. – Hívj fel minket!

Johnnie felegyenesedett.

– Igaza van. Ne tégy semmit, csak szólj nekünk! – dörzsölte a homlokát. – Talán szólnod kéne Myrának, hogy tűnjön el egy időre.

– Meglesz – bólintott Annie.

A két nyomozó felállt és elindultak az ajtó felé. Johnnie megállt egy pillanatra és visszanézett Annie-re. Csak nézte a nagydarab barátját és könny csordult le az arcán. Megsimogatta a nő alkarját.

– Komolyan mondom, Álló Medve! Ne keveredj bele!

Annie tudta, hogy ha Johnnie a cherokee nevét használja, ott nincs helye ellentmondásnak. Rátette a kezét a másik nő vállára és szipogva ránézett.

– Értelek, Vörös Bagoly. Minden úgy lesz, ahogy mondtad.

– Köszönöm, barátom – válaszolta Johnnie, azzal Pizo után ment és kiléptek az ajtón.

5. fejezet

            Johnnie az asztalánál ült és némán átkozódott: Ha óvatosságra intettem volna azokat a lányokat, az megmentette volna Suki életét? Még most is élne, ha mondok valamit?

            Pizo észrevette a kínt a partnere arcán, ahogy odasétált az asztalhoz, egy pohár kávéval a kezében.

– Tudom, mire gondolsz, J. Nem tehettél semmit.

– Én nem vagyok ebben annyira biztos. Talán figyelmeztetnünk kellett volna őket – sóhajtott fel a nő reménytelenül.

Pizo a kezébe nyomta a kávét.

– Nem tehettük meg, Johnnie, és ezt te is tudod. Nem tudjuk, ki a gyilkos, és ha figyelmeztetjük a lányokat, azonnal el is szalasztjuk őt.

Johnnie belekortyolt a kávéba, mielőtt válaszolt volna.

– Az eszem tudja. De a szívem szakad meg amiatt a két szerencsétlen lány miatt. Meg kell találnunk azt a szemét kurvát, mielőtt még valakit megöl.

            Johnnie végigfutotta a feljegyzéseit. Egy valami nem hagyta nyugodni a parton látottakból. A telefonja azonban kizökkentette a gondolkodásból.

– Green nyomozó! Gyorsan, ha lehet! – vette fel.

– Szia, kicsim. Ugye nem hívlak rosszkor? – hallotta Alma hangját.

Johnnie arcán széles mosoly jelent meg, ahogy meghallotta a kedvese hangját.

– Nem, drágám. Csak a jegyzeteimet bújtam. Történt valami?

Alma érezte a feszültséget a hangjában.

– Nem. Minden rendben. És veled? Tudod, hogy aggódom, ha nem hívsz – hallotta Alma hangját, miközben kinézett az irodája ablakán. Közben pedig magában átkozódott. Olyan sietve ugrott ki az ágyukból, amikor Pizo hívta, hogy csak egy gyors csókot lehelhetett az alvó nő szájára, mielőtt elhagyta a házat.

– Sajnálom, kicsim. Ez az ügy teljesen maga alá temet. Jól vagyok, csak egy kicsit elfáradtam.

Amikor Alma felkelt, hogy felkészüljön a munkába indulásra, furcsa érzés kerítette hatalmába, hogy valami nincs rendben.

– Kicsim! Tudom, hogy most dilisnek fogsz hinni, de aggódom. Valami történni fog ma.

– Remélem az, hogy lezárjuk ezt az ügyet – válaszolta Johnnie.

– Nem tudom, mi az. Csak azt szeretném, ha óvatos lennél. Querida! Bízz bennem! – könyörgött Alma.

Johnnie legszívesebben felkacagott volna, de komolyságot erőltetett magára.

– Rendben, szerelmem. Megígérem hogy óvatos leszek. Szeretlek.

Alma elmosolyodott.

– Én is téged.

– Majd este látlak – búcsúzott el Johnnie és letette a telefont.

Miközben beszélt, Pizo kapott egy hívást a sarkon lévő irodából. Végeztek az autopsiával és azt akarták, hogy a két nyomozó menjen el az eredményekért.

            Egy hivatalnok tette le a CSU jelentését Pizo asztalára. A férfi felkapta, de addigra Johnnie már befejezte a telefonálást és kivette a kezéből.

– Ok! Mink van? – kérdezte Pizo.

Johnnie átfutotta a jelentést telefirkálva a kiemelő tollával.

– Nincs semmi nyom sem a kalapácson, se a műpéniszen. Csak az áldozat DNS-e. Csak néhány rostszálat küldtek, ami a testen volt. Farmerrostok, hogy pontosak legyünk. Ezen kívül fekete szövetszálakat is találtak.

– És ez mit is jelent? – kérdezte Pizo.

– Semmit az ég egy adta világon – sóhajtott Johnnie.

– Értem. A sarkon végeztek az autopsiával. Talán elmehetnék az eredményekért – javasolta Pizo.

Johnnie egy pillanatra a gondolataiba mélyedt, de Pizo utolsó szavai magához térítették.

– Én is veled megyek.

            Dr. Murray bekísérte őket a hullaházba. Lehúzta a leplet Suki testéről és megállt a dereka mellett.

– Ugyanolyan kalapáccsal gyilkolták meg, mint az első áldozatot, de sokkal brutálisabb módon – mondta. – A csuklói és a kezei összetörtek. Vaginális és anális behatolása is találtunk bizonyítékokat. De a másik nővel ellentétben itt voltak belső sérülések. Elég ahhoz, hogy ki merjük mondani, megerőszakolták.

Ez után lehúzta a leplet egészen a holttest térdéig, nyögést csalva elő mindkét nyomozóból. A halottkém viszont szenvtelenül folytatta.

– Összevetettem a nyomokat a helyszínen talált kalapáccsal. A gyilkos egy jelet hagyott az áldozatán. Harminc éves praxisom alatt még sosem láttam ilyet.

Johnnie-n már kiütköztek a düh jelei. Pizo magára vállalta, hogy vezet, látva, hogy a nő most nem alkalmas arra, hogy volán mögé üljön.

– Mindkét áldozat leszbikus prostituált volt. Leszbikusokra vadászik – mondta, próbálva uralkodni magán. – Az a kurva meg fog fizetni ezért.

– Vigyáznod kéne a haragoddal, partner. Nem akarjuk elszalasztani – figyelmeztette Pizo.

            Már délután három volt és a The Back Door dél óta nyitva állt. Csak egy pár ember lődörgött arrafelé, várva a négykor kezdődő bulira. Annie a bárpult mögött állt, amikor megpillantott egy közeledő nőt. Úgy nézett ki, mint az, aki ráhajtott Myrára. Annie majdnem felrobbant a dühtől, de emlékezett arra, amit Johnnie mondott. Lepillantott a pult alá és Johnnie telefonszámát szuggerálta az odakészített cetlin. Felkapta a telefont és gyorsan bepötyögte a számot. Nem akarta elszalasztani a nőt. Elhatározta, hogy megfizet neki azért, amit tett.

– Green! Mondjad! – vette fel Johnnie a telefont.

– Hello, drágám! Mi a pálya? – támaszkodott neki Annie a pultnak. Elég hangosan beszélt, hogy a nő is hallja.

– Annie! Mi a franc van veled? – kérdezte Johnnie.

– Ó, semmi, kicsim. Csak hiányzol – jött a válasz.

– Helyzet van, ugye? – jött rá Johnnie hirtelen és a hangja megtelt izgatottsággal.

Annie megnyugodott, hogy végre leesett neki.

– Igen. Szóval, mikor látogatsz meg?

– Tizenöt perc és ott vagyunk – válaszolta Johnnie.

– Oké, kicsim. Csak ne csapj nagy zajt, amikor este hazaérsz. Szeretlek!

Johnnie torka szakadtából nevetett, amikor letette a telefont.

– Mekkora egy rohadt színésznő!

– A fenébe! – nyögött fel a nő, amikor megpillantotta Johnnie-t és Pizot. Levette a cipőit és begyömöszölte őket a táskájába.

Johnnie várakozóan nézett Annie-re, aki útba igazította őket, hol ül a nő. Johnnie szíve hevesen vert, ahogy elindultak a mutatott hely felé. Már éppen oda értek volna, amikor a nő fellökte az asztalt és rohanni kezdett az ajtó felé. Johnnie és Pizo elvesztették az egyensúlyukat, de talpon maradtak, hogy aztán a nyomába eredjenek.

            A nő végigrohant az utcán és befordult az Oak Street-re. Johnnie a nyomában loholt. Pizo a másik irányt választotta, hogy megkerülje a tömböt, sarokba szorítva a célpontot. A nő befordult egy sikátorba, amikor rájött, hogy az utána loholó Johnnie hamarosan utoléri. Elbújt, hogy csapdát állítson neki. A szoknyája alá nyúlt és előhúzott egy kilenc milliméterest, ami eddig a combjához volt erősítve.

            Johnnie megállt a sikátor bejáratánál és lassan elindult felé, elővéve a saját fegyverét.

– Hölgyem! Csak néhány kérdést szeretnénk feltenni. Ez minden – mondta, próbálva lelassítani a zihálását.

Brenda Schad alias Annie.

            Pizo épp befordult a sarkon, amikor meghallotta a lövést. Végre oda ért és megpillantotta a földön fekvő Johnnie-t. Oda rohant hozzál. A vér lassan szivárgott a mellkasából és a szájából. Hallotta, ahogy megtölti a nő torkát.

– A francba is, Johnnie! Tarts ki! Hívok segítséget.

Addigra Annie is oda ért.

– Hívtam a 911-et és mondtam, hogy segítségre van szükségetek.

Amikor meglátta Johnnie-t, a térdei remegni kezdtek és sírva fakadt.

Pizo hallotta a szirénát a távolból.

– Maradj vele, Annie! Ide hozom őket – pillantott vissza a földön fekvő társára. – Tarts ki! – azzal elrohant.

Annie a kezébe vette Johnnie véres kezét és az arcához vonta.

– Küzdj, Vörös Bagoly! Hallasz engem? Küzdj, a fenébe is!

Johnnie megszorította a kezét. Halkan suttogott, de Annie nem értette.

– Hogy… mi az, kicsim?

Johnnie végre összegyűjtött elég erőt ahhoz, hogy kinyögjön egy szót: – Alma. – Aztán vér tört elő a szájából és elvesztette az eszméletét.

– Johnnie! – kiáltott fel Annie. – Ne halj meg! Küzdj! Küzdj Almáért!

            Pizo hallotta Annie hangját, amitől a szíve csak méghevesebben vert. Végre elérte a mentőket és odavezette őket Johnnie-hoz. Együtt rohantak vissza, hogy az orvosok végre munkához láthassanak.

– Semmi válasz – mondta az egyik férfi a társának.

– Vigyük be! – jött a válasz.

Gyorsan felrakták a hordágyra és a mentőautóhoz siettek vele.

Annie megragadta Pizo karját.

– Az utolsó, amit mondott, Alma neve volt. El kéne mondanod neki. Találkozunk a kórházban.

Pizo egy pillanatnyi tétovázás után bólintott.

            Amikor Pizo elért a Wilmington Acélművekhez, ahol Alma dolgozott, nem mert bemenni. Hogy mondjam el neki, mi történt, anélkül, hogy halálra rémíteném – gondolta. Utána viszont erőt vett magán és belépett.

            A recepciós ismerte Johnnie-t és őt is. Barátságosan mosolygott a férfira, de rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben.

– Menjen csak be, nyomozó! – intett neki.

Pizo bekopogott Alma irodájába.

– Bújj be! – jött a válasz. A férfi belépett és becsukta az ajtót.

Alma szemei felcsillantak, amikor megpillantotta őt. Azt hitte, Johnnie meg akarta lepni őt egy látogatással. De aztán észrevette, hogy a nő nincs ott. Könnyek szöktek a szemébe.

– Pizo! Hol van Johnnie?

– A Memorialba vitték – válaszolta a férfi nyugodtan.

– Ő…

– Nem jók a kilátások, Alma. Mennünk kellene – mondta Pizo, miközben összeszedte a nő retiküljét és a diplomata táskáját. Aztán észrevette, hogy Alma nem mozdul.

Sokk – döbbent rá. Megkerülte az asztalt és segített a nőnek felállni. Ebben a pillanatban a recepciós feje jelent meg az ajtóban. Ahogy megérezte az Almán eluralkodó aggodalmat, felajánlotta, hogy mindet elrendez és bezárja az irodát.

            Amikor beértek a kórházba, Pizo észrevette Annie-t a váróteremben. Nagyon izgatott volt.

– Pizo! Hála az égnek, hogy végre ideértetek. Ezek a barmok nem mondanak el nekem semmit – fakadt ki.

– Majd én megpróbálom – nyugtatta meg a nőt, majd elővette a jelvényét és a regisztrációs pulthoz lépett.

Annie a másik nő felé fordult, aki még mindig sokkos állapotban ácsorgott mellette. Megfogta a kezét, amitől Alma eléggé magához tért ahhoz, hogy felnézzen rá.

– Annie vagyok – mutatkozott be. – Valószínűleg nem emlékszel rá. Johnnie a barátom.

Alma ránézett és bátortalanul bólintott. A szeme megakadt Annie véres pólóján.

– Ez Johnnié? – érintette meg.

Annie a melléhez húzta Alma kezét.

– Igen – figyelte a nő szemét. – Vörös Bagolyban egy harcos szelleme lakozik. Túl fogja élni.

– Muszáj. Nem veszíthetem el… Most nem – suttogta Alma.

Ekkor Pizo visszatért a regisztrációs pulttól.

– A sürgősségi osztályon van. Kétszer is megállt a szíve útközben.

Alma térdei remegni kezdtek, de Annie megtartotta, nehogy összeessen. Az egyik székhez sétáltak.

– Pizo! Mi lesz velem, ha elveszítem őt? Mi Dios, por favor – szipogta Alma Annie vállára hajtva a fejét.

            Néhányan a rendőrségtől eljöttek a kórházba, hogy támogassák a bajtársukat. Hill kapitány, Johnnie és Pizo főnöke három körül futott be. Megállt Alma mellett, amikor az orvos tájékoztatta őket Johnnie állapotáról.

            Nyolc hosszú óra után Dr. Pedrazo végre híreket hozott nekik.

– Johnetta Green családja? – kérdezte fáradtan.

Alma azonnal felpattant és odasietett. Hill kapitány, Pizo és Annie követték.

– Három golyót távolítottunk el Miss. Green mellkasából – mondta. – Az egyik a bal tüdejébe fúródott. A másik a mellcsontját érte és veszélyesen megnyomta a szívét. A harmadik a máját találta el. El kell mondanom, hogy Miss. Green egy igazi harcos. A szíve többször is leállt a műtét közben. – Szünetet tartott és Almára nézett, aki úgy tűnt, mindjárt elveszti az eszméletét. Karba fonta a kezét és a falnak támasztotta a hátát. – Az intenzív osztályon van. Az állapota válságos. Kómában van. De jó esélye van rá, hogy felgyógyul.

– Bemehetek hozzá? – könyörgött Alma.

Az orvos elgondolkozott egy pillanatra.

– Milyen kapcsolatban áll ön Miss. Greennel?

– A barátnője vagyok… Ő az életem – zokogott Alma.

Az orvos tudta, hogy ez szabályellenes, de végül barátságosan rámosolygott.

– Ha nem mondja el senkinek, én sem fogom.

– Köszönöm – hálálkodott Alma, miközben a férfi bevezette őt a szobába.

– Tudom hogy van ez – mondta. – Én is hasonló cipőben járok a bátyámmal és a szerelmével.

            Amikor elérték Johnnie szobáját, Dr. Pedrazo megtorpant.

– Figyelmeztetnem kell, hogy megrendítő a látvány. Gázmaszkra van kötve, hogy segítse a légzését és persze egyéb operáció utáni berendezésekre is szükség van.

– Értem – válaszolta Alma hezitálva, majd lassan belépett a szobába. Amikor meglátta Johnnie mozdulatlan testét, könnyek szöktek a szemébe. Szaggatott léptekkel közelítette meg az ágyat. A szíve majd kiugrott a mellkasából. Át akarta ölelni őt, de csak a kezét foghatta meg. Lehajolt és megcsókolta Johnnie homlokát.

– Johnnie! Szeretlek! Kicsim, kérlek! Gyógyulj meg! Szükségem van rád. Te vagy az erősebbik énem. Hallasz engem? Vissza kell jönnöd hozzám – Alma erősen koncentrált, hogy minden apró rezdülést észrevegyen, de nem érkezett válasz.

Gyengéden csókot lehelt Johnnie szájára.

– Como te amo, bebe.

Ekkor belépett a nővér, hogy leellenőrizze Johnnie életjeleit és szólt Almának, hogy jobb, ha távozik.

– Nem megyek sehova – válaszolta a nő.

– Hölgyem. A látogatók csak tizenöt percet tartózkodhatnak benn óránként. Van egy váróterem odakint. Jobb ha ott vár – mondta a nővér. – Kórházi szabályzat. Muszáj betartanunk.

Alma megcsókolta Johnnie kezét.

– Negyvenöt perc múlva visszajövök. Nem leszek messze.

Vontatottan sétált ki a váróterembe, ahol a többiek beszélgettek.

– Hogy van? – kérdezte Pizo és Annie egyszerre.

– Nehéz megmondani attól a sok műszertől, amit ráaggattak – válaszolta a nő. – Nagyon sápadt.

Könnyek szöktek a szemébe, de Alma erős maradt. Pizo a vállára tette a kezét.

– J egy igazi harcos. Nincs semmi a világon, ami árthatna neki.

– Kértünk a személyzettől párnát és takarót. Aludnod kell egy kicsit – mondta Annie Almára nézett és látta, hogy már az összeesés határán áll.

Alma mindkettőjükre rámosolygott.

– Nem tudok aludni. Johnnie-nak szüksége lehet rám.

– Ha nem tudsz aludni, legalább pihenned kéne egy kicsit. Nem tudsz segíteni J-nek, ha be kell hogy fektessenek mellé egy másik ágyba – mondta Pizo aggódva.

Alma engedett és odasétált egy kényelmesnek tűnő heverőhöz.

– Pizo! Találd meg, azt, aki ezt tette vele! Fizetnie kell érte.

Pizo hátralépett egyet. Ismerte már Alma heves vérmérsékletét, de még sosem látta ennyire dühösnek. Soha, a mai napig. Amit azokban az általában vidám barna szemekben látott, az már az őrülettel határos vérszomj volt. Együtt érzek veled, te hülye kis picsa – küldte gondolatban az üzenetet annak a titokzatos nőnek, legyen akárhol is. – Most már nem csak a wilmingtoni rendőrség van a nyomodban, de egy bosszúszomjas kis mexikói méregzsák is, aki a fejedet akarja.

            Alma elnyúlt a heverőn. Annie pedig mellé ült egy karosszékbe. Pizo egy másik székben ült és gondolatban ordított: Ha vele lettem volna, elkapjuk azt a szukát. Ennek az egésznek már vége lenne. Otthon lehetne az ágyában Almával, ha nem baszom el.

            Mielőtt Pizo folytathatta volna az önmarcangolást, hirtelen riasztóhang törte meg a csendet. Annie-re nézett, aztán Almára. Mindketten felpattantak a hangra. Pizo odalépett az ajtóhoz és kinyitotta. Orvosokat és nővéreket látott ki-be rohangálni Johnnie szobájába. Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, Alma félrelökte.

– Mi folyik itt? – kérdezte az egyik nővértől, aki legközelebb volt hozzájuk. Hallotta Johnnie szívmonitorának pityegését. – Mi történik vele?

– Kinn kell maradnia, hölgyem. Nem végezhetjük a munkánkat, ha útban van – válaszolta a nővér, próbálva lefejteni Alma ujjait a karjáról.

– Gyerünk, Alma! Hagyd őket! Had végezzék a munkájukat! – kérlelte Annie, ahogy gyengéden elhúzta onnan.

Dr. Pedrazo, egy gyakornok és két nővér társaságában, folyamatosan dolgozott a szobában. Pizo átölelte Almát, Annie pedig mellettük állt, ahogy nézték a jelenetet a szoba ablakából.

Alma magánkívül volt. Hallotta, amit az orvos és a nővérek mondanak, de nem értett egy szót sem. Mi a fenét csinálnak?... Johnnie, kérlek! Ne hagyj itt! – dübörögtek a gondolatok a fejében.

– Növelje háromszáz joulra! – kiáltotta az orvos. – Még egyszer… Még egyszer.

– Az idő két óra tizenkilenc perc – mondta a gyakornok nyugodtan.

– NEM! – sikoltott Alma. – Johnnie!

Az ablakhoz préselte az arcát és nézte az ágyon fekvő élettelen testet. A könnyei csak úgy folytak. Annie megérintette a vállát, Alma pedig hozzábújt. Pizo csak állt az ablak előtt és egy könnycsepp csordult le az arcán.

Folytatása következik!